Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Nekem csak az nem világos, ha ők készítették a Tisza rendszerét (ahogy ezt a kormánypropaganda állította korábban) akkor miért kellett feltörniük?
Annyira biztonságosra sikerült, hogy még ők sem jutottak be más módon???
Nekem meg az fura, hogy a Szuverenitásvédelmi hivatal etölködik, nem pedig a NAIH.
 
Figyelem.
politikai propagandafeladatot kaphattak az október 28-án, a Tartalékos Honvédek Napján a fővárosi Bálna épületében megjelent területvédelmisek. A neten is terjedő állítások szerint a tartalékos állományúakat arra biztatták, hogy egyenruhában keressenek fel idős állampolgárokat, és közvetítsék feléjük: csak a Fidesz kormányzása alatt lesznek biztonságban, csak ez a vezetés és a hadsereg garantálja nekik a békét, valamint a nyugdíjak kifizetését.
A HM így felelt kérdéseinkre.
Nem szabad elfelejtenünk a nyugdíjast, elfeledkeznünk a nyugdíjasainkról, azokról, akik már előttünk jártak, előttünk szolgáltak. Igenis nagyon fontos az, hogy lehetőleg egyenruhában, területvédelmi tartalékos bekopogtat egy időshöz, visz neki valami kis figyelmességet, tájékoztatja a helyőrségben történő aktuális dolgokról, elmeséli, mi volt a gyakorlaton, és ezen keresztül ilyen módon is bent tartja őket egy kicsit a mindennapjainkban, ez kifejezett feladat.”
 
Újabb népszerűség romboló tett Pétertől!!
Hogy mit csinált?
Falevelet gereblyézett!!
Neki annyi....
Vicces betekintést ad a kormányzati szereplők aktuális mentálhigiénés állapotába Dömötör Csaba államtitkár azzal próbál belekötni Magyar Péterbe, hogy a Tisza elnöke olyan fotót közölt, amin pulóverben gerebélyzi az őszi faleveleket a kertjében.

– ironizál a fideszes ember Johanthan Swiftje, az „EZ NEKED GERBLYÉZÉS?” Krasznahorkai Lászlója. Majd még egyet odabök azzal, hogy:


Ez érdekes annak a pártnak a képviselőjétől különösen, aminek a vezetője a családi karácsonyfa alá is fotóriporteri társaságban szokott érkezni, fő szürke eminenciása pedig az a Rogán Antal, aki a Blikk fotósa előtt kérte meg Cecília asszony kezét.
Na de lássuk ezt a borzasztó képet.
Csatolás megtekintése 2084278
(nem tudom meddig bírja még az ellenzéki jelölt ezeket a támadásokat de, ez egyre aljasabb mindennel bajuk van annyira kapaszkodnak a hatalomhoz hogy bármit megtennének érte )
Amennyiben a kép tényleg gereblyézésről szól, és nem a rendet teszünk metaforikus jelentését hangsúlyozza, akkor:

1762286127509.png


"A Virginia Tech amerikai egyetem rovartani kutatói azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy ha háborítatlanul hagyjuk a leveleket, az döntő szerepet játszhat bizonyos bonyolult ökoszisztémák fenntartásában.
Az ősz beköszöntével a lehullott falevelekből táplálkozik sok rovar, ráadásul nemcsak táplálékforrást jelent ez számukra, hanem menedéket is. Később aztán – tavasszal – ezek a rovarok táplálékforrásként szolgálnak a madarak és más állatok számára, hozzájárulva az ökoszisztémák bonyolult kapcsolatrendszeréhez. Egyes rovarok döntő szerepet játszanak abban is, hogy visszajuttassák a tápanyagokat a talajba, ezzel pedig a virágok és fák növekedését segítik.
"

1762285877868.png


A füvet sem kell sajnálni alatta - egyrészt nem öli meg a gyökereket, hiszen hamar lebomlik,másrészt iszonyat sok vizet elvesz nyáron a "pázsit" fenntartása, bár haszna egy működő ökoszisztémában, szinte semmi. Szóval, érdemes másban gondolkodni, vagy visszaszorítani a nagyságát a kertben.

Aki mégis sajnálja a füvét, húzza a leveleket a rózsák tövére, az örökzöldek alá (a szegényesen csapadékos, vagy éppen csapadékmentes tél miatt is jót tesz nekik, nem kell télen öntözni őket), a kerítés mellé, az áttelelő bokrok alá.
 

"Ilyen jólét még nem volt az országban, mióta a Kárpát-medencébe beköltöztünk."

"A HVG gazdasági újságírója (Farkas Zoltán) emlékeztetett, hogy a Költségvetési Tanács legutóbbi elemzése szerint a következő három évre a kormány mozgástere a hazai össztermék 0,4 százaléka lenne, ehhez képest a mostani juttatások ennek a sokszorosát teszik ki. "Mindez hitelből történik, és a hitel után kamatot kell fizetni. A kamatteher idővel visszafogja a növekedést – miközben a növekedés már most sem indult be" – mondta.

Farkas felidézte: 2022-ben a választások előtt a kormány 1600 milliárd forintnyi pluszkiadást vállalt, majd a választások után 1000 milliárd forintnyi beruházást fagyasztott be, és 900 milliárd forint értékben vetett ki különadókat. "Amit a választások előtt odaadtak, azt nyáron már vissza is vették. És ez a pénz végül megjelent a fogyasztói árakban – részben ezért szabadult el 2022 őszén az infláció" - magyarázta.

A szakértő szerint a mostani helyzet szinte tükörképe annak az időszaknak: a költekezés újra eladósodást, inflációt és kamatemeléseket vetít előre. "Nem tudni, mekkora lesz az adósság növekedése, de az már most látszik, hogy a gazdasági növekedés stagnál. Az év első kilenc hónapjában mindössze 0,3 százalékos GDP-növekedés történt – ez aligha a 'kinőjük az adósságot' forgatókönyv
."
 
Amennyiben a kép tényleg gereblyézésről szól, és nem a rendet teszünk metaforikus jelentését hangsúlyozza, akkor:

Csatolás megtekintése 2084292

"A Virginia Tech amerikai egyetem rovartani kutatói azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy ha háborítatlanul hagyjuk a leveleket, az döntő szerepet játszhat bizonyos bonyolult ökoszisztémák fenntartásában.
Az ősz beköszöntével a lehullott falevelekből táplálkozik sok rovar, ráadásul nemcsak táplálékforrást jelent ez számukra, hanem menedéket is. Később aztán – tavasszal – ezek a rovarok táplálékforrásként szolgálnak a madarak és más állatok számára, hozzájárulva az ökoszisztémák bonyolult kapcsolatrendszeréhez. Egyes rovarok döntő szerepet játszanak abban is, hogy visszajuttassák a tápanyagokat a talajba, ezzel pedig a virágok és fák növekedését segítik.
"

Csatolás megtekintése 2084291

A füvet sem kell sajnálni alatta - egyrészt nem öli meg a gyökereket, hiszen hamar lebomlik,másrészt iszonyat sok vizet elvesz nyáron a "pázsit" fenntartása, bár haszna egy működő ökoszisztémában, szinte semmi. Szóval, érdemes másban gondolkodni, vagy visszaszorítani a nagyságát a kertben.

Aki mégis sajnálja a füvét, húzza a leveleket a rózsák tövére, az örökzöldek alá (a szegényesen csapadékos, vagy éppen csapadékmentes tél miatt is jót tesz nekik, nem kell télen öntözni őket), a kerítés mellé, az áttelelő bokrok alá.
Gyűjti az avart mert komposztál.
Mert zavarja a rengeteg falevél amit ide-oda fúj a szél.
De ha jobban szereted látni hogyan tömi a bendőjét a fideszes politkus akkor tedd azt, vagy a fenyőág mögül leselkedő kormányfő lelked rajta....
Mert a cikk arról szól hogy bármi áron is folyamatosan tegyünk úgy hogy az ellenzékiek gonoszak.
 
Na ezt olvasva megdöbbentem már idáig jutott a lekes kormány és támogatóköre?
Németh Balázs propagandista kedden kora délután kitett egy videót az oldalára. A videón azt látjuk, hogy szelfibottal a kezében mászkál valahol az újpalotai lakótelepen. A fölé írt szöveg szerint „a Tisza Párt adatkezelési botrányának egyik áldozatánál” járt, akinek a személyes adatai „már kint lehetnek Ukrajnában”.
A naiv szemlélő meg is lepődhetne, hogy a propagandista ennyire együttérző, hogy áldozatnak titulálja a tiszás politikai ellenfelét és ilyen kedvesen félti az adatait. Bár az egyből szöget üthet a gyanakvóbb szemlélő fejébe, hogy ha valaki ennyire aggódik az adatbiztonságért, akkor miért használt fel egy lopott adatbázist, és miért mutogatja egy áldozat házát.

A háttérsztori azonban egészen más történetet mesél el.Németh ugyanis egy olyan Tisza párti aktivista háza előtt forgatott, aki régóta feltűnően idegesítette, és akiről korábban már több videót is publikált és gúnyos-agresszív tónusban beszélt.
A posztoló szerint:

„Elképesztő felháborító, hogy olyan országban élünk ahol a FIDESZ emberei, illegális adatokkal visszaélve, odamennek aktivisták lakásaihoz és burkoltan próbálják megfenyegetni azokat akik szebb jövőt akarnak a hazájuknak.”
 
A Magyar Péter-képhez szóltam hozzá.
Dömötör Csaba ..., ki az a Dömötör Csaba?
Miért foglalkoznék azzal, amit mond? Elég volt elolvasni - arra is kár volt rászánni az időt.
 
Tényleg? Az se számít, hogy az egész ország közutálat tárgya? Hogy külföldön köpnek egyet ha meghallják, honnan jöttél? Vagy hogy az unokáid fejvesztve elhúznak innen?
Tökmindegy?
Ez már hanyadik hatvány?
Feltéve, h a világ egy ötödében jársz csak és népessség 15-20% át érted a világon. mert a többiek kiröhögnék a véleményed.

vagy őket diszkriminálod? Ők a fekete sárga barna emberek, meg kellene érteni a nyugatbarát kanapé politikusoknak, h Ők is számítanak és egyre jobban. a világ ma már nem csak a gyarmatosító országokból és holdudvarukból áll.
 
Nekem csak az nem világos, ha ők készítették a Tisza rendszerét (ahogy ezt a kormánypropaganda állította korábban) akkor miért kellett feltörniük?
Annyira biztonságosra sikerült, hogy még ők sem jutottak be más módon

HA egy zárt rendszert készitek valahová, biztositanom kell, hogy még számomra sem legyen hozzaferes!
Sok fejleszto ioklyen esetekben egyszeruen csinal egy backdoort(hatso ajto) amin kereszetul gond nelkul bejut gond esetén.

De ha tenyleg korrekt szeretne lenni valaki, akkor a bejutashoz szukseges masterjelszo egy lezárt, általam és ac felhasznalo altal aláirt boritekban van!

Ha gond van - és akkora a gond! - akkor elkérem tole a boritekot, és az ő tudtaval bontom fel.
Elvégzem a munkat, utana jelszovaltas és ujra boritekolas.

Egy olyan rendszer ahol tobb szazezer ember konkret, szemelyes adatai vannak nem jatek!

Ennek a sajnalatos dolognak pont az az egyik hátulutoje, hogy piolitikai szempontok urugyen elbagatelizalodik a szemelyes adatokkal valo visszaeles!

MArpedig ez nem politikai ugy hanem kiberbiztonsagi!
 
Feltéve, h a világ egy ötödében jársz csak és népessség 15-20% át érted a világon. mert a többiek kiröhögnék a véleményed.

vagy őket diszkriminálod? Ők a fekete sárga barna emberek, meg kellene érteni a nyugatbarát kanapé politikusoknak, h Ők is számítanak és egyre jobban. a világ ma már nem csak a gyarmatosító országokból és holdudvarukból áll.
Nem tehetek róla, de nekem fontosabb a környező országok lakóinak a véleménye, mint azoké, akik azt se tudják, hol van Mo., azt meg pláne nem tudják, mi folyik itt.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó
hanna322 wrote on Zielharmonika's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,982
Üzenet
4,992,524
Tagok
627,784
Legújabb tagunk
Annamary01
Oldal tetejére