Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
Azt gondolom, a biztos szavazóknak semmi nem fordíthatja meg a választását, ám a nem pártosoknak még sok idő van áprilisig - mégha közelinek is tűnik.

Azt a közhangulatot kellene hízlalni, amit Orbán tett 2010-ben: a kormány eladósította az országot, csak ígérget, meghamisítja a számokat, mert hazudik, az ország gazdasága romokban, minden csak ígéret, ha megválasztják őket, jöhetnek a megszorítások, ahogyan 2022-ben is csinálták - lásd adók kivetése/emelése. A vezetők lenézik azt, ami magyar, ami nemzeti, ami mi vagyunk, magyarok. Más vezetőkre van szükség, olyanokra, akik megbecsülik a magyarságunkat.

Így hangzott Orbán évértékelő beszédének néhány részlete 2010.II.5-én - érdemes tanulmányozni a klisséket, mert ezek azok, amelyekre "ugrott" "a nép". A hős, az okos magyar, akit nem becsül senki, de Orbán majd újra "naggyá teszi a hazát".

"Már jó ideje mindenki, akivel találkozom, és minden, amit látok, hallok, tapasztalok Magyarországon, azt mondja, üzeni, sőt kiáltja: változtass! Ez az üzenet nekem és mindannyiunknak szól. Nem is tudom, volt-e valaha, amióta élek, ilyen mélyről jövő és elsöprő igény a változtatásra Magyarországon.
...
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Itt az ideje, hogy Magyarországnak erős vezetése legyen. Olyan, amelyben megbízhatnak az emberek itthon és külföldön egyaránt, amely képes helyreállítani Magyarország tekintélyét, hogy újra tisztelet övezzen bennünket a nagyvilágban. Olyan erős vezetésre van szükség, amely képes megoldani gondjainkat idehaza és kellő határozottsággal hallatni a hangunkat a nemzetközi színtéren. Olyan kormányra van szükség, amely felelősséggel kezeli a pénzügyeket, és amelyre nem nyomta rá bélyegét a bűnözés, a hatalommal való visszaélés. Olyan erős vezetésre van szükség, amely képes dönteni, képes a döntéseket eredményesen, hatékonyan végrehajtani annak érdekében, hogy a magyar munkavállalóknak ne kelljen tartani munkahelyük elvesztésétől, és a törvénytisztelő embereknek ne kelljen a bűnözőktől félni sem az utcákon, sem az otthonukban. Ha ilyen vezetése lesz hazánknak, akkor Magyarország hangját ismét tisztelni fogják, Magyarországnak ismét súlya és befolyása lesz.
...
A magyar elit rendszeresen az alkalmazkodás mítoszára és kivitelezésére építi hatalmát és személyes jólétét. Régi történet ez. Ők tudják, mit kíván a tőke, mit kíván a hatalom: Bécs, Moszkva, Brüsszel, Washington. Ők győznek meg bennünket arról, hogy a külső kívánságok és elvárások nemcsak jogosak, hanem teljesítésük valójában hazánk és társadalmunk érdekét szolgálja. Ahogy valaki találóan írta: alkalmazkodjunk, mert semmink sincs, hogy aztán tényleg semmink se legyen. Ráadásul a szüntelen alkalmazkodás a jellemtelenség melegágya is lehet.
...
Kedves Barátaim!
Magyarországnak olyan vezetésre van szüksége, amely hiszi és tudja, hogy a fennmaradás és a siker forrása valójában az erő, az ész és a szorgalom. Hagyjuk végre magunk mögött a magyar kishitűséget tápláló kormányok korszakát! Én a magyarok kisszerűsége helyett a magyarok nagyszerűségében hiszek. Tudom, hogy a magyarok többsége a kishitű, alamuszi, oldalra pislogó alkalmazkodás helyett az eszünkre, szorgalmunkra és tehetségünkre épülő magyar jövőben szeretne élni
.
...
Megrendítően sok és nehéz feladat áll előttünk, mert nagyon sok, szinte alig felmérhető kárt okozott nekünk a korszak, amelyet Gyurcsány-korszaknak nevezünk. Ne áltassuk egymást, nagy és nehéz vállalkozás az, amit a választások után elkezdhetünk. De én új horizontot látok kirajzolódni Magyarország előtt, mert úgy látom, most már igazán van erőnk, hogy változtassunk.
...
Jó magyar szokás szerint sokan vannak, akik – még mielőtt belevágnánk a közös munkába – máris lehetetlennek nyilvánítják a vállalkozásunkat. Ők a hitetlenek. Nemcsak a szó vallási, hanem hétköznapi értelmében is. Nekik azt üzenem, hogy ha jól átgondolják, ők is rájönnek, hogy a hit nem más, mint a remélt dolgokban való bizalom. Én ezért hiszek Magyarországban, én ezért hiszek mindig Magyarország jövőjében, ezért hiszek a magyar emberek életerejében, és hiszem, hogy egy reményteljes korszak vár ránk, magyarokra. Azt javaslom, próbálják meg ők is. Ha megpróbálják, megérzik majd, hogy a félelem és a kudarc korszaka hamarosan véget ér Magyarországon. Nagy célokat és nagy terveket kell kitűzni magunk elé, minden tudásunkkal készen kell állnunk, hogy eredményes és hatékony kormányzást valósítsunk meg az emberek szolgálatában.

...
A szélsőségek hajtóanyaga – sose feledjük el – a gyűlölet. A gyűlölet nem békíthető össze az igazsággal, nem tűri a józan észt, és elutasítja az áldozatkészséget. Ezért van az, hogy gyűlöletből nem születik újjá semmi. Ezért van az, hogy a szélsőségekben sosincs igazi erő, amely képes valódi és gyökeres változtatásokra. Ez azt is jelenti, Hölgyeim és Uraim, hogy a választások után Magyarországon a jövő kormányzásának kell következnie, nem valamiféle bosszúkormányzásnak. A hibákat akkor is ki kell javítanunk, ha mások követték el őket. Ám a jövő kormányzása nem jelentheti azt, hogy szemet hunyunk, és átlépünk afölött, ami történt. Kodály Zoltán egyszer vendégségben járt, végig kellett hallgatnia a házikisasszony hegedűjátékát. Megkérdezte, mióta tanul hegedülni.
- Nyolc éve, mester!
- Mind a nyolcat letagadhatná…
Ma sokan letagadnák az utolsó nyolc évüket, szívesen elfelejtenék és elfelejtetnék velünk, mi mindent műveltek. Kedves Barátaim, mi ezt nem fogjuk hagyni. A szocialisták gyakran fölteszik a kérdést, miért van szükség elszámoltatásra. Erről nekem mindig Pistike jut az eszembe, aki megkérdezi a tanárnőt:
- Tanárnő, miért kell nekem dolgozatot írni?
- Azért, mert ha pofára osztályozok, nagyon rosszul jársz!

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! A felelősségre vonással nem a múltnak tartozunk, hanem a jövőnknek, elsősorban a gyermekeinknek. Az elszámoltatás célja az, hogy ne ismétlődhessen meg még egyszer mindaz, ami az elmúlt években a magyarokkal történt
."


Stb, stb. stb. - fent van a neten.

Ahhoz, hogy a TISZA többséget szerezzen, szerintem értenie kell, mit piszkált Orbán folyamatosan. Mint az edző az öltözőben. Erősek vagytok, büszkék vagytok, győzni fogtok ...

Ha Magyar Péter lendülete kitart ...
S ez hat az emberekre - ez kiderült Orbán semmitmondó szövegéből.


Senki nem számoltatta el, nem szembesítette az ígéreteivel Orbánt, mert a magyar mentalitás hajlamos a szembenállásra, arra, hogy gondolkodás nélkül belemenjen épp az ellenkezőjébe, mint ami az érdeke, pusztán azért, mert úgy érzi/azt sugallják neki, hogy korlátozzák, elnyomják.
S ettől a pillanattól Orbán szabadságharcos, aki felveszi a kesztyűt értünk, magyarokért, mindenkivel szemben.


Lehet itt magyarázni arról, hogy közben lop, csal, hazudik, hogy leépül az ország, hogy drágaság van, tele vagyunk hitelekkel, amit nekünk kell majd megfizetni, hogy nyíltan tiporják az emberek jogait a diktátumaikkal, stb. - meg sem hallják.

Szóval, azt kell mondani, amit Orbán.
 
Ha bekerül, automatikusan elhülyül.
Rajtunk múlik, ha hagyjuk, megérdemeljük.

Lassan azért változnak a dolgok.
Az autó műszakija nincs 2 óra.
Ebben benne van, hogy előtte átvizsgálják, kicserélik, beállítják, pótolják amit kell.
Mindez kevesebbe keül, mit a réginél 20 éve.
Azt egy másik "szakszervizben" egy hétig pihentették, majd gyorsan összecsapták.
Így demonstrálták, hogy milyen sok munka volt vele.
. . .
A politikusok egy kicsit elszemtelenedtek, nekünk nem kellene eltűrni.
Maguktól nem javulnak meg.
 
Rajtunk múlik, ha hagyjuk, megérdemeljük.

Lassan azért változnak a dolgok.
Az autó műszakija nincs 2 óra.
Ebben benne van, hogy előtte átvizsgálják, kicserélik, beállítják, pótolják amit kell.
Mindez kevesebbe keül, mit a réginél 20 éve.
Azt egy másik "szakszervizben" egy hétig pihentették, majd gyorsan összecsapták.
Így demonstrálták, hogy milyen sok munka volt vele.
. . .
A politikusok egy kicsit elszemtelenedtek, nekünk nem kellene eltűrni.
Maguktól nem javulnak meg.
Amíg nincs visszahívhatóság...
 
Szerintem nem jól látod igenis az egyéni körzetekben is azt nézik hogy ki melyik pártnak a tagja!

@setni -t idezem, de sok hozzaszolas volt a temarol.

Egyeni jeloltekre szavazas sorrendje kb. igy mukodik a fejekben - szerintem evidens, de hozzaszolok :p:
  1. Szemelyes kotodes pl. szemelyes ismerettseg, vagy egyeb szimpatia (ismertseg, helyi munka, jo kampany, stb., ha a part is stimmel, meg nagyobb kotodes)
  2. Ha nincs szemelyes kotodes, akkor partreferencia
  3. Egyik fenti sem -> kenyszerszavazas, 2 nagyobb csoport:
    a. penzert, krumpliert.. es/vagy nyomasra (pl. elvesztem a kozmunkamat)
    b. nincs preferalt indulo, de a partomnak/hitemnek ez kedvez, ill. az altalam nem kedveltnek ez kellemetlen - lasd alabb
nyilvan elofordulnak atfedesek

En lassan 4 eve "3.b." voltam, mert egyeniben nem indult sem altalam ismert egyen (van bejelentett lakcimem, de nem ott elek, legtobbszor konzulatuson keresztul szavaztam), sem szimpatikus part (csak listan) - es ha mar szavazok listara, szavazok egyeniben is..az osszesen 2 szem egyeni indulobol..nem a fideszesre..

lehetne 4. pont is: csak listara szavaz es egyenire egyaltalan nem, de ez elenyeszo, ill. a fenti lista az egyeni jeloltekre szavazokrol (nem a nem szavazokrol) szolt
 
Az nem is lesz, de valamit ki kellene találni.
Kukoricán térdepeltetni.
Ananászos pizzával etetni.
. . .
Az ananaszos "pizza" teljesen ok.

Lehet kulturalis okokbol nem pizzanak kellene nevezni (ahogy a meleghazassagot is szerencsesebb, nem hazassagnak hivni, pusztan, mert a nyugati vilagban - nyilvan csak ott - kereszteny gyokerei vannak a szonak).

Ezeken az etel vitakon mindig kiakadok, mert csak helyi szinten van (ott is csekely) ertelmuk.

pl. Myanmarban van gulyasleves es lecso izu etel (ott, ill. az ujboli haboru utan Thaifold nyugati hatarmenti reszen, azt ettem, ha hianyoztak a "magyar izek"), de Kinaban is akad hasonlo;
ananaszos "pizza" detto; Delkelet-Azsiaban tobb helyen van sult teszta amin lehet paradicsomszosz es ananasz is.

MO-n sajna nincs jo pizza, csak szuperdraga helyen ahol olaszorszagbol hozzak az alapanyagot.

Jo ideje nincs mar jo paradicsom sem, mert ezek a foleg nemet gyokeru (sokaig elall, elenall, sokat terem) fajtak mindent elleptek/atvettek.

Csak akkor dobben ra az ember, ha mas orszagban belefut egy "normalisba" es feltunik, hogy nem az izlese ment tonkre es felbukannak a gyermekkor izei.
 
@setni -t idezem, de sok hozzaszolas volt a temarol.

Egyeni jeloltekre szavazas sorrendje kb. igy mukodik a fejekben - szerintem evidens, de hozzaszolok :p:
  1. Szemelyes kotodes pl. szemelyes ismerettseg, vagy egyeb szimpatia (ismertseg, helyi munka, jo kampany, stb., ha a part is stimmel, meg nagyobb kotodes)
  2. Ha nincs szemelyes kotodes, akkor partreferencia
  3. Egyik fenti sem -> kenyszerszavazas, 2 nagyobb csoport:
    a. penzert, krumpliert.. es/vagy nyomasra (pl. elvesztem a kozmunkamat)
    b. nincs preferalt indulo, de a partomnak/hitemnek ez kedvez, ill. az altalam nem kedveltnek ez kellemetlen - lasd alabb
nyilvan elofordulnak atfedesek

En lassan 4 eve "3.b." voltam, mert egyeniben nem indult sem altalam ismert egyen (van bejelentett lakcimem, de nem ott elek, legtobbszor konzulatuson keresztul szavaztam), sem szimpatikus part (csak listan) - es ha mar szavazok listara, szavazok egyeniben is..az osszesen 2 szem egyeni indulobol..nem a fideszesre..

lehetne 4. pont is: csak listara szavaz es egyenire egyaltalan nem, de ez elenyeszo, ill. a fenti lista az egyeni jeloltekre szavazokrol (nem a nem szavazokrol) szolt
Annyit tennék hozzá, hogy ez a sorrend csak a választók fejében működik így.
A 22-es választás egyéni győztes jelöltjei (a nyilatkozataik alapján) meg vannak arról győződve, hogy személyes varázsuknak, beágyazottságuknak, teljesítményüknek stb köszönhetik a győzelmet.
A vesztes ellenzéki jelöltek viszont mindenkiben (de leginkább a választópolgárokban) látták a vereség okát, csak önmagukban nem.
 
Az ananaszos "pizza" teljesen ok.

Lehet kulturalis okokbol nem pizzanak kellene nevezni (ahogy a meleghazassagot is szerencsesebb, nem hazassagnak hivni, pusztan, mert a nyugati vilagban - nyilvan csak ott - kereszteny gyokerei vannak a szonak).

Ezeken az etel vitakon mindig kiakadok, mert csak helyi szinten van (ott is csekely) ertelmuk.

pl. Myanmarban van gulyasleves es lecso izu etel (ott, ill. az ujboli haboru utan Thaifold nyugati hatarmenti reszen, azt ettem, ha hianyoztak a "magyar izek"), de Kinaban is akad hasonlo;
ananaszos "pizza" detto; Delkelet-Azsiaban tobb helyen van sult teszta amin lehet paradicsomszosz es ananasz is.

MO-n sajna nincs jo pizza, csak szuperdraga helyen ahol olaszorszagbol hozzak az alapanyagot.

Jo ideje nincs mar jo paradicsom sem, mert ezek a foleg nemet gyokeru (sokaig elall, elenall, sokat terem) fajtak mindent elleptek/atvettek.

Csak akkor dobben ra az ember, ha mas orszagban belefut egy "normalisba" es feltunik, hogy nem az izlese ment tonkre es felbukannak a gyermekkor izei.
A paradicsom megérintett :), mert az a növény, amiből többféle is van a kertben - lennie kell.

Mióta saját van, azóta íz is van. Megérik a tövön, és nem utóérik. Valószínű jobb zölden-félzölden leszedni, mint a banánt, mert akkor még kemény, szállítható, és mire a boltba ér, már kap színt, de ízt nem - a banánnal ellentétben, ami a keményítőjét cukorrá változtatja, s ettől még puhul is ... (Imádom a banánt :))

Biztosan igaz a fajta is, de nálunk menő a kemény paradicsom, piros is, sárga is, ám érettnek is kell lennie (tehát belül nem vagy alig szabad látszania a szár folytatásának).
Az ősszel még megmentett zöldek is megérnek, de össze sem lehet hasonlítani azokkal, amik a tövön, a nyári melegben értek meg.

Ha sikerül, és jó sok lesz, szárított paradicsomot szoktam készíteni belőle, kicsit úgy mint az olaszok - sózva, napon szárítva, s persze utána üveg, olaj, stb.
 
A 22-es választás egyéni győztes jelöltjei (a nyilatkozataik alapján) meg vannak arról győződve, hogy személyes varázsuknak, beágyazottságuknak, teljesítményüknek stb köszönhetik a győzelmet.
A vesztes ellenzéki jelöltek viszont mindenkiben (de leginkább a választópolgárokban) látták a vereség okát, csak önmagukban nem.
Ez a mesés csodálatos fidesz és az ősgonosz korábbi ellenzék már nagyon unalmas.
Értem, hogy csak ellenzéket akartál váltani, legalább van valaki, aki ennek kifejezetten örül.
Viszont ettől itt még nem lesz jobb élni nekünk, akik kalandvágyból maradtunk.
Mindenki gonosz, aki eddig próbált megküzdeni Orbán Viktorral?
Magyar Pétert is így gúnyolod nap mint nap, ha mégsem nyer?
Olyan ez kicsit mint a falábúak versenye.
Legyél boldog vele, ha a kedvenced bajnokságot nyert.
Nem kell minden nap a másik 21 vagy akármennyi vesztes csapatot a sárba döngölnöd.
Németországban ez a módi?

A politika még abban is hasonlít a falábúak versenyére,
hogy minden bajnokból előbb utóbb újra vesztes lesz.
 
Utoljára módosítva:
Már várom azt az elemzőt, aki végre kimondja, hogy ez csak annyiban igaz, mint amennyire az alma hasonlít a szilvára.
És lőn ... Sik Endre válasza.
Jó beszélgetés :)
(Próbáltam csatolmányban, hogy ne legyen link, de nem megy ...)


Nagyon érdekes számomra, hogy mostanában a legkülönbözőbb típusú csatornákon, más-más megkérdezett személytől ugyanarra kérdeznek rá, miszerint a jelenlegi rendszer hasonlatos a szocializmushoz.
Más-más válaszolók más-más válaszokat adnak - ez önmagában is érdekes, hiszen más a szakmájuk, a világnézetük, ...

Vajon, miért merült fel ez a kérdés?
Mintha annyira fontos lenne, pedig szerintem nem az.
Mégis többször szembejön (ebben a beszélgetésben is).
Talán a fiatalabb nemzedék próbálja elképzelni, milyen lehetett egy másik rendszer és keres válaszokat?

S még egy - szóba került a választás, illetve hogy a korosztályok, úgy nagy vonalakban, különböző pártokat támogatnak.
Fiatalabb nemzedék tiszás, nyuggerek fideszes.

Kerestem adatokat, nem találtam, hogy hányan vannak a szavazóképes korosztályokban?
 
Utoljára módosítva:
Próbáltam csatolmányban, hogy ne legyen link



Reggeli személy - Sik Endre

Töltsd le innen, és tedd át a sajátodba, ezt reggel törlöm.
Az eredeti helyéről letöltve még a méretét is csökkenteni kell.
Utána lehet beilleszteni.

Miért hasonlít?
A történelem arra ítél, hogy megismételjük a hibáinkat, mivel mindenki igyekszik gyorsan elfelejteni.
A cimkék önkényesek.
Azért komenizmus, mert azt mondtam.
Még szocializmus se volt.
A mantra szerint próbálkoztunk lerakni az alapjait, de nem sikerült.
Olyan ez mintha nyelvet tanulnék, és már néhány itt-ott hibás mondattal igyekszem megértetni magamat,
de nem állítom magamról, hogy már valamennyit is tudok, mások mondják
hogy profi vagyok benne, pedig dehogy.

A jelenlegi valóban hasonlít a régi "komenizmushoz".
Van egy óriási eltérés.
Az átkosban jóval kisebb képességekkel is igyekeztek legalább a lehetőségek hátárait közelíteni.
Az elmúlt csaknem 16 év ennek az ellentéte.
Elvesztegettük az időt túl sok téren.
A lehetőségeinkhez képest nagyon alulteljesítettünk.
A korábban említett mesésen csodás "személyes varázs, beágyazottság és teljesítmény" ennyire elég.
Ha egyáltalán léteznek, a "szuperképességek" elpazarlódnak a csurran cseppenre.
A 2010-ben velünk közel azonosak könnyedén elhúztak.
Mi pedig csak bizonygatjuk, hogy mindenben is jobbak vagyunk csak a mások elhazudják.
Leginkább ezért kellene mennie Orbán Viktornak,
mert ez minden csak nem teljesítmény vagy eredmény.
 
Utoljára módosítva:
Mi más alapján döntenének?
Én pl. magamat az átlagosnál erdeklődőbbnek tartom és a jelen választási körzetemben meg a fideszes előéletéről sem tudtam sokat.
Persze a szórólapokon mindegyik jelöltről ott állt, hogy bakot ugrik, pengét nyel, elfütyüli visszafelé a himnuszt...
És? Higgyem el?
Nagyjából így van kivéve ha ismered is a jelöltet.
De még abban az esetben is befolyásolhat valakit az országos széljárás épp hogy áll a párt a sok bűnnel mögötte felhalmozódva csurig-telten benne a leváltási hangulattal.
Ez dönti el országosan a Pártnév épp mit művel: egy botrány jöhet a választásra:
Épp megfordítja az eredményt!
A helyi jelölt megsínyli.
Jó széllel pedig segíti.
 
Hogy lehetne szebben megfogalmazni a kérdést?
Itt tényleg mindenki hülye?
Van egy országgyűlési képviselő választás,
ahol a zemberek nem maguknak választanak képviselőt,
aki képviselné az érdekeiket és intézné az ügyiket,
hanem inkább a kedvenc pártjuknak gombnyomogatót.
Még azzal se lehet védekezni,
hogy biztosan csak jóra használná.
Mert biztosan nem használná csak jóra.
 
Az iment beleneztem az alabbi elobe - az "utca embere" interjuk mindig erdekesek, a politikusi megszolalasok viszont lassan minden oldalon taszitanak valamiert..

A Fideszt kedvelok fele' kerdes a videobol beilesztett kepernyomentessel kapcsolatban a DPK turne egyik allomasan.. a - "Viktor a mi Kim-Dzsongununk" sehogy nem hangzik jol.
Ez valami belso partkod amit nem ertek, esetleg trollkodas?

CleanShot 2025-12-06 at 10.37.35@2x.png


 
kerdes visszavonva; jobban belegondolva csak trollkodas lehet.."dolgozom" itt feleslegesen
Nekem viszont van kérdésem azokhoz, akiknek "hosszabb" az emlékezete, mint az enyém.
Anno rendeztek vitát a pártok országgyűlési képviselő jelöltjei között is?
Én ilyenre nem emlékszem, még a helyi kábeltévés időszakból sem.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti

Statisztikák

Témák
39,183
Üzenet
5,046,040
Tagok
630,349
Legújabb tagunk
open88network1
Oldal tetejére