Hírek Magyar Péter

Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.​

Magyar Péter több alkalommal kifogásolta, hogy az ATV nem ad neki elég megjelenési lehetőséget. Ma az Egyenes Beszéd című műsorban szembesítették az eddigi meghívásokkal, mire kivonult a stúdióból.


Hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége volt Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke múlt pénteken is szerepelt a műsorban, ahol kifogásolta, hogy keveset hívta a csatorna kampány a során.
Aztán vasárnap, a választási eredményváró rendezvénye utáni sajtótájékoztatóján ismét kritizálta az ATV-t, a szennylapok közé sorolva a csatornát.
Ilyen előzmények után ült be a stúdióba, az interjú elején pedig Rónai Egon műsorvezető átnyújtott neki egy mappát, amiben összesítve voltak Magyar ATV-s meghívásai, szereplései. „Ezek nagyon szép számok, azt gondolom. Hetedszer van itt élő adásban, 51 nap volt a kampány kezdete óta, 51 híradó” – sorolta Rónai Egon, mire Magyar Péter azt felelte, hogy március 28. és május 3. között egyetlen egyszer sem hívták ide be élő adásba.
A műsorvezető ezt cáfolta, mire Magyar ismét a csatorna tulajdonosát kezdte emlegetni, majd levette a mikrofonját és kivonult a stúdióból.
Megmutatjuk a dokumentációt – amit Magyar is megkapott – arról, hogy hány alkalommal hívta az ATV a politikust a kampányidőszakban:

Magyar Péter meghívása az Egyenes Beszédbe:

Első meghívás, sms: Március 1. (Válasz nem jött)
Március 6. újabb sms. (Közben több telefonhívás)
Március 7. újabb SMS Vona–Magyar vita szervezés vállalja, vagy nem?
Március 8. vita sms egyeztetés, mikor lenne jó?
Március 17. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe
Március 19. SMS újabb meghívás az Egyenes Beszédbe ezt mondta le, a tüntetés miatt
Március 21. SMS meghívás az Egyenes Beszédbe – elfogadta, de lemondás nélkül tüntetést szervezett
Március 26-án sms-ben rákérdezett Szöllősi Györgyi, hogy akkor jön-e vagy sem, mert bár elvállalta, nem mondta le és nem reagált semmilyen megkeresésre.
Március 27. meghívás előre májusra, az anyák napi tüntetés után

Április 18. Magyar Mártont hívtuk, mert szólt, hogy Ő intézi a sajtóját, innentől vele egyeztetett Szöllősi Györgyi telefonon és sms-ben. Jeleztük, ha Magyar Péter nem tud jönni, akkor az EP-listán szereplő jelölteket is várjuk.
Április 19. újabb sms: jönnek-e az EP-listáról, mert nem kaptunk választ.
Május. 2. sms: Magyar Péter meghívása újra, emlékeztető sms.
Május 9. sms Magyar Péter meghívása
Közben többször beszélt Szöllősi Györgyi telefonon Magyar Mártonnal, hogy küldjön bárkit a listáról. Mivel ez nem történt meg, közvetlenül felhívtuk Tarr Zoltánt, a lista 3. helyezettjét. Ő végül bejött Május 8-án.
Az utolsó meghívások Seprenyi Anitának mentek, mert Ő lett a sajtósa, csak telefonon beszélt vele Szöllősi Györgyi. Május 15 után többször is.
Március 13-án, Április 8-án volt Szöllősi Györgyinél, május 31-én Rónai Egonnál. Június 7-én újra Szöllősi Györgyinél.
Magyar Péter meghívása a Startba:

Vogyerák Anikó, a Start főszerkesztője is többször próbálta behívni a műsorba Magyar Pétert.
Május 3-án Magyar Mártont hívta telefonon ez ügyben
Május 21-én szintén Magyar Mártonon keresztül próbálták behívni a műsorba
Május 21-én Seprenyi Anitát is kereste Vogyerák Anikó
Május 28-án szintén Seprenyi Anitát kereste a Start szerkesztősége
Május 31-én Ámon Henriette-t is kereste Vogyerák Anikó Magyar Péter szereplésével kapcsolatban
A megkeresésekre nem érkezett sem megerősítő, sem elutasító válasz.

Azt is megmutatjuk, hogy hányszor szerepelt a csatorna különböző műsoraiban:
- március 13. Egyenes Beszéd
- március 19. ATV Start
- április 8. Egyenes Beszéd
- május 26. Heti Napló Sváby Andrással
- május 31. Egyenes Beszéd
- június 7. Egyenes Beszéd
- június 10. Egyenes Beszéd

Magyar Péter / Tisza Párt Híradós megjelenései a kampányban (április 20-tól június 9-ig): 51 napból 51-szer, napi szinten legalább kétszer

Április

- április 20.
- április 21.
- április 22.
- április 23.
- április 24.
- április 25.
- április 26.
- április 27.
- április 28.
- április 29.
- április 30.
Május
- május 1.
- május 2.
- május 3.
- május 4.
- május 5.
- május 6.
- május 7.
- május 8.
- május 9.
- május 10.
- május 11.
- május 12.
- május 13.
- május 14.
- május 15.
- május 16.
- május 17.
- május 18.
- május 19.
- május 20.
- május 21.
- május 22.
- május 23.
- május 24.
- május 25.
- május 26.
- május 27.
- május 28.
- május 29.
- május 30.
- május 31.
Június
- június 1.
- június 2.
- június 3.
- június 4.
- június 5.
- június 6.
- június 7.
- június 8.
- június 9



1718054362959.jpeg
 
És ez a selejtes diktátor 14 éve veri az ellenzék géniuszait.
Többek közt azért, mert képtelenek elismerni az ellenfelük esetleges hozzáértését valamihez, és aszerint cselekedni.
Van, aki úgy gondolja, hogy egy tehetségtelen bohóctól vereséget elszenvedni kevésbé megalázó.
 
Nem, nem erre alapozok.
Probalom magamban elemezni mi johet.

Amit most teljesen elhibaszottnak latok: nincsennek arcok!
MP kizarolag magat tolja reflektorfenybe.
Amik a korulotte levoket illetik, max Nagy Ervin, és NoÁr az akinek van valami ismertsége, de nekik is korabbi - teljesen sikertelen - megmozdulasokon.

MP változtat mindig azoin, megy az eu-ba vagy marad.
A kepviseloik ott nem fognak tudni ismertsegre szert tenni!

Mar el kellett volna kezdeni az uj arcok köztudatba vitelét.
Nem valosult meg!
A kampanyt kizarolag MP vitte vegig!
Hibanak tartom azt is, hogy olyan szemelyek nevet vitte csak koztudatba, akiknek mar volt, és nem mint politikus! (pl Rost Andrea)

Egyszeruen hianyolom a tudatossagot, és szakszeruseget abbolk ami most van!
Ismertség????
Eddy, nagyon sok politikussal éppen az a baj, hogy túlságosan is sokat tudunk rólunk, és csak felejteni szeretnénk! (ezt most oldaltól függetlenül jelentem ki)
 
Van, aki úgy gondolja, hogy egy tehetségtelen bohóctól vereséget elszenvedni kevésbé megalázó.
Tehetségtelen??? Ha Orbánra célzol akkor tévedsz mert a tehetségtelenek hamarabb kiesnek....az ellenzéki oldalon is vannak akik magas politikai beosztásban voltak és most csak néznek mint rozi a moziban...
 
A külföldön élőket értem, valószínűleg jókat röhögnek a kisebb nagyobb szenvedéseinken vagy csak hüledeznek az onnan nézve lehetetlennek tűnő történeteinken.
Az itt élőket viszont ugyanúgy érinti a kormány csak szuperlatívuszokkal jellemezhető tehetségessége,
mint a megtévesztett "ballibeket", akikkel most vasárnap is jól kiszúrtak már sokadjára.
 
Utoljára módosítva:
A külföldön élőket értem, valószínűleg jókat röhögnek a kisebb nagyobb szenvedéseinken vagy csak hüledeznek az onnan nézve lehetetlennek tűnő történeteinken.
Az itt élőket viszont ugyanúgy érinti a kormány csak szuperlatívuszokkal jellemezhető tehetségessége,
mint megtévesztett "ballibeket", akikkel most is jól kiszúrtak már sokadjára.
Külképviseleti névjegyzékbe 21.458 szavazót vettek fel, ebből 18.661 adta le a szavzatát. Talán egy 5%-os határon billegő párton segített volna, de ilyen nemigen volt. A többi eredményén nem változtat szerintem.
 
Hadházy azt írja
Utána néztem mit írt
Ez az idézet teljesebb nekem:
Az ATV-ről újra és újra beszélni kell, akkor is, ha megint egymillió forintos sérelemdíjért perelnek (elvesztenék megint, mint legutóbb), mert a hibrid rezsim által felépített demokrácia színház fontos díszlete ez a csatorna, még akkor is, ha a benne dolgozók közül egyáltalán nem mindenki szeretne csak szerepet játszani” – írta a független képviselő, hozzátéve, hogy „az ATV egyetlen feladata a független média látszatának fenntartása”,
A meglepő az
Komolyan hiszik műsorvezetői független csatorna
Akkor is a még nézhetőek közé tartozik.
 
„az ATV egyetlen feladata a független média látszatának fenntartása”,
Juhász Péter:
"A Magyar Péter - ATV ügy margójára.
Tudom, az ismétlés a tudás anyja, ezért elmondom amit 8 éve tudni lehet.
1. 2016-ban hoztam nyilvánosságra azt a képet, amin Habony Árpád és Németh Sándor beszélgetett Andy Vajna társaságában a Nubu étteremben.
Azóta minimum tudni lehet, hogy beszélgetések zajlanak a kormányzati propagandát meghatározó arcok és az ATV tulajdonosa között.
2. Amikor Rogán Antal beperelt, mert azt állítottam, hogy bűnöző és bűnözőkkel üzletel (azóta bírósági ítélet támasztja alá, hogy ez joggal állítható róla), akkor Rogán megfenyegette és beperelte a médiumokat, amik erről hírt adtak. Ahogy én is, az össze médium is megnyerte ezeket a pereket, kivéve az ATV-t, amelyik megállapodott Rogán Antallal, és levette ezeket a híreket az oldaláról, igazából szinte az összes beszámolóját/adását amiben Rogánról beszéltem.
3. Innentől hónapokig nem hívtak az ATV-be (akkor pártelnök voltam), ahogy a 2018-as választási kampányban a választás előtti hónapokban szintén nem, egyszer sem. Ha az Együtt politikusát behívták, akkor sajtószemlére esetleg, ahol nyilván nincs lehetőség politikai állításokat megfogalmazni.
4. Ennek ellenére - Hadházy Ákossal szemben - én azt az utat választottam, hogy bemegyek, és akár a propaganda kérdéseire is válaszolok, mert így jutok el azokhoz a megtévesztett nézőkhöz, akik még azt hiszik, hogy az ATV a kormánypropagandától független. Ezért mentem be most is a kampány során, érdemes megnézni milyen kérdéseket kaptam: nem a programról, nem a választásról kérdeztek, hanem a Fidesz lejárató szórólapjának állításait ismételték meg kérdés formájában, "cserbenhagyom a választókat az 5. kerületben", "hazudok a vízügyben", "adótartozása van a cégemnek" (nem). (link a hozzászólásoknál)
Azt ATV szerepe ugyanis az a propagandagépezetben, hogy összezavarja az ellenzéki választókat, vitatkozó, egymással egyet nem értő társaságot mutasson. Ezért is hívták be például Schmuck Andort is, aki végül 200 szavazatot sem kapott, hogy ő is hazugozzon engem az ellenzéki szavazókat elbizonytalanítva.
Ezért nem érdemes meglepődni a tegnapi történéseken."
 
Külképviseleti névjegyzékbe 21.458 szavazót vettek fel, ebből 18.661 adta le a szavzatát. Talán egy 5%-os határon billegő párton segített volna, de ilyen nemigen volt. A többi eredményén nem változtat szerintem.
Nem a szavazatokra értettem.
Ami itt is elhangzik gyakran, és Magyar Péter is ezért csodálja.
Hihetetlenül okos, ügyes és tehetséges, mert a korlátlan hatalmát kihasználva olyan törvényeket hozat, ami után nem vonható felelősségre, amiért például a közpénz elveszti a közpénz jellegét.
Miközben lassan és biztosan az EU legszegényebb országa leszünk.
Egyáltalán nem mindegy, hogy miben okos, ügyes és tehetséges.
 
Utoljára módosítva:
Juhász Péter:
"A Magyar Péter - ATV ügy margójára.
Most a következő évet ebben figyelem:
Másfél perc után otthagyta az ATV stúdióját Magyar Péter.
Azt itt a politikus lejáratásaként betett hír, utóéletéből mi sül ki az ATV felé?
Az ATV-nek lesz veszteség az jelenet hogy Magyar Pétert megakarták alázni.(a nyilvános meghazudtolással)
És ennek kapcsán sorra jönnek a Tv-t leleplező cikkek.
Kinek árt és kinek használ?
Magyarnak árt-e vagy ez is reklám?
Az ATV mint undorcsatorna, neki miként változik a nézettsége?
Ha csökken: akkor visszaüt az a megtervezett jelenet
 
Most a következő évet ebben figyelem:

Azt itt a politikus lejáratásaként betett hír, utóéletéből mi sül ki az ATV felé?
Az ATV-nek lesz veszteség az jelenet hogy Magyar Pétert megakarták alázni.(a nyilvános meghazudtolással)
És ennek kapcsán sorra jönnek a Tv-t leleplező cikkek.
Kinek árt és kinek használ?
Magyarnak árt-e vagy ez is reklám?
Az ATV mint undorcsatorna, neki miként változik a nézettsége?
Ha csökken: akkor visszaüt az a megtervezett jelenet
Egy televíziónak van holnap is, ami számít. Kivéve persze ha kormányközeli, mert akkor lényegtelen a nézőszám. Nekik ebben az esetben nem árt, nem használ, hiszen nem a "piacról" kell megélniük.
Magyar körül hatalmas a hype, óriási naivitásra vall arra számítani, hogy ez egyik pillanatról a másikra el is illan. Neki szvsz neki sem árt, de nem is használ.
Hogy kinek használ? Szerintem senkinek. De nem is a haszonszerzés lehetett a cél, hanem sokkal inkább a rombolás.
 
Megnéztem a videót, a rövidsége ellenére is fájdalmas volt.
Ennél többet nem szeretnék már Magyar Péter miatt szenvedni.
Rónai Egon javasolta, hogy hagyják abba ezt a kutyakomédiát, amit Magyar Péter a legnagyobb örömmel elfogadott.

M. P. helyében minden bizonnyal szintén beidegesedtem volna, ha a fergeteges győzelmem ajnározása helyett azzal fogadnak, hogy hazudtam.
Vagy mégsem, mert a világ összes kincséért se lennék politikus vagy messiás pótlék.

A fideszes tévébejárók bezzeg okosak, ügyesek és tehetségesek.
Nekik teljesen mindegy mit mondanak róluk a kérdés előtt, és az is, hogy mit kérdeznek.
Felmondják az aktuális propagandaszöveget.
Valószínűleg sokat gyakorolják, mert nem láttam még olyat, hogy közben elröhögnék magukat.
Némelyiken azért látszik, hogy inkább egy nagyon távoli tengerparton sütkérezne.
 
Utoljára módosítva:
Megnéztem a videót, a rövidsége ellenére is fájdalmas volt.
Ennél többet nem szeretnék már Magyar Péter miatt szenvedni.
Rónai Egon javasolta, hogy hagyják abba ezt a kutyakomédiát, amit Magyar Péter a legnagyobb örömmel elfogadott.

M. P. helyében minden bizonnyal szintén beidegesedtem volna, ha a fergeteges győzelmem ajnározása helyett azzal fogadnak, hogy hazudtam.
Vagy mégsem, mert a világ összes kincséért se lennék politikus vagy messiás pótlék.
Politikust választok, nem szeretőt. Mérő Vera írása.
 
Politikust választok, nem szeretőt. Mérő Vera írása.
Mérő Verát sokáig kedveltem.
Túl komolyan veszi ezt a posványt.
Sok minden elárult a még független hírportál működéséről is.
Kérte, ne tegyék a fizetőfal mögé az írását.
Nem tudom eldönteni, hogy több pénzt hozott volna a fizetőssé tett cikk, vagy esetleg már ezért is hírportál fejére koppintottak volna a "túlzott" szabadszájúsága miatt a nem fizetős részen.
Nekem nem elég, ha csak úgy tesz a politikus, mintha érdekelné mi lesz velem, miközben kizárólag a zsebét tömi, és megszavazza a legundorítóbb előterjesztést is.
 
Utoljára módosítva:
De nem is a haszonszerzés lehetett a cél, hanem sokkal inkább a rombolás.
Akkor ártani fog a nézőszámnak, ezt akarom figyelni mi az hosszútávú visszhangja.(Csak magamnak következtetés)
És tudod hol legkönnyebb figyelni az ATV nézettségét?
A Youtube csatornájánál(376e)
Nem a face számít az hektikus.
Ha rombolás a cél azt is mondtam "tekinthető reklámnak is"
rossz reklám is reklám
 
Utoljára módosítva:
Találós kérdés:
Mi van akkor, ha plusz 35 fokban 10 millióan megnéznek egy Youtube videót?
.
.
.
.
.
.
.
.
( Megfejtés: meleg esetleg még a nyár is elfogadható válasznak tekinthető )
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

vivant wrote on nadva's profile.
máj 14 péntek 8:47
PaSa1957 wrote on Elek János's profile.
Legalább olvasnád el a játékszabályokat!
Kostenszky Valéria wrote on Olaszné Kovács Andrea's profile.
Helló! (Gábor vagyok.)
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!

Statisztikák

Témák
38,223
Üzenet
4,819,527
Tagok
616,718
Legújabb tagunk
KazinciO
Oldal tetejére