Magyar származású világsztárok Hollywoodban

Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Magyar származású világsztárok Hollywoodban (05.15. 16:00)

A filmgyártás talán leghíresebb komikája, Goldie Hawn 1945. november 21-én látta meg a napvilágot magyar származású muzsikuscsaládban, Washington egyik külvárosában. A szülők sokáig komolyan fontolgatták, hogy magyar eredetű nevet választanak a csöppségnek, és Arankának keresztelik meg. Végül letettek tervükről, és a jobban csengő Goldie mellett döntöttek. A szöszke kislány Maryland zsidó közösségében nőtt fel, és nagyon korán belekóstolt a színpad varázslatos világába. Az igazi nagy áttörés váratott magára egészen 1969-ig, amikor is A kaktusz virágában a legendás Walter Matthau oldalán egy csapásra világhírű lett. Nem csupán a közönség zárta örökre a szívébe az angyalian szőke hajú és áthatóan kék szemű színésznőt, hanem kivívta a szakma elismerését is. Alakításával elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-szobrocskát. Az akadémia díja után pedig nem volt megállás. Goldie kizárólag kasszasikerekben játszott, neve hatalmas tömegeket csalogatott be a mozikba szerte a világon. Az 1980-as Benjamin közlegényért az Amerikai Filmakadémia újra Oscarra jelölte, és a New York-i Filmkritikusok Körétől a filmért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. A színésznő az elmúlt években producerként is szép sikereket ért el, és a magánélete is irigylésre méltóan alakult. Első férjétől, Bill Hudsontól két gyermeke, Katie és Oliver született. Érdekesség, hogy Kate Hudson maga is ünnepelt híresség. Goldie hosszú esztendők óta Kurt Russellel osztja meg az életét, akitől a második kisfia, Garry született.

Drew Barrymore félig magyar származású. A különc színésznő huszonkilenc esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot az amerikai John Drew Barrymore és a magyar Jaid Ildikó gyermekeként. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a kislány tulajdonképpen sztárnak született. Még egyesztendős sem volt, amikor már tévéreklámokban szerepelt, és mindössze kétévesen a Sudden Love című tévéfilmben tűnt fel. A nyolcvanas évek elején Ken Russel Altered States című filmjében debütált a vásznon, William Hurt lányaként. Ezután következett Steven Spielberg nagyszabású alkotása, az E.T. A film bombasiker, és a zsenge korú kislány szinte pillanatok alatt világsztár lett. A jövő nagy tehetségének kiáltották ki, és elnyerte a legjobb ifjú színésznő díját is. Két gyors házasság és két még gyorsabb válás után a közeljövőben újra oltár elé készül állni Fabrizio Morettivel. Drew azt állítja, hogy ezúttal tényleg megtalálta az igaz szerelmet.

Barrymore-ral ellentétben Rachel Weisz nem robbant be üstökösként. A színésznő meglehetősen kanyargós utat járt be, míg ünnepelt sztárrá vált. A Múmia bájos hősnőjének az édesapja is híresség a maga szakterületén. A magyar születésű papa, Weisz György világszerte elismert és nagyrabecsült feltaláló. Osztrák édesanyja, Edith pedig neves pszichiáter, számos könyve jelent meg. A nagytudású, karrierista és elszánt szülők a szakmai életben aratott sikereik mellett gyakorlatilag egyáltalán nem törődtek két gyermekükkel. Nem fordítottak elég időt a két kislány nevelésére, ugyanakkor hatalmas elvárásaik voltak velük szemben. Rachel mindössze tizenöt éves volt, amikor egy londoni divatcég felkérte, hogy legyen a modelljük. A sztár édesanyja valóságos dührohamot kapott, amikor megtudta, hogy a lánya, akit egyetemre szánt, ilyen – szerinte – közönséges és olcsó hivatásra adja a fejét. A bájos fiatal leányzó azonban elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, azért is színésznő lesz belőle. Az igazi áttörést a Múmia című 1999-es kalandfilm jelentette számára, amely zajos sikert aratott szerte a világon. A sztár a második részért már tízmillió dollárt kaszált. Jól is jött a pénz, hiszen a színésznő közismerten vonzódik a luxushoz, szeret nagy lábon élni. Vadonatúj, méregdrága luxus Jaguárral jár, a legpatinásabb helyeken tart fent lakásokat, és kizárólag a legnagyobb divatházak kollekcióit hordja. Hiába, megteheti. Csupán egy dolog hiányzik az életéből: a szerelem. Hosszú ideig járt a rendező Sam Mendesszel, aki végül nem őt, hanem Kate Winsletet vette feleségül. – Remélem, hogy egyszer azért engem is megtalál az igazi – nyilatkozta Weisz a közelmúltban a brit Daily Mirrornak.

Adrien Brody nevét a nagysikerű A zongorista című filmben ismerte meg a világ. A lenyűgözően fájdalmas alkotás mélyen megérintette az embereket, és a szakma elismerését is kivívta. A fiatal, félig magyar főszereplő hiteles és magával ragadó alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart. A sztár magyar édesanyja, Szilvia Plachy ismert fotóművész Amerikában. Adrien New Yorkban nőtt fel, és már tizenegy esztendősen eldöntötte, hogy színész lesz. Édesanyja bátorítására fordult a színjátszás és a művészetek felé, és kezdett el először kisebb, úgynevezett Off-Broadway színházakban játszani. 1993-ban Steven Soderbergh felkínált neki egy szerepet a King of the Hill című drámában. Adrien alakításáról még a legzordabb kritikusok is elismerően nyilatkoztak. Néhány nagyobb szerep után választotta ki Roman Polanski A zongorista című film főszerepére. A film a második világháborúban játszódik, Brody Wladyslaw Szpilman zsidó zongoristát alakítja, aki származása miatt bujkálni kényszerül. Brody nem csupán vitathatatlan tehetségével és nagyszerű játékával tűnik ki hollywoodi kollégái közül, hanem természetességével is. Állítása szerint az ereiben csörgedező magyar vérnek köszönheti konzervatív, visszafogott életfelfogását. – A tény, hogy európai, pontosabban magyar vagyok, segített abban, hogy ember maradjak egy embertelen világban – nyilatkozta a közelmúltban.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Paul Newman a világ egyik legsikeresebb embere. Bármihez is fogott hozzá, mindenben a legjobbnak bizonyult. Színész, producer, rendező, forgatókönyvíró, autóversenyző és elszánt filantróp – Newman meglehetősen színes pályafutásának állomásai. Tulajdonképpen ez a magával ragadó sokszínűség, hatalmas élettapasztalat adja egyedülálló játékának lényegét. Szívóssága, a munkába és a színészi pályába vetett őszinte hite, páratlan tehetsége, mindig megújulni kész játéka és utánozhatatlan sármja egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a színész a világ méltán egyik leghíresebb sztárja lett. Sőt, valóságos legendává vált. Édesapja magyar származású zsidó kereskedő volt, aki ellenezte, hogy másodszülött fia a színészi pályát válassza. A férfi őszintén hitt abban, hogy Paulnak a kereskedelmi életben van a helye, ezért azt szerette volna, ha sportcikkekkel foglalkozó üzletét veszi majd át. Annak ellenére, hogy a színész sohasem ápolt felhőtlen kapcsolatot az édesapjával, a halála mélyen megérintette. Pályakezdő színész volt ekkoriban, és hatalmas dilemmát jelentett számára, hogy a színpadon vagy az üzleti világban folytassa az életét. Végül édesanyja hosszas könyörgése ellenére az előbbi mellett döntött. Igaz, a második világháború idején minden áron pilóta akart lenni, de színvaksága miatt eltanácsolták. A Kenyon Egyetemen pedig megpróbálkozott a közgazdaságtannal is, de rossz magaviselete miatt kirúgták az iskolából. A színészmesterséget előbb a Yale dráma szakán, majd a legendás Actor’s Studióban sajátította el.
 

luflée19

Állandó Tag
Állandó Tag
A legenda szerint Hollywoodot magyarok létesítették. Ez igaz is, de csak részben. Magyar beszédet gyakran hallani Hollywoodban.
Zukor Adolf (1873-1976) alapította a Paramount filmvállalatot,
Fox Vilmos (1878-1955) a 20th Century Fox filmgyárat.
Korda Sándor (1893-1956) először Magyarországon filmezett, de az 1918-19. évi köztársasági kormány alatt vállalt hivatala miatt 1919-ben Nyugatra kellett távoznia, Hollywoodban és Angliában 100 filmet rendezett (Bagdadi tolvaj, Vörös Pimpernel, VIII. Henrik magánélete stb.), amikért az angol királynő lovaggá avatta.
Kertész Mihály (Michael Curtiz, 1888-1962) volt a rendezője a Casablanca, a Robin Hood kalandjai stb. filmeknek.
Andy Vajna rendezte a Rambót, Evitát stb.
Lengyel Menyhért (1880-1974) volt a Basic Instinct (Elemi ösztön) szövegírója, Joe Esterhas (1944-) írta a Ninocska és a Flashdance szövegkönyvét.
Kovács László (1933-) volt az Easy Rider (Szelíd motorosok) és a Free Willy (Szabadítsátok ki Willyt) operatőre,
Zsigmond Vilmos (1930-) fényképezte a Harmadik típusú találkozások és A szarvasvadász c. filmeket.
Még ismertebbek a filmszínészek: Lugosi Béla (1882-1956) furcsa (értsd: magyaros) kiejtése életszerűbbé tette Frankenstein és Drakula alakítását, Gábor Zsazsa (1917-) bája a Moulin Rouge filmet.
 

derbi7979

Állandó Tag
Állandó Tag
Paul Simon
1947.10.13-án magyar zsidó család fiaként született az USA-ban.
Paul Simon amerikai énekes és dalszövegíró, a Simon and the Garfunkel duó egyik tagja. Jelenleg sikeres szólókarriert folytat.
Egyik leghíresebb slárgere: The Sounds of Silence
 

derbi7979

Állandó Tag
Állandó Tag
Claire Kenneth - bestseller író

Ismertebb könyvei: Éjszaka Kairóban, Holdfény a Nílus felett, Randevú Rómában...
 

deviques

Állandó Tag
Állandó Tag
Paul Simon
1947.10.13-án magyar zsidó család fiaként született az USA-ban.
Paul Simon amerikai énekes és dalszövegíró, a Simon and the Garfunkel duó egyik tagja. Jelenleg sikeres szólókarriert folytat.
Egyik leghíresebb slárgere: The Sounds of Silence

Nem ő énekli azt a dalt aminek a videóklippjében Chevy Chase magyaráz?
 

derbi7979

Állandó Tag
Állandó Tag
Debra Winger:
Debra Winger nevét jól ismerik a mozirajongók számára. Az Árnyékországcímű filmben nyújtott alakításáért Anthony Hopkins partnereként Oscar-díjra jelölték, és a jelölések sorában nem ez volt az első. De ismerhetjük még a klasszikus női filmmé vált Becéző szavakból,a Veszélyes nőés a Fekete özvegycímű mozikból is. Winger kisasszony egy másodgenerációs magyar-amerikai családban született 1955-ben az Ohio állambeli Cleveland Heightsban. Gyerekkoráról keveset tudunk, annyi bizonyos, hogy tizenévesen egyszerűen fogja magát és hazát cserél. Hátizsákjába mindössze a legszükségesebbeket pakolja be, repülőgépre száll, és Izraelbe, egy kibucba költözik, majd ezt követően belép a hadseregbe. Néhány évet áldoz erre a kalandra, majd egy nap visszatér az Egyesült Államokba. A szerencse azonban nem tart vele, nem sokkal megérkezése után súlyos autóbaleset következtében kómába esik. Mikor magához tér hónapokig tartó Csipkerózsika-álmából, részleges bénulás miatt magatehetetlenné válik, egyik szemére megvakul. Évekbe telik, mire felépül, s mire megfogalmazódik benne a vágy: színésznő akar lenni. Természetesen ő is, mint a kezdő amerikai színészek nagy része, a reklámiparból kerül be a filmes világba, ezután a szappanoperák, a sorozatok következnek, míg végül John Travolta oldalán a Városi cowboycímű moziban eljátszhatja első komolyabb filmszerepét. A Becéző szavakban Shirley MacLaine lányaként nyújt emlékezetes alakítást, az első Oscar-jelölést azonban mégsem ezért a filmért, hanem a Garni-zónábannyújtott teljesítményéért kapja. Néhány évvel később azonban finoman tudtára adják, Hollywood nem tart igényt munkájára. „Szerepet” kínálnak Debrának az E.T.-ben. Jellegzetes orgánuma miatt ő lehet a földön kívüli lény hangja… Debra tudomásul veszi a filmipar üzenetét, és évekre visszavonul. Férjhez megy, két gyermek édesanyjaként az amerikai háziasszonyok életét éli. Majd 1986-ban igent mond egy reklámfilmre, amit újabb felkérés követ, így készül el a Fekete özvegy című film. Ettől kezdve Hollywood kénytelen azzal a ténnyel szembesülni, hogy a magyar származású színésznő tehetsége nem elpazarolható.
 

derbi7979

Állandó Tag
Állandó Tag
"Egy régi történet szerint, ha egy hollywoodi filmgyár forgóajtaján mögötted lép be egy magyar, bizonyos, hogy ördögi módon mégis előtted lép majd ki…"
 

szászsára

Állandó Tag
Állandó Tag
Rózsa Miklós

Rózsa Miklós - 1907. április 18., Budapest,-1995. július 27., Los Angeles

rozsamiklos.jpg


Azon számos magyar zeneművész közül, aki századunk húszas-harmincas éveiben kénytelen volt elhagynia szülőföldjét, talán Rózsa Miklós vívta ki magának a legnagyobb elismerést szerte az egész világon. A zeneszerző két különböző vonalon komponálta a nagyszerűbbnél nagyszerűbb muzsikáit: Hollywood folyamatos felkérései mellett rendszeresen adott komolyzenei hangversenyeket is.
A filmvilág egyik legkülöncebb figurája, aki mindvégig hű maradt magyarságához, leginkább arról volt felismerhető, hogy képtelen volt az amerikai élethez igazodni, s a forró kaliforniai nyarakat is sötét öltönyökben vészelte át. Hiába voltak egészen speciális feltételei a filmzenei alkotómunkájához, egyetlen producernek sem jutott eszébe mást keresni helyette.
1937 és 1981 között összesen 90 filmhez írt zenét, holott mindeközben nyíltan megvetette a számtalan, hiányos zenei tapasztalattal rendelkező kollégáját, akiket egyszerűen csak unalmas stúdiótöltelékeknek hívott.
A sors kegyes volt hozzá, hiszen az aprólékosan összeállított partitúrái által kicsalt hangok szépsége és varázsa a kilencvenes években újra virágzásnak indult, s számos kiadó jelentette meg korábbi munkáit CD-n, így tanúja lehetett, amint zenéje több generációhoz is eljut.
 

Ms. Dina

Állandó Tag
Állandó Tag
Bánky Vilma (Koncsics Vilma) színésznő, a némafilmek egyik legnagyobb magyar sztárja.

banky8.jpg


Született:1898.01.09. Nagydorog, Magyarország
(Egyes életrajzírók, az 1902-t tekintik korrektnek.)

Életrajza évszámokban:

1918 - Bolváry Géza filmszínészképző iskolájába jár
1919 - leforgatja első filmjét, Berlinben
1921 - Bécsben Max Linder filmjeiben
1921-1925 - Magyarországon és Németországban forgat majd egy tucatnyi filmet
1925 - a magyar származású Samuel Goldwin felfedezettjeként az USA-ban
1925-1929 - Amerika-szerte ünnepelt némafilmcsillag, Rudolf Valentino, Gary Cooper, Ronald Colemann
partnere, a Metro-Goldwin-Mayer kiemelt női sztárja.
1927. június 26-án - életre szóló házasságot köt Rod la Rocque-val, a sztár színésszel, s producerrel
1930 - visszavonul, mert angol-magyar akcentusa nem alkalmas a hangosfilmre
1930-1955 - a férje mellett asszisztens filmjeiknél
1950-es években - női golfbajnokságokon szerepel sikerrel
1969 - férje halála
1969-1991 - visszavonultan él, barátain és ismerősein kívül szinte senkit sem fogad
1991 - a St. John of God Convalescent Hospitálban, Californiában, feltehetően 93 évesen elhunyt
 

Ms. Dina

Állandó Tag
Állandó Tag
marta-eggerth-in-presenting-lily-mars.jpg


Eggerth Márta (Budapest, 1912. 04. 17. – ), nemzetközileg ismertebb nevén Marta Eggerth, Egyesült Államokban élő magyar színésznő, filmszínésznő, szoprán énekesnő. New Yorkban, Rye-ban él.
 
Oldal tetejére