Magyarok, akikre büszkék lehetünk

Maszek témája a 'Őstörténet' fórumban , 2007 Szeptember 6.

  1. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    .


    Talán lesz valaki, akinek nem mondok újdonságot azzal, ha azt mondom ALBRECHT DÜRER is magyar származású.

    Apja egy ( bizonyos AJTÓSI nevezetű --- németül TÜRER ) , az alföldi Gyula melletti AJTÓS települést használva nemesi előnévként 1455-ben érkezett Nürnbergbe, és ötvös lévén, egy ötvösműhelybe helyezkedett el: Majd 1467-ben feleségül vette a műhely tulajdonosának lányát, bizonyos Barbara Holpert. 18 gyerekük született, de csak 3 fiú érte meg a felnőttkort.
    Ezek egyike az 1471-ben született ALBRECHT. Apja mesterségét tanulta, ő is ötvös lett, de közben egy jónevű német festő és grafikus inasa lett. Itt sajáította el például a fametszés technikáját... stb... 1528-ban halt meg.



    .
     
    fionella kedveli ezt.
  2. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    .


    NEW YORK-ban, a letarolt World Trade Center helyére tervezett EMLÉKMŰnek feltehetően megint lesz magyar vonatkozása.


    Ugyanis az emlékművet nagy valószínűséggel a magyar LOSONCZI ÁRON (Csongrád) által feltalál ÜVEGBETON-ból (Light Transmitting Concrete – röviden LiTraCon) építik, illetve a mellé épülő új felhőkarcoló is részben ebből épülne.


    Nem ez lenne az első magyar vonatkozása New Yorknak:

    hiszen mint említettem, a ASBÓTH ERNŐ volt , akinek nagy szerepe volt MANHATTAN kialakításában,
    egyértelműen az Ő ajánlása volt a Centrál Park létrehozása, illetve Ő vezette be elsőként New York utcáinak befedésekor az ASZFALTot.

    A másik, talán jelentősebb és ismertebb dolog:


    a new york-i Szabadság szobor , a franciák ajándéka a magyar-zsidó származású PULITZER adománya nélkül a roncsvasdarabolóban végezte volna, mert nem volt, aki a szállítást és a szobor talapzata kialakításának fedezetét vállalta volna.......
     
  3. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    A világ legfiatalabb nagymestere emberközelből

    Jelenleg a világ legfiatalabb sakk nagymestere, a Sé-ben (Szombathely mellett) élő Rapport Attila csütörtökön ünnepli 14. születésnapját. Lékó Péter és Polgár Judit rekordját is megdöntve 13 évesen és 11 hónaposan lett nemzetközi nagymester.



    Vagyis a világ legfiatalabb sakk nagymesterek eddig döntően magyarok voltak......

    [​IMG]


    .
     
    Kis Sarkcsillag és cecilke kedveli ezt.
  4. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    .


    Gondolom kevesek előtt ismert, hogy a NEMZETKÖZI FAIRPLAY BIZOTTSÁG ( International Fairplay Comittee )

    elnöke magyar: (egykori vívó, orvos, sportvezető)


    Dr. KAMUTI JENŐ


    [​IMG]
     
    cecilke kedveli ezt.
  5. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    .


    Föltehetően sokan emlékeznek MÁTÉ PÉTERre, és az egyik legkiválóbb dalára pantomimező fiatalemberre: bizonyos MICHAEL KNOPF -ra ....

    http://www.youtube.com/watch?v=8KpQWN07iak


    Nos a fiatalember ugyan Bécsben született, de félig magyar, akcentus nélkül beszéli a nyelvünket, sőt karrierjét is a budapesti színházakban építgette, mígnem BALETTkarrierjének végét a MADÁCHban futó MACSKÁK egyik szerepének balesete okozta (Achilles-ín szakadás..)

    Jelenleg a BÉCSI ÁLLAMI OPERAHÁZ koreográfusa, aholis a balettigazgató szintén magyar: bizonyos HARANGOZÓ GYULA......

     
  6. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    .

    Érdemes megemlíteni, hogy hamarosan vagy 100 évnyi szünet után ÚJ MAGYAR AUTÓ éli meg a sorozatgyártást, talán az ŐRség szívéből, teljesen új szemléletből táplálkozva....

    Ígéretes és lenyűgöző. Reméljük, a kelleténél nem lesz több gáncsoskodója, mint volt az összes eddiginek....


    [​IMG]



    http://www.solo-duo.hu/main.php?page=1

    http://fibergeneration.typepad.com/welcome/2008/10/the-smartest-booth-ever.html

    http://www.auto-news.de/auto/news/a...er-kommt-mit-tropfenfoermigem-Design_id_22720


    .
    .
     
  7. najahuha

    najahuha Állandó Tag

  8. Hildegard

    Hildegard Állandó Tag

    Szuhafői Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25.New York, 1945. szeptember 26.) a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia tanára. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.
    Zeneszerető családban nevelkedett: apja, idősebb Bartók Béla a város iskolájának igazgatója volt, zongorán, csellón játszott, zenekart vezetett, sőt a komponálással is foglalkozott; anyja tanítónő volt és kiválóan zongorázott. 1899-ben a Pesti Zeneakadémiára iratkozott be, Thomán István zongoraosztályában és Koessler János zeneszerzésosztályába. Stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltán támogatásával behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa is átalakult, mely immár a népzene stílusjegyeire támaszkodott. Ennek kiteljesedése a Balázs Béla misztériumjátékára komponált operája A kékszakállú herceg vára. 1940-ben az Egyesült Államokba emigrált és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zene kérdéseiről. 1945. szeptember 26-án halt meg leukémia következtében New Yorkban.[​IMG]
     
    ReniTibcsi és Kis Sarkcsillag kedveli ezt.
  9. Hildegard

    Hildegard Állandó Tag

    Magyar elktromos autó



    Egyszerre akár száz kilométert is megtesz, gyorsabban feltölthetõ, mint vetélytársai, mégsem kínál megoldást az elektromos jármûvek szokásos problémáira. Az egyelõre név nélküli, drága villanyautótól sokat várnak - pedig a korábbi magyar elektromos kiskocsi, a Puli nem gazdasági sikernek, hanem a magyar jármûgyártás mellékvágányának bizonyult. Azért mi drukkolunk.

    Neve nincs, története viszont már van. Jövõje pedig csak a tízezer eurós ár drasztikus csökkenésével lehet



    Ha feltennénk a "Milyen az ideális városi gépkocsi?" kérdést, valószínûleg a legtöbben a kis méretet, a gazdaságos üzemeltetést és az alacsony árat jelölnék meg fõ elvárásnak. E három kritériumból kettõt már teljesít az az - egyelõre név nélküli - elektromos kisautó, melynek sorozatgyártásáról a magyar kormánnyal tárgyal egy nemzetközi befektetõcsoport.
    Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel a volánjánál gördült be a Jövõ Háza elé egy magyar gyártású kocsi. Mint megtudtuk, 1993 óta már kétszáz darab készült ebbõl a jármûbõl kísérleti és bemutatói céllal, valamint egyedi megrendelésre. A legyártott villanyautók forgalomban vannak, jórészt Svájcban és a skandináv országokban. Mint a minig az E85-üzemû és a hibridszter is utalt rá, az északi országokban, fõként Svédországban az állam igen erõsen ösztönzi az alternatív meghajtású autók elterjedését. Az eredmény látványos: a svéd utakon közlekedõ százezer bioetanolos gépkocsit már több mint félezer kút szolgálja ki.
    [​IMG]
     
    najahuha kedveli ezt.
  10. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    .

    Ugyan nem közvetlenül magyar, de SZÉPségének magyar vonatkozása, hogy ANYJA magyar:


    Drew Blyth Barrymore
    amerikai színésznő a magyar Makó Ildikó (Ildiko Jaid Mako) és John Drew Barrymore gyermekeként látta meg a napvilágot Kaliforniában.

    [​IMG]
     
  11. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    Kedves "muki87" !

    Így van !


    Sőt !


    JÁRÓKA SÁNDOROK !!!


    Ugyanis APA és FIÁ-ról van szó.


    Közülük sajnos az ifjabb súlyos betegségben, 54 éves korában halt meg 2007-ben. ( Előtte több mint 3 éven át kómában feküdt.....)


    Ifjabb Járóka Sándor prímás, hegedűművész:


    [​IMG]


    (2003-ban egy állami kitüntetés átvételekor.)

    Nevéhez kapcsolódik a 100 tagú Cigányzenekar, melynek alapja apja , idősebb Járóka temetésén összegyűlt több száz fős alkalmi zenekar volt.
    A 100 tagú Cigányzenekar nevével ellentétben ma legalább 140 tagú.


    Itt érdemes megjegyezni, hogy a Cigányzenekar a komolyzene mellett főleg MAGYAR NÓTÁkat játszik !

    Vagyis a "cigányzenekarok" nem azonosak a "cigány zenekarok"-kal, ez utóbbiak ugyanis ROMA nyelven, ROMA zenét és dalokat játszanak, ROMA hangszereken.




     
  12. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    Kis Sarkcsillag és konczmi kedveli ezt.
  13. najahuha

    najahuha Állandó Tag

  14. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    LOTZ Károly

    Festő. Német apjának korai halála után magyar származású anyja hazajött kisgyermekével szülőhazájába, Magyarországra. Szobrásznak készült, majd festeni tanult Marastoni Jakabnál és Weber Henriknél. 1852-ben Bécsbe ment, ahol K. Rahl tanítványa, majd munkatársa lett. Mesterével együtt számos falképet festett főúri és nagypolgári palotákban. 1864-ben részt vett a bécsi Fegyvermúzeum lépcsőházának kifestésében. Itthoni korai képeit az Alföld romantikája ihlette, később nagy falkép feladatokhoz jutott. 1864-ben a Vigadó lépcsőházának falfestményeivel nagy sikere volt. Ezután számos főúri, állami és egyházi megrendelést kapott. 1873-ban a Vigadó éttermének 28 medaillonját készítette. 1874-ben Than Mórral együtt készítette a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőházának festését. 1883-ban a Mintarajziskola tanára, 1896-tól pedig a második festészeti mesteriskola vezetője. A királyi palota elpusztult Habsburg-termének mennyezetét 1903-ban már betegen festette.
    A 19. század második felének egyik legismertebb magyar mestere. Falképei a velencei barokk freskófestészet hatását tükrözik, bravúrosak, könnyedén elegánsak. Időtállóbbak finom színezésű vázlatai, vonzó arcképei és mitológiai tárgyú festményei. Ezeken gyakran nevelt leányai, Ilona és Kornélia voltak modelljei. Kornéliáról festette lányaktjait is. Számos képmása és aktja a Magyar Nemzeti Galériában található. Ismertebb alkotásai: Egyetemi Könyvtár (1875); Régi Műcsarnok (1877); Keleti pályaudvar (1884); Operaház nézőterének mennyezete (1884); Párizsi áruház (1885); MTA nagytermének két triptychonja (1887-91); Tihanyi apátsági templom (Székely Bertalannal és Deák Ébner Lajossal; 1889-90); budai Mátyás-templom (Székely Bertalannal, 1892-83); a Kúria (ma Magyar Nemzeti Galéria) nagy csarnoka (1894); az Országház lépcsőháza (1896-97); a Bazilika pillérmozaikjai, kupola- és boltívképei (1894-99).
     
  15. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Szent-Györgyi Albert

    Szent-Györgyi Albert Budapesten született 1893. szeptember 16-án. Tanulmányait a Lónyai utcai református gimnáziumban végezte, majd a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytatta, ahol 1917-ben orvosi oklevelet szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön: Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az éllettan, a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai-kémia terén. Ezt követően Cambridge-ben, F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Egyesült Államokban dolgozott. Klebelsberg kultuszminiszter hívására hazajött, és 1931-től 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora, 1945 és 1947 között a budapesti tudományegyetem orvos karának biokémia professzora volt. 1947 végén elhagyta az országot, és a Boston melletti Woods-Hole-ban telepedett le, ahol 1947 és 1962 között az Egyesült Államok Izomkutató Tudományos Intézete tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója, 1962 és 1971 között a Darthmouth-i Egyetem professzora volt. Kapcsolatait Magyarországgal mindig fenntartotta, az 1960-as évektől rendszeresen hazalátogatott. 1986. október 22-én halt meg Woods Hall-ban.

    Az 1920-as évek végén Szent-Györgyi ismeretlen anyagot talált a mellékvesében. Megállapította összetételét (C6H8O6), és hexuronsavnak nevezte el (1928). Hazatérve, Szegeden olyan növényi forrást keresett, melyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni hexuronsavat. Erre a célra a szegedi paradicsompaprika kiválóan megfelelt: 10 liter présnedvből 6,5 gramm hexuronsavat állítottak elő. 1932-ben Szent-Györgyi—és tőle függetlenül J. Tillmans—a hexuronsavat azonosította a C-vitaminnal. Javaslatára a hexuronsavat a skorbut elleni hatásra utalva aszkorbinsavnak nevezték el. Szegeden a paprikából kiinduló C-vitamin gyártás módszerét is kidolgozták. Az 1937-es élettani-orvosi Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert nyerte el "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért". Már Szegeden kezdett foglalkozni az izom mûködésével, és sikeresen vizsgálta az izom fehérjéinek szerepét az izom-összehúzódásban (1940-42). A szubmolekuláris vizsgálatok után érdeklődése később a rosszindulatú dagantok felé fordult. Két évtizeden át foglalkozott a sejtszintû szabályozás jelenségeivel. A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1935), rendes (1938), majd 1945. május 30-án tiszteleti tagjának választotta. 1987-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem felvette nevét (Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem).
    Magyarországi tevékenysége; a C-vitamin [szerkesztés]

    Cambridge-i tartózkodása alatt megszerezte a kémiai doktorátust. 1930-ban Klebelsberg Kunó kultuszminiszter hívására hazatért Magyarországra, és átvette a szegedi Orvos Vegytan Intézet vezetését. A Groningenben elkezdett, de Magyarországon folytatott sejtlélegzéssel kapcsolatos kutatásai során fedezte fel, hogy a fumársav katalitikus hatást fejt ki a mechanizmus egyik lépcsőjén. Ezen az úton végigmenve jutott el Szent-Györgyi a C-vitamin izolálásához. Még Groningenben megfigyelte egy jellegzetes oxidációs folyamat reakciós késését, amely valamilyen redukáló anyag meglétére utal. Cambridge-ben észrevette, hogy ez a redukáló anyag a mellékvesekéregben és a citrusfélékben egyaránt előfordul, de ahhoz, hogy a kémiai felépítését is megvizsgálhassa, csak nagyon kis mennyiségben sikerült előállítania. Az is ismerté vált, hogy az emberi sejteknek szüksége van erre az anyagra, de csak növények és állatok tudják előállítani. Mivel cukorjellegű vegyület volt Szent-Györgyi először az ignose (nem ismerem cukor) nevet adta neki, de a tudományos lap szerkesztője, ahol ezt publikálni akarta, nem fogadta el ezt az elnevezést, így a hat szénatomra utaló hexuronsav névre keresztelte. Felismerte, hogy a szegedi fűszerpaprika sokkal többet tartalmaz ebből az anyagból, mint a citrusféle gyümölcsök, így nagy mennyiség előállítását sikerült véghezvinnie. A korábbi grammnyi mennyiség helyett egyszeriben kilónyi állt a rendelkezésére. Felfedezték, hogy gyógyítani lehet vele a skorbutot (tengerimalacokon kísérletezett sikeresen Szent-Györgyi), vagyis a hexuronsav azonos a C-vitaminnal. Ekkor keresztelte el véglegesen aszkorbinsav névre.

    1937-ben kapta meg a Nobel-díjat „…a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért” indoklással. A Magyar Tudományos Akadémia 1938-ban rendes tagjai sorába választotta. A szegedi egyetem rektora lett, ahol az izommozgás biokémiájával kezdett foglalkozni. Szent-Györgyi ezen a téren is Nobel-díjjal értékelt munkával egyenértékű eredményeket ért el, melyek közül a legfontosabbnak a mechanikai izommozgás fehérjekémiai hátterének feltárását tekintik.

    A II. világháborúban Szent-Györgyi Albertet a Kállay-kormány Isztambulba küldte. A titkos diplomáciai küldetés célja Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítése volt. A tárgyalásokat lefolytatta, a kiugrási kísérlet mégis meghiúsult, mivel a németek megtudták Szent-Györgyi útjának tervét, ezért az 1944. március 19-i német megszálláskor illegalitásba vonult. Hitler személyesen adott parancsot az elfogatására. Az utolsó pillanatokban sikerült őt kicsempészni a svéd nagykövetségről, ahonnan a már szovjet hadsereg által ellenőrzött területre került.

    Az 1945 januárjában Szent-Györgyi elnökségével alakult meg Magyar-Szovjet Művelődési Társaság, amely később Magyar-Szovjet Baráti Társaság néven működött. A háború befejezése után hozzálátott az Akadémia újjászervezéséhez[1], de munkája kudarcba fulladt a konzervatív akadémikusok ellenállása miatt. Létrehozta az Új Természettudományi Akadémiát. Végül a két akadémiát a kormány összevonta, Szent-Györgyit felkérték elnökének, de maga helyett Kodály Zoltánt javasolta.
    Amerikai évek [szerkesztés]

    1947-ben Szent-Györgyi a svájci Alpokban töltött néhány hetet, mikor értesült róla, hogy barátját, Zilahy Lajost letartóztatták. Arra az elhatározásra jutott, hogy nem tér vissza Magyarországra. Letelepedett az Egyesült Államokban. Példáját számos tudós és művész követte.

    A National Institute of Health tudományos munkatársa lett. Később létrehozták számára a Woods Hole-i Marine Biological Laboratoryban az Institute for Muscle Research (Izomkutató Intézet) részlegét, ahol folytathatta a Szegeden megkezdett kutatásait.

    A vietnami háború ellen felemelte szavát, élesen bírálva az amerikai kormányt. Az Őrült majom címen kiadott könyvét, amelyben a civilizáció túlélési esélyeivel foglalkozott, máig az egyik legfontosabb háborúellenes művek közé sorolják. Élete utosó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. Vitalitása és életkedve élete végéig megmaradt. Kilencvenhárom évesen hunyt el Woods Hole-ban. Az Atlanti-óceán partján lévő házának kertjében temették el.

    Szent-Györgyi előbb Szegedre vitte a Nobel-díj érmét, majd a világháború kezdetén a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta tőle; a plakett a mai napig ott látható (Szent-Györgyi a múzeumtól kapott összeget az akkoriban kitört Téli háború finnországi szenvedőinek ajánlotta fel).

    A 2009. szeptember 9-i m2 televízióban vetített monográfia szerint az érmet egy finn arisztokrata vásárolta meg, és ajánlotta fel a múzeum számára. A tudós nem tudta, hogy az érem végül mégis előkerült.
     
    Kis Sarkcsillag kedveli ezt.
  16. elke

    elke Vendég

    Darnyi Tamás

    Darnyi Tamás (Budapest, 1967. június 3.) négyszeres olimpiai bajnok úszó, sportvezető.
    1975-től az Újpesti Dózsa, illetve az ÚTE, 1991-től a Budapesti Rendészeti SE, 1993-tól a Sport Plusz OTP SE versenyzője volt. 1984-től 1993-ig szerepelt a magyar válogatottban. Részt vett az 1988. évi szöuli és az 1992. évi barcelonai olimpián. Mindkétszer a 200 és 400 méteres vegyesúszásban olimpiai bajnoki címet szerzett, így négy aranyérmével máig ő a legeredményesebb magyar férfi úszó olimpikon. Négyszer nyert világbajnoki, nyolcszor Európa-bajnoki címet. 200 méteres és 400 méteres vegyesúszásban többször megjavította a világ-, illetve az Európa-csúcsot. Ő volt a világon az első úszó, aki 200 méteres vegyesúszásban két percen belüli időt ért el. Ötször – 1986-ban, 1987-ben, 1988-ban, 1990-ben és 1992-ben – választották az év magyar sportolójává. 1991-ben az év európai sportolója lett. Összesen ötvenháromszor nyert magyar bajnoki címet, 1985-től örökös bajnok. 1991-től a Halhatatlanok Klubjának, 2000-től az Úszó Hírességek Csarnokának tagja.
    2000-től a Magyar Úszó Szövetség alelnöke lett. 2002-ben Csik Ferenc-díjat kapott.
    Felesége Jónás Rita.[1] Lányai Csenge (2002) és Piroska (2004).[2]
    Sporteredményei [szerkesztés]

    • négyszeres olimpiai bajnok (200 m vegyes: 1988, 1992 ; 400 m vegyes: 1988, 1992)
    • négyszeres világbajnok (200 m vegyes: 1986, 1991 ; 400 m vegyes: 1986, 1991)
    • nyolcszoros Európa-bajnok (200 m vegyes: 1985, 1987, 1989 ; 400 m vegyes: 1985, 1987, 1989, 1993 ; 200 m pillangó: 1989)
    • 53-szoros magyar bajnok
    • világcsúcsai:
      • 200 m vegyes: 1987: 2:00,56, 1988: 2:00,17 ; 1991: 1:59,36
      • 400 m vegyes: 1987: 4:15,42, 1988: 4:14,75, 1991: 4:12,36
    • Európa-csúcsa: 200 m vegyes: 1986: 2:01,57
    [​IMG]

    Darnyi Tamás, minden idők legsikeresebb magyar férfi úszója Ma boldog családapa, és egy róla elnevezett úszóiskolát működtet a Margitszigeten.
     
  17. elke

    elke Vendég

    Egerszegi Krisztina

    1987
    felnőtt Európa-bajnoki 4. és 5. helyezett (200 és 100m hát)
    amerikai bajnok (200m hát)
    1988
    olimpiai bajnok (200 m hát) és olimpiai ezüstérmes (100 m hát)
    háromszoros ifjúsági Európa-bajnok (100 és 200m hát, 200m vegyes)
    amerikai bajnok (100 és 200m hát)
    1989
    háromszoros felnõtt Európa-bajnoki ezüstérmes (400m vegyes, 100 és 200m hát)
    négyszeres ifjúsági Európa-bajnok (100 és 200m hát 200 és 400m vegyes), ifjúsági Eb ezüstérmes (200m pillangó)

    1990
    Jóakarat Játékokon arany- (200m hát), illetve ezüst (100m hát)



    1991
    kétszeres világbajnok (100 és 200m hát)
    háromszoros Eb (100 és 200m hát, 400m vegyes)
    2-szeres világcsúcstartó
    2-szeres Európa-csúcstartó
    1992
    háromszoros olimpiai bajnok (100 és 200m hát, 400m vegyes)
    Európa legjobb női sportolója
    a világ 2. legjobb női sportolója

    1993
    Európa bajnok: 100 és 200m hát, 200m pillangó, 400m vegyesen
    1994
    világbajnoki ezüstérmes 200m és 5. helyezett 100m háton
    1995
    2-szeres Európa-bajnok 200m hát és 400m vegyesúszásban
    2. helyezett a nõi 4X100m vegyesváltóval


    • <LI class=even>Név:Egerszegi Krisztina <LI class=odd>Foglalkozás:úszónő <LI class=even>Született:1974. aug. 16. <LI class=odd>Születési hely:Budapest <LI class=even>Haja:barna <LI class=odd>Szeme:zöld <LI class=even>Magasság:174 cm <LI class=odd>Súly:67 kg <LI class=even>Családi állapot:férjezett
    • Csillagjegye:Oroszlán
    1996
    olimpiai bajnok a 200m-es hátúszásban, bronzérmes 400m vegyesen Emellett: 97-szeres magyar bajnok 7-szer megválasztották az Év sportolónőjének (1988-1992 között ötször zsinórban) 1987-t&otilde;l 1996-ig 3-szor a világ legjobb női úszója (1991, 1992) 2. a világ legjobb női sportolója választáson 1992-ben 1996-ban Amerikában a The Time és Olaszországban a Corriere dello Sport a világ első számú sportolójává választotta Európa legjobb sportolónője (1992) világ- és Európa-csúcsok fűződnek nevéhez Az Évszázad Sportolói jelöltje (világ) Egerszegi Krisztina a Hírességek Csarnokában Az évszázad sportolója
    Minden idők legfiatalabb női olimpiai bajnoka.

    Rajta kívül egyéni úszó olimpiai bajnokságot még senki nem nyert a világon.
    Beceneve: Egérke

    [​IMG]

    [​IMG]

    [​IMG] [​IMG]

    http://www.youtube.com/watch?v=7UbBMEiK7V0

    És egy felejthetetlen komment Török László mixelve :D
     
  18. elke

    elke Vendég

    Pavlics Ferenc -Luna Rover tervezője

    Pavlics Ferenc szül :1928 febr. 3. Balozsameggyesen.
    1971 ben a holdjárót tervezte meg(Luna Rover)
    A világ első Földön kívüli járműve, a holdi talajviszonyokra tervezett különleges kerekének köszönhetően, három napig sikeresen működött a Holdon.

    http://www.youtube.com/watch?v=sRSpntQ-VtY&feature=player_embedded

    [​IMG]
     
  19. najahuha

    najahuha Állandó Tag

  20. najahuha

    najahuha Állandó Tag

    .


    Meglehetősen úrinak és rétegsportnak hiszik sokan a TENISZt, pedig manapság nagyon sokan művelik.

    Ebben a sportágban a SENIOR európabajnok

    ----2010 évi seefeldi Fedettpályás Senior Európa Bajnokság-----

    a 80 éves magyar SZENTIRMAY ERZSÉBET (W80/85)
    (A kép bal szélén.)

    [​IMG]




    és a 86 éves LÉNÁRT LÁSZLÓ (M85) lett.
    (Sajnos róla egyelőre nincs elérhető kép.)


    Egyúttal mindketten " Az év játékosa" címet kapták a
    Tennis Europe-tól.

    Szentirmay egyúttal a világbajnokság 2. helyezettje is egyben......


     

Megosztás