Magyarország az iskolapéldája annak, miként bonthatják le a demokráciát

Guardian

A tekintélyelvű Magyarországnak hízelegve Tucker Carlson a „Tegyük újra naggyá Amerikát”-gondolkodást erősíti a tengerentúlon. A Fox News műsorvezetője ömlengve dicsérte Orbán Viktort, ám ez aggályokat vet fel az USA demokráciájának jövője kapcsán. A két szereplő a közös interjúban olyasmikről beszélt, mint a család, a határok és a kereszténydemokrácia harca a balos liberalizmus ellen. A bírálók szerint azonban amit kifejtettek, az vázlat volt a tekintélyelvű, etnikai nacionalizmus megteremtéséhez az Egyesült Államokban. A televízió esti politikai főműsora öt napon át ajánlotta az USÁ-nak a magyar modellt. Trump bázisát célozta meg, amelyet nem érdekel, hogy a volt elnök négy éven hadakozott a demokratikus intézmények ellen, ami azután a Capitolium elleni támadásban csúcsosodott ki. Úgy tűnik, hogy az amerikai szélsőjobbnak lett egy vezérlő csillaga Európában – mondja a Demokratikus Kongresszusi Kampánybizottság egyik szakértője. Carlson és Orbán furcsa párt alkottak.

Az egyik Kína heves bírálója, ugyanakkor összeesküvés elméleteket terjeszt a koronavakcinákról. A másik kormányánál nincs Peking barátabb a földrészen, viszont erősen nyomatta az oltásokat. Steve Bannon egykor úgy jellemezte, hogy megelőzte Trumpot. Az ok: a fehér, keresztény nacionalizmus hirdetése és a bevándorlás reflexszerű elutasítása. Azon felül nagy híve a lakosságcsere-elméletnek, az etnikai tisztaságot szorgalmazza és több gyerek vállalására ösztökéli a magyar családokat. Orbán vezetési stílusa abban is nagyon emlékeztet Trumpéra, hogy ő szintén azt a demagóg állítást követi, miszerint rajta kívül senki más nem képes megoldani a bajokat. Már megkaparintotta a sajtó nagyjából 90 százalékát, aláásta a bíróságok függetlenségét és még inkább beleszól a választási rendszerbe. Carlson szerint azonban az elnyomó rendszert ért nyugati bírálatok mögött csupán liberális propaganda van.

Csodálatával nem áll egyedül az amerikai jobboldali véleményformálók között. Ezzel szemben Krekó Péter szerint Magyarország az iskolapéldája annak, miként bonthatják le a demokráciát, amibe beletartozik, hogy a vezetőt még választás útján is csak nagy nehezen lehet elmozdítani tisztségéből. A folyamat lépésről lépésre ment végbe, ami figyelmeztetés az Államoknak. Annál is inkább, mert Trump ugyanebbe az irányba halad, még most is. Krekó hibrid rezsimnek minősíti azt, ami Magyarországon van, de hozzáteszi, hogy ha bizonyos alrendszereket is nézünk, mint pl. az állami média hírszolgáltatását, akkor az már a sötét diktatúrákat idézi. Mert nincs ugyan cenzúra és a bírálókat nem vetik börtönbe, de a hatalom enélkül is érvényesítni tudja akaratát. A szakértő a nagy leckének azt tartja, hogy kirajzolódik, mi van akkor, ha meggyengül az intézményi rendszer és emiatt a hatalom jóformán megingathatatlanná válik, miután már nincsenek fékek és ellensúlyok. Képzeljük el, hogy mit csinált volna Trump, ha ő is simán át tudott volna lépni az alkotmányon, ahogy azt a Fidesz tette!

The American Conservative

Az amerikai jobboldal egyik közismert szószólója úgy látja, hogy a konzervatívoknak igenis oda kell figyelniük Magyarországra. Rod Dreher, aki a Fidesz-kormánytól kapott jó háromhónapos ösztöndíj után most tért haza, igen fontosnak nevezi, hogy a Fox News politikai magazinjának egyhetes budapesti vendégeskedése vitatott ugyan, de ráírányítja sok amerikai jobboldali figyelmét az országra. Vagy azért, mert korábban soha nem hallott róla, vagy pedig mert csak annyi jutott el hozzá, hogy az fasiszta. Ez utóbbit azonban Krekó Péterre hivatkozva cáfolja, akivel szombaton a pódiumon vitáztak a Mathias Corvinus Collegium esztergomi rendezvényén. Azt is kifejti, hogy Magyarországot és Orbánt lehet támadni, de ezt senki se csinálja rosszhiszeműen vagy simán megalapozatlanul. Így személyes tapasztalatai alapján tagadja, hogy bárki félne hangosan elmondani a véleményét a magyar kormányról.

Hallani ugyan esetekről, amikor az illető jobban járt volna, ha tartja a száját, de az elemző ezeket az eseteket nem tekinti tipikusnak. Ugyanakkor szerinte Amerikában igenis elhallgattatnak embereket, ott félni kell, ha valaki szembefordul a hatalommal. Ám ezzel a konzervatív politikusok sajnálatos módon nem törődnek. Kivételt leginkább Trump jelentett, de ő is inkább csak beszélt, és keveset tett ez ügyben. Orbán pár napja törvényt hozott, hogy száműzze a szemét LMBT-ideológiát az iskolákból. Vagyis képes keményen fellépni, hogy távol tartsa a közgondolkodástól a holdkóros politikai korrektséget. Ha a társadalom ezzel nem ért egyet, leválthatja. De itt az idő, hogy az amerikai konzervatívok Magyarországra vessék vigyázó tekintetüket és megnézzék, mit tanulhatnak tőle. Dreher elismeri, hogy nagy gond a korrupció, ám talál enyhítő körülményeket. Pl. hogy a jelenség történelmi örökség. Ugyanakkor idéz egy taxisofőrt, aki azt mondta: elege van abból, hogy a Fidesz szemet huny a vesztegetések fölött, mégis rá fog szavazni, mert nem bízik abban, hogy az ellenzék megfelelően vezeti majd az országot. Márpedig az újságíró lépten-nyomon ezt hallotta Pesten. De a nyugati politikai korrektséget még rombolóbbnak tartja.

Egyébiránt pedig ostobának nevezi, amiért bírálják Carlson, miután az nagyra becsüli Orbánt. Mint írja, sokan úgy ítélik el Magyarországot, hogy közben nem tudják: ami nem tetszik nekik benne, az nagyon is létezik Amerikában. Viszont ami számít, az az, hogy a magyar miniszterelnök fontosnak tartja a szuverenitás, a hagyományok, az életmód és az erkölcsi konzervativizmus védelmét. Merthogy azt az EU, a globalisták és a progresszivisták folyamatosan támadják. A hatalom határozottan pc-ellenes és nem kér a nyugatot elárasztó kulturális forradalomból. A magyarok nem az unió, hanem az ellen vannak, hogy Brüsszel túllép a mandátumán és balos kulturális forradalmat igyekszik rákényszeríteni az országra. A magyar példa azért fontos, mert megvilágítja, hogy csakis az állam képes megvédeni az embereket és az intézményeket azoktól, akik a puha tekintélyelvűséget nyomatják. Miközben a baloldal már foglyul ejtette az amerikai intézményeket.

Project Syndicate

A volt spanyol külügyminiszter attól fél, hogy hatalmas űr marad Európában Merkel távoztával, hiányozni fog a kiegyensúlyozó képessége. A konzervatív Ana Palacio, aki volt a Világbank alelnöke, jelenleg pedig a Georgetown Egyetem vendégprofesszora, rámutat, hogy a német politikusnak köszönhetően a földrészen idáig nem mélyültek el a törésvonalak, soha nem következett be földrengés. Pedig van bőven ellentét a tagok között, elég csak az alapszerződés 2-as paragrafusát említeni, benne olyan elvekkel, mint az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállam és az emberi jogok tisztelete. Értelmezésük ügyében főként Magyarországgal és Lengyelországgal támadt vita. Orbán Viktor támadást indított a jogállam ellen, bontja le a polgári szabadságjogokat és lényegesen kiterjeszti a végrehajtó hatalmat. Varsó pedig követi a példát.

Az EU persze ellenlépéseket tesz, de a mérlege ezen a területen nem túlzottan meggyőző. Felmerült, hogy a két országtól megvonják a gazdasági segélycsomag rájuk eső részét, de nagyon úgy látszik, hogy von der Leyen inkább abban bízik: mind a Fidesz, mint a PiS veszít majd a választáson. De ne legyen tévedés, Berlin réges-rég érvényt tudott volna szerezni az alapnormáknak, ha akarta volna, de inkább tétlen maradt. Nem fékezte meg az illiberális hatalmakat. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a következő német kancellár képes/hajlandó lesz-e átvenni a problémamegoldó szerepkört. Még akkor is, ha a Merkel-féle halogatás, a nyílt kiállás elmaradása bátorította a jogsértőket és az autokratákat. Ám az új berlini vezető alatt az uniónak hozzá kell látnia, hogy kemény döntéseket hozzon, kezdve mindjárt azzal, hogy mi legyen az erős emberekkel az unión belül és kívül.

Politico

Végveszélybe került a világ egyik legrégebbi, ha nem a legrégebbi újságja, az osztrák Wiener Zeitung, amely tegnap ünnepelte 318. születésnapját. Nem illik bele ugyanis Kurz kancellár médiakoncepciójába, azaz nem fényezi eléggé a politikust. Márpedig emiatt kieshet a lap évi 20 millió eurós költségvetésének oroszlánrészét kitevő állami támogatás. A WZ évtizedek óta állami tulajdonban van és hivatalos közlönyként is szolgál. Olvasótábora az iskolázottabb rétegekből kerül ki, igaz, nem nagy. A hatalom arra hivatkozik, hogy az uniós előírások értelmében digitálisan kell célba juttatni a közérdekű információkat. Kurz hozzátette: nem a köztársaság feladata, hogy fenntartson egy napilapot. A közpénzeket inkább a bulvársajtóhoz irányítja, mert azt sokan forgatják és nem győzi hozsannázni a miniszterelnököt. Egyes bírálók úgy vélik, hogy Ausztria az orbanizálódás kezdeténél tart, és hatalom ugyanúgy kézbe akarja kaparintani a médiát, ahogy az Magyarországon történt. Ezek a vélemények jócskán megtépázták a politikus tekintélyét Európában. Az újság túlélése rövidtávon leginkább azon múlik, hogy mi lesz a kormányfővel, mivel hamis tanúzás miatt vizsgálat folyik ellene.

1315050.jpg
 
És ki tagadta, hogy nem igy van?
Nekem elég ha azt úgy olyan világosan kimondva.
Mindenki előtt nyilvánvalóvá tesszük!
Mert abban benne foglaltatik az hogy komoly jogi trükköt hajtott végre a Fidesz
És ez a lebontása pont a demokráciának
De te csak annyit írtál itt: a Fidesznek lejt a pálya
Ez nem elég!
Ki kell mondani visszaélt a 2/3 felhatalmazás adta lehetőséggel
A parlamentbe bekerültek passzív és tehetetlen asszisztálásával
Onnan már egy kényszerpálya volt hogy 2/3 lett
Érdekesebb megközelítés hogy igaz-e?
"Viszontezen az új szabályokat elfogadta az ellenzék, amikor elfogadta a választási eredményeket és beült a parlamentbe"
Hát ez kérdés hogy mi legitimálja
Ez már egy jogi csűr csavar kérdés hogy mi legitimálja a jog szerinti igazságtalanságokat.

Szerintem az is politikai lépés hogy egyfolytában és hangosan tagadni kell
Amit a választási körzettel művelt a Fidesz
És utána az alkotmánnyal
Ki kell jelenteni illegitim minden amit tettek
Politikai lépés nem jogi
 
Rengeteg nem szavazó állampolgár van, akit mozgósitani lehetne. Más "demokratikus" út nincs,
Első fele igaz
De én még a nem demokratikus utat is elfogadnám hallgatólagosan
Épp csak legyen vége a NER-nek
Minden megoldás el kell jöjjön mert a Fidesznek el kell mennie
Hogy lesz e polgárháború vagy erőszak nem tudom.
Lesz ami lesz, a dühtől és a gyűlölettől függ
56 is csak tüntetésnek indult
A rendőrségben sem bízik Orbán
Ott is lehet billegés
A TEK-csak az övé
A honvédség átszervezésre került
Bizonytalanság
 
Utoljára módosítva:
próbálkozik még látod
De te meg én átlépjük
részben még a címet is tereli átértelmezi:
"Magyarország az iskolapéldája annak, miként bonthatják le a demokráciát"
A lebontás az egy létezett állapot rontottsága
Mi esetünkben az 1989 alkotmánytól-2010 Orbán uralomig tartó időszak
A lebontás a 2010-től történtek
Vagyis nem a tökéletes és mintapéldát adó ideális demokráciákról kell beszélni hanem a lebontás módszereiről
az alábbi kép kifejezi
A lebontás minden egyes mozzanatának
Kommunikációját
Legutóbbiak
Szijjártó Péter, miniszterelnöki szóvivő: „A magyar médiatörvény európai jogszabály, minden eleme megtalálható más uniós tagállamok médiatörvényeiben is.”
Minden törvényalkotáskor így magyarázták:
minden eleme megtalálható
Csatolás megtekintése 1810945
Nyilván nem volt Magyarország soha egy demokratikus állam, 2004-ben viszont úgy látszott, hogy ez a cél.
Magyarországot ma ezzel a kormánnyal már nem vennék fel az EU-ba és erröl van szó.

Ez a kormány egészen mást akar mint amit 1989 után kitüztek a magyarok céljuknak.

- Orbán szája csak a baráti országok ellen nagy, autokraták, diktátorok elött pedig haptákban áll.
- Nem meri kritizálni a Belorusz, az Orosz, Török, Kinai és Iszlámista országokat
- Amerikát Trump idején nem merte kritizálni, a capitol megtámadásánál azt sem merte mondani, hogy ez túlzás.
- Orbán a QAnon összeesküvéselmélet-hivök, a Capitolt támadók slogan-jét vette át "a gyerekek megmentéséröl papol.
- Már öszintén melyik átlag magyar tudott a referendum elött arról, hogy vannak LMBTQ-emberek?
-
A. Orbán nem Kinát vagy az Oroszokat támogatja, hanem magát. Ezen országokkal való bazi nagy hitellehívási lehetőségek azt a célt szolgállják, hogy legyen honnan pénz, ha az EU morcosabban nézi a szabadságharcot és megvágja az EU pénzeket.
B. "A támogat a külpolitikai érdek." tehát egy adott ország poltikai rendszerének a támadása is külpolitikai érdek. Igaz?
C. Demokrácia egyik esete ált fent 89 és 2010 között, mig 2010 től egy másik esete. Mindkettőben lehetne egy csomó problémás dolgot találni, ami nem annyira demokratikus. Pl. a választási rendszer. A régiben előfordult, hogy egy körzetben fele annyi szavazó volt mint egy másikban, gehát nem volt arányos. A mostani meg a falvak és a városok jó arányú keverésésvel a legtöbb helyen a fidesznek ejt a pálya.
Kölcsönt soha nem tagadott meg a nyugati világ Magyarországtól,
nem hiszen. hogy a Kinai hitel olcsóbb, vagy elkötelezettség mentesebb mint a nyugati.

Az EU-s pénzeket nagyon könnyen el lehet lopni mert ezek támogatások amit a kormány a barátai között oszt szét.
Az ország jövedelmét nem tudná ilyen egyszerüen bezsebelni a kormány.
Az EU-s pénzek olyanok mint a "nyersanyag", a köolaj az orosz oligarchák számára, nekünk nincs nyersanyagunk.

A magyar kormány az Europai Unió ellen van
- a szövetségesei az EP Frakciós pártok pártprogramjában, akikkel most egy padon ül, az EU szétzuzása áll
- a keleti partnerei ugyancsak az EU gyengitásében érdekeltek.
- Nem szivesen mondok ilyet mert ez a lehetö legnagyobb büncselekmény ami létezik, de ez a kormány hazaáruló

Ne arról beszélj, hogy vidéken milyen erös a Fidesz, hanem arról, hogy ezt mi tartja fenn!
Ezzel a riogatással azt akarod velünk elhitetni, hogy az ellenzéknek "semmi esélye" ne menjünk tavasszal választani

már bocs, de maga a demokrácia a nép hatalma, pontosabban a nép relativ többségének a hatalma elméletben. Nem mindegy, hogy egy képviselő 20 vagy 40 embert képvisel, miközben a szavazata mindkettőnek 1..
Továbbá nincs "tuti" válaszási rendszer. Az USA is kész katasztrófa, de pl. a Fidesz átvehette volna a Francia modelt is, amiben ha jól tudom csak körzetek vannak és nincs lista. Azzal nem 2/3 hanem 9,5/10 lenne.
Az egész alapja a 2010 utáni eseményeknek, hogy egy szintén a hatalomhoz görsösen ragaszkodó MSZP társaság tevékenységének hála megszünt a koaliciós kényszer (a KDNP inkább csak disz). Viszont ezen "demokratikus " módon csak a szavazók tudnak változtatni.

Magyarországon a választási feltételek nem azonosak, nem fair
Ne gyere itt definiciókkal, a nacionál-szocializmus és a plorettár-diktatura is tömegekre támaszkodott mégsem nevezhetjük demokráciának, mer alapjaiban romlott volt.
 
Nyilván nem volt Magyarország soha egy demokratikus állam, 2004-ben viszont úgy látszott, hogy ez a cél.
Erről beszélj.
Mert a parlamentáris feltételek voltak biztosítva többször is
Én úgy tudom már a dualizmus korában is parlamentáris berendezkedésű volt
Igaz gyermekcipőben hisz a lakosság 7 %-nak volt csak választójoga
Ez biztosította Tisza István 1903-1905 miniszterelnökségét majd 1913-1917-ig
Persze az Ő miniszterelnöksége alatt sem volt demokrácia és tisztességes játékú parlament
De valóban nem találsz a parlamentáris rendszerben
demokratikus államot?Magyarországon?
Akkor mégiscsak 1989 volt a leginkább demokratikus.Ha addig nem volt
 
hogy egy szintén a hatalomhoz görsösen ragaszkodó MSZP társaság tevékenységének hála megszünt a koaliciós kényszer
Ebben 2 baj van amit leszögeztél
A koalíció nem baj lehet működtetni.És nincs egyeduralkodó párt
Ez külön jó a koalícióban
A másik hiba a soraid között ott van kit okolsz a mostani egypártrendszerért
Az egyeduralomért.
Az MSZP-t okolod, még véletlenül sem az Orbáni felfogást és politikai machinációit.
Ami végül is a mához vezetett
Hát igen ez örök téma még az Orbán hívők is érzik baj a 2/3 létrejötte
Épp csak ezért Gyurcsányt szokták okolni
Hát igen ehhez ez a kettő kellett az MSZP és az Orbáni jogtalanságok piszkos módszerei.
Ezért nincs vége még a kettőjük közötti ellentétnek és a mérkőzésnek
Mégis a DK a demokratikusabb mint a NER
 
Utoljára módosítva:
Erről beszélj.
Mert a parlamentáris feltételek voltak biztosítva többször is
Én úgy tudom már a dualizmus korában is parlamentáris berendezkedésű volt
Igaz gyermekcipőben hisz a lakosság 7 %-nak volt csak választójoga
Ez biztosította Tisza István 1903-1905 miniszterelnökségét majd 1913-1917-ig
Persze az Ő miniszterelnöksége alatt sem volt demokrácia és tisztességes játékú parlament
De valóban nem találsz a parlamentáris rendszerben
demokratikus államot?Magyarországon?
Akkor mégiscsak 1989 volt a leginkább demokratikus.Ha addig nem volt
Tisza István az általános választójogot elvetette, mondván az bomlasztja az egységet.

Kétségtelen, hogy a demokrácia nem olyan effektiv célok eléréséhez
, például háborúzáshoz, vagy elnyomáshoz.

Ezért teszem fel a kérdést: Mire készül Orbán?
"Szlovákia nem felvidék" - mondja a Szlovák miniszterelnök de a többi szomszédnak sem tetszik azorbáni revansizmus.
 
A magyar kormánnyal nem az a probléma, hogy nem olyan mint Svájc vagy az USA... A magyar kormány a saját jogrendszere ellen viselkedik, ha valaki felhívja rá a figyelmet hogy megsértik, akkor testre szabják a jogot.

A demokrácia leg alapvetőbb feltétele a jogegyenlőség és ez sárba van tiporva Magyarországon.

Számomra mindegy, hogy te mit értesz demokrácia alatt én nem akarom az emberi jogaimat feladni,
én nem akarok mégegyszer egypártrendszerben, autokráciában élni és gondolom az ország többsége is igy gondolkodik.
Akkor az usa sem volt demokrácia a 60-as évekig?
 
Ebben 2 baj van amit leszögeztél
A koalíció nem baj lehet működtetni.És nincs egyeduralkodó párt
Ez külön jó a koalícióban
A másik hiba a soraid között ott van kit okolsz a mostani egypártrendszerért
Az egyeduralomért.
Az MSZP-t okolod, még véletlenül sem az Orbáni felfogást és politikai machinációit.
Ami végül is a mához vezetett
Hát igen ez örök téma még az Orbán hívők is érzik baj a 2/3 létrejötte
Épp csak ezért Gyurcsányt szokták okolni
Hát igen ehhez ez a kettő kellett az MSZP és az Orbáni jogtalanságok piszkos módszerei.
Ezért nincs vége még a kettőjük közötti ellentétnek és a mérkőzésnek
Mégis a DK a demokratikusabb mint a NER
Persze Orbán a hibás, hogy kihasználta azt a vergődést amit az MSZP végigvitt Feri lemondása után. A miniszterelnök casting a sok jelöltel, majd az egyébként szükséges(másik oldal szerint szükségtelen) megszoritások és stb. Ha lett volna "becsület" vagy akármi más, simán kiirnak egy előrehozott választást, amin szinte 100%, hogy tarol a FIdesz, de nem 2/3-al. Inkább még egy évig hatalmon voltak, beválalták a népszerütlen reformokat, majd csúnyán elbuktak. Persze utólag okosnak lenni könnyű. Viszont 2009-ben jó esélyel nincs 2/3 és utánna való vekben sincs. Persze ez is csak megérzés a részemről.
Amugy fura a szövegértelmezésed. Én azt mondtam, hogy nem kellett kolició neki a túlhatalomhoz, aztán Te is ez vezeted el. A másikr meg fentebb irtam. SŐT kapaszkodj meg! Magasról nem érdekel sem a NER sem a DK sem a többiek véleménye. Vannak ügyek amiben egyik oldalnak adok igazat,valamelyikben a másiknak, néha mindketőnek részben igaza van, néha egyiküknek sem. Magamat szélsőségesen centristának tartom. Feritől megvan a szakácskönyve, amit 1x dedikáltatni is szeretnék :D, de Tuti nem szavaznék rá, mint politikus, de jó embernek érzem. Orbán egy törpe, aki 1x elment melletem 1 sulilátogatása alatt, talán 2003-vagy 2004-ben. Vannak néha nagy ötletei, de despota és nélküle összeomlik majd a FIdesz. A magyar politikai élet fő gondja, hogy van két állócsillagunk, meg egy csomó fekete lyukunk.
 
Akkor az usa sem volt demokrácia a 60-as évekig?
A demokrácia az nem egy végállomás ahova meg lehet érkezni és minden megy magától
A demokrácia csak akkor létezik ha élünk és tudunk élni vele.

Az USA-ban a 60-as években egy ultra-konservativ demokrácia volt, ami a problémák ellenére lehetőséget adott a tovább fejlődéshez.

Magyarországon egy visszafejlődés figyelhető meg
és az az ami aggasztó, mert évszázadokkal dob vissza bennünket.

- Orbán azt hangoztatta a menekülthullám után, hogy nyugaton "nemsokára a saria lesz bevezetve" és mit látunk.
- Az egyik bibliai idézettöl a másikig kerülnek be Magyarországon az alkotmányba.
- A parlamentben a "rózsafüzér varázserejével" fenyegeti a kormánypárt az ellenzéket.
- A döntések ma már nem a Parlament, nem is egy párt hanem egy ember kezében vannak...
 
Nyilván nem volt Magyarország soha egy demokratikus állam, 2004-ben viszont úgy látszott, hogy ez a cél.
Magyarországot ma ezzel a kormánnyal már nem vennék fel az EU-ba és erröl van szó.

Ez a kormány egészen mást akar mint amit 1989 után kitüztek a magyarok céljuknak.

- Orbán szája csak a baráti országok ellen nagy, autokraták, diktátorok elött pedig haptákban áll.
- Nem meri kritizálni a Belorusz, az Orosz, Török, Kinai és Iszlámista országokat
- Amerikát Trump idején nem merte kritizálni, a capitol megtámadásánál azt sem merte mondani, hogy ez túlzás.
- Orbán a QAnon összeesküvéselmélet-hivök, a Capitolt támadók slogan-jét vette át "a gyerekek megmentéséröl papol.
- Már öszintén melyik átlag magyar tudott a referendum elött arról, hogy vannak LMBTQ-emberek?
-

Kölcsönt soha nem tagadott meg a nyugati világ Magyarországtól,
nem hiszen. hogy a Kinai hitel olcsóbb, vagy elkötelezettség mentesebb mint a nyugati.

Az EU-s pénzeket nagyon könnyen el lehet lopni mert ezek támogatások amit a kormány a barátai között oszt szét.
Az ország jövedelmét nem tudná ilyen egyszerüen bezsebelni a kormány.
Az EU-s pénzek olyanok mint a "nyersanyag", a köolaj az orosz oligarchák számára, nekünk nincs nyersanyagunk.

A magyar kormány az Europai Unió ellen van
- a szövetségesei az EP Frakciós pártok pártprogramjában, akikkel most egy padon ül, az EU szétzuzása áll
- a keleti partnerei ugyancsak az EU gyengitásében érdekeltek.
- Nem szivesen mondok ilyet mert ez a lehetö legnagyobb büncselekmény ami létezik, de ez a kormány hazaáruló

Ne arról beszélj, hogy vidéken milyen erös a Fidesz, hanem arról, hogy ezt mi tartja fenn!
Ezzel a riogatással azt akarod velünk elhitetni, hogy az ellenzéknek "semmi esélye" ne menjünk tavasszal választani

Magyarországon a választási feltételek nem azonosak, nem fair
Ne gyere itt a óódefiniciókkal, a nacionál-szocializmus és a plorettár-diktatura is tömegekre támaszkodott mégsem nevezhetjük demokráciának, mer alapjaiban romlott volt.
ERNŐ!!! Már 88 a köbön leirtam, hogy pont az a lényeg, hogy mozgősitani kellene, hogy nyerhető legyen elég körzet a kormányváltáshoz. TE meg kergeted a lufikat, hogy mi a fontos a demokrácia újáépítéséhez, ha majd nyer az ellenzék. Ezért ostorozom a lagymatagsága miatt az ellenzéket. Ha nem nyernek az egész csak egy állom marad, mikor a vesztes választás után a bilibe ér a kezük. Igy is elégé lejt a pálya a körzetekben, nem kell tutyimutyisággal még jobban lekenni a fidesz győzelem utját.
 
A demokrácia az nem egy végállomás ahova meg lehet érkezni és minden megy magától
A demokrácia csak akkor létezik ha élünk és tudunk élni vele.

Az USA-ban a 60-as években egy ultra-konservativ demokrácia volt, ami a problémák ellenére lehetőséget adott a tovább fejlődéshez.

Magyarországon egy visszafejlődés figyelhető meg
és az az ami aggasztó, mert évszázadokkal dob vissza bennünket.

- Orbán azt hangoztatta a menekülthullám után, hogy nyugaton "nemsokára a saria lesz bevezetve" és mit látunk.
- Az egyik bibliai idézettöl a másikig kerülnek be Magyarországon az alkotmányba.
- A parlamentben a "rózsafüzér varázserejével" fenyegeti a kormánypárt az ellenzéket.
- A döntések ma már nem a Parlament, nem is egy párt hanem egy ember kezében vannak...
HEhe. Újra keversz. Valamit kijelölsz a demokrácia non plusz ultrájának, ami azonban nem mindig volt az. A demokrácia fejlődik, de TE se Én nem tudjuk melyik irányvonal az életképesebb több évtizedes távlatokban. Az biztos, hogy a magyar demokrácia sokat változott 2010 után, de hogy ez előnyös vagy hátrányos történelmi léptékkl, az még nem eldönthető. Jelenleg hátrányosnak tűnik.
 
ERNŐ!!! Már 88 a köbön leirtam, hogy pont az a lényeg, hogy mozgősitani kellene, hogy nyerhető legyen elég körzet a kormányváltáshoz. TE meg kergeted a lufikat, hogy mi a fontos a demokrácia újáépítéséhez, ha majd nyer az ellenzék. Ezért ostorozom a lagymatagsága miatt az ellenzéket. Ha nem nyernek az egész csak egy állom marad, mikor a vesztes választás után a bilibe ér a kezük. Igy is elégé lejt a pálya a körzetekben, nem kell tutyimutyisággal még jobban lekenni a fidesz győzelem utját.
Teljes mértékben igazad van, hogy a vidéket meg kell győzni, akár milyen kicsi is a falu.
Ennek a leg effektívebb módja, ha a közmédiák jogtalan kisajátításának véget vetünk.
Nem tudsz több ezer napilapot létrehozni, látod Orbán az ellenzék pénzforrásait próbálja elapasztani minden áron.

Az ellenzéknek el kell érni, hogy a közmédiákban kormány-ellenzék viták legyeek.

Egy ország ahol egy német szatíra lap cikkét a kormány föhirként, tényjelentésként eltudja adni
ott a népbutitás elképesztö méretü.
 
Az ellenzék jó esélyel csak győzelem esetén ér el ilyet, mert a fidesz el se megy vitázni.
 
Teljesen kihagytad a választási körzetek határainak átcsoportosítását annak csak az átlátszó magyarázkodását hagytad meg.
Miként oldották meg a románok a magyar települések (megyék,körzetek) románná alakítását?
Most nem az áttelepítésekre gondolok
Hanem a körzethatárok meghúzására
A Fidesz választási körzet nem azért volt amivel itt próbálod takargatni(létszám)
Hanem hogy a magyar körzethez odacsatoltak a románok román többségű települést
A magyart településrészt pedig a románhoz
Na így lett fideszes egy addig nem fideszes választási körzet Fideszessé!
Pont mint a románok ahogy csinálták a népesség kimutatást

És itt ne hivatkozz létszám arányosságra nem arról szól hanem a Kubatov listázás alapján kialakított politikai körzetesítés
Látod nem olyan buták ők.
Senki előtt nem volt ez titok, csak ehhez gondolkodni kellett volna...
 
Tisza István az általános választójogot elvetette, mondván az bomlasztja az egységet.

Kétségtelen, hogy a demokrácia nem olyan effektiv célok eléréséhez
, például háborúzáshoz, vagy elnyomáshoz.

Ezért teszem fel a kérdést: Mire készül Orbán?
"Szlovákia nem felvidék" - mondja a Szlovák miniszterelnök de a többi szomszédnak sem tetszik azorbáni revansizmus.
Most sem zavarná az emberek döntő részét ha elvennék az általános választójogot. Hisz millióan nem is mennek szavazni....legyen kötelező.
szlovák miniszterelnök.....aha
Felszólította az Orbán-kormányt a szlovák külügyminiszter, hogy ne küldjön értesítés nélkül állami tisztviselőket Szlovákiába, és nem hagyta szó nélkül Kövér László házelnök Somorján elmondott beszédét sem.

A szlovák külügyminisztérium diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak Kövér László somorjai látogatása miatt – írja a Paraméter.sk. Ivan Korčok a jegyzékben felszólítja a magyar felet, hogy a szokásos és szabványos diplomáciai eljárásoknak megfelelően járjon el, és előzetesen tájékoztassa a szlovák felet állami tisztviselői látogatásának céljáról.
A dunaszerdahelyi járásban lévő Somorján a beneši dekrétum hatályba lépésére emlékező, illetve az ezt követően deportáltak előtt tisztelgő emlékművet avattak fel hétfőn – emélkeztet a Paraméter. Az 1947-es dekrétum fosztotta meg a szlovákiai magyarokat és németeket az állampolgárságuktól
Kövér többek között nyílt sebnek, „Isten és ember előtti bűnnek” nevezte a több mint hetven évvel ezelőtt történteket, és hozzátette, hogy ezeket a magyarság nem bocsáthatta meg”, mert „nem kértek bocsánatot tőle”.
 
HEhe. Újra keversz. Valamit kijelölsz a demokrácia non plusz ultrájának, ami azonban nem mindig volt az. A demokrácia fejlődik, de TE se Én nem tudjuk melyik irányvonal az életképesebb több évtizedes távlatokban. Az biztos, hogy a magyar demokrácia sokat változott 2010 után, de hogy ez előnyös vagy hátrányos történelmi léptékkl, az még nem eldönthető. Jelenleg hátrányosnak tűnik.
Nem jelelölök ki semmit "non plusz ultrának", ha akarod fordítsuk meg a kérdést.

Miböl gondolod, hogy Magyarországon demokrácia van?

Erre azt szoktátok felelni
- Vannak választások
- nem zárnak be senkit ha nyíltan szidja a kormányt

Ez ügye nagyon kevés ahoz, hogy demokratikus rendszerről tudjunk beszélni.

Orbán egész idö alatt a demokrácia leépítésén dolgozott és dolgozik.
Ehhez saját magát hívom tanúnak, saját maga jelentette be, hogy egy "il-liberális demokráciát akar"

A politikatudományban az illiberális demokráciát a defektes demokrácia alformájaként vagy
a demokrácia és az önkényuralom közötti „hibrid rendszerként” sorolják be.

Ez a video röviden elmagyarázza
- mit ért a világ demokrácia alatt,
- milyen formái vannak és
- mik a demokrácia alappillérei és ebböl láthatod hol sérti meg ezt a magyar kormány

Miért vonakodik Orbán ha az EU nagyitó alá akarja venni az állam alappilléreinek a függetlenségét?
 
Ez a mai magyar demokrácia van olyan mint bármely más államé.
Hálistennek jövőre lehetőség lesz változtatni ezen .
Hajrá.
 
Most sem zavarná az emberek döntő részét ha elvennék az általános választójogot. Hisz millióan nem is mennek szavazni....legyen kötelező.
szlovák miniszterelnök.....aha
Felszólította az Orbán-kormányt a szlovák külügyminiszter, hogy ne küldjön értesítés nélkül állami tisztviselőket Szlovákiába, és nem hagyta szó nélkül Kövér László házelnök Somorján elmondott beszédét sem.

A szlovák külügyminisztérium diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak Kövér László somorjai látogatása miatt – írja a Paraméter.sk. Ivan Korčok a jegyzékben felszólítja a magyar felet, hogy a szokásos és szabványos diplomáciai eljárásoknak megfelelően járjon el, és előzetesen tájékoztassa a szlovák felet állami tisztviselői látogatásának céljáról.
A dunaszerdahelyi járásban lévő Somorján a beneši dekrétum hatályba lépésére emlékező, illetve az ezt követően deportáltak előtt tisztelgő emlékművet avattak fel hétfőn – emélkeztet a Paraméter. Az 1947-es dekrétum fosztotta meg a szlovákiai magyarokat és németeket az állampolgárságuktól
Kövér többek között nyílt sebnek, „Isten és ember előtti bűnnek” nevezte a több mint hetven évvel ezelőtt történteket, és hozzátette, hogy ezeket a magyarság nem bocsáthatta meg”, mert „nem kértek bocsánatot tőle”.
Az állampolgársághoz annyit, hogy ismerek egy Szlovákiában született, magát magyarnak tartó családot, akik migránsként jött Németországba ahol már vagy 50 éve laknak.

Hála az EU-nak ezeknek most 3 állampolgárságuk van, minden honnan az előnyöket húzzák,
- a nyugdíjat Németországból,
- a betegbiztositást Magyarországról,
- Szlovákia is játszik egy szerepet de a részleteket nem tudom

Szóval ezek a nacionalisták jól tudnak helyezkedni, mindig ahoz a nemzethez tartoznak amelyiket meg lehet fejni. :)
Egyszer hivott, hogy menjek vele együtt autóval Budapestre választani mert egy "historikus választás lesz"

Mondtam, "Nem vagyok magyar állampolgár egyébként is feljelentettem Orbánt az EU-nál, le fognak tartoztatni."
Egy-két percig elhallgatott a telefon, ugy kellett kérdeznem "A vonalban vagy még?" :)
Sajnos nem lehet vele beszélni mert már nem fiatal és mindig felizgatja magát ha velem telefonál.
A felesége fél, hogy szivszélhüdést kap. Itt természetesen a Fidesz testvérpártjára az AfD-re szavaz. :)
 
Ez a mai magyar demokrácia van olyan mint bármely más államé.
Hálistennek jövőre lehetőség lesz változtatni ezen .
Hajrá.
Demokrácia csak ott van ahol egy pártot nemcsak megválasztani de le is lehet választani.

A kormánypárt már 2010 ota visszaél a hatalmával, ezáltal előnyre tesz szert, a választások annyira unfair körülmények között zajlanak, hogy félö demokratikusan már le sem lehet választani öket.

Matematikával sok mindent ki lehet mutatni.
Ugyan úgy mintha egy ország városait rangsorba állítom a lakóinak száma szerint és a különbségek nem egy bizonyos arányt követnek, abból leolvashatom, hogy a történelem során ott "különleges események" voltak..

A választásoknál pedig úgy van, ha egy párt több mint egy lófejjel vezet, ott nincs minden rendben.
Jól működő demokráciákban szoros küzdelmek vannak és kormányváltás egy természetes folyamat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,719
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére