Magyarország az iskolapéldája annak, miként bonthatják le a demokráciát

Guardian

A tekintélyelvű Magyarországnak hízelegve Tucker Carlson a „Tegyük újra naggyá Amerikát”-gondolkodást erősíti a tengerentúlon. A Fox News műsorvezetője ömlengve dicsérte Orbán Viktort, ám ez aggályokat vet fel az USA demokráciájának jövője kapcsán. A két szereplő a közös interjúban olyasmikről beszélt, mint a család, a határok és a kereszténydemokrácia harca a balos liberalizmus ellen. A bírálók szerint azonban amit kifejtettek, az vázlat volt a tekintélyelvű, etnikai nacionalizmus megteremtéséhez az Egyesült Államokban. A televízió esti politikai főműsora öt napon át ajánlotta az USÁ-nak a magyar modellt. Trump bázisát célozta meg, amelyet nem érdekel, hogy a volt elnök négy éven hadakozott a demokratikus intézmények ellen, ami azután a Capitolium elleni támadásban csúcsosodott ki. Úgy tűnik, hogy az amerikai szélsőjobbnak lett egy vezérlő csillaga Európában – mondja a Demokratikus Kongresszusi Kampánybizottság egyik szakértője. Carlson és Orbán furcsa párt alkottak.

Az egyik Kína heves bírálója, ugyanakkor összeesküvés elméleteket terjeszt a koronavakcinákról. A másik kormányánál nincs Peking barátabb a földrészen, viszont erősen nyomatta az oltásokat. Steve Bannon egykor úgy jellemezte, hogy megelőzte Trumpot. Az ok: a fehér, keresztény nacionalizmus hirdetése és a bevándorlás reflexszerű elutasítása. Azon felül nagy híve a lakosságcsere-elméletnek, az etnikai tisztaságot szorgalmazza és több gyerek vállalására ösztökéli a magyar családokat. Orbán vezetési stílusa abban is nagyon emlékeztet Trumpéra, hogy ő szintén azt a demagóg állítást követi, miszerint rajta kívül senki más nem képes megoldani a bajokat. Már megkaparintotta a sajtó nagyjából 90 százalékát, aláásta a bíróságok függetlenségét és még inkább beleszól a választási rendszerbe. Carlson szerint azonban az elnyomó rendszert ért nyugati bírálatok mögött csupán liberális propaganda van.

Csodálatával nem áll egyedül az amerikai jobboldali véleményformálók között. Ezzel szemben Krekó Péter szerint Magyarország az iskolapéldája annak, miként bonthatják le a demokráciát, amibe beletartozik, hogy a vezetőt még választás útján is csak nagy nehezen lehet elmozdítani tisztségéből. A folyamat lépésről lépésre ment végbe, ami figyelmeztetés az Államoknak. Annál is inkább, mert Trump ugyanebbe az irányba halad, még most is. Krekó hibrid rezsimnek minősíti azt, ami Magyarországon van, de hozzáteszi, hogy ha bizonyos alrendszereket is nézünk, mint pl. az állami média hírszolgáltatását, akkor az már a sötét diktatúrákat idézi. Mert nincs ugyan cenzúra és a bírálókat nem vetik börtönbe, de a hatalom enélkül is érvényesítni tudja akaratát. A szakértő a nagy leckének azt tartja, hogy kirajzolódik, mi van akkor, ha meggyengül az intézményi rendszer és emiatt a hatalom jóformán megingathatatlanná válik, miután már nincsenek fékek és ellensúlyok. Képzeljük el, hogy mit csinált volna Trump, ha ő is simán át tudott volna lépni az alkotmányon, ahogy azt a Fidesz tette!

The American Conservative

Az amerikai jobboldal egyik közismert szószólója úgy látja, hogy a konzervatívoknak igenis oda kell figyelniük Magyarországra. Rod Dreher, aki a Fidesz-kormánytól kapott jó háromhónapos ösztöndíj után most tért haza, igen fontosnak nevezi, hogy a Fox News politikai magazinjának egyhetes budapesti vendégeskedése vitatott ugyan, de ráírányítja sok amerikai jobboldali figyelmét az országra. Vagy azért, mert korábban soha nem hallott róla, vagy pedig mert csak annyi jutott el hozzá, hogy az fasiszta. Ez utóbbit azonban Krekó Péterre hivatkozva cáfolja, akivel szombaton a pódiumon vitáztak a Mathias Corvinus Collegium esztergomi rendezvényén. Azt is kifejti, hogy Magyarországot és Orbánt lehet támadni, de ezt senki se csinálja rosszhiszeműen vagy simán megalapozatlanul. Így személyes tapasztalatai alapján tagadja, hogy bárki félne hangosan elmondani a véleményét a magyar kormányról.

Hallani ugyan esetekről, amikor az illető jobban járt volna, ha tartja a száját, de az elemző ezeket az eseteket nem tekinti tipikusnak. Ugyanakkor szerinte Amerikában igenis elhallgattatnak embereket, ott félni kell, ha valaki szembefordul a hatalommal. Ám ezzel a konzervatív politikusok sajnálatos módon nem törődnek. Kivételt leginkább Trump jelentett, de ő is inkább csak beszélt, és keveset tett ez ügyben. Orbán pár napja törvényt hozott, hogy száműzze a szemét LMBT-ideológiát az iskolákból. Vagyis képes keményen fellépni, hogy távol tartsa a közgondolkodástól a holdkóros politikai korrektséget. Ha a társadalom ezzel nem ért egyet, leválthatja. De itt az idő, hogy az amerikai konzervatívok Magyarországra vessék vigyázó tekintetüket és megnézzék, mit tanulhatnak tőle. Dreher elismeri, hogy nagy gond a korrupció, ám talál enyhítő körülményeket. Pl. hogy a jelenség történelmi örökség. Ugyanakkor idéz egy taxisofőrt, aki azt mondta: elege van abból, hogy a Fidesz szemet huny a vesztegetések fölött, mégis rá fog szavazni, mert nem bízik abban, hogy az ellenzék megfelelően vezeti majd az országot. Márpedig az újságíró lépten-nyomon ezt hallotta Pesten. De a nyugati politikai korrektséget még rombolóbbnak tartja.

Egyébiránt pedig ostobának nevezi, amiért bírálják Carlson, miután az nagyra becsüli Orbánt. Mint írja, sokan úgy ítélik el Magyarországot, hogy közben nem tudják: ami nem tetszik nekik benne, az nagyon is létezik Amerikában. Viszont ami számít, az az, hogy a magyar miniszterelnök fontosnak tartja a szuverenitás, a hagyományok, az életmód és az erkölcsi konzervativizmus védelmét. Merthogy azt az EU, a globalisták és a progresszivisták folyamatosan támadják. A hatalom határozottan pc-ellenes és nem kér a nyugatot elárasztó kulturális forradalomból. A magyarok nem az unió, hanem az ellen vannak, hogy Brüsszel túllép a mandátumán és balos kulturális forradalmat igyekszik rákényszeríteni az országra. A magyar példa azért fontos, mert megvilágítja, hogy csakis az állam képes megvédeni az embereket és az intézményeket azoktól, akik a puha tekintélyelvűséget nyomatják. Miközben a baloldal már foglyul ejtette az amerikai intézményeket.

Project Syndicate

A volt spanyol külügyminiszter attól fél, hogy hatalmas űr marad Európában Merkel távoztával, hiányozni fog a kiegyensúlyozó képessége. A konzervatív Ana Palacio, aki volt a Világbank alelnöke, jelenleg pedig a Georgetown Egyetem vendégprofesszora, rámutat, hogy a német politikusnak köszönhetően a földrészen idáig nem mélyültek el a törésvonalak, soha nem következett be földrengés. Pedig van bőven ellentét a tagok között, elég csak az alapszerződés 2-as paragrafusát említeni, benne olyan elvekkel, mint az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállam és az emberi jogok tisztelete. Értelmezésük ügyében főként Magyarországgal és Lengyelországgal támadt vita. Orbán Viktor támadást indított a jogállam ellen, bontja le a polgári szabadságjogokat és lényegesen kiterjeszti a végrehajtó hatalmat. Varsó pedig követi a példát.

Az EU persze ellenlépéseket tesz, de a mérlege ezen a területen nem túlzottan meggyőző. Felmerült, hogy a két országtól megvonják a gazdasági segélycsomag rájuk eső részét, de nagyon úgy látszik, hogy von der Leyen inkább abban bízik: mind a Fidesz, mint a PiS veszít majd a választáson. De ne legyen tévedés, Berlin réges-rég érvényt tudott volna szerezni az alapnormáknak, ha akarta volna, de inkább tétlen maradt. Nem fékezte meg az illiberális hatalmakat. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a következő német kancellár képes/hajlandó lesz-e átvenni a problémamegoldó szerepkört. Még akkor is, ha a Merkel-féle halogatás, a nyílt kiállás elmaradása bátorította a jogsértőket és az autokratákat. Ám az új berlini vezető alatt az uniónak hozzá kell látnia, hogy kemény döntéseket hozzon, kezdve mindjárt azzal, hogy mi legyen az erős emberekkel az unión belül és kívül.

Politico

Végveszélybe került a világ egyik legrégebbi, ha nem a legrégebbi újságja, az osztrák Wiener Zeitung, amely tegnap ünnepelte 318. születésnapját. Nem illik bele ugyanis Kurz kancellár médiakoncepciójába, azaz nem fényezi eléggé a politikust. Márpedig emiatt kieshet a lap évi 20 millió eurós költségvetésének oroszlánrészét kitevő állami támogatás. A WZ évtizedek óta állami tulajdonban van és hivatalos közlönyként is szolgál. Olvasótábora az iskolázottabb rétegekből kerül ki, igaz, nem nagy. A hatalom arra hivatkozik, hogy az uniós előírások értelmében digitálisan kell célba juttatni a közérdekű információkat. Kurz hozzátette: nem a köztársaság feladata, hogy fenntartson egy napilapot. A közpénzeket inkább a bulvársajtóhoz irányítja, mert azt sokan forgatják és nem győzi hozsannázni a miniszterelnököt. Egyes bírálók úgy vélik, hogy Ausztria az orbanizálódás kezdeténél tart, és hatalom ugyanúgy kézbe akarja kaparintani a médiát, ahogy az Magyarországon történt. Ezek a vélemények jócskán megtépázták a politikus tekintélyét Európában. Az újság túlélése rövidtávon leginkább azon múlik, hogy mi lesz a kormányfővel, mivel hamis tanúzás miatt vizsgálat folyik ellene.

1315050.jpg
 
Nem jelelölök ki semmit "non plusz ultrának", ha akarod fordítsuk meg a kérdést.

Miböl gondolod, hogy Magyarországon demokrácia van?

Erre azt szoktátok felelni
- Vannak választások
- nem zárnak be senkit ha nyíltan szidja a kormányt

Ez ügye nagyon kevés ahoz, hogy demokratikus rendszerről tudjunk beszélni.

Orbán egész idö alatt a demokrácia leépítésén dolgozott és dolgozik.
Ehhez saját magát hívom tanúnak, saját maga jelentette be, hogy egy "il-liberális demokráciát akar"

A politikatudományban az illiberális demokráciát a defektes demokrácia alformájaként vagy
a demokrácia és az önkényuralom közötti „hibrid rendszerként” sorolják be.


Ez a video röviden elmagyarázza
- mit ért a világ demokrácia alatt,
- milyen formái vannak és
- mik a demokrácia alappillérei és ebböl láthatod hol sérti meg ezt a magyar kormány



Miért vonakodik Orbán ha az EU nagyitó alá akarja venni az állam alappilléreinek a függetlenségét?

Továbbra is tartom, hogy számos verziója van a demráciának. Sem Én sem Te nem tudja, hogy melyiké a jövő. Ha 150 éve azt mondod egy fekete lehet az USA elnöke körbe röhögnek. Ha jó 100 éve azt mondod egy nő lehet egy demokrácia elnöke, egyesek körberöhögnek, mások lehet megemlítik, hogy volt pár királynő. Majd a történelem eldönti, hogy Orbán korszakos zseni, vagy csak egy elfajzás, ami végül zsákutcának biznyult demokrácia verzió megalkotója.
 
Továbbra is tartom, hogy számos verziója van a demráciának. Sem Én sem Te nem tudja, hogy melyiké a jövő.
Nem demokrácia már Magyarország
Sőt már nem is többpárti demokrácia
Sőt már nem is parlamentáris köztársaság definíció szerint sem teljesen
Én még a parlament létező szerepét is kétlem
És nem a rendeleti kormányzás nyilvánvaló létezősége miatt
Pedig ez is a parlamentet csorbítja

Hanem a működtetési forma miatt
A parlamenti arányok és tisztségek a Kövér László létezése működése miatt
Nem parlamentáris rendszer
Látszat és díszletté silányult parlament
A parlamenti szakbizottságokat is elszabotálja a kormányzó párt
Legutóbb:
Nem megy el a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottságba
A lehallgatási ügy kapcsán
Nem teljesen mutatja nincs parlament?

Más:
rendkívüli ülés összehívását sem tartja meg a Fidesz
Mert: Fidesz és a KDNP képviselői ugyanis nem mennek el az eseményre
Viselkedésük elszabotálásuk oka:

nem akarják, hogy a kormánynak roppant kínos témát tovább lássa a közvélemény.

rendkívüli ülés összehívását a Jobbik kezdeményezte, miután Altusz Kristóf külügyi államtitkár egy máltai lapnak adott nyilatkozatából kiderült, a kormány az elmúlt évben befogadott és oltalmazotti státuszt adott 1300 menekültnek – vagyis éppen annyinak, amennyit a minden fórumon támadott, kormányzati propagandában milliárdokért ostorzott kvótaeljárások alapján be kellett volna fogadnia Magyarországnak.

Nos láthatod a parlamentet sem működteti a Fidesz

Nem teljesen mutatja nincs parlament?

És még védeni akarod hogy a demokráciának fokozatai vannak
Persze vannak fokozatai különbözőségei De ez már nem az
És nem a legfőbbet emlegettem mit ernő szokott
A leválthatóságot.
Mert itt az sincs meg
Miként láthatnád be ez nem demokratikus ország?
Látszatként sincs már meg.
Épp csak a kommunikációban:
Minden eleme megtalálható másutt is:

1628912689834.png
 
Utoljára módosítva:
Ez nem érv a több verzió-s demokrácia mellett
Az annak a jósága mellett érv ahol az úgy történhetett
De még csak arra sem jó.
A lakosság szemléletének változását mutatja nem többet
Viszont a lakosság szemléletének a változása befolyásolja a demokrácia müködését. Legyen szó a kivégzsekről, vagy az orvosi ellátás mikéntjéről.
Hogy egyben reagáljak a megelőzőre is. Ott van a mai amerikai demokrácia. Ha még nem olvastad, néz bele Obama könyvébe. Ott is az megy, mint a magyar parlamentben. Kemény pártfegyelem van, kompromiszum csak nagyon kevés ügyben és kökemény alkudozás a kevés függetlennel, ha kell a szavazatuk. Nagyon elszomoritó, hogy az elvben a nép érdekeit képviselő "képviselők" a világ számos országában, csak egy szükebb kör érdekeit vagy csak az Ő újraválasztásukat nézik egy társadalmilag fontos kérdés szavazása kapcsán.
 
Viszont a lakosság szemléletének a változása befolyásolja a demokrácia müködését. Legyen szó a kivégzsekről, vagy az orvosi ellátás mikéntjéről.
Hogy egyben reagáljak a megelőzőre is. Ott van a mai amerikai demokrácia. Ha még nem olvastad, néz bele Obama könyvébe. Ott is az megy, mint a magyar parlamentben. Kemény pártfegyelem van, kompromiszum csak nagyon kevés ügyben és kökemény alkudozás a kevés függetlennel, ha kell a szavazatuk. Nagyon elszomoritó, hogy az elvben a nép érdekeit képviselő "képviselők" a világ számos országában, csak egy szükebb kör érdekeit vagy csak az Ő újraválasztásukat nézik egy társadalmilag fontos kérdés szavazása kapcsán.
A demokrácia a jogállamisággal függ össze és nem a "pártfegyelemmel."

A demokrácia összes formája amit a videoban bemutattam egy közös nevezövel rendelkezik, Ez pedig az, hogy
a jogalkotás (Legislative), végrehajtás (Executive) és az ellenőrzés (Judikative) egymástól független legyen.

Te ugyan ugy hülyének teteted magad mind a magyar kormány, ugyan azokal a sületlen érvekkel jösz mint ök.
Ha minden rendben van akkor miért ellenkeznek már 2018 ota, hogya jogállamiság kérdése meg legyen vizsgálva?

Ha még mindig nem értenéd miről van szó, ha még mindig a szavakon akarsz lovagolni.
Nekem teljesen mindegy minek nevezed a magyar államformát de én és minden magyar elvárja, hogy:

A fenti három hatalom, Legislative, Executive és Judikativa szigorúan ellegyen különítve egymástól.
Magyarországon ez csak látszatra van igy.

A köztársasági elnök valójában egy "aláiró hivatal", Orbán embere minden aláir amit az orra alá löknek.
A rendörség azt teszi, vagy nem teszi amit Orbán akar mert az államügyészOrbán meghosszabbitott keze

A negyedik hatalomról, a közmédiákról nem is beszélek az orcátlanul a kormánypárt tulajdonaként működik.

Egyszer megkaparintotta a Fidesz a hatalmat és aztán testre szabta magának a törvényeket (ha jól emlékszem kilencszer változtatott az alaptörvényen is) lassan már törvényt sem kell szegjen, hogy ákár mit megtehessen.
 
A demokrácia a jogállamisággal függ össze és nem a "pártfegyelemmel."


Egyszer megkaparintotta a Fidesz a hatalmat és aztán testre szabta magának a törvényeket (ha jól emlékszem kilencszer változtatott az alaptörvényen is) lassan már törvényt sem kell szegjen, hogy ákár mit megtehessen.
Az utolsó mondat teljesen igaz. Lepapiroztak mindent törvényesen és az akkor már nem lopás :D Tudod, ha kenyeret lopsz, az börtön, ha egy egész országot, akkor elnökség :D Vagy valahogy is.
Másrészt a jogálamiság egy nehéz téma, amit már többször "megvitattunk". Mindenhol egy kicsit más a jogi környezet, a biróságok működése és stb. Az biztos, hogy a Fidesz tulhatalommal bir, ezt sem az EU sem az ENsz nem tudja letörni, csak a választók.
 
Az utolsó mondat teljesen igaz. Lepapiroztak mindent törvényesen és az akkor már nem lopás :D Tudod, ha kenyeret lopsz, az börtön, ha egy egész országot, akkor elnökség :D Vagy valahogy is.
Másrészt a jogálamiság egy nehéz téma, amit már többször "megvitattunk". Mindenhol egy kicsit más a jogi környezet, a biróságok működése és stb. Az biztos, hogy a Fidesz tulhatalommal bir, ezt sem az EU sem az ENsz nem tudja letörni, csak a választók.
Nem hiszem, hogy annyira buta lennél, hogy nem érted. Lefordítom egyszerü példára.

Mit szolnál hozzá,
- ha egy rendőr felhatalmazná magát, hogy téged letartoztasson
- és mivel semmi jogalapja nem lenne hát kitalálna egy addig nem létező törvényt
- minek alapján még a büntetés mértékét is ö szabná meg.

Manapság csak Orbán és te tartja az egyeduralkodás ezen formáját időszerűnek (hagyjuk a demokrácia fogalmát)

Manapság Orbán mondja meg kit kell üldözni és kit futni hagyni, ha ez törvénybe ütközik akkor megváltoztatja a törvényt.
Orbánt nem képes senki ellenőrizni, Trump esetében ez nehéz volt mert állandóan dekrétumokkal jött de a végén helyre lett rakva.
 
Nem hiszem, hogy annyira buta lennél, hogy nem érted. Lefordítom egyszerü példára.

Mit szolnál hozzá,
- ha egy rendőr felhatalmazná magát, hogy téged letartoztasson
- és mivel semmi jogalapja nem lenne hát kitalálna egy addig nem létező törvényt
- minek alapján még a büntetés mértékét is ö szabná meg.

Manapság csak Orbán és te tartja az egyeduralkodás ezen formáját időszerűnek (hagyjuk a demokrácia fogalmát)

Manapság Orbán mondja meg kit kell üldözni és kit futni hagyni, ha ez törvénybe ütközik akkor megváltoztatja a törvényt.
Orbánt nem képes senki ellenőrizni, Trump esetében ez nehéz volt mert állandóan dekrétumokkal jött de a végén helyre lett rakva.
Jó igazad van. EGy csomó minden változádra szorul, de ez csak egy győztes szavazással lehet. EZ van. Hiába diktatúra meg minden szabálytalnság a választási rendszerben. Lehet nyerni ellene, csak ku keményen kell, vagyis kellene dolgozni. Ez egyenlőre nem látszik számomra.
 
Jó igazad van. EGy csomó minden változádra szorul, de ez csak egy győztes szavazással lehet. EZ van. Hiába diktatúra meg minden szabálytalnság a választási rendszerben. Lehet nyerni ellene, csak ku keményen kell, vagyis kellene dolgozni. Ez egyenlőre nem látszik számomra.
Természetesen meglehet fosztani még egy diktátort is a hatalmától, (lásd. Ceausescu) de mi demokratikusan szeretnénk, és ez a kormány már 10 éve mást sem csinál mind az utat egy kormányváltáshoz jogilag ellehetetlení.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Természetesen meglehet fosztani még egy diktátort is a hatalmától, (lásd. Ceausescu) de mi demokratikusan szeretnénk, és ez a kormány már 10 éve mást sem csinál mind az utat egy kormányváltáshoz jogilag ellehetetlení.
Viszont nem lehetetlen. Azomban szivem szerint a jelenlegi politikai elitet mindkét oldalon elküldeném egy kirándulásra Vlagyivosztokba, de csak odautra.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére