Magyarország lerobban

Ideges tömeg, felszegett fejek. Morajlás. „Már huszonöt percet ír, nem hiszem el!” A rohadó tetőből modern digitális kijelző lóg. Előbbi a magyar állam sara, utóbbi az Európai Unió ajándéka. Vonatra várunk. Münchhausen Intercity. Nemrég ötpercnyire hazudták, immár huszonötre.

Talán a hangosbemondó hölgy is ezt recsegte, csak a lerobbant technika Fásy Ádámot csinált belőle. Lehet, hogy a vonat alig ezer méterre, a nyílt pályán áll, lerobbanva, és azért licitálják egyre feljebb a késést. Lehet, hogy nyolcvan kilométerre, de a MÁV mindig épp annyi késést ismer be, amennyit már nem tud tagadni, holott tudja, hogy nem lesz itt egy órán belül sem.

Magyarország lerobban. Paradox, hogy a Fidesz mellett szóló érvek között milyen előkelő helyen szokott szerepelni, hogy „ők legalább tudnak kormányozni”. Miközben nem, egyáltalán nem tudnak. Ez az ország épp lerobban. Igen, az egészségüggyel kezdem, és tudom a szokásos választ, hogy „az egészségügy mindig is rossz volt”. De az a csőd új minősége, hogy amikor június végén elhunyt a Péterfy kórház érsebésze, azzal össze is omlott az ellátás, mert ez a tragikus hős eleve március eleje óta egyedül vitte az intézményben a szakterületet. Mindennap telefonos készenlétben volt.

Az a kudarc új minősége, hogy Veszprém megyében bezárt az egyetlen mikrobiológiai labor, amely a megye kórházainak dolgozott. Pedig az intenzív osztályoknak néhány óránként kellene szolgáltatniuk vagy épp a járványokat megelőzniük a vízvizsgálatokkal. Pesten átszúrt szemű kisgyereket lökdösnek mentőstül kórházak közt. Országos gyógyszerhiány van, fertőzésveszély van, sürgősségi ellátás nem nagyon van. A Fidesz nem tud kormányozni.

Nomen est omen, a kormányablakokat sem tudják rendesen kinyitni. Rogán korlátlanul költhet tízmilliárdokat propagandára, az állami tévé százmilliárd fölött fogyaszt, de a valódi állami feladatok ellátására rendelt kormányablakok egyre kevésbé működnek. Tavasszal megnövelték az itt dolgozók munkaidejét, elvettek tőlük több nap szabadságot, most pedig az ezért felmondott ezrek miatt a nyitvatartást kurtítani, az ügyeket ritkítani kell. Plakátra, migránsozásra költenek, közszolgára nem, ezért összeomlik a közigazgatás.

És a tömegközlekedés, helyben és országosan. A vasút a kedvencem. Időről időre belengeti valamelyik tolvaj, hogy szállodát akar a Déli pályaudvar helyén, mi, Audi-mentes parasztok és prolik meg érjük be azzal, hogy Kelenföldig bevonatozhatunk. Ezt leszámítva a luxusterepjárós rezsim nem traktál minket azzal, miként javítana a vasúti személyszállításon. Egyre rosszabb síneken, egyre ócskább vagy nem odavaló járművek zötyögnek, egyre lassabban és mocskosabban. Hasonló sikertörténet a BKV-BKK, orosz szaunametróval, kátyúmezőn csattogó, nyáron meleg, télen hideg buszparódiákkal, brutális késésekkel, és igen, a zombivá tett fővárosi vezetés helyett-mellett emiatt is a kormány a felelős. Na jó, meg Tarlós, de ő is fideszes.

Közel a vég a Nyugdíjfolyósítónál, teljesítőképességük határán az ott dolgozók. Nemrég megtapasztaltuk, amit soha, a magyar állam napokon át képtelen volt nyugdíjat fizetni. Az állami posta is egy rossz vicc, a karácsonyi csomagba rögtön csokinyuszit raksz, hátha húsvétra odaér. Azt a problémát meg, amit a kamu-fociutánpótlás és a kamuszínházak okoztak milliárdnyi tao ellopásával, úgy sikerült „megoldani”, hogy a kamufoci továbbra is milliárdokat nyel el, ámde a valódi színházak összeomlanak. De beszélhetünk a gazdasági szabadságharcról is. A kínai gyarmatosítók egy irgalmatlanul drága, ámde még el sem kezdett teherszállító gigaprojekttel, az orosz gyarmatosítók pedig egy irgalmatlanul drága, ámde még el sem kezdett paksi gigaprojekttel csinálnak cselédet az országból.

Magyarország épp lerobban. A Fidesz lop, központosít és propagandát tol, de a szó valódi értelmében nem kormányoz. Erre a feladatra kell jelentkeznie annak, aki leváltaná.

Ceglédi Zoltán

upload_2019-7-11_14-50-38.jpeg
 
Kedves Ceglédi Zoltán!!

A Fidesz kormány tud kormányozni, de ön csak gyűlölködni tud a kormány ellen és nem újságot írni!
Attól, hogy késik egy vonat még omlik össze a MÁV sem az ország, de még a gazdaság sem! - bárhol előfordulhat valami baleset, meghibásodás!! Intercity vonatnál, ha 10 percnél többet késik visszafizetik a jegyárát!!

Szomorú hír, hogy meghalt egy érsebész, de abba sem omlik össze az ország!!
Van 35 000 orvos még, akik állják a sarat! Örömmel közlöm önnel, hogy 71 főállású érsebész dolgozik az országban!! Volt idő, amikor ez a szám sokkal alacsonyabb volt és még akkor sem omlott össze az ország!!

Figyelmébe ajánlom azt a tényt, hogy az országunkban nem kell fizetni az egészségügyi ellátásért! - nálunk jóval fejlettebb országokban ez nem így van! Még a biztosítottaknak is kell fizetni egy-egy nagyobb beavatkozás után és elég nagy összeget!

A MÁV-nál nagy felújítások folynak 1200 milliárd Ft értélben, ez a síncseréktől kezdve a vasúti híd cseréig, vasútállomások felújításáig, mozdonycsere, vasútikocsi csere, aluljáró, felüljáró..... építéseket foglalja magában!
Ez a kormány dolga, de a vonatok közlekedéséért, már a MÁV dolgozók a felelősek!!
Ahogy az egészségügyben is folyamatosan hatalmas fejlesztések, béremelések vannak és attól, ha egy orvos kiesik a munkából nem omlik össze az egészségügy sem!! Hiszen az MSZP-SZDSZ kormány alatt 4000 orvost küldtek el és még akkor sem omlott össze!!!!

Akkor ehhez mit szol ,eppen tegnap kaptam egy korhazi szamlat(8 napra) 6200 € osszeggel es nekem ebbol csak 75€-t kell kifizetni.Van egy regi mondas "a hazug embert hamarabb utolerni,mint a santa kutyat"ennyit az On altal kozolt "tenyekrol"
 
Persze hogy nem engedi bolond lenne az ellenzékét segíteni.
Mint mondjak rá ez nem "bolond lenne" kérdés már megint a demokrácia lényegénél tartunk.
Annak ellenkező véglete: A ne legyen ellenzék egyáltalán.
Talán emlékszel Kövér két elszólására.
  • Első: Szégyen hogy itt tőle balra is ülnek.
  • Második: Meglennénk mi ellenzék nélkül is
.......................................
Mert nem feltétlen segíteni kell ugyanannyi pénzzel amennyivel magát segíti.
De ne üsse tapossa, az összes hatalmi eszközzel.
Miféle beszéd "majd bolond lenne"?
Épp csak tartsa be a demokrácia játékszabályait Az ellenzékkel nem hadban kell állnia hanem vitában.
Ne ellenségként tekintsen polgártársaira, hanem kormányzási partnerként és vita partnerként.
Lesz ez még több is.
Ha így áll hozzá az ellenzék akkor nem sok esélyük van.
Miként álljon hozzá egy eszköztelen lakossági csoport?
Hirdessen meg üres ígéret lózungot?
A kormány túlkiabálja hangjukat.
Ha borúlátó akarnék lenni azt mondanám amíg vér nem folyik.
És amíg csurran cseppen a pénz a büdzsébe.
És abból osztozkodni tudnak.Utána nő majd a lehetőség az elégedetlenség magától az egekbe akkor lesz lehetősége a majdani hivatalos ellenzéknek.
Nem pedig a Fidesz választási színjátékában.
 
Utoljára módosítva:
Akkor ehhez mit szol ,eppen tegnap kaptam egy korhazi szamlat(8 napra) 6200 € osszeggel es nekem ebbol csak 75€-t kell kifizetni.Van egy regi mondas "a hazug embert hamarabb utolerni,mint a santa kutyat"ennyit az On altal kozolt "tenyekrol"
Alig tudtam kihámozni mire válaszoltad
De kihámoztam.Hát erre:
Hajnal írta:
nálunk jóval fejlettebb országokban ez nem így van! Még a biztosítottaknak is kell fizetni egy-egy nagyobb beavatkozás után és elég nagy összeget!
 
Miként álljon hozzá egy eszköztelen lakossági csoport?
Hirdessen meg üres ígéret lózungot?
A kormány túlkiabálja hangjukat.
Ha borúlátó akarnék lenni azt mondanám amíg vér nem folyik.
Pedig jól látod itt ha valami miatt kormányváltás lesz, lenne szinte semmi nem változna.
A hatalmi ágakban az emberek beágyazódva a gazdasági erők a mostani korm ány mellett illetve birtokukban.
Ez nem pesszimizmus hanem tény .
 
lenne szinte semmi
Bodóné én mást írtam
Ezt nem értem:
Pedig jól látod itt ha valami miatt kormányváltás lesz, lenne szinte semmi nem változna.
Az alábbira nem láttam választ:
Mit mondjak rá ez nem "bolond lenne" kérdés már megint a demokrácia lényegénél tartunk.
Annak ellenkező véglete: A ne legyen ellenzék egyáltalán.
Talán emlékszel Kövér két elszólására.
  • Első: Szégyen hogy itt tőle balra is ülnek.
  • Második: Meglennénk mi ellenzék nélkül is
.......................................
Mert nem feltétlen segíteni kell ugyanannyi pénzzel amennyivel magát segíti.
De ne üsse tapossa, az összes hatalmi eszközzel.
Miféle beszéd "majd bolond lenne"?
Épp csak tartsa be a demokrácia játékszabályait Az ellenzékkel nem hadban kell állnia hanem vitában.
Ne ellenségként tekintsen polgártársaira, hanem kormányzási partnerként és vita partnerként.

Itt a vége addig kell olvasni egyben nem kiemelni más mellékest
 
    Második: Meglennénk mi ellenzék nélkül is

Nem kiemelni?
Tőled?
Hiszen amit ma megírsz 10 prc múlva már nem is lesz vagy módosítva találom...
Pedig jól látod itt ha valami miatt kormányváltás lesz, lenne szinte semmi nem változna.
Mert kimaradt egy vessző a lenne után.
Helyesen ha kormányváltás lesz, lenne, akkor sem változna szinte semmi.
Ne azzal foglalkozz hogy mit mond kövér.
 
Akkor miért nekem panaszkodsz ?
Persze hogy nem engedi bolond lenne az ellenzékét segíteni.
Mint mondjak rá ez nem "bolond lenne" kérdés
Már megint a demokrácia lényegénél tartunk.
Annak ellenkező véglete: A ne legyen ellenzék egyáltalán.
Talán emlékszel Kövér két elszólására.
  • Első: Szégyen hogy itt tőle balra is ülnek.
  • Második: Meglennénk mi ellenzék nélkül is
.......................................
Mert nem feltétlen segíteni kell ugyanannyi pénzzel amennyivel magát segíti.
De ne üsse tapossa, az összes hatalmi eszközzel.
Miféle beszéd "majd bolond lenne"?
Épp csak tartsa be a demokrácia játékszabályait Az ellenzékkel nem hadban kell állnia hanem vitában.

Ne ellenségként tekintsen polgártársaira, hanem kormányzási partnerként és vita partnerként.
Lesz ez még több is.
Ha így áll hozzá az ellenzék akkor nem sok esélyük van.
Miként álljon hozzá egy eszköztelen lakossági csoport?

Hirdessen meg üres ígéret lózungot?

A kormány túlkiabálja hangjukat annyi médiával.
Ha borúlátó akarnék lenni azt mondanám amíg vér nem folyik.
És amíg csurran cseppen a pénz a büdzsébe.
És abból osztozkodni tudnak.
Utána nő majd a lehetőség az elégedetlenség magától az egekbe akkor lesz lehetősége a majdani hivatalos ellenzéknek.
Nem pedig a Fidesz választási színjátékában.

Na setni ezekre nem tudtál mit írni!!!!!!!!!!!!
Pedig téged idéztelek neked írtam üzeneteidre
 
Nyugodj meg.
Az ellenzéknek rengeteg idő kell míg egy országgyűlési választáson komoly ellenzéke lesz a jelenlegi kormánynak.
Értem én hogy kevés a lehetősége de, kik is tették ezt?
Volt ellenzéki újság is .
Most jó ha a neten találok ellenzéki portált.
A tévében meg az állami csatornák a kormányt szajkózzák.
Én ahogy írtam már többször is csak abban látom a lehetőséget ha nem több ellenzéki mozgalom indul a kormány ellen hanem 1 az 1 ellen.
Hiszen ha 10 emberből 5 a kormányra szavaz akkor 5 jut az 5 ellenzéki jelöltre.
Valamiért (anyagi) ragszkodnak a kis pártjaikhoz. Akkor tegyék.....
 
Nyugodj meg.
Az ellenzéknek rengeteg idő kell míg egy országgyűlési választáson komoly ellenzéke lesz a jelenlegi kormánynak.
Értem én hogy kevés a lehetősége de, kik is tették ezt?
Volt ellenzéki újság is .
Most jó ha a neten találok ellenzéki portált.
A tévében meg az állami csatornák a kormányt szajkózzák.
Én ahogy írtam már többször is csak abban látom a lehetőséget ha nem több ellenzéki mozgalom indul a kormány ellen hanem 1 az 1 ellen.
Hiszen ha 10 emberből 5 a kormányra szavaz akkor 5 jut az 5 ellenzéki jelöltre.
Valamiért (anyagi) ragaszkodnak a kis pártjaikhoz. Akkor tegyék.....
Ebből az egészből ott van értelmes meglátásod:_ sok önmagában kicsi ellenzéki párt van látszólag különálló célokkal.
Ami szerintem nem igaz.
A részkérdéseknek ma nem kéne számítaniuk.
Mégis valamiért úgy képzeli egyik másik kizárólag ő az elhivatott kormányt váltani.

És itt nem érti az ember miért ilyen kicsinyes egyik másik.
Nem érti miként bújnak elő Puzsér Róbertek ő megtestesültje a zavart kavaróknak akik nem is ellenzékiek közé tartoznak.
Előbújik most már tábor nélkül a Vona is aki már magánember videó blogger.
Szintén egyedüli elhivatottnak érzi magát és bejön egy új de most ebben a helyzetben teljesen rontó ötlettel:
Ne pártok indítsanak jelölteket.
Ezzel csak tovább rombolja rövidlátósága miatt az ellenzéket mert ma már Ő is ellenzéki.
Ilyenkor jön fel a gyanúsító kérdés a Puzsérek az LMP-k a Mi hazánk miatt.
Ezek miért a zavart növelik saját ellenzéki oldaluk támadása miatt?
Erre egy válasz kívánkozik
Megint:
Persze hogy nem engedi bolond lenne az ellenzékét segíteni.
Hát nem is segíti hanem minden módszerrel tapossa rövidebben tele rakja árulóval
Megzsarolja megveszi hatalmi erővel az ellenzéki pártocskákat.
A megzsarolás leggyakrabban pénzügyi az agyon büntetettség után beígért nem kell fizetnetek ha ezt meg ezt csináljátok.
Van mikor a zsarolás az bűncselekménnyel megvádolás majd annak elsimogatása a zsarolás tárgya (ígérete) KáGéBéla
Ezt mind mind hatalmi ágak eszközével.
Vagy csak a NAV-t küldi rá Ceglédy Csaba.
Az LMP lehet sose volt ellenzéki párt.
Ezzel visszaértünk cinikus a győztes oldaláról néző megjegyzésedhez:
Persze hogy nem engedi bolond lenne az ellenzékét segíteni.
Ne segítse, de ne tegye lehetetlenné létüket
Ne ellenségként eltapossa, hanem polgártársaiként megérdemelve partnerként kezelve.
Magyar ország kormánypártja eltapossa ellenzékét a fent leírt módszerekkel
Na nem ez a demokrácia, ez pont a diktatúra jellemzője
És ezért mondja a mindég nyersen de őszintén fogalmazó Kövér:
Nem kell ide ellenzék megvagyunk nélkülük is
Vagyis a parlamentarizmus nélkül
Amit már úgy is ismét díszletté süllyesztettek.
Mint 1945 után
 
Értem én hogy kevés a lehetősége de, kik is tették ezt?
Volt ellenzéki újság is .
Erre válaszolni nem fért bele Oka ugyanaz pedig mint fent írtam.
A kormány az összes eszközzel bír amivel mindent elér
Szinte ellenőrzőzetlen büdzsével bírva háttér emberekkel felvásárlás
Mediaworks( Heinrich Pecina)
Na szóval ők tették
Az ügy kellemetlen helyzetbe hozta a magyar kormányt, amit az mutat legjobban, ahogy a Fidesz hirtelen minden eszközzel megpróbálja eltolni magától Heinrich Pecinát. Pedig Pecinánál többet senki sem tett azért, hogy Orbán Viktor megszerezhesse szinte a teljes magyar nyomtatott sajtót.

Épp úgy politikai eltaposás mint a megyei lapok felvásárlása
Nem tudod ismered e a maffia védelmi pénz módszert mert a technika ugyanaz?
Elébb megfenyegeti a felvásárolni szándékozott céltárgyakat.A berendezésben kárt tesz és azonnal megígéri megvédi ezektől sőt segíti ha védelmi pénzt fizet.

Hasonlóan történtek a média felvásárlások olyan helyzetbe segítették, amikor már értéktelennek lehetett feltüntetni
És strómanon keresztül átjátszották
Értem én hogy kevés a lehetősége de, kik is tették ezt?
Volt ellenzéki újság is .
de, kik is tették ezt?
Majd bolond lenne segíteni írtad
Ez nem segítés, ez tönkretétel földbe taposás
Mert neki ellenség, minden ellenzéki.Nem pedig ellenfél akivel vitát lehet a parlamentben folytatni.
Pedig nagyon magabiztos, akkor mit fél maroknyi ellenzékitől?És minden vitától?
Egyetlen parlamenti kérdésre se válaszol: "Boldog karácsonyt kívánás a válasz"
Miért rúgja fel a még a parlamenti szabályokat is?
Ezek nélkül nem volna képes törvénykezni?
Még a csalt kétharmad se elég?
Látszatparlamenté silányította.
Kövér: "megvagyunk mi ellenzék nélkül is"
Mintha a világ megállt volna nekik a törzsi vagy a fáraók szintjén.
Így szokott válaszolni:
Villáminterjú Orbán Viktorral
 
Utoljára módosítva:
Akkor ehhez mit szol ,eppen tegnap kaptam egy korhazi szamlat(8 napra) 6200 € osszeggel es nekem ebbol csak 75€-t kell kifizetni.Van egy regi mondas "a hazug embert hamarabb utolerni,mint a santa kutyat"ennyit az On altal kozolt "tenyekrol"

A korrektség kedvéért azért oda kellene ám irni a bejegyzésbe, hogy mekkora az eü. biztositás havi tétele......
 
Rendben,ideirom 25 €/ho,ingyen elletas nincsen,de ez jo befektetes mindenkeppen,mert nem kell egyszerre 6200€ fizetni.Ja es a haziorvosi vizit is 2 € alkalmankent.Igy mar fair?

Megmondanád, hol, melyik országban van ez a kánaán s milyen konstrukcióban? Mert amezitlábas - nem privát!! - alapbiztositás No.-ban pl. 60 éves nönél ugy 800 €, Svájcban ugy 850-1000 CHF.
 
Megmondanád, hol, melyik országban van ez a kánaán s milyen konstrukcióban? Mert amezitlábas - nem privát!! - alapbiztositás No.-ban pl. 60 éves nönél ugy 800 €, Svájcban ugy 850-1000 CHF.
Belgium,ez is "mezitlabas"( a szocialistake) es teljes koru korhazi biztositas ez nem kanaan,de pl.a fogaszaton mar nincs ekkora kedvezmeny(nem foghuzasra gondolok).
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,588
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére