Mandalák világa

A

Ancsa8

Vendég
Hoztam néhány szép mandalát én is.
Bár úgy látom, eléggé kihalt ez a topic.:(
 

cfthn

Állandó Tag
Állandó Tag
De kár, hogy kihalt ez a topic!
Mostanában kezdtem érdeklődni a mandalafestésen túl azok értelmezése iránt (motívumok, színek, körvonalak stb. jelentése), lenne mit boncolgatni a témán!
 

Dolphin27

Állandó Tag
Állandó Tag
A "mandala" szó a szanszkrit nyelvből ered és szent vagy mágikus kört jelent. Minden emberi kultúrában találkozhatunk a mandalák sokféle megjelenési formájával, pl. egyes templomok vagy szent helyek alaprajza, misztériumjátékok szakrális tánca, varázsigék mormolása közben homokba rajzolt mágikus körök, különleges meditációs képek vagy a templom építészetben és kódex festészetben.
A mandala felépítésének három alapvető rendezési elve: a középpont, a középpontból történő kisugárzás és a külső kör, ami az egészet lezárja. A középpont a titokzatos szellemi erőközpont, minden létezés szülőhelye a térben és időben. A kiáramlás, a középpontból történő kisugárzás kifelé törekszik, egészen a határig, a körig, összeköti a belsőt a külsővel és végül visszatér a perifériáról a középpontba. Így az egész mandala a középpontra koncentrál, ahonnan a mozgás kiindul és ahová ez az egész visszavezet. A középpont a kezdete és a vége minden lehetséges útnak. Egy ősi bölcsesség szerint: „Ha a pontot meg akarod ragadni, fedezd fel a környezetét.” A külső kört egy határvonalként kell értelmezni, mely egy szent helyet védelmezve körülölel. Egyidejűleg azonban a végtelen, az egyetemes, a mindent felölelő szimbóluma is. Egy régi bölcs mondás szerint: „Az Isten egy kör, melynek a középpontja mindenhol ott van és a külső határa sehol sincs.” A mandala, mely többdimenziós összefüggéseket mutat be egyszerűen és legtöbbször szimmetrikusan, könnyen felfogható a szemünkkel, mivel a szem írisze is egy mandala, egy látszólag egyszerű forma, mely azonban rengeteg összetett információt tartalmaz, ahogy ezt az íriszdiagnosztika is bizonyítja.
Akárhová megyünk, bárhol felfedezhetünk mandala formákat, gondoljunk csak a kerékre, a fazekaskorongra vagy az óra számlapjára. Azonban a természet is gazdag mandala formákban. Semmilyen mandala nem nyűgöz le annyira a szépségével, mint a virágok. A gyümölcsök, faágak, fatörzsek és a növények gyökerének keresztmetszete is a mandala szerkezetére emlékeztet, csakúgy, mint a madárfészek felépítése vagy a pókháló. A mikrokozmoszban is felfedezhetjük egysejtű lényekben vagy a növényi és állati organizmusok sejtjeiben, akárcsak számtalan csodálatos kristály- és molekula szerkezetben.
A makrokozmoszban csak képzeljük el a Napot és az őt körülvevő bolygókat, mely szintén egy mandalaként értelmezhető. A Nap a többi környező naprendszerrel együtt alkotja a Tejútrendszert, mely egy spirál alakú mandala. A számtalan galaxis, melyet egy hatalmas energiamező fog össze, mai tudásunk szerint olyan, mint egy végtelenül hatalmas kozmikus világ-mandala.
A világmindenségnek ez a végtelen és az emberi felfogóképességünket meghaladó nagysága, és a benne lejátszódó energetikai folyamatok külső megjelenési formáin túl megsejthetünk mélyebb, azaz szellemi összefüggéseket is. Az emberi létezést képtelenek vagyunk a maga teljességében felfogni, ha nem irányítjuk tudatosságunkat a létezés transzcendens területeire.

Ősidők óta tudomása van az emberiségnek az analógiák világáról a makro- és mikrokozmosz, az anyag és az energia, a testi és szellemi-lelki folyamatok között. A finomanyagi életerő újra dinamikus kapcsolatban van az asztrális, mentális és spirituális szintekkel, ahogy az ezoterikus hagyományokban nevezik. Így hangzik az óegyiptomi hermetikus filozófia ősi szellemi törvénye: „Amint fent, úgy lent.”
A mandala, a maga teljességében szintén rámutat a külső megjelenési formákon túli dimenziókra. Tömörített formában megtalálhatjuk bennünk az emberi létezéssel kapcsolatos tapasztalatokat, sejtelmeket, kimondatlanul, egy érzékelhető képben megjelenítve.
 

Dolphin27

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE class=MsoNormalTable style="WIDTH: 87%; BORDER-COLLAPSE: collapse; mso-padding-alt: 3.75pt 3.75pt 3.75pt 3.75pt" cellSpacing=0 cellPadding=0 width="87%" border=0><TBODY><TR style="mso-yfti-irow: 0; mso-yfti-firstrow: yes"><TD style="BORDER-RIGHT: #d8d5ec; PADDING-RIGHT: 3.75pt; BORDER-TOP: #d8d5ec; PADDING-LEFT: 3.75pt; PADDING-BOTTOM: 3.75pt; BORDER-LEFT: #d8d5ec; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 3.75pt; BORDER-BOTTOM: #d8d5ec; BACKGROUND-COLOR: transparent" width="100%">A "mandala" szó a szanszkrit nyelvből ered és szent vagy mágikus kört jelent. Minden emberi kultúrában találkozhatunk a mandalák sokféle megjelenési formájával, pl. egyes templomok vagy szent helyek alaprajza, misztériumjátékok szakrális tánca, varázsigék mormolása közben homokba rajzolt mágikus körök, különleges meditációs képek vagy a templom építészetben és kódex festészetben.
A mandala felépítésének három alapvető rendezési elve: a középpont, a középpontból történő kisugárzás és a külső kör, ami az egészet lezárja. A középpont a titokzatos szellemi erőközpont, minden létezés szülőhelye a térben és időben. A kiáramlás, a középpontból történő kisugárzás kifelé törekszik, egészen a határig, a körig, összeköti a belsőt a külsővel és végül visszatér a perifériáról a középpontba. Így az egész mandala a középpontra koncentrál, ahonnan a mozgás kiindul és ahová ez az egész visszavezet. A középpont a kezdete és a vége minden lehetséges útnak. Egy ősi bölcsesség szerint: „Ha a pontot meg akarod ragadni, fedezd fel a környezetét.” A külső kört egy határvonalként kell értelmezni, mely egy szent helyet védelmezve körülölel. Egyidejűleg azonban a végtelen, az egyetemes, a mindent felölelő szimbóluma is. Egy régi bölcs mondás szerint: „Az Isten egy kör, melynek a középpontja mindenhol ott van és a külső határa sehol sincs.” A mandala, mely többdimenziós összefüggéseket mutat be egyszerűen és legtöbbször szimmetrikusan, könnyen felfogható a szemünkkel, mivel a szem írisze is egy mandala, egy látszólag egyszerű forma, mely azonban rengeteg összetett információt tartalmaz, ahogy ezt az íriszdiagnosztika is bizonyítja.
Akárhová megyünk, bárhol felfedezhetünk mandala formákat, gondoljunk csak a kerékre, a fazekaskorongra vagy az óra számlapjára. Azonban a természet is gazdag mandala formákban. Semmilyen mandala nem nyűgöz le annyira a szépségével, mint a virágok. A gyümölcsök, faágak, fatörzsek és a növények gyökerének keresztmetszete is a mandala szerkezetére emlékeztet, csakúgy, mint a madárfészek felépítése vagy a pókháló. A mikrokozmoszban is felfedezhetjük egysejtű lényekben vagy a növényi és állati organizmusok sejtjeiben, akárcsak számtalan csodálatos kristály- és molekula szerkezetben.
A makrokozmoszban csak képzeljük el a Napot és az őt körülvevő bolygókat, mely szintén egy mandalaként értelmezhető. A Nap a többi környező naprendszerrel együtt alkotja a Tejútrendszert, mely egy spirál alakú mandala. A számtalan galaxis, melyet egy hatalmas energiamező fog össze, mai tudásunk szerint olyan, mint egy végtelenül hatalmas kozmikus világ-mandala.
A világmindenségnek ez a végtelen és az emberi felfogóképességünket meghaladó nagysága, és a benne lejátszódó energetikai folyamatok külső megjelenési formáin túl megsejthetünk mélyebb, azaz szellemi összefüggéseket is. Az emberi létezést képtelenek vagyunk a maga teljességében felfogni, ha nem irányítjuk tudatosságunkat a létezés transzcendens területeire.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

Ősidők óta tudomása van az emberiségnek az analógiák világáról a makro- és mikrokozmosz, az anyag és az energia, a testi és szellemi-lelki folyamatok között. A finomanyagi életerő újra dinamikus kapcsolatban van az asztrális, mentális és spirituális szintekkel, ahogy az ezoterikus hagyományokban nevezik. Így hangzik az óegyiptomi hermetikus filozófia ősi szellemi törvénye: „Amint fent, úgy lent.”<o:p></o:p>
A mandala, a maga teljességében szintén rámutat a külső megjelenési formákon túli dimenziókra. Tömörített formában megtalálhatjuk bennünk az emberi létezéssel kapcsolatos tapasztalatokat, sejtelmeket, kimondatlanul, egy érzékelhető képben megjelenítve. <o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A mandala néhány alapformájának a jelentése:<o:p></o:p>
A kör középpont nélkül az ismeretlen nem-létezőt jelenti.<o:p></o:p>
A kör közepén lévő pont szimbolizálja a létezőt, az időtlent a maga tökéletes állapotában. Az ősi bölcsesség egy ragyogó pontról beszél a holdvilág nélküli égbolton. Így lehetséges felfogni a középen lévő ragyogó fehér pontot, mint a szellemi-isteni tudatosság fénylő magját, a szent kör és az ős-sötétség közepében, erővel telve.<o:p></o:p>
A kör középpontjából kiinduló spirális és sugár irányú vonalak azt jelentik, hogy a középen lévő tudatos mag isteni fénnyé alakul. A szellem lángja kiáramlik a sötétségbe és a teremtés mandala-kereke mozgásba lendül.<o:p></o:p>
A vízszintes vonal (a kör átfogója) jelképezi az ősanyai lényeget a mindent átfogó végtelenségben, a körben.<o:p></o:p>
A függőleges vonal (a kör átfogója) jelenti az isteni, mindent átható energiát.<o:p></o:p>
Az egymásra merőleges két vonal azt jelenti, hogy a mindent átható szellem és az ősanyai lényeg megteremti a kozmikus keresztet vagy világkeresztet.<o:p></o:p>
A svasztika a kereszt egy variációja és az állandó mozgásra utal - minden folyik. Ameddig a Teremtés folyamatban van, semmi sincs nyugalomban, minden energia.<o:p></o:p>
Yin-yang szimbólum: minden létező polaritása, a pólusok kiegyenlítődése, a tai-chi. A yin a női princípium, tartalmaz valamennyi yangot és a yang, a férfi princípium magába zár némi yint. A yang és a yin, a világos és a sötét egymásba simul köralakú teljességben.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
</TD></TR><TR style="mso-yfti-irow: 1; mso-yfti-lastrow: yes"><TD style="BORDER-RIGHT: #d8d5ec; PADDING-RIGHT: 3.75pt; BORDER-TOP: #d8d5ec; PADDING-LEFT: 3.75pt; PADDING-BOTTOM: 3.75pt; BORDER-LEFT: #d8d5ec; WIDTH: 100%; PADDING-TOP: 3.75pt; BORDER-BOTTOM: #d8d5ec; BACKGROUND-COLOR: transparent" width="100%">Forrás: Heita Copony: Das Mandala Orakel<o:p></o:p>
Heita Copony napjaink egyik legismertebb mandala-felstője. Legismertebb művét, A mandala misztériumát több nyelvre is lefordították és számtalan ember szívéhez közel áll. Ezt a kártyacsomagot a legszebb műveiből állította össze a kiadó. Húzz egy kártyát és meditálj el a mandala üzenetén, hagyd, hogy az esztétikai és spirituális szépsége betöltse lelkedet.<o:p></o:p>
</TD></TR></TBODY></TABLE>​
 

mézesmaci

Kitiltott (BANned)
01_mandala_du_jour.jpg
 
Oldal tetejére