Hírek Medvegyev közölte: Joguk van ledobni az atomot — Az is elárulta, mikor tennék meg

Nem blöffölnek.

Moszkvának joga van ahhoz, hogy nukleáris fegyverekkel védekezzen, azt pedig, hogy ez milyen esetekben történhet meg, Oroszország katonai doktrínája világosan leírja — jelentette ki Dmitrij Medvegyev Telegram-csatornáján kedden, vette észre a Portfolio.

Medvegyev közölte azt is, hogy Ukrajna szövetségeseinek fenyegetései csak üres üzenetek, Oroszország viszont nem viccel.
Elmondta: Moszkvának alapvetően joga van atomfegyvereket bevetni. A volt orosz elnök fel is sorolta az ilyen eshetőségeket: ha Oroszországot nukleáris fegyverekkel támadnák meg vagy ha egy hagyományos fegyvereket használó állam az orosz területeket fenyegetné.

“Ismét emlékeztetnem kell titeket: Oroszországnak joga van szükség esetén nukleáris fegyvereket használni. Előre meghatározott esetekben. Anélkül, hogy bárkitől engedélyt kérnénk. A nukleáris elrettentéssel kapcsolatos állami politika alapelveinek szigorú betartásával.
És ez biztosan nem blöff”
— fogalmazott.

A lap felhívja a figyelmet, hogy Medvegyev kijelentése zért is veszélyes, mivel a nemrégiben megszállt ukrán területeken megtartott “népszavazások” eredményeképp Ukrajna területének mintegy 15 százalékát a pénteki napon annektálhatja Oroszország.
Ezután az orosz álláspont szerint az ukrán hadsereg már Oroszország területét fogja veszélyeztetni, így pedig
bevethetővé válnának a nukleáris fegyverek.
Ugyanakkor Medvegyev hozzátette, hogy a Nyugat még atomfegyver bevetése esetén sem avatkozna be a háborúba:
“Ha Oroszország kénytelen bevetni legfélelmetesebb fegyverét az ukrán rezsim ellen, még akkor sem avatkozna be a NATO közvetlenül a konfliktusba. Végül is Washington, London és Brüsszel biztonsága sokkal fontosabb számukra, mint a haldokló Ukrajna sorsa”
— mondta. Szerinte az ukrajnai háborút a Nyugat mindössze üzletnek tekinti, az ukrán nép sorsa nem érdekli őket.

1664272657939.png
 
Én csak azt szeretném, ha minden Ukrajna, szankció- és Brüsszel ellenes magyar hazafi egy percre beleélné magát egy ukrajnai ukrán helyzetébe. Vagy elképzelné, mit érezne, ha az egyik megyénkbe bevonulna egy szomszédos állam hadserege, rendeznének ott egy népszavazást, miután a lakosság nagy része elmenekült, kimondanák az elszakadást, és annektálnák Magyarország egy részét.
Semmiképpen nem szavaznék arra, hogy egyetlen magyar megye miatt egész Európa menjen a levesbe.
 
Nem blöffölnek.

Moszkvának joga van ahhoz, hogy nukleáris fegyverekkel védekezzen, azt pedig, hogy ez milyen esetekben történhet meg, Oroszország katonai doktrínája világosan leírja — jelentette ki Dmitrij Medvegyev Telegram-csatornáján kedden, vette észre a Portfolio.

Medvegyev közölte azt is, hogy Ukrajna szövetségeseinek fenyegetései csak üres üzenetek, Oroszország viszont nem viccel.
Elmondta: Moszkvának alapvetően joga van atomfegyvereket bevetni. A volt orosz elnök fel is sorolta az ilyen eshetőségeket: ha Oroszországot nukleáris fegyverekkel támadnák meg vagy ha egy hagyományos fegyvereket használó állam az orosz területeket fenyegetné.

“Ismét emlékeztetnem kell titeket: Oroszországnak joga van szükség esetén nukleáris fegyvereket használni. Előre meghatározott esetekben. Anélkül, hogy bárkitől engedélyt kérnénk. A nukleáris elrettentéssel kapcsolatos állami politika alapelveinek szigorú betartásával.

— fogalmazott.

A lap felhívja a figyelmet, hogy Medvegyev kijelentése zért is veszélyes, mivel a nemrégiben megszállt ukrán területeken megtartott “népszavazások” eredményeképp Ukrajna területének mintegy 15 százalékát a pénteki napon annektálhatja Oroszország.
Ezután az orosz álláspont szerint az ukrán hadsereg már Oroszország területét fogja veszélyeztetni, így pedig

Ugyanakkor Medvegyev hozzátette, hogy a Nyugat még atomfegyver bevetése esetén sem avatkozna be a háborúba:
“Ha Oroszország kénytelen bevetni legfélelmetesebb fegyverét az ukrán rezsim ellen, még akkor sem avatkozna be a NATO közvetlenül a konfliktusba. Végül is Washington, London és Brüsszel biztonsága sokkal fontosabb számukra, mint a haldokló Ukrajna sorsa”
— mondta. Szerinte az ukrajnai háborút a Nyugat mindössze üzletnek tekinti, az ukrán nép sorsa nem érdekli őket.

Csatolás megtekintése 1883690
*
Félelmetes!
 
Most így nyilatkozol de, a valóság az más.
Inkább a határokat kellene megszüntetni vagy átjárhatóbbá tenni.
Unión belül tapasztalatom szerint elég jól átjárhatók a belső határok a covid megszűnése óta.
Ukrán megyét magyar megyével összehasonlítani nem tartom szerencsésnek, mert Ukrajna nem tagja sem az uniónak, sem Schengennek. De még a Nato-nak sem, hogy egy, vagy akár több megyéjükért lángba kellene borítani egész Európát. Vagy gazdaságilag teljesen tönkretenni.

Elhiszem, hogy '56 fájó pont a magyaroknak, de ugyanezen okok miatt hagyták Mo-t magára.
 
Nos én az Orosz Ukrán határt gondoltam átjárhatóvá tenni.
 
nem lehet.. nincs joga...elképzelhetetlen..? hiszen màr 2 szer is bevetette a vilàg legigazsàgosabb szarkevroje USA, akkor most egy pszikopatat - nak titulàlt putain - putin mà miért ne:rolleyes2:a vilàg legdiktatoriaikusabb szellentéseivel megbèlyegzett orszàg elsö embere màr csak van illen tökös ....és uccu neki
 
(hogy mik vannak) "A legérdekesebb a felsorolt okok közül a harmadik: Szaponyikov szerint az ukránok „Z” és „V” jelképeiket festettek járműveikre, így megtévesztették az orosz védőket, majd közelről tüzet nyitottak rájuk. A haditudósító szerint az ukrán fegyveres erők egymást egy amerikai célazonosítási rendszer segítségével tudták azonosítani, így elkerülve a baráti tüzet.
Azt érdemes megjegyezni, hogy alapvetően az ellenséges haderő hivatalos jelképeinek használata az ellenséges erők megtévesztéséhez háborús bűncselekménynek számít, de ez a szabályozás nem terjed ki olyan, nem hivatalos azonosítókra is, mint az oroszok által használt „Z” és „V” szimbólumok. Így tehát – ha valóban igaz, amit Szaponyikov állít, - az ukránok lépése alapvetően nem tekinthető a nemzetközi háborús jogban illegálisnak, még ha nem is feltétlen etikus."
Mondjuk, amennyi konkrét háborús bűntettet elkövettek már az oroszok, ez még a legenyhébb válasz, de mindenképpen kreatív...
 
Semmiképpen nem szavaznék arra, hogy egyetlen magyar megye miatt egész Európa menjen a levesbe.
Nem a szavazásról beszéltem. Azt szeretném, ha beleélnéd magad a helyzetükbe.
Amúgy meg az, hogy Európa mit tesz, az európaiakon múlik, mindenki a saját döntéseiért felelős.
 
Unión belül tapasztalatom szerint elég jól átjárhatók a belső határok a covid megszűnése óta.
Ukrán megyét magyar megyével összehasonlítani nem tartom szerencsésnek, mert Ukrajna nem tagja sem az uniónak, sem Schengennek. De még a Nato-nak sem, hogy egy, vagy akár több megyéjükért lángba kellene borítani egész Európát. Vagy gazdaságilag teljesen tönkretenni.

Elhiszem, hogy '56 fájó pont a magyaroknak, de ugyanezen okok miatt hagyták Mo-t magára.
Ahogy írtam, csak képzeld magad a helyzetükbe. Egyébként 4 megye, a területének 18 %-a. Ha itt megállnak, amire nincs garancia, hiszen a BM-et sem tartották be. Nem lehet hinni az orosznak. És szó sincs lángba borításról, szankciók vannak, amelyeket az államok vezetői elfogadtak, köztük Orbánék is.
Szóval ezek nem brüsszeli baloldal szankciói, hanem az EU közös szankciói, bárhogy is csúsztatnak és hazudoznak összevissza Szijártóék.
 
Már jónéhány tagállam támogatja Ukrajna felvételét a Nato-ba. Annak ellenére, hogy háborúban áll Oroszországgal szemben.

Az nem vita kérdése, hogy az EU által elfogadott szankciók minden tagállamra érvényesek. Ha nem is egyenlő arányban, de közösen nyögjük a terheit.
 
Az oroszok iráni drónokkal támadnak.
Kamikazedrónokkal támadta az orosz hadsereg az ukrán főváros környékét – közölte szerdán Olekszij Kuleba Kijev megyei kormányzó.
Az ukrán légierő közölte, hogy összesen tizenkét iráni gyártmányú drón repült be a célpontok felé déli irányból. Jurij Ihnat szóvivő az ukrán televízióban elmondta, hogy hatot sikerült megsemmisíteni, hármat légvédelmi rakéták találtak el, további hármat pedig a légierő lőtt le.
Összeomlott az orosz front Herszon északi részén és Harkivban az Oskil folyó mentén.
Harkivból viszonylag kevés információ érkezett a nap folyamán. Még reggel jelentették, hogy az Oskil mentén összeért az ukrán fegyveres erők déli és az északi irányú előrenyomulása Bohuslavkánál Kupjanszk és Borova között. Az oroszok folyamatosan vonják ki a katonáikat ebből a térségből és orosz források szerint a Kreminna - Svatove - Sztarobilszk (Bermuda) háromszögbe vonulnak vissza.
 
Atombomba. Még a saját föderációs polgáraik egy része sem akar ebben a háborúban részt venni.
Eddig egyetlen embert sem mozgósítottak az Altaj Köztársaságban, bár az idézéseket kiküldik a férfiaknak. Ezt Vlagyimir Poletajev, a régió szenátora jelentette be. Az Oroszországi Föderáció szomszédos alanyaiban a mozgósítás már a végéhez közeledik. Az altaji régióban egyszerűen nem jelennek meg a behívottak, vagy elmennek az erdőbe...(most van az áfonya szüret)
 
Ma hajnalban támadás érte a Kercsi hídon áthaladó teherszállító vonat szerelvényt lángolnak az üzemanyag szállító vagonok.
Ez már a Krím.
1665206149478.png
 
"Oroszországnak joga van szükség esetén nukleáris fegyvereket használni." mondja Medvegyev
és Ukrajnának mihez van joga a védekezésnél?

Egy atomháborúnak csak akkor van értelme ha végig játszák, tehát nincs értelme.
................
Ha többen és sokáig ingerelnek egy embert akinél kés van, az előbb-utóbb szúrni fog.
Ha a többiknél is van kés, ők is fogják használni.

Nagyon sok az a 8 milliárd ember ennek a földnek ..
Ha beindul a nagy csinn-bumm, azért valószínű, hogy az az előirányzott 500 millió megmarad,
hiszen már évtizedek óta létesülnek a szuper óvóhelyek.
Ja, hogy a többiekkel mi lesz ?
Már jó ideje nem az ember a fontos !
 
Szerencsére nem ugy van, hogy egy örült a gombra nyom és beindul egy atomháború.

Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen parancs esetén lennének orosz katonák akik tudnák mit kell tenniük,
és elnémítanák Putyint.
 
Olvasgatom itt a sziklaszilárd meggyözödésü véleményeket...hogy joga van. Meg nincs joga. Meg ez, meg agresszor, meg jogos, meg nem jogos...mond az valamit az itt megvezetett beirkálóknak, hogy ENSZ Charta 106 és 107 pont?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,650
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére