Hírek Megerőszakolta a 17 éves lányt a disznóólban, majd ott hagyta a sertések martalékául

Egészen döbbenetes bűntényre derült fényt, amit először véletlen balesetnek gondoltak az orosz hatóságok, és csak később derült ki, hogy egy primitív, állatias férfi elképzelhetetlenül aljas cselekedete vezetett a 17 éves, szépséges diáklány halálához. Horror Krasznojarszkból.

2024. november 27-én a Ripost is megírta a Daily Mirrorra hivatkozva, hogy Krasznojarszk megye uzsuri járásában egy agresszív koca fellökött egy lányt a disznóólban, aki eszméletét vesztette, majd a többi sertés harapdálni kezdte. Az történt, hogy a 17 éves Milena Seveljova kiment az ólba, hogy megetesse az állatokat, amíg szülei távol voltak, órákon át nem érték el telefonon, végül egy ismerősük talált rá a lány holttestére.

Kezdetben véletlen, tragikus balesetnek könyvelték el az esetet. A lány rengeteg sérülést szerzett a fején és a testén a disznóharapások miatt, combartériáját is átharapták, így végül vérveszteség okozhatta a halálát.
Ez volt csaknem másfél éve, azonban a halottkém a boncolást követően nemi erőszakra utaló nyomokat fedezett fel, és a rendőrök elkezdtek abban az irányban kutakodni. Így terelődött a gyanú egy 42 éves férfire, bizonyos Igor Zikovra, aki a lány édesapjának gazdaságában dolgozott. Zikovról kiderült, hogy régóta haragudott Milena apjára, a főnökére.

Zikov, aki korábban már ült gyilkosság miatt (a saját bátyját ölte meg), 2024 novemberében azzal a határozott szándékkal ment be a disznóólba, hogy bosszúból lemészárolja a gazda sertéseit. Igen ám, de ott találta a tulaj 17 éves lányát, Milenát, írja a The Sun.

Zikov, akiben akkor már volt néhány pohár vodka, dühében leütötte a lányt, majd megerőszakolta, elvette a mobiltelefonját, végül eszméletlen állapotban a disznóól padlóján hagyta. Ami ezután történt, az egy horrorfilmnek is túl erős lenne. Egy koca átharapta a lány combartériáját, mire a kiömlő vértől a többi disznó is megrészegült, és szinte élve felfalták a szerencsétlen lányt.

Legalábbis a rendőrök így rekonstruálták a történeteket. Zikov a bizonyítékok hatására megtört, és bevallotta rémes tettét.

A legérdekesebb a dologban az, hogy a bíróság nem ítélte életfogytig tartó fegyházra Zikovot, mivel arra a következtetésre jutott, hogy a lány nem a Zikovtól elszenvedett ütésekbe halt bele, hanem abba, hogy elvérzett a disznóharapások miatt. Ezért a férfit „csak” 23 év szigorított börtönben letöltendő fegyházbüntetésre ítélték.

CGA



1770930510837.png
 

Friss profil üzenetek

Gimpli wrote on Mmm1936's profile.
Szia! Előre is bocsánatot kérek a követelőzésemért...Nagyon megszerettem a Filamér könyveidet, nagyon köszönöm! De hiányzik a 3. és a 7.!!! Nem tudsz valamit tenni az ügy érdekében?
Mecséri Ottóné wrote on Éleskés's profile.
Szép napot. Kérdezni szeretném, hogy tudok leiratkozni? tévedés volt a regisztrációm. Azt hittem, hogy kézimunka, varrás, gépi himzés oldalon regisztrálok. A politika nem nekem való és nem szeretem. Köszönöm a segitséget
T.Andrea68 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új könyvet! Nagyon szeretem a fordításaidat! :)
Marcsello71 wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönöm az új fordítást, már olvasom is ma. Szép napot kívánok!
Csilinkóné Lulács Éva wrote on AgnesB73's profile.
Szia Ági!
Köszönöm a Carol Lynne és a Mazzy J March könyveket. Éva

Statisztikák

Témák
39,243
Üzenet
5,062,064
Tagok
631,375
Legújabb tagunk
Heléna1986
Oldal tetejére