Megfordult a migráció: németek százai indultak meg Sziríába

Több százan gyűltek össze Berlinben arra az útra, amely a német fővárosból a szíriai Aleppóba vezet. A migránsok útvonalán haladnak, ellenkező irányba.

A német közszolgálati televíziónak nyilatkozó "zarándok" arról beszélt indulás előtt, hogy a karácsony szép ünnep, jó családi körben tölteni, de ugyanilyen fontos felhívni a világ figyelmét arra, hogy vannak, akik szenvednek, és mi tudnánk tenni azért, hogy az életük jobbra forduljon.

Egy másik, szíriai férfi, aki idén migrált Németországba azt magyarázta, hogy őt értelemszerűen személyesen érinti ez a kezdeményezés. Részt akar venni benne, osztozni akar a többiek emberségében. A világnak meg kell tudnia, hogy Szíriában borzasztó a helyzet. Ő is visszamegy Aleppóba.

A menet hétfőn el is indult, terveik szerint érintik majd az összes országot, amelyen a menekülők átvágtak útban Németország felé, így Magyarországon is átmennek.

Aleppó, a hajdan kétmilliós szíriai nagyváros most romokban hever. Keleti része négy évig volt a felkelők ellenőrzése alatt. A kormányhadsereg és az orosz légierő szeptemberben indított végső ostromot, amely pár nappal ezelőtt, a nemzetközi diplomácia közbenjárására ért véget.
Ha minden jól megy, és embercsempészek nem szállítják át illegális hajókon Törökországba őket, akkor a berlini menet tavasszal ér oda.

C0mB8T_WEAAxrjz.jpg
 
Bild: menedékkérők támadtak az alvó hajléktalanra
A hét gyanúsítottból hatot hétfő este kaptak el a rendőrök különböző helyszíneken, 15 és 21 év közötti fiatalokról van szó. A hetedik személyt, egy 21 éves férfit civil nyomozók kapcsolták le a hivatalosan bejelentett tartózkodási címe közelében Berlin hohenschönhauseni részén.
A Bild úgy tudja: a hétből hat személy nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, korábban is voltak már balhés ügyeik.
Valamennyien menekültként érkeztek korábban Németországban, hatan Szíriából, egy fiatal pedig Líbiából a bulvárlap értesülései szerint. Ügyész források alapján a cikkben azt írják: ketten még 2014-ben léptek be az országban, a másik öt fiú pedig 2015-ben illetve 2016-ban. Egyiküknek van tartózkodási engedélye, a többiek ügyében még nem zárult le a menekülteljárás.

Fordítom: szóval az idegen bevándorlók, akiknek a német állam ingyen fűtött szállásokat és lakásokat biztosít, felgyújtják azt a német állampolgárt, aki viszont a metróban kénytelen melegedni és éjszakázni egy padon, mivel a saját hazája őneki nem biztosít semmilyen fedelet a feje fölé.

Ez az eset tökéletesen szimbolizálja, mi vár Németországra.
 
Utoljára módosítva:
És mondja valaki, hogy nem kreatívak a migránsok! Egy szudáni (gondolom, hogy szudáni, mert az újságban ez áll), 7 HÉT különböző néven regisztrálta magát 7 különböző helyen. Így 21 000 eurót vett fel különböző helyeken. Nem írja az újság, hogy ezt hányszor bírta megtenni mielőtt a hatóságoknak feltűnt volna. Persze letartóztatták.
http://www.bild.de/regional/hannover/betrug/sudanese-kassiert-21000-euro-49521548.bild.html

Hogy a szerencsétlen német hajléktalannak nem jutott eszébe: bejelentkezik 2000. január 1.-i születési dátummal, hogy ő menekül, mondhatna valami hangzatos nevet is. Kapna egyből lakást és ellátást abból az adóból, amit dolgozó korában befizetett. Neki talán egy is elég lenne.
 
Egy szudáni (gondolom, hogy szudáni, mert az újságban ez áll), 7 HÉT különböző néven regisztrálta magát 7 különböző helyen. Így 21 000 eurót vett fel különböző helyeken. Nem írja az újság, hogy ezt hányszor bírta megtenni mielőtt a hatóságoknak feltűnt volna. Persze letartóztatták.
http://www.bild.de/regional/hannover/betrug/sudanese-kassiert-21000-euro-49521548.bild.html

Mindezt egy országon, Németországon belül???
 
Mindezt egy országon, Németországon belül???
Al Haj O. (24, so sein angeblich richtiger Name) kam 2014 als Asylbewerber nach Deutschland, bezog Leistungen in Salzgitter, wo er gemeldet war.
Dann zog der Sudanese durch Niedersachsen, meldete sich unter sechs Alias-Namen bei Ausländerbehörden u. a. in Sarstedt, Hannover, Wolfsburg, Cuxhaven und Rotenburg an, strich ebenfalls Geld ein.

Igen. Miután itt hat német város van felsorolva, feltételezem, hogy az egyikben kétszer jelentkezett be, hogy a hét kijöjjön.
 
Ezek után azon is csodálkozom, hogy egyáltalán le tudott bukni! Úgy tűnik, a bevándorlók egész más oldalról ismerik a német precizitást. :D
 
Hol , hol ? Kéerdezed ?! Már lentvannak majdnem Aleppoban csak a médiák maradtak itt Europában mert tele a gatya és tovább nemmernek menni !
CasaLoma , majd álcázzák magukat Császár Piguin-nek és akkor még örülnek is neki . Csak nehogy összetéveszék ezt a körtéri Pinguin-nal ;)

Aleppóban? Szép. Mások meghaltak, hogy felszabadítsák Aleppót és ezeknek most van képük ott feszíteni? Remélem hogyha odaérnek, majd megköszönik méltó módon a honfitársaik.

aleppo-karacsony-1-320x180.jpg
aleppo-piac-290x166.jpg
 
Az viszont tény, hogy németek települnek át végleges szándékkal.....Magyarországra. Föleg oda ahol jókat lehet pancsolni. Bükfürdö, Héviz, Sárvár Keszthely a leginkább keresett.
 
A menekültek, hónapokig közel egy évig (vagy több) érik el Németországot. Visszafelé miért is lenne gyorsabb.
Alszanak híd alatt, aluljárókban, út menti árokban, fent a fán, rájuk gyújtják a pokróc sátrakat. Elvétve pengedrótos kerítés állja az útjukat. Egy országban bizonyosan.
Még meg nem született gyerekekkel is elindulnak a háború elől

Én is így születtem menekülés közben 1945 Leipzig.
Soha nem mentem vissza oda eddig, most már nem is megyek.
 
Fordítom: szóval az idegen bevándorlók, akiknek a német állam ingyen fűtött szállásokat és lakásokat biztosít, felgyújtják azt a német állampolgárt, aki viszont a metróban kénytelen melegedni és éjszakázni egy padon, mivel a saját hazája őneki nem biztosít semmilyen fedelet a feje fölé.

Ez az eset tökéletesen szimbolizálja, mi vár Németországra.
Egyetértek.
 
A menekültek, hónapokig közel egy évig (vagy több) érik el Németországot. Visszafelé miért is lenne gyorsabb.
Alszanak híd alatt, aluljárókban, út menti árokban, fent a fán, rájuk gyújtják a pokróc sátrakat. Elvétve pengedrótos kerítés állja az útjukat. Egy országban bizonyosan.
Még meg nem született gyerekekkel is elindulnak a háború elől

Én is így születtem menekülés közben 1945 Leipzig.
Soha nem mentem vissza oda eddig, most már nem is megyek.
De akkor a kormány és a polgárok egy cél felé mentek. Mármint a háború után!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,684
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére