Hírek Meghökkentő fideszes beismerés: ezért akarják kiléptetni az országot az EU-ból

Bár a magyar lakosság elsöprő többsége 85 százalék támogatja hazánk EU-s tagságát, ám sokak szerint Orbánt csak a könnyen ellopható ingyen milliárdok érdeklik, és ha ez a forrás megszűnik, akkor már az unió sem lesz neki fontos. Ő ugyan még nem, de a holdudvarhoz tartozók egyre többet kotyogják el magukat. Most éppen Lánczi Tamás száján csúszott ki valami, aminek nem kellett volna.


Lánczi Tamás az a fideszes politológus, aki Navracsics Tibor miniszteri kabinetfőnöke volt, 2012-től pedig a Századvég Alapítványnál volt vezető elemző. 2017 februárjától a Figyelő című hetilap főszerkesztője lett, ahol legnagyobb botrányát azzal érte el, hogy a 2018/15. lapszámában megjelent lista, amiben név szerint sorolják fel a kormánypropaganda által Soros-zsoldosnak kikiáltott magánszemélyeket, oktatókat, újságírókat és civil szervezeteket. Most pedig a HírTV-ben kezdte el bizonygatni a nézőknek, milyen jó is lesz nekünk, ha nem leszünk EU tagok.
“Látunk bizonyos dolgokat, ahol a kilépésnek vannak bizonyos előnyei.”
Ilyennek mondja a munkaerőpiac megvédését, ami minden normális esetben azt jelenti, hogy egy ország nem engedi olcsó vendégmunkásokkal feltölteni azokat a munkahelyeket, amit a hazai dolgozók is el be tudnának tölteni. Ám Lánczinak nem ezt jelenti a kifejezés, hanem azt, hogy azért lenne jó, ha nem lennénk EU-tagok,
mert akkor a fiatalok legalább nem tudnának külföldre menni dolgozni!
Az már meg sem fordul a fejében, hogy esetleg az irgalamtlan mennyiségű EU-s támogatást nem ellopni kellett volna, hanem olyan országot építeni, ahonnan nem akarnak elmenni az emberek, ahol tisztességes béreket fizetnek a munkájukért, és nem a filléreket kell számolgatni hó végén, hogy marad-e még!

huxit1.jpg
 
Úgy látom, itt néhány hozzászólásban összekeverik a közalkalmazottakat a köztisztviselőkkel!
A köztisztviselők jellemzően közigazgatási szervnek minősülő szervezetnél dolgoznak, míg a közalkalmazottak éppen az ellenkezője, azaz közigazgatási szervnek nem minősülő állami, vagy helyi költségvetési szervnél vannak alkalmazásban
(szerinted az ilyen megfogalmazások olvastán most már mindenki tudja ki kivel van??)
(ugyan ez van volt a bevándorló, menekült, migráns szóhasználatnál is. )
 
50? Nekem a 167 milliárd mond inkább valamit. Amit az utodkormány 2010 után kellett hogy visszafizessen Brüsszelnek (?) .Ha jól emlékszem. Sok igy is,meg ugy is
Megvan a probléma okozója demszky...
Itt mindenki tökéletesen becsületes egyedül a tegnapi az korrupt. Csak mi lesz holnap?
 
50? Nekem a 167 milliárd mond inkább valamit. Amit az utodkormány 2010 után kellett hogy visszafizessen Brüsszelnek (?) .Ha jól emlékszem. Sok igy is,meg ugy is

Tobb mint 10 ev a jogasz bagazsnak nem volt eleg, hogy ha lopott valaki azt elkapjak es birosag ele licitaljak.
Profi jogaszok a lopashoz nagyon ertenek de az elszamoltatashoz nem?
Budai a vilag penzet is elkoltotte hogy az ellenzekbol valakit sittre kuldjon de nem sikerult neki, pedig POl Petyus igencsak segitett.
Minden beirasodnal emeled a tetet, ugy szokas nalatok hogy hasadra utsz es 50 -milliardbol percek alatt lesz 167 milliard ugy megerzesre vagy bekiabalasra mint az ultiba.
Gondolod van olyan ember aki ezt a maszlagot beveszi?
Inkabb szamoljatok meg Budai baratoddal mennyi penzt koltotetek perkoltegre, mivel pereket nem nyertetetek hiaba alltal mogotte tapsolva mindent elbukta raadasul eros fideszes itelkzessel.
Figyelsz:


Ráadásul tudomásom szerint a 24.hu Soros-finanszirozásu lap.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére