Meghökkentő mesék, történések nőkről és férfiakról.

Ila1

Állandó Tag
Állandó Tag
Volt egy nő, és egy férfi. Mindketten értelmiségiek. Mindketten hátuk mögött egy nem jól sikerült házasság. Mindketten egyedül, igaz a nő nevelt egy kislányt. Összeismerkedtek, összeházasodtak, nagyon boldogok voltak. dolgoztak. Megbeszélték közös gyerek ne legyen, hiszen a ffinek is volt 2, azokról is gondoskodott. csendesen éltek, kisebb nagyobb viták voltak, de semmi különös. 3 évvel ezelőtt a ffi, karácsony előtt bjelentette, el akar költözni, mert nem érzi jól magát. A nő nem hitt neki, a ffi elment. Szerették egymást szeretők maradtak. A ffi többször megígérte visszajön, de nem lett belőle semmi. A nő egyre idegesebb lett. Nagynehezen visszacsábította a ffit 13 hónappal ezelőtt. egymásra találtak, ismét boldogok voltak, élték az életüket. A ffi ez év dec 19.-én elhagyta szó nélkül a családot. Egy cetlit sem hagyott az asztalon. A nő gyereke vette észre, mert amikor hazajött a lány az iskolából, nem voltak otthon a ffi dolgai. A ffi azt mondta utólag a telefonba, hogy azt az életet kell élnie, amit akkor élt, amikor 2 évig nem éltek egy fedél alatt. a nő dec 21.én beadta a válópert. lelke romokban.

Ez a férfi az egoizmusa áldozata lesz elöbb-utóbb. Ha nem most, de az élet egyszer meg fogja büntetni azért, amit tett a családjával. A felelősség nem odáig terjed csak, hogy megcsinálunk egy gyereket, vagy feleségül veszünk egy asszonyt, vagy a válás után gondoskodunk a gyerekeinkről... Akkor is felelősséggel tartozunk, ha a családban nem a sajátunkat neveljük, ha már nem érezzük azt a szeretetet a házastársunk iránt.
Felelőtlen volt a férfi több okból is: szó nélkül lelépni, elötte elhitetni, hogy együtt karácsonyoznak, távozni egy gyerek életébő magyarázat nélkül....és még sorolhatnám.

Szomorú a hír és remélem az asszony barátai és új ismerősei feledtetni vagy legalább enyhíteni tudják bánatát és egyszer megtalálja azt az embert, akinek kezébe bátran leteheti életét!
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy fiatal házaspár 10 évet élt együtt. Igazi szerelmi házasság volt. A férfi, egy betegség következtében impotens lett. Egy ideig mindketten bíztak a gyógyulásban,de semmi javulás nem volt tapasztalható. A fiatalasszony szerelmes lett, hiányoztak az érzelmek és a szex is az életéből. Fél év tétovázás után bevallotta a férjének, bármennyirte is szereti, képtelen így élni tovább. A férj megértette a feleségét, de mivel nagyon szerette, volt egy komprpmisszumos javaslata. Próbáljanak együtt maradni, és legyen szeretője a feleségének.
A történet hihetetlen, de igaz: együtt maradtak, az asszonynak lett egy szeretője, aki mellett ki is tartott. Mivel az asszony nem vezetett, a férje vitte egy héten kétszer a randevúra, reggel pedig érte ment a szerető lakásához. Mindenki tudta róluk, hogyan élnek, de soha rossz szó nem érte egyiküket sem, bár nem igazán értette senki a miérteket.
Sem vagyon nem volt, sem gyerekek, ami esetleg magyarázatot adna a kissé bizarr történetre.
 

szlemese

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a férfi az egoizmusa áldozata lesz elöbb-utóbb. Ha nem most, de az élet egyszer meg fogja büntetni azért, amit tett a családjával. A felelősség nem odáig terjed csak, hogy megcsinálunk egy gyereket, vagy feleségül veszünk egy asszonyt, vagy a válás után gondoskodunk a gyerekeinkről... Akkor is felelősséggel tartozunk, ha a családban nem a sajátunkat neveljük, ha már nem érezzük azt a szeretetet a házastársunk iránt.
Felelőtlen volt a férfi több okból is: szó nélkül lelépni, elötte elhitetni, hogy együtt karácsonyoznak, távozni egy gyerek életébő magyarázat nélkül....és még sorolhatnám.

Szomorú a hír és remélem az asszony barátai és új ismerősei feledtetni vagy legalább enyhíteni tudják bánatát és egyszer megtalálja azt az embert, akinek kezébe bátran leteheti életét!

IGAZI BARÁT VAGY!! KÖSZÖNÖM!

Mert ez az asszony, akiről írtam én vagyok. Ez az én sztorim. nagyon sokan sokfelől segítenek, és segítettek elviselni a hirtelen jött fordulatot az életben, talán nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerű emberekkel vagyok körülvéve, részben a lakhelyemen, részben attól távolabb is.
Kemény fából faragott ember vagyok, már most sokkal jobb és könnyebb, mint akkor a mikor hazaértem az "üres" lakásba.
Még egyszer köszi!
 

Ila1

Állandó Tag
Állandó Tag
IGAZI BARÁT VAGY!! KÖSZÖNÖM!

Mert ez az asszony, akiről írtam én vagyok. Ez az én sztorim. nagyon sokan sokfelől segítenek, és segítettek elviselni a hirtelen jött fordulatot az életben, talán nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerű emberekkel vagyok körülvéve, részben a lakhelyemen, részben attól távolabb is.
Kemény fából faragott ember vagyok, már most sokkal jobb és könnyebb, mint akkor a mikor hazaértem az "üres" lakásba.
Még egyszer köszi!
:88:
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nem jo csalodni es ilyen szitut atelni,de at lehet, es minnel hamarabb valamit kitalalni amiben oromod leled.
Ilyenkor nagyon jo ha van jobarat egy jo baratnoi tracsparty ahol kibeszeli magat az ember es mar konyebb tervezni a sajat eletet.
Recept nincs, jo legalabbis,en az elmaradt aprolekos takaritas utan, hetekig olvastam azokat a beszerzett konyveket amikra "akkor" nem jutott idom.
Eltudtam menni minden meghivasra minden partyra, regnem latott baratokat meg tudtam latogatni.
MA mar az uj eletformamban jol erzem magam.
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
IGAZI BARÁT VAGY!! KÖSZÖNÖM!

Mert ez az asszony, akiről írtam én vagyok. Ez az én sztorim. nagyon sokan sokfelől segítenek, és segítettek elviselni a hirtelen jött fordulatot az életben, talán nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerű emberekkel vagyok körülvéve, részben a lakhelyemen, részben attól távolabb is.
Kemény fából faragott ember vagyok, már most sokkal jobb és könnyebb, mint akkor a mikor hazaértem az "üres" lakásba.
Még egyszer köszi!

Csak gratulálni tudok a tartásodhoz, az emberi hozzáállásodhoz. Hidd el, leszel még nagyon boldog. A rossz után közelít a jó is.
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy házaspár negyven évet húzott le együtt. Negyven év után az asszony úgy döntött, válik. Elosztoztak a vagyonon, az összegyűjtött pénzből az asszony vett magának egy panellakást. A régi lakás a férfié lett. Egy szorgalmas, dolgos, segítőkész férfit képzeljetek el, aki mindig segít minden bajbajutottnak. Sajnos, alkoholproblémái voltak, ezt unta meg a felesége.
Rövid különélés után az asszony megbetegedett, végbélrákja lett. A volt férje ápolta, amikor kijött a kórházból. Voltak gyerekek, de messze lakott mindegyik, nem adhatták fel az egész addigi életüket.
A volt férj mosott, főzött, bevásárolt, mosdatta, fürdette a beteget, egészen haláláig.
Amikor az asszony meghalt, nem sokáig élt már a kis öreg sem, hamar utána ment.
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez talán a ,,sors keze", vagy ahogyan az ókori görög drámákban fogalmazzák meg: a végzet elől senki nem térhet ki...
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Létezik sírig tartó szerelem.
<o:p> </o:p>
A hold bevilágított az ablakon. Felriadtam. Telihold van, talán ez zavart meg. Az ablakhoz mentem. Kint ezüst minden a hold fényében. A fák ágait vastag zúzmara borítja. A madáretető alatt a hóban kicsinyke lábnyomok. Az erdei pintyek soha nem szállnak az etetőre, mindig a lehullott magvakat csipegetik. Nézem a nyomok keszekusza halmazát, próbálok rájönni, mi ébresztett fel. A videón az óra hajnali fél kettőt mutat. December 23, hajnali fél kettő. Hirtelen megértem felébredésem okát. December 23, ma lennél 69 éves. Nézem a hold hideg fényét, és szinte hallom a hangodat: -Ne gyötörd magad, próbálj meg aludni. Hányszor hallottam ezt Tőled, amikor a lelkiismeretem utat biztosított a gyötrő álmoknak. Ne gyötörd magad. Talán, ha végiggondolom még egyszer, tisztázhatom, hibáztam-e és miben.
Sokszor és sokat hibáztam életem során. Utólag mindig tudtam, hogyan kellett volna, mi lett volna a helyes. Utólag könnyű….<o:p></o:p>
A férjem békésen szuszog a helyén, iparkodom nem felverni álmából. Egy széket húzok az ablakhoz, kicsit megnyitom, és a hó borította kertet nézve visszamegyek az időben.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ezerszer kérdeztem Tőled, miért maradtál egyedül, amikor elváltatok. De csak a fejedet ráztad, és nem válaszoltál. Ha nőkről volt szó, nem fukarkodtál a gunyoros kijelentésekkel. Azt hittem, csalódtál, elég volt egy életre belőle. Ha megemlítettem előtted Anyámat, mindig kicsit csúfondárosan reagáltál. Nem örültem, hogy egyedül élsz. Nekem is könnyebb lett volna, ha van melletted valaki. Győződtelek is eleget, ne maradj egyedül, amikor én is elkerültem otthonról. Magányos leszel, nehéz lesz társ nélkül az üres lakásban. De azt mondtad, ne aggódjak, rendben lesz minden, csak éljem az életemet, mert mindenkinek csak egy jutott belőle, azt élje kedve szerint. - Hát Te?- kérdeztem én. - Én is kedvem szerint élem, ne gyötörd már magad feleslegesen - ezt válaszoltad.<o:p></o:p>
A kapcsolatunk szoros maradt az elköltözésem után is, sokat voltál nálunk, mi nálad már kevesebbet. Vasárnap rend szerint nálunk ebédeltél; szerettem, ha ott vagy, mindig megdicsérted a főztömet, akármilyen volt is. Jó étvágyad volt, öröm volt nézni, ahogy eszel. Minden Karácsonykor nálunk jött össze az egész család. Ez volt a legegyszerűbb, anyósom is egyedül élt, így senkinek nem kellett magányosan tölteni az ünnepet. Azok a boldog karácsonyok….<o:p></o:p>
Holnap karácsony. Nem volt szerencséd még az ünnepekkel sem: 23.-án születtél, 24.-e karácsony, 25.-én pedig a névnapod van. Azaz volt. Mennyit viccelődtél ezen is: biztos spórolt a Mutter, így egyszerre ünnepelhetett meg mindent. Senki sem vette komolyan, nem hiszem, hogy valaha is kaptál volna ajándékot gyerekkorodban. Nem olyan világ volt akkor.<o:p></o:p>
A dolgok akkor kezdtek elromlani, amikor végre kényelmes lakásod lett, központi fűtés, hideg-meleg víz, nincs kerti munka többet. Már amúgy sem bírtad volna a fizikai munkát az infarktus, majd a pacemaker után. A szép, összkomfortos lakásodat már nem élvezhetted, egyik betegség jött a másik után. Szinte alig voltál otthon, kórház kórház után. A lábadat éppen csak sikerült megmenteni egy érelzáródás után, máris jött a gyomorvérzés. A vérhígító, amit a lábadra szedtél, akadályozta a gyomorvérzés kezelését. Leállították a vérhígítót, de ezzel romlott a keringésed. Hét hónapnyi fekvés után engedtek haza a kórházból, ismét járásképtelenül, akkora felfekvéssel a csípődön, hogy a két öklöm belefért volna. Hogyan lesz ezután? Menni nem tudsz, hogy oldjuk meg az ellátásodat? Azt mondtad, szeretnél a saját lakásodban élni, éppen csak megszoktad az új helyet, ne kelljen most megint máshová költöznöd. Végül megoldódott ez is, találtunk egy nénit a házban, aki fél napra elvállalt, amíg én dolgozom. Fél napot ott vagyok én, éjszaka meg elleszel egyedül is; mert mint mondtad, olyankor aludni szoktál. Nem volt egyszerű így sem. A három műszak mellett kellett megoldanom, hogy mindenhol legyen étel és tiszta ruha is. Futkároztam a két lakás és a munkahelyem között; egy idő után fáradt voltam, néha türelmetlen. Sokszor Rád mordultam. Mindig tudtam, ha megbántottalak, csak rád kellett néznem. Soha nem vártad, hogy bocsánatot kérjek, csak megálltam az ágyad mellett, Te egyből értetted, mit akarok mondani. Sok hibát elkövettem veled szemben, szinte semmit nem úgy tettem, ahogy kellett volna. Néha csak Rád néztem, és tudtam: már megint hibáztam. Azt hiszem, egyedül Te tudtad elfogadni türelemmel és szeretettel a hibáimat. <o:p></o:p>
A sebek lassan gyógyulni kezdtek rajtad, én is szabadultam a gyötrő sebkötözéstől. Aki nem látott még felfekvést, el sem tudja képzelni a látványt. Végre megszűnt a sebek okozta fájdalom, kicsit jobb lett a kedved is, rákaptál a TV nézésre. Volt egy kedvenc sorozatod, azt mondtad, alig várod, hogy megismerd a végét. Két rész volt még vissza a sorozatból, de már nem láthattad. Én sem tudtam elmesélni Neked a végét, mert én soha nem néztem. <o:p></o:p>
Az a Pünkösd éppen olyan volt, mit máskor. Talán az idő volt kicsit melegebb. Este elköszöntem tőled. Éjszakára minden oda volt készítve az ágyad mellé, amire szükséged lehet. Másnap szabad napos voltam, de délelőtt a szemészetre kellett mennem, a néni jön majd reggelit adni, légy jó, majd ebédtájban jövök, csak melegíteni kell az ebédedet. Azon a keddi reggelen valami nem hagyott nyugodni. Már rég a szemészeten kellett volna lennem, de egyszerűen nem bírtam elindulni. A férjem hazarohant a gyárból, csatakosan, munkásruhában. Akkor már tudtam, nagy a baj. A néni őt hívta fel a munkahelyén, mert nekem elméletileg addigra a szemorvosnál kellett volna lennem. A néni 8 órakor ment Neked reggelit adni, de eszméletlenül talált. Hívta a mentőt. A mentősök próbálkoztak valamit tenni érted, nem sok sikerrel, végül a rohamkocsi bevitt a megyei kórházba. <o:p></o:p>
Két hét iszonyat következett a központi intenzíven. Az agyembólia féloldali bénulást okozott, a beszédkészség elvesztésével. Amióta a gyomorvérzésed miatt nem szedhetted a vérhígítót, ez már a második embólia volt. Aznap, amikor bemehettem hozzád, nem ismertelek meg. Amikor végre megtaláltalak a drótok, csövek halmaza között, egy idegen arcot láttam. Csend volt, csak a lélegeztetőgép ütemes hangja törte meg a félelmetes némaságot. A nyakadon friss gégemetszés nyoma. Kihúztam a kisszéket az ágyad alól, leültem és megfogtam a kezed. A nővér valami gyógyszert fecskendezett a nyaki eredbe kötött infúzióba, intett nekem: már felkelthetlek, lassan amúgy is ébredeznél a műtét után. Csak ráztam a fejem; nem, úgyis tudod, hogy ott vagyok, csak aludj, amíg enged a fájdalom. Fogtam a kezed, a tenyeremben éreztem a szíved verését. Közben ostoroztam magam. Nem most kellene itt lennem, akkor kellett volna melletted lennem, amikor az embólia ért. Az orvos ugyan nyugtatott, úgysem tehettem volna semmit, hiszen éjjel, álmodban történt. Csak reggel vettem volna észre akkor is, ha ott alszom aznap éjjel Nálad. Nem tudom. Lehet. Talán, de nem biztos. Már megint hibáztam, és ez az életedbe kerül. Aznap nem beszéltem semmit hozzád. Nem tudtam mit mondani. Csak ültem az ágyad mellett, míg el nem küldtek. Bűnbánat. Mit sem ér….Utólag. Mindig utólag.<o:p></o:p>
Másnapra kicsit összeszedtem a lelkierőm maradékát. Ha nem tudsz beszélni szóval, majd beszélünk jelbeszéddel. Az orvos ugyan azt mondta, nem fogod fel magad körül a világot, de én tudtam, hogy értesz mindent. Láttam a szemeden, ahogy előző nap egyszer rám néztél.<o:p></o:p>
- Apu, ha érted, amit mondok, szorítsd meg a kezem.- és Te megszorítottad. Az orvos rázta a fejét: csak reflex, semmi egyéb. Jó, akkor próbáljuk ki. Az igent kézszorítás jelzi, ha nem, akkor pedig nincs kézszorítás. <o:p></o:p>
- És mit bizonyít ez? - kérdezte az orvos. <o:p></o:p>
–Azt, hogy tudatánál van. Ért és érez.- feleltem. <o:p></o:p>
Nekem lett igazam, így valamennyire tudtak kommunikálni Veled a nővérek. Eltelt tíz nap, az állapotod mit sem változott, de egyre gyengébb lettél.. Már nem tudtam, igazából mit szeretnék. Hogy életben maradj? Eddig sem volt életed, pedig fel tudtál ülni az ágyon, csak járni nem voltál képes. Tudtál enni, inni, beszélni. Most se járni, se magadtól megfordulni, se beszélni, nyelni. Nem tudsz lélegezni sem. Hogy elmenj, azt szeretném? Régen nem tudtál erről beszélgetni velem, mert mindig kirohantam, ha szóba hoztad. Most beszélnék már erről is, csak szólalnál meg. Azt hiszem, a két hét vége felé leginkább azt szerettem volna, ha véget ér a szenvedésed, mert már csak önmagad árnyéka voltál. Az infúziók és a lélegeztető gép tartott életben. És talán a remény, hogy hátha….<o:p></o:p>
Az orvos már azt is csodának élte meg, ha ezt kibírtad. Nem áltatott, megmondta őszintén: vége.<o:p></o:p>
Aznap láttam a szád mozgásán, nagyon akartál valamit mondani. Derítsük hát ki. Mondani akarsz valamit nekem? Kézszorítás. Üzenni valakinek? Semmi. Nekem akarsz mondani valamit? Kézszorítás. Velem kapcsolatos? Semmi. Valami, amiről mostanában beszéltünk? Kézszorítás. Törtem a fejem, találgattam, de aznap nem jutottunk dűlőre. Láttam, fáradt vagy, majd holnap folytatjuk.<o:p></o:p>
Amióta a kórházban vagy, minden nap úgy köszöntem el tőled: holnap várjál ám, mert jövök. Mintha csak azt mondtam volna, várj meg. Most azonban ez valahogy elmaradt. Már eljöttem Tőled, amikor ez eszembe jutott. Mintha elengedtem volna a kezed. Egy újabb hiba. Megint utólag. Zaklatott voltam, zavart és szomorú.<o:p></o:p>
Aznap nem tudtam hazamenni a családomhoz. Nem akartam senkivel találkozni, beszélni. A lakásodra mentem, először azóta, hogy elvitt a mentő. Félve nyitottam be a kisszobába, ahol aludtál. A paplanod a földön. A lepedő gyűrött, kis vérpettyes vattadarabkák a földön, az injekciók és az infúzió nyomai. A lepedőn kis piros<o:p></o:p>
folt. A véred. Odaszorítottam az arcomat a beszáradt folthoz, és végre kitört belőlem a felszabadító sírás. Kicsit megnyugodtam. A délutánra gondoltam, a mondanivalódra, amit annyira közölni akartál. Amiről előtte is beszélgettünk. Miről is volt szó köztünk azon a Pünkösd-hétfőn? Tervezgettük, hogy eladjuk a két lakást, veszünk egy nagyobbat, ahol elférünk együtt. Milyen lesz a bútor az új lakásban, ki mit tart meg a régi dolgai közül. Akkor mondtad, hogy ne felejtsem el, az a kép az ágyad felett az enyém, mindig is nekem szántad. Erre kicsit elhúztam a szám. Egy házilag bekeretezett reprodukció, egy erdő részlete, talán Paál László festette az eredetit. Mit kezdjek én vele? De szavamat vetted, hogy megtartom, nem dobom ki. Nagyjából ennyi történt Pünkösd hétfőjén.<o:p></o:p>
A képre néztem. Most is ott lóg a falon az ágyad felett. Leakasztottam a képet. Eddig tilos volt, de most nincs itt, aki rám szólna: ne nyúlj hozzá. Miért ilyen fontos ez a kép? Megfordítom, a hátoldalán képszegekkel odaerősített kartonpapír. Kifeszegettem a hátlapot. A hátlap és a reprodukció között egy soha nem látott fénykép lapult. Ketten vagytok a képen Anyámmal. Anyám rád emeli boldog pillantását, Te pedig büszkén meredsz a fényképezőgép lencséjébe: látjátok, ő engem szeret. Nagyon fiatalok vagytok még, talán egy-két évvel az esküvőtök után készülhetett. Azt tudom, hagyományos esküvői képetek nem volt, ahogy igazi lakodalmatok sem. Döbbenten meredtem a képre, és végre mindent megértettem, minden kérdésemre választ kaptam. A képet visszatettem a helyére és most már haza tudtam menni.<o:p></o:p>
Másnap délelőtt dolgoztam. Végig azon járt az eszem, hogyan is fogalmazzam meg, amit mondani akarok Neked. -Apu, megfejtettem a titkodat. Te nem tudsz szólni, de majd én beszélek helyetted, elmondom, mire jöttem rá, és átadom az üzenetedet a címzettnek.- körülbelül ezt fogom mondani. Most fel is hívom a kórházat, mondják meg Neked, hogy várjál, nagyon várjál, délután megyek. A nővér szóba sem állt velem, kis hallgatás után azt mondta, majd hívja a doktor urat, aki beszélni szeretne velem. Akkor én már orvos nélkül is tudtam, mi történt. Hajnalban, négy óra ötven perckor egy újabb embólia véget vetett a szenvedéseidnek.<o:p></o:p>
Ez az utolsó, két felnőtt közötti, őszinte beszélgetésünk elmaradt, de azt üzenem Neked, elvégeztem a rám bízott feladatot, ez egyszer hiba nélkül. Most már Anyu is tudja, történt bármi is köztetek, Te halálodig, és talán azon túl is csak őt szeretted.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Hűvösödik itt bent a levegő. Sokáig volt nyitva az ablak. A hold körül ezüst tányér. Holdudvar. A szenvedések holdudvara. Talán onnan ered, hogy kivetítjük környezetünkre a belső világunkat, érzéseinket. Még egyszer a holdra nézek, és hallom a hangod: - Ne gyötörd magad! Feküdj le és aludj, mert korán kell kelni. Becsukom az ablakot. A sötétítőn átszűrődő gyér fényben látom egy kép körvonalait a falon, épp az ágyunk felett. Egy reprodukció, a képen egy erdő részlete, valószínűleg Paál László festette az eredetijét. <o:p></o:p>
<o:p> </o:p>

forrás:center
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Rinka!
Te igazán az életből merítesz igaz történeteket. De oly módon tudon átadni nekünk, hogy a legszomorúbb történetben is van valami lelki derű. Te vagy az, aki soha nem adja fel, reális, tárgyilagos kifelé. Bár belül romantikus és szentimentális egyben. Sőt túlzottan is lelkiismeretes. Ne vádold magad olykor, mert nem lehetünk tökéletesek. Utólag pedig mindannyian okosabbak vagyunk. Mind ilyenek vagyunk, s ebbe bele kell nyugodni... Sőt benned sokszor több a jó szándék, mint sokunkban...
 

oma

Állandó Tag
Állandó Tag
:00:"Utólag könnyű….", oh hanyszor megfogalmazodik ez a ket egyszeru szo enbennem is, egy kicsit mas vonatkozasban. Leirni nem tudnam ugy, mint ahogyan te, Rinka. Amit hibaidnak gondolsz, azok nem hibak, az az elet maga volt. A sodras, a pillanat.. Tiszta, kedves stilusod van. Gratula.
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Rinka!
Te igazán az életből merítesz igaz történeteket. De oly módon tudon átadni nekünk, hogy a legszomorúbb történetben is van valami lelki derű. Te vagy az, aki soha nem adja fel, reális, tárgyilagos kifelé. Bár belül romantikus és szentimentális egyben. Sőt túlzottan is lelkiismeretes. Ne vádold magad olykor, mert nem lehetünk tökéletesek. Utólag pedig mindannyian okosabbak vagyunk. Mind ilyenek vagyunk, s ebbe bele kell nyugodni... Sőt benned sokszor több a jó szándék, mint sokunkban...
Köszönöm, Alberth.
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
:00:"Utólag könnyű….", oh hanyszor megfogalmazodik ez a ket egyszeru szo enbennem is, egy kicsit mas vonatkozasban. Leirni nem tudnam ugy, mint ahogyan te, Rinka. Amit hibaidnak gondolsz, azok nem hibak, az az elet maga volt. A sodras, a pillanat.. Tiszta, kedves stilusod van. Gratula.

Köszönöm, Oma!
Talán lesz valaki, akinek segít a történet elkerülni egy ilyen hibát, és akkor már megérte leírni.
 

böbike

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm, Oma!
Talán lesz valaki, akinek segít a történet elkerülni egy ilyen hibát, és akkor már megérte leírni.
... azt gondolom, ott, akkor, azt tetted, amit helyesnek itéltél.
Utólag, lehet másként tennél, de utólag mindig okosabb az ember, a tények ismeretében.
Fogadd el a sors-szerűséget,- hogy ugy kellett történnie.
 

beegirl17

Állandó Tag
Állandó Tag
Volt egy lány, aki tiszta volt és ártatlan, mígnem egy kiránduláson megismerte a férfit, a nagybetűs FÉRFI-t. Beleszeretett és rabjává vált, csügöt rajta, habár rezte a férfi nem szereti. Találkoztak, nem egyszer, s ez már lassan megszokássá vált, lassan megismerték egymást és egy nap...a férfi megcsókolta. Hihetetlen boldogságot érzett, habár tudta a férfinak párja van. Titkos találkák sora kezdődött, a lány sokszor úgy érezte nem bírja tovább, nem érezte, hogy a férfi szeretné, de ő szerette a férfit szíve minden szeretetével. Sok fájdalmat megélt, mikor betöltötte a 18-at, zokogott a születésnapján. Vágyott a férfira, de ő nem hívta fel, majd mikor a lány kereste őt fájdalmában azt kérte, fejezzék ezt be, mert belehal, nem bírja ezt tovább. A férfi már vonakodott elengedni.
Többször megesett az, hogy el akartak válni..mégis azt vették észre, hogy mindig ugyanott folytatják. A férfinak egyre fontosabbá vált a nő. Már ő sem tudta elengedni és őrült harcot vívott önmagában, nem tudta mit tegyen. Évek teltek el így, titokban. Mígnem egyszer a lány kétségbeesetten elrohant a férfi lakásához, ahol a postaláda feliratán egy házaspár neve volt olvasható. Percekig nem mozdult, majd futott, futott, zokogva az utcán bámulták az emberek, majd eltűnt a villamos mögött.
A férfi felkereste, mit sem tudva róla, hogy lelepleződött, s nem tudta, de a legrosszabb pillanatban megvallotta érzéseit, hogy szereti a nőt.
A nő újra elment a férfi lakásához, órákig állt kint és várt, mígnem a férfi megjelent s ilyedten nézett körbe, meglátták e. Félt, tudta, hogy minden kiderülhet. Kiabált a nőnek, hogy szálljon be az autójába, hazavitte, s egész úton kiabáltak egymással. A nő becsapta a kocsiajtót és sarkon fordult. A férfi felhívta és becéző szavakat búgott a telefonba. A szerelmes nő ellágyult.
Amikor kiderült minden, a nő megvallotta mit tud, a férfi nem tagadta. Éles vita és fájdalmas órák után elköszöntek egymástól. A nő megrémült: hát vége, most tényleg vége, örökre elveszítettem.

Fél év telt el, a nő sokat sírt, de érezte talpra kell állnia, egy
különös érzés gyötörte: minden nap eszébe jutott a szeretett férfi és
érezte, nem lehet vége! Mégsem kereste a férfit. Túl büszke volt és
sértett. Fél év után a férfi egy üzenetet küldött: Mostanában sok
minden megváltozott körülöttem, szeretnék beszélni veled, persze csak
ha meghallgatsz. Ha nem írsz vissza tudni fogom, hogy miért és nem
kereslek többet. Ne haragudj, ha zavartalak!
A nő összezavarodott, nem tudta mi a helyes. Végül a szívére
hallgatott, arra a szívre, ami már annyiszor megvezette.Újra
találkoztak. a férfi öltönyben volt, nyakkendőt viselt, elegáns volt.
feltűnt a nőnek, kicsit lefogyott, de jobb formában volt, mint valaha.
A nő csillogó szemmel nézett rá. Jóképű volt, sármos, s az ismerős
mosoly ott ül az ajkain. A nő nézte, nézte, nem is értette, hogy bírta
ki eddig nélküle.
Ezek után ismét rendszeresen találkoztak, de a nőnek feltűnt, hogy a
férfi mennyire megváltozott. A korábban szeretőként kezelt nőt
tisztelettel bánt. Moziba hívta, sétálni, beszélgettek. A nő levetkőzve
érezte magát, félszavakból is megértettte a férfi és mintha ismerte
volna minden gondolatát. A férfi is hasonlóan érzett, de még a nő kezét
sem fogta meg, nem becézgette, könnyed puszival búcsúztak egymástól. A
nő nem értette mi történt, nem ismert rá.
A fél év alatt azonban, míg nem találkoztak, a nő megimserte egy
férfit, nevezzük M-nek. M beleszeretett a nőbe, akin érezte, hogy
egyedül van, és olyan elveszett, s ezzel együtt a volt kedves
felbukkanása M-et kétségbe ejtette. Ugyanakkor M élettársi kapcsolatban
élt. A Nő úgy érezte ördögi körbe került, sfelelősnek érezte magát,
kereste a magyarázatot, hogy miért kerülhetett ilyen helyzetbe? Miért
ez a sorsa? A volt kedves rezdüléseit óvatosan szemlélte, féltette
önmagát egy újabb csalódástól. Várta, hogy mit lép a férfi, de nem
lépett semmit, és találkozás találkozást követett.
A nő napjai többnyire M-el teltek, a férfi a tenyerén hordozta és habár
a nő mindezt a törődést,figyelmet és szeretetet a másik férfitól
remélte, imponált neki M érdeklődése és kitartása. A nyár úgy telt,
hogy M-el és a régi kedvessel is találkozgatott. Pofátlanságnak
tartotta néha, de úgy érezte nem lehet hazug és tisztességtelen, ezért
mindkét férfit elejétől kezdve felvilágosította a helyzetről, s nem
titkolózott előttük.
Egy nap a volt kedves bevitte a Nőt M-hez, akivel a nőnek találkozója
volt. különös helyzet volt, de a férfi ragaszkodott hozzá. De a férfi
nem engedte, hogy kiszálljon az autóból. Attól félt, hogy ha a nő
kiszáll, égleg elveszítheti őt. M közben egyre türelmetlenebbül várt, a
nő nem tudta mit tegyen, de tudta, hogy valamit lépnie kell, két rossz
közül választott és már megint a szíve irányította. A délelőttöt így a
férfival töltötte. M teljesen összetört, a nő homlokon csókolta és
magához ölelte.
A férfival ridegen közölte: Csatát nyertél, nem háborút, s mindezt
azért tette, mertt félt, hogy a férfi túlságosan biztos a nő
érzelmeiben, s ez megijesztette.A férfi közölte vele, hogy hivatalosan
is szabad ember, lezajlott a válóper. s ekkor változott meg minden.
Kivárta a férfi ezt a pillanatot, hogy a nőt tisztán, szabadon
ölelhesse, bűntudat nélkül. Szerelmük aznap teljesedett be. Lángcsóvák
gyúltak az aprócska lakásban, ahogy egymáshoz értek.
Hamarosan a nő közölte M- el, hogy a másik férfit választja. M
zokogott. Tudta, hogy nemcsak a nőt nemcsak a másik férfi iránt táplált
érzelmei motiváltálk erre a döntésre. Mikor a nő elutazott kérte M-et,
döntsön, hogy kivel szeretne lenni. M azt felelte: Veled. Ennek
ellenére M nem vált meg a párjától, annak ellenére sem, hogy biztos
volt abban, hogy a párjával való kapcsolata kezdettől fogva értelmetlen
volt, s most már csak a nőt szereti.
A FÉRFI és a NŐ végre együtt voltak, szabadon, egy párként. Álmodni sem
merte volnaa nő, hogy visszakapja szerelmét, s végre csak az övé lesz.
Azt gondolta, most már felhőtlennül boldog lesz. Tévedett.
A férfit többnyire hetekig nem látta, a munkájából kifolyólag, s ha
láthatta, akkor is csak néhány órára, s a családja sem fogadta el a
férfit. A nő úgy érezte egyedül maradt.Szenvedett a férfi távolléte
miatt.Ismét úgy érezte, mintha elveszítené.
M ezt kihasználva lassan visszaférkőzött a nő közelébe, hónapok alatt
igyekezett őt meghódítani,s a nő kénytelen volt szembesülni azzal, hogy
M már minden nap meglátogatja, s minden idejét vele tölti. Jólesett
neki M gyengédsége, ami hiányzott neki, de a szeretett férfihoz fűződő
erős szeretet miatt igyekezett távolságot tartani M-től. Egészen addig,
amíg M lassan és tudatosan az ujjai köré csavarta és elcsábította.
A Nő érezte, hogy a Férfi hiánya egyre égetőbb, s jólesett neki M
törődése, közelsége.
Egy nap a férfi hazajött, a nő beszállt mellé az autóba és puszit
nyomtak egymás arcára. Mindkettőjük szemében ott lángolt a fájdalmas
elhatározás: ez nem működhet így.
A férfi elismerte, hogy hibázott, nem is keveset és a nőt is bűntudat
gyötörte. A férfi közötle, hogy nem vágyik senki másra, mert a Nő az,
akit párjaként leginkább elképzel, s olyan dolgokat mondott el a nőnek,
hogy az majdnem sírva fakadt.Jólestek a férfi szavai, de napok óta erre
készült, hogy ezt kimondja, s a férfi is egyetértett a különválással,
mégis nehéz volt.A férfi elárulta, hogy még mindig a válás, a rossz
döntései következményei árnyékolják be az életét,. A férfi közölte,
hogy ha rendbejön az élete, változnak a körülményei, senki nem
állíthatja mnmeg, ha vissza akar térni a nőhöz, mert ő kell neki.
Megígértette a nővel, hogy továbbra is találkoznak, beszélgetnek, hogy
tudjanak egymásról. A nő belegyezett. Képztelen lett volna már ezt a
kötődést végleg elvágni, elkézelhetetlennek tartotta.
Azóta M és a nő egy pár. M boldog és sugárzuik, ambíciózus lett. A Nő
boldoggá teszi.
A Nő tiszteli M-et és mély szeretet fűzi hozzá. Ennek ellenére a mai
napig gondol a férfira, várja, hogy egyszer visszatérjen hozzá, mert
megint érzi....még nincs vége. S ezt bizonyítják a Férfi azóta küldött
üzenetei. Még nincs vége...

Köszi, hogy ha valaki végigolvassa. Érdekelne, hogy mi a véleményetek? Szerintetek kivel marad a nő? És miért? Mi a véleményetek a történetről úgy összességében? Szerintetek mi lehet? Film? köny? Valóság? Tippeket várok!
 

Puszedliufo

Állandó Tag
Állandó Tag
Én végigolvastam:)
Mivel voltam hasonló szituban, azt tudom mondani, hogy Férfi még be fog párszor keverni szerintem...a lány egy ideig M-mel lesz...aztán pedig felbukkan majd egy harmadik, aki mindent visz.
Ez az én véleményem:)
 
Oldal tetejére