Meghalt Bács Ferenc

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Bács Ferenc életének 83. évében ment el...
Van akiből soha nem elég... Igen, Bács Ferenc is olyan ember, olyan színész volt, aki felejthetetlen. Szerettem a hangját, a játékát, az eleganciáját, a természetes mozdulatait a színházban és a filmvásznon.
Minden szerepében azt és úgy alakította az általa megformált figurát, hogy elvitathatatlanul elhittem, hogy akinek életébe, szinte "bőrébe" bújt, az az ember csakis így nézhetett ki, csak ezt és így mondta, s úgy viselkedett, dolgokra úgy reagált, mint Bács Ferenc színművész.
Tehetsége elvitathatatlan, kitüntetéseit megérdemelten kapta.
Elszomorodtam, amikor azt olvastam, hogy hosszan tartó betegség után távozott. Lázadozom, miért, miért kell bárkinek is szenvednie, fájdalmakkal küzdenie, miért nem álmában csap le rá a Visszafordíthatatlan. Lázadozom, pedig tudom, nem érek el ezzel semmit, de indulataimat ilyenkor soha nem tudom kordában tartani. Mit is szeretnék? Azok az emberek álmukban távozzanak, aki többeknek osztja a tehetségét, örömet okoz és nem bánatot, segítségére van és nem terhére.. Ők fájdalom nélkül aludják át magukat abba a másik világba.
Igaz, én még életemben, több évben reménykedem, de én is olyan, "átalvós" távozásban reménykedem, mert félek a fájdalomtól, a kiszolgáltatottságtól, amikor az elmúlás már megváltásként borulna rám.
Sajnálom és hiányolom Bács Ferenc művészetét, és megköszönöm a technikának, hogy a filmvásznon, a YouToube-on láthatom játékát.
Nyugodjék békében, ezt kívánom minden munkatársam, fórumtagjaink és a magam nevében - mély együttérzésünket küldjük a Családjának.
images


 

Csatolások

  • Juhasz Gyula - Mindig Elmondja Bacs Ferenc HQ.mp4
    9.6 MB · Olvasás: 1
Oldal tetejére