Meghalt Heller Ágnes

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
A Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja kilencven éves volt. Az MTA balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, de ismerősei hiába várták a parton.
Kilencven éves korában elhunyt Heller Ágnes. A halálhírt a filozófus saját Facebook-oldalán is bejelentették. Temetéséről a család később gondoskodik - írta közleményében a Magyar Tudományos Akadémia.
A 444.hu úgy tudja, hogy Heller Ágnes a Magyar Tudományos Akadémia balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, de ismerősei hiába várták a parton. A hírt lapunknak is megerősítették a filozófus környezetéből.
Heller Ágnes 1929. május 12-én született Budapesten, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt.
Kutatási területe az etika, az esztétika, a történet- és kultúrfilozófia, továbbá foglalkoztatták a filozófiai antropológia kérdései. A Lukács György tanítványaiból álló Budapesti Iskola egyik jelentős alakja, aki 1986-tól 25 évig tanított a New York-i New School for Social Research egyetemen.
Zsidó származású polgári családba született, 15 éves volt, mikor elkezdődtek a deportálások. A holokausztban számos családtagját és barátját elvesztette. A háború után bár visszakapták budapesti lakásukat, az éhezés elől anyja beadta a szegedi zsidó árvaházba, ahol megismerkedett a cionista mozgalom képviselőivel. Ezután több cionista táborba elment, részt vett tüntetéseken, és azon is gondolkodott, hogy kivándorol Izraelbe. A mozgalommal 1948-ban szakított, amikor férjével, Hermann Istvánnal együtt belépett a kommunista pártba.
1947-1951 között a budapesti egyetemen magyar-filozófia szakon tanult, és középiskolai tanárként diplomázott.

image.aspx

Emmanuel Macron francia államfővel
© Yann Revol
Az ELTE Filozófia Tanszékén Lukács György tanítványa lett, majd 1958-ba politikai okból mindkettejüket eltávolították. 1968-ban lett a filozófia tudományok doktora (DSc), de szabad gondolodóként ismét szembekerült a korabeli korlátokkal, ezért megfosztották állásától. Ezt követően néhány évig fordításokat vállalt, majd 1977-ben emigrált.
Tanított a Berlini Egyetemen, a melbourne-i La Trobe Egyetemen, a Torinói Egyetemen, a São Pauló-i Egyetemen, majd New Yorkban.
1990-től hazajárt Magyarországra előadásokat tartani a a szegedi József Attila Tudományegyetemre (1994–) és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemre. 1995-től 1999-es nyugdíjazásáig az ELTE Esztétika Tanszékén tanított. 2010-től professor emeritaként ismét tanított az ELTE Esztétika Tanszékén. 1995-től az Akadémia rendes tagja volt.
Heller Ágnes utoljára májusban adott interjút a hvg.hu-nak, annak alkalmából, hogy Európa jövőjéről beszélgetett Párizsban Emmanuel Macron francia államfővel. Akkor úgy fogalmazott: ha a kontinens jövőjét nézzük, a helyzet ugyan rosszabb, mint tegnapelőtt volt, de még nem katasztrofális.
„Az majd csak lesz, ha nem tudunk beszélgetni egymással Magyarországon” - mondta akkor.
Heller Ágnes 1981-ben Lessing-, 1995-ben Széchenyi-, 1996-ban Hannah Arendt-díjat kapott, 2006-ban az európai kultúra kutatásában szerzett érdemeiért elnyerte a dán Sonning-díjat. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, ebben az évben a dél-izraeli Beér-Seva város Ben Gurion Egyeteme díszdoktorává avatta, és megkapta a Karel Kramár emlékérmet is, mert negyven évvel korábban, 1968-ban tiltakozott a prágai tavasz leverése, Csehszlovákia megszállása ellen. 2010-ben Goethe-érmet kapott, 2012-ben a németországi Oldenburg városa a Carl von Ossietzky-díjat adományozta neki, az olaszországi Primo Levi Kulturális Központ pedig neki ítélte a Primo Levi 2012 nemzetközi díjat. 2014-ben a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Radnóti-díjjal tüntette ki.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:

Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós

*
Heller Ágnest tiszteltem, egy rendkívüli egyéniséget, őszinte és bátor embert veszítettünk el.

images

A zsarnokság, ami Európa szívében születik – ez volt Heller Ágnes spanyol nyelvű írásának a címe, ami az El País nyomtatott kiadásában jelent meg néhány napja. Online az írás már azzal a címmel jelent meg: „Miért adta meg magát Magyarország Orbánnak?”
Heller többször több helyen kifejtette már – az utolsók között magyarul is, 2017-ben az Élet és Irodalomban –, hogy „Magyarországon ma zsarnokság van, akárhogyan nevezzük is. Egy zsarnok uralkodik felettünk – akárminek nevezzük is.” Most Heller azt írja, Orbán illiberális rendszerét sokan sokféleképp próbálták már leírni, fasizmus, autokrácia, maffiaállam, szupernacionalizmus, de a filozófus szerint itt valami újjal állunk szemben... A zsarnokok és zsarnokságuk mindig elbuknak. De az még nem látszik, hogy ez mikor jön el, illetve az is kétséges, hogy milyen állapotban lesznek a magyarok, amikor újra kell kezdeniük – írja Heller...
Majd azzal zárja írását, az utolsó reményünk az Európai Unió, azonban a közösségnek politikai és kulturális értelemben meg kell őriznie meghatározó szerepét. „Ha az EU kudarcot vall, múltja lesz, de jelene és jövő nem, múzeum lesz, nem integráló közeg.”...
(Kivonatosan idéztem a hvg.hu-ból- G.B.)
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
93b0f73cec18f8fadc0953f003ce4940v1_max_635x357_b3535db83dc50e27c1bb1392364c95a2.jpg

Május 12.-én volt 90 éves. Egy bátor filozófus.
Vele indult volna szeptember 26.-án Bécsben a "Vienna Humanities Festival" - szerettem volna látni.
-
Ich bin tief berührt - a hiánya úgy megrázott mind amikor az édesanyám temetése után tudatos lett,
bennem, hogy nincs, hogy hiányzik, hogy a halál megfordíthatatlan, hacsak nem őrizzük az emlékét.
 
Nagyanyám mondta mindig, "én addig élek, amíg gondolsz, emlékezel rám".
No akkor él, mert nincs nap, hogy ne jusson az eszembe, bármi okból, szeretettel.
Sajnálom Heller Ágnest, végtelenül sajnálom.
 
Oldal tetejére