Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál

Meghalt Sas József színészművész, rendező, színházigazgató​


Hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

+-
betűméret


sasjozsef_sooslajos.jpg

Elhunyt 82 éves korában Sas József Jászai Mari-díjas színészművész, rendező, színházigazgató - közölte vasárnap felesége az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak.

A Mikroszkóp Színpad művésze 1973-tól lett, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott.

Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő.

Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között Jászai Mari-díjat (1981), Karinthy-gyűrűt kapott (1982), megkapta az érdemes és kiváló művész címet (1985-ban és 2003-ban) is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Erzsébet-díjjal is kitüntették és több más elismerést is átvehetett.

Főbb rendezései: Valami változik, Jó párt holtig tanul, Csak semmi politika, Előttünk a vízözön, Kiló a lóláb, Minden nagyon szép, minden nagyon jó, Zsarukabaré, Én vagyok a hunyó, Nyerünk vagy nyelünk, Vigyázz NATO, jön a magyar, Hopp, te Zsiga, Zsebrepacsi, Türelmes zóna, Leggyengébb láncszemek, A tenor háza, Széllel szembe..., Csak semmi duma, Az élet lapos oldala, Le vagytok szavazva, Közkívánatomra.

Oszinte reszvetunk csaladjanak.
 

setni

Állandó Tag
Állandó Tag
Sajnos elég későn említem de, aki tudja nézze meg az ATV-n volt egy emlékműsor .
Tökéletesen lefedte Sas József pályafutását.
 
Oldal tetejére