Meghalt Venczel Vera

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Elhunyt Venczel Vera, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A halálhírét a Vígszínház jelentette be – az ottani társulatnak több mint ötven éven át volt a tagja.

A Vígszínház 125 éves történetének meghatározó színésznőjét, a magyar színház- és filmművészet felejthetetlen alakját a Vígszínház saját halottjának tekinti – tették hozzá.

Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, majd a diplomája megszerzése után, 1968-ban Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat. Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját. 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért a Kritikusok Díjával tüntették ki. 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1977-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjat, 2005-ben Páger-gyűrűt és Premier-díjat, 2010-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.

Utoljára módosítva:

Gagamail

Állandó Tag

Két testvére van, akikkel nagyon összetartottak anno. Ikrek, Venczel Andrea és Venczel Andor.
Andrea, azaz "Andrea néni", a magyartanárom volt.
Nagyon sajnálom ...
1635025876955.png
 
Georgina Bojana

Őstag
Fórumvezető
Rádiós
Kormányos
Elhunyt Venczel Vera, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A halálhírét a Vígszínház jelentette be – az ottani társulatnak több mint ötven éven át volt a tagja.

A Vígszínház 125 éves történetének meghatározó színésznőjét, a magyar színház- és filmművészet felejthetetlen alakját a Vígszínház saját halottjának tekinti – tették hozzá.

Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, majd a diplomája megszerzése után, 1968-ban Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat. Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját. 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért a Kritikusok Díjával tüntették ki. 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1977-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjat, 2005-ben Páger-gyűrűt és Premier-díjat, 2010-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.

*
Ismét búcsúzunk, ismét köszönet a sok és szép munkáiért, köszönet a felejthetetlen szerepekért, amit eljátszott - nekünk. Adjon az Ég Ura Neki örök nyugodalmat, békét. Találkozzék régi kedves szeretteivel, pályatársaival. Üljön a felhők szélére és szemlélje - immár nélküle - az életünket. Szeretünk, soha nem feledünk Vicuska. Ami megnyugtató és megadatott, hogy saját otthonodban, szeretteid között indultál a nagy útra... Szeretettel kísérve. Ez sokat jelent, nagyon sokat, ez adomány az elveszített évek helyett, de ismét "hálátlan és követelődző vagyok" még sokáig élhettél volna. Mindnyájunk örömére, tisztelettel, szeretettel övezve.

Lehet, hogy egy kép erről: tűz és szöveg
 
Oldal tetejére