Megkezdődött a 23. Budapest Pride

Csaknem száz kulturális programot terveznek, a rendezvénysorozatot záró felvonulás július 7-én lesz.

pride_mti.jpg

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A péntek esti, fővárosi hivatalos megnyitóval elkezdődött a 23. Budapest Pride, az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) fesztiválja, amely az idén először egy teljes hónapon át, július 8-áig tart.

Az eseményen a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány képviseletében Nagy Szilvia azt mondta, hogy a közéletben zsarnoki hatalomvágyat lát, és az alapvető emberi tisztesség egyre komolyabb hiányát tapasztalja. Megszűnt a figyelő, értő párbeszéd – nyomatékosította.

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas filmrendező úgy fogalmazott, hogy napjainkban ismét megkérdőjeleződik különböző csoportok békés együttélése. A társadalom elemi érdeke, hogy tagjai egytől egyig felszabadultan foglalkozhassanak azzal, ami szenvedélyesen leköti őket – jelentette ki.

A Prezi vezére is ott lesz

Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója arról beszélt, hogy amikor felnőtt Svédországban, még ott sem volt jellemző a homoszexualitás felvállalása. Később azonban Stockholm legnagyobb bulijává vált a Pride, amelyre évente félmillióan látogatnak el. Az elmúlt tíz évben a budapesti fesztivál is lényegesen megváltozott: sokkal nagyobb a tömeg, és tavaly már kordonokat sem állítottak a felvonuláson. Árvai Péter úgy vélekedett, hogy

néhány év múlva a magyar rendezvénysorozat is olyan lesz, mint a svéd.

Horváth Noé, az Amnesty International Magyarország aktivistája azt mondta, az emberek nagyon irigyek tudnak lenni arra, aki meri vállalni önmagát, mert a legtöbbjük nem elég bátor ehhez.

A megnyitó házigazdája Karafiáth Orsolya a fesztivál idei mottójáról – Merj nagyot álmodni! – azt mondta: ez az ő értelmezésében azt jelenti, hogy nem elég álmodozni, mert az nem visz előre, hanem magasra kell tenni a lécet.

Karafiáth Orsolya megjegyezte, hogy csaknem megduplázódott a programok száma. Ezeket idén már nem csupán Budapesten tartják, hanem több vidéki városban is. Színházi előadások és bulik egyaránt lesznek.

A rendezvényen felolvasták Székely László üzenetét. Az alapvető jogok biztosa hangsúlyozta, hogy a jogszabályok egyértelműen tiltják a hátrányos megkülönböztetés minden formáját.

Mint minden évben, idén is átadták az ünnepségen a Háttér Társaság díját, amelyet Virág Zsolt vehetett át. A kitüntetést 2005 óta azok kaphatják, akik sokat tettek az LMBTQ-emberekért.

Az LMP-t három politikus képviselte

A megnyitó részt vett Szél Bernadett, az LMP társelnök-frakcióvezetője és Ungár Péter (LMP) országgyűlési képviselő, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke.

Az esemény honlapján azt írták, az, hogy a rendezvénysorozat már egy hónapig tart, csakis azért sikerülhetett, mert az LMBTQ-közösség és több mint ötven civil szervezet összefogással, lelkesedéssel önkéntesen tervezi meg a programokat, és együtt tesz az álmai megvalósulásáért .
 
sajna kénytelen vagyok más neveken bejelentkezni mert a moderátor a neki nem tetsző anyagot és felhasználót törölte (ennyit a szólásszabadságról).

Ha a szabadságot és a szabadosságot nem kevernéd, nem is lenne miről beszélni...
Azt hiszem a mostani fórum tagok közül Ernővel mi tartjuk a törölt hozzászólás rekordot.. ( A több nevűek kivételek..)
S nem azért törlik, " amit" mondasz, hanem "ahogy" mondod, vagy írod... Nem a legdurvábbnak, leghangosabbnak van igaza sosem.... Csendes, kulturált hangra, különösen ha érvekkel alátámasztott még ha vitatják is van miért odafigyelni...
De az alap, tudd miről beszélsz.. és gondolkodj...
S ha ennyire nem érdekel senkit amit mondani akarsz , akkor miért töröd magad, hogy elmond? vagy próbáld meg olyan formában, hogy meg hallgassanak..
 
arra nagyon kíváncsi lennék hogy 10 évvel ezelőtt és ma mennyi a buzik száma. tuti hogy emelkedik a szám (sajnos).

áruljátok már el hogy miért véditek a buzeránsokat? komolyan kérdezem.
Nem védik, hanem elfogadják! Bizonyára nem emelkedett, csak ne felejtsd el, hogy az információáramlás felgyorsult.
Régen volt 2 Tv csatorna, pár újság( még a színes is ritka volt), esetleg könyvtár...
Ma, a világ másik felén tüsszent valaki S Te már tudod is a netről...
Nem kell bántani őket, mindenki élje az életét ahogy tudja.
 
lehet, de ez a fajta reklám a buziknak mindenképpen megindítja a fantáziáját a fiataloknak, hogy mi lenne ha. és sajna ők még az a kategória ami ki szeretne próbálni sok mindent a világban. az előbb feltett kérdésemre nem válaszoltál melitta.

A fantazia nem indit be nem cseret. Mint ahogy te sem szivesen csokoloznal egy fiuval meg ha felontesz a garatra akkor se. En sem tudnam elkepzelni ,hogy egy novel csokolozak. Azert a massag nem kiprobalas kerdese. Az aki bevallalja az nem probalkozik melegnek lenni, hanem az is.
Ezek az emberek borzaszto lelkiteher alatt elnek mert gyerekent is erzik hogy masok mint a tobbiek, ha csalad nem eleg intelligens hogy eszrevegye a gyerekkel nem stimmel valami akkor bizony sok ido es kudarc felelem eri mire o maga is rajon mitol mas a tobbitol.
Ez nem valasztas kerdese hanem teny es nem lehet konnyu igy elni.
Semmi esetre nincs szuksege ra hogy ilyen okoskak bantsak, sertegesek megalazak.
A meleg cluboknak van tarskeresojuk, es sok fele erdeklodesi koru tarsasagok akik maguk kozott valasztanak partnert es enm teged fognak atnevelni mas nemi intenditasra. A fiatalokat se kell felteni mert szexualisan nagyon koran ernek es maguk eldontik.
Azok a meleg parok akik gyerekeket nevelnek es fogadnak orokbe a gyerek sem valik melegge.
Erdemes lenne legalabb olvasgatni errol a temarol tobbet hamar ennyire erdekel, es velemenyezed oket.
 
a fanatikus szót értelmezni churchill magyarázata kellett? nem tudtad hogy mit jelent a szó? :D

tréfát félre téve, igazából akkor döbbentek arra amit most védtek amikor a gyerekeitekről kiderül hogy buzik. kíváncsi vagyok, hogy akkor is így kiálltok a buzik mellett.

Te kis naiv. Hát te mit csinálnál, ha születne egy gyereked, aki meleg ? Megtagadnád? Vagy ? Mit ?

Elég "informálatlannak" tűnsz, de az alábbi nevek közül csak ismerhetsz valakit:

Nagy Sándor ,
Shakespeare,
Leonardó da Vinci,
Freddie Mercury,
Scubert,
Csajkovszkij......stb.

Melyiknél érzed különbnek magad?
 
mindegyiknél, mert nem vagyok buzi. az én családfám tovább megy, míg ezeké megállt. nos ha itt tartunk sokkal de sokkal több híres ember van e földön aki normális életet él és nem buzi. amúgy kíváncsi lennék hogy a szüleikre hogy mit szóltak amikor tudtukra adták hogy buzeránsok lettek? ha választani kellene én akkor már inkább a család folytatását tartom előbbre mint a hírességet.

hogy mit szólnék ha bejelentené hogy buzi lett? a 70-es és a 80-as évekbek voltak 3 vagy 4 boxolókból és birkózókból álló csapatok akik járták a blahát és a népligetet ahol a buzik tanyáztak. elkapták őket és úgy elverték mint jég a határt. én nem nem vagyok toleráns a fajtalankodókkal. amit ezek csinálnak az pedig az.
 
Ha a szabadságot és a szabadosságot nem kevernéd, nem is lenne miről beszélni...
Azt hiszem a mostani fórum tagok közül Ernővel mi tartjuk a törölt hozzászólás rekordot.. ( A több nevűek kivételek..)
S nem azért törlik, " amit" mondasz, hanem "ahogy" mondod, vagy írod... Nem a legdurvábbnak, leghangosabbnak van igaza sosem.... Csendes, kulturált hangra, különösen ha érvekkel alátámasztott még ha vitatják is van miért odafigyelni...
De az alap, tudd miről beszélsz.. és gondolkodj...
S ha ennyire nem érdekel senkit amit mondani akarsz , akkor miért töröd magad, hogy elmond? vagy próbáld meg olyan formában, hogy meg hallgassanak..
mert bántó hogy ennyi buzi van egy országban. sajnálom hogy minél tovább halad az idő egyre több a buzi. és miért? mert teret adnak nekik, sőt támogatják őket. kérdezlek: mit szólnál ha a terroristák a gyilkosok és bűnözők is követelnék hogy felvonuljanak? "ők ilyenek" alapon. a nagy liberalizmusnak hány áldozata van eddigi életünkben? ez is oda vezet, hidd el.
 
A fantazia nem indit be nem cseret. Mint ahogy te sem szivesen csokoloznal egy fiuval meg ha felontesz a garatra akkor se. En sem tudnam elkepzelni ,hogy egy novel csokolozak. Azert a massag nem kiprobalas kerdese. Az aki bevallalja az nem probalkozik melegnek lenni, hanem az is.
Ezek az emberek borzaszto lelkiteher alatt elnek mert gyerekent is erzik hogy masok mint a tobbiek, ha csalad nem eleg intelligens hogy eszrevegye a gyerekkel nem stimmel valami akkor bizony sok ido es kudarc felelem eri mire o maga is rajon mitol mas a tobbitol.
Ez nem valasztas kerdese hanem teny es nem lehet konnyu igy elni.
Semmi esetre nincs szuksege ra hogy ilyen okoskak bantsak, sertegesek megalazak.
A meleg cluboknak van tarskeresojuk, es sok fele erdeklodesi koru tarsasagok akik maguk kozott valasztanak partnert es enm teged fognak atnevelni mas nemi intenditasra. A fiatalokat se kell felteni mert szexualisan nagyon koran ernek es maguk eldontik.
Azok a meleg parok akik gyerekeket nevelnek es fogadnak orokbe a gyerek sem valik melegge.
Erdemes lenne legalabb olvasgatni errol a temarol tobbet hamar ennyire erdekel, es velemenyezed oket.
a kérdésem 3Xra is ez amire nem válaszoltál: véditek a buzikat mert jókat tudtok velük bulizni, miközben nem akarjátok hogy a ti gyerekeitek is olyanok legyen mint akikkel buliztok. akkor hogy is van ez?
 
mindegyiknél, mert nem vagyok buzi. az én családfám tovább megy, míg ezeké megállt. nos ha itt tartunk sokkal de sokkal több híres ember van e földön aki normális életet él és nem buzi. amúgy kíváncsi lennék hogy a szüleikre hogy mit szóltak amikor tudtukra adták hogy buzeránsok lettek? ha választani kellene én akkor már inkább a család folytatását tartom előbbre mint a hírességet.

hogy mit szólnék ha bejelentené hogy buzi lett? a 70-es és a 80-as évekbek voltak 3 vagy 4 boxolókból és birkózókból álló csapatok akik járták a blahát és a népligetet ahol a buzik tanyáztak. elkapták őket és úgy elverték mint jég a határt. én nem nem vagyok toleráns a fajtalankodókkal. amit ezek csinálnak az pedig az.
Kaci Laci ,
ezt most honnét tudod ? Esetleg magad is bene voltál a buliban ???
 
mert bántó hogy ennyi buzi van egy országban. sajnálom hogy minél tovább halad az idő egyre több a buzi. és miért? mert teret adnak nekik, sőt támogatják őket. kérdezlek: mit szólnál ha a terroristák a gyilkosok és bűnözők is követelnék hogy felvonuljanak? "ők ilyenek" alapon. a nagy liberalizmusnak hány áldozata van eddigi életünkben? ez is oda vezet, hidd el.
Na latod mi is lepunk, minnel tobbet irogatsz ide annal rasszistabb vagy igy a te modszereddel megakadalyozuk a terjedeset ennek a kirekeszto szemleletnek.
Itt nem verekedunk es veretunk meg senkit, meg teged se, de a tarsalgast befejeztuk.
 
arra nagyon kíváncsi lennék hogy 10 évvel ezelőtt és ma mennyi a buzik száma. tuti hogy emelkedik a szám (sajnos).

áruljátok már el hogy miért véditek a buzeránsokat? komolyan kérdezem.

Szerintem a gyülölet szorul magyarázkodásra!
Nem értem, hogy téged miért izgat, hogy a másik kit szeret?

-
A Lesbian, Gay, Bi és Trans (LGBT) személyek aránya az öszlakosághoz képest kevesebb mind 10%.
Mivel az ilyesmit nem lehet objektiv mérni (etikailag nem is lenne megengedett) ezért csak azt tudjuk mondani, hogy a tolerancia nöt. Országokban ahol alacsony a tolerancia ott természetesen a megkérdezettek is tartozkodobbak a válaszaiknál.
-
Igy pl. Németországban az LGBT-arány 7,6%, mig
a muszlim és homophob országokban mind pl. Magyarországon a lakoság csupán 1,5% ez az érték.
-
Érdekes ha valaki kutyákkal, macskákkal lakik együtt, szájon csokolja még a lovat is az Szent Ferenc nem "buzi"
-
Familiengottesdienst_-franziskus_kl.jpg
 
Utoljára módosítva:
mindegyiknél, mert nem vagyok buzi. az én családfám tovább megy, míg ezeké megállt. nos ha itt tartunk sokkal de sokkal több híres ember van e földön aki normális életet él és nem buzi. amúgy kíváncsi lennék hogy a szüleikre hogy mit szóltak amikor tudtukra adták hogy buzeránsok lettek? ha választani kellene én akkor már inkább a család folytatását tartom előbbre mint a hírességet.

hogy mit szólnék ha bejelentené hogy buzi lett? a 70-es és a 80-as évekbek voltak 3 vagy 4 boxolókból és birkózókból álló csapatok akik járták a blahát és a népligetet ahol a buzik tanyáztak. elkapták őket és úgy elverték mint jég a határt. én nem nem vagyok toleráns a fajtalankodókkal. amit ezek csinálnak az pedig az.

Mit értesz az alatt hogy "fajtalankodo"? Az LGBT-sek mind emberek, egyazon biologiai fajhoz az emberekhez tartoznak.
-
A "fajtalankodást" azért tiltja a Biblia mert csalásnak számit ha egy öszvért loként adsz el.
-

Tudtad, hogy ennek ellére számos állati faj (a hibrid növényekröl nem is beszélve) képes utodot létrehozni egymással?
Tudtad, hogy legalább 1.500 állatfajnál találunk homoszexualtást?
Tudtad, hogy a tintahalak egy csoportja még transzvesztitákat is produkál?
Tudtad, hogy néhány halfajta ha stressbe-jön megváltoztatja a nemét?
....
Mielött "természet-ellenességröl" beszélsz ismerd meg a természetet.
 
"az én családfám tovább megy, míg ezeké megállt."
- na látod, egy újabb ok arra, hogy a homofóbiára semmi ok.
- gondolom ezzel a katolikus klérus kipusztulását is megakarod jósolni.

"sokkal de sokkal több híres ember van e földön aki normális életet él és nem buzi."
- ebben igazad van, az LGBT arány 10% alatt van
- ugyanakkor az is igaz, hogy a különleges tehetséggel megáldottak és teljesen buták száma is alacsony
- vajon téged hova kell soroljunk?

"kíváncsi lennék hogy a szüleikre hogy mit szóltak amikor tudtukra adták hogy buzeránsok lettek"
- a legtöbb ember előítéletekkel él, gondolom a szülök is ide tartoztak
- döntő azonban, hogy elfogadják e a realitást, vagy nem?

"ha választani kellene én akkor már inkább a család folytatását tartom előbbre mint a hírességet."
- a kérdés csak az, hogy a választás rajtad múlik vagy a természeten?

Természetes, hogy a gyerek-áldás, a gyereknevelés egy különleges és felemelő érzés, egy feladat amit egy ember vállalni képes.
Annyi gyerek él szülök nélkül, hogy ott besegíteni és egy gyereket örökbe fogadni nem lehetetlen.
-
Nem gondoltál még arra, hogy sok ember van aki nem képes egy gyereket nemzeni vagy szüli és mégis értékes tagja a társadalmunknak?
-
Honnan tudod, hogy egy ember önként, felelősségből, vagy természetből adódóan nem szaporodik?
Honnan veszed a jogot, a szemtelenséget ismeretlenben ítélkezni felettük?
 
Mit értesz az alatt hogy "fajtalankodo"? Az LGBT-sek mind emberek, egyazon biologiai fajhoz az emberekhez tartoznak.
-
A "fajtalankodást" azért tiltja a Biblia mert csalásnak számit ha egy öszvért loként adsz el.
-

Tudtad, hogy ennek ellére számos állati faj (a hibrid növényekröl nem is beszélve) képes utodot létrehozni egymással?
Tudtad, hogy legalább 1.500 állatfajnál találunk homoszexualtást?
Tudtad, hogy a tintahalak egy csoportja még transzvesztitákat is produkál?
Tudtad, hogy néhány halfajta ha stressbe-jön megváltoztatja a nemét?
....
Mielött "természet-ellenességröl" beszélsz ismerd meg a természetet.
az embert az állattól a gondolkodás különbözteti meg, nos úgy látszik hogy nem minden esetben van ez így.
 
Szerintem a gyülölet szorul magyarázkodásra!
Nem értem, hogy téged miért izgat, hogy a másik kit szeret?

-
A Lesbian, Gay, Bi és Trans (LGBT) személyek aránya az öszlakosághoz képest kevesebb mind 10%.
Mivel az ilyesmit nem lehet objektiv mérni (etikailag nem is lenne megengedett) ezért csak azt tudjuk mondani, hogy a tolerancia nöt. Országokban ahol alacsony a tolerancia ott természetesen a megkérdezettek is tartozkodobbak a válaszaiknál.
-
Igy pl. Németországban az LGBT-arány 7,6%, mig
a muszlim és homophob országokban mind pl. Magyarországon a lakoság csupán 1,5% ez az érték.
-
Érdekes ha valaki kutyákkal, macskákkal lakik együtt, szájon csokolja még a lovat is az Szent Ferenc nem "buzi"
-
Familiengottesdienst_-franziskus_kl.jpg

Szent Ferenc nem a saját neméhez vonzódott, hanem más élőlény fajtához, ő sem nem volt kutya, sem nem volt macska de még ló sem volt. Ő ember volt. így Ő nem lehetett buzi. bocsi.

a buzi az aki a saját neméhez vonzódik. de ezt neked tudnod kell.
 
az embert az állattól a gondolkodás különbözteti meg, nos úgy látszik hogy nem minden esetben van ez így.
-
th

-
Igen, lehet, hogy az állatok között nincs plátói-szerelem.
-
Szent Ferenc nem a saját neméhez vonzódott, hanem más élőlény fajtához, ő sem nem volt kutya, sem nem volt macska de még ló sem volt. Ő ember volt. így Ő nem lehetett buzi. bocsi.

a buzi az aki a saját neméhez vonzódik. de ezt neked tudnod kell.
-
Olvasom, nézem:
"Szentesen, a Római Katolikus Plébánia udvarában és templomkertjében október 7-én dr. Gruber László plébános kisállatokat áldott meg. Október 4-e Assisi Szent Ferenc emléknapja, a hagyományok szerint ennek tiszteletére, már harmadik éve végeznek itt egy különös szertartást, állatokat áldatnak meg."
-
Úgy látszik a "Kisállat szentelés" olyan komoly tudomány, hogy teológiai doktorátus kell hozzá. :(
-
Az egyház megáld mindent, kutyát, macskát, autót, motorkerékpárt, sőt tűzoltó slagot is, de mindezt megtagadja a homoszexuális pároktól.
Ök nem "buzik" de férfi létükre női szoknyában járnak. :(
-
Nem ismertem Szent Ferencet de a rendtársai között egészen biztos voltak és vannak homoszexuálisok.
-
"Die Zahl der Homosexuellen unter Priestern ist überproportional groß". (David Berger konzervatív pap)
Ami azt jelenti, hogy szakértök szerint a papok között aránytalanul sok homoszexuális van. ;)
-

Ha kételkedsz benne bemutatok neked egy párat. :)
-
 
Utoljára módosítva:
én nem gyűlölöm magam mert normális életet élek, ellenben veletek. az érdekelne hogy mit szólnátok hozzá ha valamelyik szülőtök buzi lett volna? akkor ti most nem vitatkoztok a normális életről.
-
Semmi probléma. Egyre több "szivárvány-család" van. :)
Mert ügye sok "normalo" nem vállalja a gyerekét, magára hagyja öket. Ez is a realitáshoz tartozik.
-
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,945
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére