Hírek Megkezdődött a per a 130 halálos áldozatot követelő, 2015-ös párizsi terror ügyében

Fokozott biztonsági intézkedések mellett megkezdődött szerdán a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot és csaknem ötszáz sebesültet követelő párizsi merényletsorozat vádlottjainak pere a párizsi különleges esküdtszéken.

A kilenc hónapig tartó eljárásban húsz vádlottnak kell felelnie a bíróság előtt, köztük van a merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője, Salah Abdeslam is. Terrorcselekménnyel kapcsolatos bűnszövetkezetben elkövetett emberölés és emberölési kísérlet ellene a vád.

Megkezdődött a per a 130 halálos áldozatot követelő, 2015-ös párizsi terror ügyében

A terrorista első szavai a bíróság előtt a muzulmánok hitvallása volt, majd többször is provokálta Jean-Louis Périest, az esküdtszék elnökét.

"Először is tanúsítom, hogy nincs más isten csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed az ő küldötte" – mondta a feketébe öltözött, fekete szájmaszkot és félhosszú haját hátrafésülve viselő, szakállas Salah Adbdeslam, amikor a bíró azt kérte, hogy mutatkozzon be. Arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, azt válaszolta: "minden foglalkozást feladtam azért, hogy az Iszlám Állam harcosa legyek".

Miután a tárgyalást egy rövid időre fel kellett függeszteni az egyik vádlott rosszulléte miatt, Salah Abdeslam a gyanúsítottak fogvatartásának körülményeire kezdett panaszkodni a bírónak, azt állítva, hogy "kutyákként bánnak vele".

"Hat éve kutyaként bánnak velem, de soha panaszkodtam eddig, mert tudom, hogy feltámadunk, és nektek meg kell fizetnetek"

- mondta a fővádlott.

"Ez provokáció, számítottunk rá, és valójában semmit nem várunk tőle" – mondta a tárgyalóteremben Dominique Kielemoes, aki a fiát vesztette el a támadásban. Hasonló nyilatkozatokat tettek más hozzátartozók is a francia hírtelevíziókban.

Abdeslamon kívül további 13-an ülnek a vádlottak padján, köztük feltételezett logisztikai szervezők, a terroristákat szállítók és közvetítők, valamennyien válaszoltak a bíróság kérdéseire. Hárman szabadlábon védekezhetnek, de valamennyiükre életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki a vádpontok alapján.

Megkezdődött a per a 130 halálos áldozatot követelő, 2015-ös párizsi terror ügyében

Fotó: AFP

A további hat gyanúsított, a terrortámadás kitervelői, feltételezhetően már nincsenek életben, meghaltak az iszlamista harcokban Szíriában, illetve a nemzetközi koalíció erői célzott támadásokban megölték őket, de távollétükben őket is elítéli majd a párizsi esküdtszék. Köztük a merényletsorozat kitervelőjeként azonosított belga állampolgárságú Oussama Atart. Veterán dzsihadistaként az Iszlám Állam terrorszervezet egyik emírje volt, soha nem állították elő. Ellene terrorszervezet vezetése és bűnszövetkezetben végrehajtott emberölés a vád. Két fő segítője a dél-franciaországi Toulouse-ban katolikus családban született Fabien és Jean-Michel Clain volt. Az ő hangjuk hallható azon a felvételen, amelyen az Iszlám Állam jelentkezett a merényletsorozat végrehajtójaként.

A továbbra is magas terrorfenyegetettség miatt a párizsi Cité-szigetet, ahol a per helyszínészül szolgáló igazságügyi palota található, teljesen lezárta a rendőrség, a területet kizárólag a perben érintettek, valamint az igazságügyi palotában dolgozók közelíthetik meg.

Gabriel Attal kormányszóvivő a France2 köztelevízióban elmondta: potenciálisan megvan a pernek a kockázata, jóllehet a rendőrség nem tud külön fenyegetésről.
A legvéresebb franciaországi terrortámadás történelminek ígérkező, kilenc hónapos eljárása az első nagy európai per az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihádistái ellen.

A példátlan méretű per vádirata egymillió oldalt tesz ki, és csaknem 1800 felperese van, túlélők, az áldozatok hozzátartozói, sebesültek, szemtanúk, őket 330 ügyvéd képviseli, de a 140 tárgyalási napra 58 országból több száz újságíró is akkreditációt kapott. A maratoni tárgyalássorozatot a bíróság ugyan rögzítik az utókor számára, de ötven évre tikosítják, a tárgyalóteremben az újságírók se kép-, se hangfelvételt nem készíthetnek.

"Kollektív emlékezetet kell létrehoznunk a méltóság és a humanizmus értékeinek megerősítésével, és lehetővé kell tenni az áldozatok hozzátartozóinak megérteni, hogy mi is történt"

- mondta a per kezdete előtt az RTL rádióban Francois Molins, a semmítőszék elnöke, aki a terrortámadás idején a párizsi főügyész volt.

A hat évvel ezelőtti terrortámadásában a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A belvárosban hat kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert, miközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg és több mint 350-et megsebesített. A merényletsorozatot az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára, amelynek egy Európában, mindenekelőtt Belgiumban kiépített csoportja hajtotta végre a támadásokat. Ugyanez a hálózat csapott le 2016. március 22-én Brüsszelben, ahol 32-en vesztették életüket.

MTI

000_9MF26Q.jpg
000_9MF26Q.jpg
 
ez a legutóbbi romániai népszavazás adata, tehát ennyi magyar van csak romániában, persze nem mind magyar állampolgár.
de lehet követni, mert regisztráció kell, ha szavazni akar

így van és remélem utánanéztél, hogy ezek a szavazatok hány parlamenti helyet jelentettek a Fidesz -nek.

remélem, hogy rájöttél mekkorát tévedtél
És hol kinél regisztrálnak a halottak aki szintén leadták, és gondolom ezután is leadják a szavazataikat?

A határon túli szavazók esetében az elhunyt választókat az NVI csak bejelentés esetén tudja kiszűrni, a változásokat a másik ország lakcímjegyzékéből nem tudják kinyerni, mivel abba nem tud belelátni. Annyit tudnak tenni, felszólítják a határon túli magyarokat, jelentsék be, ha változás történt. Aki pedig más nevében szavaz levélszavazattal, bűncselekményt követ el.
 
És hol kinél regisztrálnak a halottak aki szintén leadták, és gondolom ezután is leadják a szavazataikat?
Ez a feltételezés, honnan ered? Valakit meg is kellene vádolni, hogy illetéktelenül kitöltötte és aláírta az azonosító nyilatkozatot (mellessleg az illetőnek igencsak jól informáltnak kell legyen az elhunyttal kapcsolatban, hogy helyesen tudja kitölteni.)
A határon túli szavazók esetében az elhunyt választókat az NVI csak bejelentés esetén tudja kiszűrni, a változásokat a másik ország lakcímjegyzékéből nem tudják kinyerni, mivel abba nem tud belelátni. Annyit tudnak tenni, felszólítják a határon túli magyarokat, jelentsék be, ha változás történt. Aki pedig más nevében szavaz levélszavazattal, bűncselekményt követ el.
de miért lényeges a kiszürés, elvégre egy elhunyt nem fogja postázni a szavazatát, tehát nem befolyásolja a szavazás eredményét.
 
Pedig ez is ki volt tárgyalva már ezerszer. A választásokon indul vagy 100 párt. A parlamentbe meg bejutott 6 párt.
A többi 94 pártra leadott szavazatokat szétosztják a bejutott pártok közt, akinek mondjuk 40% -a volt eredetileg, még fog kapni, ráadásul sokkal többet mint akinek csak 5% -a volt eredetileg ... így jön ki a 2/3 -os többség.

A matematikából tudjuk, hogy mindig találni legalább egy olyan olyan algoritmust ami egy számot átvisz egy másikba.

Vegyük a 2014-es választási eredményeket

PártSzavazatok %
fidesz44,87
MSZP25,57
Jobbik20,22
LMP5,34
Egyéb4
összesen100

.Ahogy látjuk az 5% alatti pártok, akik nem jutottak be a parlamentben összesen 4%-ot értek el.

Legyünk nagyvonalúak és ajándékozzuk ezt teljes egészében a Fidesznek:
Fidesz 44,87+4= 48,87 % ami jelentősen kevesebb mint a 2/3

Emlékezzünk menyi ideig pereskedett a magyar kormány a Sargentini jelentés megszavazása miatt, holott ott egészen egyértelmű eredmény jött ki.

Akárhogy csűröd csavarod, a választási törvények egy megtévesztés.
Ez egy egypártrendszer amelyik testre szabta magának az alkotmányt.
Az alkotmányt aminek a feladata az "alatvalók" védelme az önkényességgel szemben kéne hogy legyen.
 
ez a legutóbbi romániai népszavazás adata, tehát ennyi magyar van csak romániában, persze nem mind magyar állampolgár.

Csatolás megtekintése 1815986

de lehet követni, mert regisztráció kell, ha szavazni akar

így van és remélem utánanéztél, hogy ezek a szavazatok hány parlamenti helyet jelentettek a Fidesz -nek.

remélem, hogy rájöttél mekkorát tévedtél
Már 2014-ben nagy volt a botrány mert a kormány iparszerűen osztogatta a magyar állampolgárságot. Itt nem csak Romániáról van szó, hanem az összes körülöttünk levö országról és a "visszahonositott" kivándorolt magyarokról is akár a tengeren tulról.

A Fidesz 2014-ben kb. 2,1 millió vokssal került a hatalomra, nem mondhatod, hogy a 2-300.000 többlet az jelentéktelen lenne.

Én személyesen ismerek embereket nyugaton akiknek 3 állampolgárságuk van, a fogorvos miatt van egy bejelentett lakásuk Magyarországon és rendszeresen mennek a "történelmi erejü" választáson részt venni, a "fajtisztaság megörzése érdekében" ahogy Orbán meghivta öket. Ha ezeket ki tudod gobozni az otthonélök közül, megeszem a kalapom.

Rengeteg kamu-magyar (orosz, ukrán) van akiket maffia szervezetek juttatnak a kettős állampolgársághoz, nyugaton dolgoznak, magyar utlevéllel és "hálából" a Fideszre szavaznak.

Próbáld ezeknek elmesélni, hogy a szavazatuk nem vet a latba. :)
 
Akárhogy csűröd csavarod, a választási törvények egy megtévesztés.
Ez egy egypártrendszer amelyik testre szabta magának az alkotmányt.
Az alkotmányt aminek a feladata az "alatvalók" védelme az önkényességgel szemben kéne hogy legyen.

Ugyanaz a választási törvény vonatkozik minden pártra, tehát az összes versengő pártra ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak.
 
Már 2014-ben nagy volt a botrány mert a kormány iparszerűen osztogatta a magyar állampolgárságot. Itt nem csak Romániáról van szó, hanem az összes körülöttünk levö országról és a "visszahonositott" kivándorolt magyarokról is akár a tengeren tulról.
tehát láttuk, csak a mai Romániban több mint 1 milló magyar van, és hasonló a helyzet a többi határon kívül került területeken élőkkel is. Ezek a milliók automatikusan elvesztették az állapolgárságukat a trianoni békediktátummal, most visszakapták, érdekes módon, helyesen visszahonosítást használsz.
Azok a milliók akik kivándoroltak Magyarországról soha nem is vesztették el az állampolgárságukat.
A Fidesz 2014-ben kb. 2,1 millió vokssal került a hatalomra, nem mondhatod, hogy a 2-300.000 többlet az jelentéktelen lenne.
itt tudni kellene mire szavazott az a 2-300.000 szavazó aki nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel ... mert ugye nem ugyanarra a parlamenti helyekre szavazott mint akinek van magyarországi lajóhelye. Fontos nem összekeverni a két típusu választót.
Én személyesen ismerek embereket nyugaton akiknek 3 állampolgárságuk van, a fogorvos miatt van egy bejelentett lakásuk Magyarországon és rendszeresen mennek a "történelmi erejü" választáson részt venni, a "fajtisztaság megörzése érdekében" ahogy Orbán meghivta öket. Ha ezeket ki tudod gobozni az otthonélök közül, megeszem a kalapom.
Ha bejelentett lakóhelye van, akkor semmi különbség nincs közte vagy egy másik magyarországi lakóhekkyel rendelkező állampolgár közt ... miért kellene megkülönböztetni?
Szoktak jönni a befizetett adóval, de a választási rendszer egyenlőtre nem függ a befizetett adó mértékétől, minden állampolgárnak 1 szavazata van, pedig van aki semmi adót nem fiezet mások meg milliókat fizetnek
Rengeteg kamu-magyar (orosz, ukrán) van akiket maffia szervezetek juttatnak a kettős állampolgársághoz, nyugaton dolgoznak, magyar utlevéllel és "hálából" a Fideszre szavaznak.

Próbáld ezeknek elmesélni, hogy a szavazatuk nem vet a latba. :)
biztos, hogy vannak ilyenek is, érdekességképpen a helyhatósági választásokon olyan külföldi maffiózók is szavazhatnak akik nem is állampolgárok
 
Utoljára módosítva:
Ugyanaz a választási törvény vonatkozik minden pártra, tehát az összes versengő pártra ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak.
A Fidesz a 2008-2009-es pénzügyi világválság, és a cigányok elleni Pogrom után megnyerte a választásokat.
Azonnal megváltoztatta a választási törvényeket a 2/3-ra hivatkozva több más állam puccsnak számitó törvény módosítással.

Most, az ellenzéki összefogásra reagálva is csavart egyet rajta.

Nemcsak a választási rendszer lett a Fidesz előnyére megváltoztatva hanem az egyenlő feltételek is el lettek törölve.
 
Nem kellett volna a fideszre szavazni.
 
tehát láttuk, csak a mai Romániban több mint 1 milló magyar van, és hasonló a helyzet a többi határon kívül került területeken élőkkel is. Ezek a milliók automatikusan elvesztették az állapolgárságukat a trianoni békediktátummal, most visszakapták, érdekes módon, helyesen visszahonosítást használsz.
"Ezek a milliók" - ne túlozzál már, hány 100 éves él Romániában? :)

Rengeteg hasonló helyzet létezik a világon, Europában is
, (Saarland, Tirol...) ahol az embereknek az életükben (hangsúlyozom az életükben) többször meg kell változtatni az állampolgárságukat.Volt aki 5 ször, anélkül, hogy elhagyta volna a szülöhelyét.

Képzeld el mi lenne ha a Monarchia szétesése miatt az összes ember felvenné a szülei, nagyszülei állampolgárságát?
Barátom akkor sokan 3-4 állapolgársággal rendelkeznének "érzelmi alapon". :)

Az EU biztosítja minden állampolgárának, hogy oda utazon ahova akar, ott keressen munkát telepedjen le ahol akar.

Orbán "minden magyar" miniszterelnöke akar lenni, csak az ellenzéki pártokat támogatókat ignorálja, holott ez lenne az igazi feladata.

Azok a milliók akik kivándoroltak Magyarországról soha nem is vesztették el az állampolgárságukat.
Igen az emberek csak úgy "kivándoroltak" a nácik elöl meg 1956-ban és utána a vasfüggöny alatt. :)

Ezt nekem "migráns magyarnak" nem tudod bemesélni. A Kettös állampolgárság elfogadása uj keletü.
Korábban vissza kellett adni az állampolgárságot az uj hazád állampolgárságának a felvételekor.
Igaz nem ellenörizték csak állami alkalmazottaknak nem volt ajánlatos hazudni.

Egy magyar származású apától, amerikában született gyerek rögtön fel tudta venni a magyar állampolgárságot, csak az apának voltak nehézségei ujra magyar állampolgárnak lenni mert az ö szüleinek nem volt meg a születési anyakönyvi kivonata. :) (sic)

itt tudni kellene mire szavazott az a 2-300.000 szavazó aki nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel ... mert ugye nem ugyanarra a parlamenti helyekre szavazott mint akinek van magyarországi lajóhelye. Fontos nem összekeverni a két típusu választót.
A "kamu-magyarnak" aki külföldön él teljesen mindegy melyik magyar községbe, faluba jelentik be öt a Fidesz-aktivisták.
A Kanadából hazatelepedet háborus bünös feltünés nélkül élt Budapesten, gondolom a választásokon sem tünt fel senkinek.

Ha bejelentett lakóhelye van, akkor semmi különbség nincs közte vagy egy másik magyarországi lakóhekkyel rendelkező állampolgár közt ... miért kellene megkülönböztetni?

Szoktak jönni a befizetett adóval, de a választási rendszer egyenlőtre nem függ a befizetett adó mértékétől, minden állampolgárnak 1 szavazata van, pedig van aki semmi adót nem fiezet mások meg milliókat fizetnek

Azért mert adatvédelmi okok miatt senki senki sem ellenörzi, hogy valóban hol laksz. Németországban nem mondod meg, hogy te most Magyarországra költöztél és forditva sem, a magyar állam elöl is könnyü elhallgatni, hogy nyugaton is be vagy jelentkezve.

Nem akarom itt a sok trükre felhivni a figyelmedet de a kettös állampolgársággal több területen is vissza lehet élni ebböl csak egy a választási joggal való visszaélés. Ezzel nem akarom azt szugerálni, hogy mindenki hamis akinek két utlevele van
biztos, hogy vannak ilyenek is, érdekességképpen a helyhatósági választásokon olyan külföldi maffiózók is szavazhatnak akik nem is állampolgárok

Igen érdekes, hogy a Budapesti föpolgármester választásánál azt terjesztette a kormány, hogy a CEU-n tanulók miatt gyözött Karácsony, azt ügye bevetted holott egy sokkal kisebb számról van szó mint 2-300.000.
 
Nem kellett volna a fideszre szavazni.
Én megértem azokat akik 2010-ben a Fideszre szavaztak.
Jómagam is drukkoltam nehogy a Jobbik nyerjen, az Orbánban egy kisebb gonoszt láttam.
Ugyan úgy tévedtem mint azok akik az 1932-es Németországi választásoknál a Piktort lebecsülték.
Néha az az érzésem Orbán ebből a partitúrából játszik.
 
Nem hiszem.
A kormány próbál a választóinak is kedvezni és a saját céljait is megvalósítani ezt sokan páva táncnak nevezik pedig ez a politika a nagy betűs POLITIKA.
A különböző érdekeket kiszolgálni közben a sajátunkat is létrehozni.
Van akinek tetszik van akinek nem.
Jön a választás majd kiderül melyik érdekcsoport szerepel jobban.
 
Én megértem azokat akik 2010-ben a Fideszre szavaztak.
Jómagam is drukkoltam nehogy a Jobbik nyerjen, az Orbánban egy kisebb gonoszt láttam.
Ugyan úgy tévedtem mint azok akik az 1932-es Németországi választásoknál a Piktort lebecsülték.
Néha az az érzésem Orbán ebből a partitúrából játszik.
Én már 99 után kiábrándultam belőle.
 
"Ezek a milliók" - ne túlozzál már, hány 100 éves él Romániában? :)
megfeledkeztél a Második Világháborúrol, azért születtek akkor is és Magyrország nem ekkora volt mint most.
Képzeld el mi lenne ha a Monarchia szétesése miatt az összes ember felvenné a szülei, nagyszülei állampolgárságát?
Barátom akkor sokan 3-4 állapolgársággal rendelkeznének "érzelmi alapon". :)
a vér alapján veszik fel az állampolgárságot, tehát a horvát a horvát államplgárságát kéri, a magyar a magyart, a német a németet...például vagy 4 millió horvát él a mai Horvátország határain kívül
Az EU biztosítja minden állampolgárának, hogy oda utazon ahova akar, ott keressen munkát telepedjen le ahol akar.
Így van, de mi köze ennek az állampolgársághoz? Miért nem gyakorolhatja a jogait a szülőföldjén?
Orbán "minden magyar" miniszterelnöke akar lenni, csak az ellenzéki pártokat támogatókat ignorálja, holott ez lenne az igazi feladata.
Mert Merkel az ellenzéket, például az AfD -t babusgatja :D
Igen az emberek csak úgy "kivándoroltak" a nácik elöl meg 1956-ban és utána a vasfüggöny alatt. :)

Ezt nekem "migráns magyarnak" nem tudod bemesélni. A Kettös állampolgárság elfogadása uj keletü.
Korábban vissza kellett adni az állampolgárságot az uj hazád állampolgárságának a felvételekor.
Igaz nem ellenörizték csak állami alkalmazottaknak nem volt ajánlatos hazudni.
mióta újkeletü ez a kettős állampolgárság? Például kanadában mióta létezik?
Egy magyar származású apától, amerikában született gyerek rögtön fel tudta venni a magyar állampolgárságot, csak az apának voltak nehézségei ujra magyar állampolgárnak lenni mert az ö szüleinek nem volt meg a születési anyakönyvi kivonata. :) (sic)
az apa ha magyar állampolgár nem is kell a születési anyakönyvi kivonat, jó az
érvényes magyar személyazonosító igazolvány vagy érvényes magyar útlevél.
A "kamu-magyarnak" aki külföldön él teljesen mindegy melyik magyar községbe, faluba jelentik be öt a Fidesz-aktivisták.
a helyhatósági választásokhoz nem is kell kamu magyarnak sem lenni, nem kell tudni magyarul se
Azért mert adatvédelmi okok miatt senki senki sem ellenörzi, hogy valóban hol laksz. Németországban nem mondod meg, hogy te most Magyarországra költöztél és forditva sem, a magyar állam elöl is könnyü elhallgatni, hogy nyugaton is be vagy jelentkezve.
de ez miért lényeges? egy személyi számod van miért lenen lényeges hogy hol laksz, mit gondolsz akinek van több magyarországi lakcíme az több helyen is szavaz?
Nem akarom itt a sok trükre felhivni a figyelmedet de a kettös állampolgársággal több területen is vissza lehet élni ebböl csak egy a választási joggal való visszaélés. Ezzel nem akarom azt szugerálni, hogy mindenki hamis akinek két utlevele van
szerintem visszaélésről, csalásről szó sincs, természetesen a kettős állampolgárságnak vannak előnyei de az nem csalás. Ha most van valakinek UK és Magyar útlevele az miért nem használhatná ki az előnyöket, utazás, munkavállalás ...
Igen érdekes, hogy a Budapesti föpolgármester választásánál azt terjesztette a kormány, hogy a CEU-n tanulók miatt gyözött Karácsony, azt ügye bevetted holott egy sokkal kisebb számról van szó mint 2-300.000.
Megint kevered a választásokat, helyhatósági/országgyűlési. Megint kevered a magyarországi lakóhellyel rendelkező/nem rendelkező választópolgárokat.
 
Utoljára módosítva:
Lehet, hogy nem hiszed, de Felsőszentmárton környékén még sok olyan, Magyarországon született magyar állampolgár él, aki mind a mai napig nem tanult meg magyarul.
Elhiszem, idős, horvát nemzetiségüek lehetnek ... de én kínai árusra az arab gyrososra és természetesen a CEU -n tanulókra ;) gondoltam
 
megfeledkeztél a Második Világháborúrol, azért születtek akkor is és Magyrország nem ekkora volt mint most.
Ha a "Bécsi szerzödésekre" akarsz hivatkozni akkor ahoz megjegyzem, hogy
Ausztria abban az időben már elvesztette a függetlenségét, a piktor Németországhoz csatolta.

Nem csoda, hogy a második világháborút lezáró párizsi békeszerződések aztán a döntéseket 1947-ben semmisnek nyilvánították, a visszacsatolt területek pedig újra Csehszlovákiához és Romániához kerültek. nem csoda, hogy

A logikád szerint ma nem kéne Ausztriának lenni mert a piktor néhány évre betette a lábát az országba.

Trianon nem jött volna létre Vörös- és Fehér-terror nélkül, nem lett volna, zsidótörvény, származási igazolvány...

a vér alapján veszik fel az állampolgárságot, tehát a horvát a horvát államplgárságát kéri, a magyar a magyart, a német a németet...például vagy 4 millió horvát él a mai Horvátország határain kívül
A "vér alapján", apai ágon. Remek. Még jó, hogy nem jösz körzővel és vonalzóval.

Németországban a kelet-europai menekültek úgy lettek "németesitve", hogy igazolniuk kellett minek tartották magukat a szülei az "utolsó szabad választáson" 1933-ban. Ha nem voltrolla papir akkor kellett pár tanu.

Becsléseim szerint rengeteg hamis tanúskodás volt. Emlékszem egy esetre, egy idös nénit megpróbált valaki hamis tanuzásra buzdítani. Gyözködött, hogya németesités nekik élet-kérdés, mivel ugy sem néznek utána senki, a néninek csak egy szivesség.

A néninek nem volt elég ellenérve, de már unta a kéregetést, ezért irt egy szép levelet, amiben ugy állitotta be a dolgot, hogy az illetö a tudta szerint egy "német zsidónak" tartotta magát. Ez igen ravasz volt mert a németesedni akaro a világért sem akart zsidó lenni, nem passzolt a világnézetéhez. Én meg jót nevettem a nénivel, többet nem zavarták. :)

Így van, de mi köze ennek az állampolgársághoz? Miért nem gyakorolhatja a jogait a szülőföldjén?
Az EU-s országokban mindenkinek egyforma joga van a származástól függetlenül.
Járhat talpig magyarban, vagy zászlónak öltözve. Vannak kultur-egyesületek, még csárdást is táncolhat.
Németországban volt két lányismerösöm, akiknek semmi közük nem volt a magyarokhoz mégis népzenét tanultak.

Az, hogy a Romániában élöknek környezetében kevesen beszélnek magyarul az nem jelent semmit,
A többszáz-ezer (vagy millio) migráns, vagy külföldön dolgozó magyar is kénytelen több nyelvet beszélni.

Mert Merkel az ellenzéket, például az AfD -t babusgatja :D
Nyugaton a kormány nem tagadja meg az ellenzéket, és az érdekükben is dolgozik.

A Magyar Távirati Irodának állitólag fogalma sincs, hogy voltak "ellenzéki elöválasztások" hogy Orbán kihivói összemérték egymást. Orbán már 15 éve nem mer a kamerák elé álni egy élö beszélgetéshez, nézzd meg mi van Németországban,
itt ott gyürik a polgárok, a pártokat és a pártok egymást a közmédiában.

Magyarország nem tekinthetö demokráciának, mert ott nincs ilyen.

mióta újkeletü ez a kettős állampolgárság? Például kanadában mióta létezik?
Az EU-ban 1999 ota van kettös állampolgárság.
Kanadárol nem tudok sokat csak azt, hogy 2017 ota létezik Német és Osztrák kettös állampolgárság Kanadai állampolgárok részére.
az apa ha magyar állampolgár nem is kell a születési anyakönyvi kivonat, jó az
érvényes magyar személyazonosító igazolvány vagy érvényes magyar útlevél.
Na az apa éppen csak született magyar állampolgár volt de már megvált tölle, a lánya mégis rögtön kapott magyar állapolgárságot mert az apjának volt születési anyakönyvi kivonata. Az apának csak nehézségek után sikerült ujra magyarnak lenni. :)

a helyhatósági választásokhoz nem is kell kamu magyarnak sem lenni, nem kell tudni magyarul se
Ez igy van az összes EU-s országban.
Most vegyél elö ceruzát és papirt, mit gondolsz hány magyar állampolgár él nyugaton és menyi forditva?
Ezek mind választhatnak a német kerületekben.

de ez miért lényeges? egy személyi számod van miért lenen lényeges hogy hol laksz, mit gondolsz akinek van több magyarországi lakcíme az több helyen is szavaz?

szerintem visszaélésről, csalásről szó sincs, természetesen a kettős állampolgárságnak vannak előnyei de az nem csalás. Ha most van valakinek UK és Magyar útlevele az miért nem használhatná ki az előnyöket, utazás, munkavállalás ...
Az EP választáson akár kétszer is választhat, egyszer Ovi-ra egyszer és nyugaton a vele azonos frakcióban levö poszfasiszta pártokra. Vannak akik élnek vele. Sajnos.
Megint kevered a választásokat, helyhatósági/országgyűlési. Megint kevered a magyarországi lakóhellyel rendelkező/nem rendelkező választópolgárokat.
Nem tudom mire válaszoltad ezt.
 
Trianon nem jött volna létre Vörös- és Fehér-terror nélkül, nem lett volna, zsidótörvény, származási igazolvány...
érdekes a logikád ... szeretnéd mindenért a magyarokat hibáztatni, csak megemlítem a wittenbergi templomot, kérdem numerus clausus nem volt az USA -ban?

A "vér alapján", apai ágon. Remek. Még jó, hogy nem jösz körzővel és vonalzóval.
pedig a származás bizonyításához a teplomokban is előkeresték a dokumentumokat

Németországban a kelet-europai menekültek úgy lettek "németesitve", hogy igazolniuk kellett minek tartották magukat a szülei az "utolsó szabad választáson" 1933-ban. Ha nem voltrolla papir akkor kellett pár tanu.
volt ott visszahonosítás még 1990 után is bőségesen, Erdélyből is rengetegen menekültek Németországba, egész falvak ürültek ki, Hermannstadt (Erdély legnagyobb szász városa volt) milyen szépen kiürült.

Az EU-s országokban mindenkinek egyforma joga van a származástól függetlenül.
ezért kellett a németknek elhagyni Romániát

Az, hogy a Romániában élöknek környezetében kevesen beszélnek magyarul az nem jelent semmit,
beszélnek ott bőségesen magyarul, a probléma hogy a román hatóságok megtagadják a magyar nyelv használatának jogát (ahol a magyarok aránya meghaladja a 20% -ot hivatalos nyelv kellene legyen).
az EU pedig nem foglalkozik a témával

A többszáz-ezer (vagy millio) migráns, vagy külföldön dolgozó magyar is kénytelen több nyelvet beszélni.
de a magyarok nem migránsok romániában, az elcsatolt területekkel kerültek román fennhatóság alá

Nyugaton a kormány nem tagadja meg az ellenzéket, és az érdekükben is dolgozik.
:rohog:

A Magyar Távirati Irodának állitólag fogalma sincs, hogy voltak "ellenzéki elöválasztások" hogy Orbán kihivói összemérték egymást.
ezen nincs is mit csodálkozni, valószínüleg azzal sem foglalkoznak, hogy Szél Bernadett rappelve kampányol.

Magyarország nem tekinthetö demokráciának, mert ott nincs ilyen.
de hol van az az etalon demokrácia? Ahogy a spanyolok verik a katalánokat az lenne az etalon demokrácia? Vagy a spanyol ceutai kerítés szebb mint a magyar kerítés? Esetleg pár éves rendkívüli állapotokat kellene bevezetni a társadalmi feszültségek miatt, mint a franciák?

Az EP választáson akár kétszer is választhat, egyszer Ovi-ra egyszer és nyugaton a vele azonos frakcióban levö poszfasiszta pártokra. Vannak akik élnek vele. Sajnos.
de ugye ugyanígy szavazhatnak a spanyolok, franciák, horvátok meg a többi nemzet is.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pirkó55 wrote on tazmester2's profile.
Szia ! Érdeklődöm, hogy sikerült-e letöltened a Burda Varrás Kézikönyvét? Nem tudom, hogy aktív-e még ? Szívesen elküldöm neked, ha szükséged van rá.
Üdv. pirkó55
Sziasztok!
7. osztályos Mozaikos Tudásszintmérő Feladatlapokat AB keresek bármelyiket, mindegyiket.
K0522 wrote on zenészbádogos's profile.
Korg Pa 700-as magyar leírást keresnék . köszi.
Zsanett.tth wrote on reka20111999's profile.
szia, nem tudom ellehete még kérni, de engem is érdekelne :)
Sziasztok!
FI-506010701 a témazárókat nem tudja valaki elküldeni?

Statisztikák

Témák
36,800
Üzenet
4,476,387
Tagok
594,815
Legújabb tagunk
olgi0913
Oldal tetejére