Meglepő formavilágú autókkal szállítja ki termékeit az Amazon

Már-már a cukiságkategóriát súrolja az Amazon új elektromos járműve, amit nemrég mutattak be. Minden idők egyik legaranyosabb elektromos autója, ami a kisteherautók között abszolút kedvenc lehet.

Az Amazon is mindent megtesz azért, hogy nyisson a zöld technológiák felé, így most ennek megfelelően bővítette a flottáját. Ezzel egy újabb lépést tett meg afelé, hogy zöldebbé, környezetbarátabbá váljon.

Ez egy egészen egyedi elektromos szállítójármű, ami csak úgy nem érhető el. Egy nagyon meglepően csinos kisteherautóval állt elő a világhírű szállítócég, melyet a Riviannal közösen valósítottak meg egy remek projekt részeként.

Egy teljesen elektromos kisteherautóról van szó, ami látványos, nagy és kerek fényszórókat kapott. Ez kicsit hasonlít a Honda elektromos kisautójához, mely szintén a cukibb e-autók között mondhatja magát.

A lámpákat látványos módon nagyon alulra helyezték. A magas, tágas raktér és a hatalmas szélvédő szintén rendkívül hangsúlyos lett, ami aerodinamikai szempontból nem a legelőnyösebb, de ebben az esetben ez most nem a legfontosabb, még akkor sem, ha azzal elég sokat lehet spórolni a fogyasztás kapcsán.

Belül egy olyan kialakítást választottak, ami lehetővé teszi a maximális pakolást. A polcrendszer is erről árulkodik, és a megerősített válaszfalak arról gondoskodnak, hogy nagyobb legyen a biztonság az autóban.

A 360 fokos kamerarendszer pedig lehetővé teszi, hogy a lehető legjobban lássunk rá a kisautóra. Két kijelző is segít ebben a sofőrnek, aki a rendszer segítségével minden szükséges információhoz hozzájuthat, valamint az „Alexa” közreműködésével frissítéseket kaphatunk az útvonalakról és az időjárásról.

Az Amazon célja, hogy 2022-re 10 000 elektromos járművel dolgozzon, és egy nagyobb ígéret részeként 2040-re már egyáltalán ne járuljon hozzá a széndioxid-kibocsátáshoz. Ez a 10 000 elektromos autó csak a jéghegy csúcsa, és 2030-ig a fennmaradó 90 000 egyedi elektromos kisteherautót is útra küldenék. A CNBC szerint az Amazon augusztusban például további 1 800 elektromos kisteherautót rendelt a Mercedestől.

Engadet
.

upload_2020-10-22_18-12-6.jpeg
 
Ez az autó nem üti majd el a sünöket az úton?
Emiatt az autó miatt nem vágtak ki 25 hektár erdőt, hogy autóakkumulátorokat gyártsanak ebbe a "cukiság-dömpingbe" (lásd Samsung gyár, Göd)?
(Vajon tudják-e a használóik, hogy az elektromos akkumulátorok tüzének oltására külön protokoll van?)
"Amint néhány autó távolságban vagyunk a kocsinktól, akkor hívjuk a tűzoltókat és mindenképpen jelezzük nekik, hogy elektromos autó tűzre készüljenek! Amennyiben ezt tudják, akkor pl. hőkamerákkal is tudnak készülni, mellyel azonosíthatják a hőt leginkább termelő cellákat és hamarabb meg tudják fékezni a tüzet. Ha egy mód van rá, akkor ne játszunk hőst, és ne álljunk neki egyedül oltani (már csak azért sem, mert egy villanyautó eloltásához akár 30000 liter oltóanyag is kellhet)!"

Nagy számú ilyen autónál biztos, mindenki szakszerűen kezeli majd az autóját, és ügyel a kifogástalan állapotára? Semmi fusi, semmi megoldjuk félpénzből autóhasználat?

Ennek az autónak nem lesz szüksége elektromos áramra, amit a megnövekedett igények miatt atomerőművekkel állítanak majd elő?

Lassan lépni sem lehet az autóktól. S az autóipar rájött, már nem trendi a hagyományos üzemű autó. Nosza, adjuk el az elektromost, az most nagy üzlet! Lesz profit bőven.

És még meg is magyarázzák, hogy mindezt értünk teszik, mert ez nekünk jó!

Túlnépesedjük (lásd járvány), és túlhasználjuk a Földet.
De, ha az emberiség józanabb része korlátozná magát a jövő érdekében, akkor miből lenne haszna az ipari cégeknek, kérem?
 
Utoljára módosítva:

Mindig találnak valamit amiből profitot lehet csinálni. Rengeteg iparágat lehetne racionalizálni, csak tengernyi ember kerülne lapátra, főleg alacsony képeségüek. Aztán hiába korlátozza magát pl. egy kanadai, hogy csak 1 gyereket vállal, amikor egy afrikai összehozza ennek a 10x is. Gigantikus pénzeket kellene elkölteni az oktatsra az egész világon, hogy jobb hely legyen a bolygó. Hiába mutat valaki példát, ha 10x annyu embert nem izgat a dolog.
 
A jelenlegi helyzet az,hogy a vevők magasról szarnak rá,hogy az általuk előre megrendelt és kifizetett áru milyen megpróbáltatások,utazások által jut el hozzájuk,a lényeg az,hogy épségben MEGKAPJÁK!:D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,549
Tagok
615,323
Legújabb tagunk
laptrinhvienfptaptech
Oldal tetejére