Megrázó képek : Gyerekek kezében fegyver látható

Kanadából nézve különösen megrázó fotókat közölt a Demokratikus Koalíció (DK) egy vadászatról, melyen Lázár János, a Miniszterelnökségért felelős miniszter mellett kiskorúak jelennek meg puskával a kezükben.

Ez Magyarországon és Kanadában egyaránt törvénysértő és azon felül etikailag is elítélendő. Egy egészen bizár és riasztó vadászati beavatási szertartást ábrázol az egyik kép, amin egy kiskorú a földön fekszik - arccal lefelé - és egy vesszővel "avatják" vagy éppen verik.





Lázár János a baloldalon látható. Fotó: DK.




Lázár János látható élvezi a kiskorúak beavatási szertartását. Fotó: D.K.

Gréczy Zsolt, a balközép ellenzéki párt szóvivője hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, több olyan kép került a birtokukba, amelyen Lázár János látható egy vadászaton. A képek egyikén a miniszter egy fegyvert tartó kisfiú mögött tűnik fel, míg egy másikon “vesszővel avat vadásszá” ugyancsak gyermekeket.

Kiemelte, mindez azért aggályos, mert a hatályos törvények szerint csak a 18. életévüket betöltött személyek lehetnek vadászok. A magyarországi büntető törvénykönyv (Btk.) alapján emellett a lőfegyver engedéllyel nem rendelkezőnek történő átadása is bűncselekménynek számít – tette hozzá.

Gréczy Zsolt szólt arról is: nem tudják, hogy Lázár János tettesként vagy bűnsegédként érintett az esetben, a nyomozóhatóság feladatának tartják ugyanis annak kiderítését, hogy a tárcavezető adott-e át fegyvert gyermekeknek, vagy csak tudomása volt arról.

Elképesztően árulkodóak a fenti képek a Fidesz gyereknevelési filozófiájáról, illetve világnézetéről--anakronisztikus, patriarchális és militarista alapokra épül a párt és ezt a világképet igyekeznek átadni a következő generációnak.

KMH / MTI

gyerek fegyverrel.jpg
 
Gyerek kezebe nem valo fegyver. A gyereknek nincs meg kialakult ertekitelete felelossege .A fegyvert elzarva a gyerek altal nem elerheto helyen kell tartani.
Melitta azt gondolom ezt itt abba is lehetne hagyni !!!
TE IS TUDOD van itt olyan tag ki ezt olvassa es mindez melyseget es magassagat -milyenseget - kovetkezmenyet -
az igazan MEGRAZO tragediajat - felelosseget
atelte -megelte - tulelte !
 
Megrögözött antimilitarista vagyok, Lázárt meg inkább nem is szeretném besorolni abba a kasztrendszerbe, amit itt fel lehetne állítani.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy most ez egy nagyon álszent támadás. Biztos vagyok benne - és azt gondolom ezt értelmes ember nem vonja kétségbe -, hogy tetszőleges párt szimpatizánsai és tagjai között pontosan ugyanannyi ember van, akiről hasonlóan provokatív képeket lehetne készíteni. Lehet nem vadászaton, hanem a kocsmában, disznótoron, koncerten vagy tudja az ég milyen helyen.

A képen nem látható más, mint hogy vettünk egy metszetet a társadalmunkból, amiben megtalálható ez a Lázár nevű fazon. De közben mindenki elfelejti, hogy egy csomó közösségi élet pontosan ugyanilyen lépésekkel kezdődik. Sőt mi több, nem csak nálunk, Hollywoodi remekek szólnak erről tömkelegével.

Jelezném, ezzel nem minősítettem sem pozitív sem negatív irányba az eseményt. De ez az adok-kapok túl sok energiát emészt az elérhető eredmények függvényében. Nem érünk vele semmit, ha kiderül, hogy ki dobta a májkrémes kenyeret a plafonra a napköziben. Ellenben elérjük, hogy a valódi problémák helyett az érdekelje az embereket, hogy vajon sikerült-e lemosni a májkrémet vagy újra ki kellett festeni.

Csakhogy amit látsz az "urizálás" és ők kijelentik hogy ez nekik JÁR!Mert kiérdemelték!Mégis mivel?
Mert nem látom azt hogy a "hivatásuk" alatt valóban érdemi munkát végeztek.Ez a Lázár is többet szerepel efféle dzsentrista megnyilvánulásaival a hirekben mint "áldásos"közéleti tevékenységével.Vizet prédkálnak mind...
 
A vadászat olyan tömegsport, amit a választott képviselőin keresztül gyakorol az ember. Szokták mondani némi malíciával.
Ez mindig így volt, így lesz. A bérvadászat úri passzió, ezen kár vitatkozni vagy fanyalogni.
A vadgazdálkodás célja, - az állomány állapotának, nagyságának mesterséges szabályozása mellett - a bérvadászatból való bevételek megszerzése is, ami az amúgy magas fenntartási költségek csak egy vékony szeletének fedezésére elegendő.
18 éven aluli valóban nem tarthat, birtokolhat lőfegyvert Magyarországon.
A vadgazdálkodási ismereteket oktató középiskolákban a tantervben meghatározott ütemben és időben, kellő ismeretet szerezhetnek a lőfegyverek működésére, a tartására nézve, és használatra vonatkozó gyakorlati és jogi ismeretek tekintetében is, az amúgy még fiatalkorú tanulók.
Az első vadászaton, az első vad elejtése után mindenhol, még Kanadában, Németországban, és Ausztráliában is felavatják az újoncot, ezzel jelezve, hogy a társaság teljes jogú tagjai közé fogadja.
Ugyan így felavatják az első éves középiskolást, vagy egyetemi hallgatót is.
Mindenhol jelképes az ütés, bár az iskolai avatásokon sajnálatos módon gyakran előfordul fizikai vagy szexuális bántalmazás, undort keltő dolgok, vagy nagy mennyiségű alkohol elfogyasztására való kényszerítés is.
Ezek azok amik ellen szigorúan fel kellene lépni és nem a vadász nadrágjának jelképes kiporolása ellen, legyen az felnőtt, vagy gyermekkorú személy.
Még a lovagrendekbe is, (szertartáskarddal a vállakra mért) jelképes ütéssel fogadják be az arra érdemeseket. Én örömmel vettem, mert szándékommal egyező volt, gondolom így vannak ezzel a vadászpalánták is.
Ha Lázár János, vagy bárki, ma Magyarországon vagy külföldön, részt vesz egy vadászaton, akkor a vadászatot vezető vadászmester utasításait köteles betartani, azokat nem bírálhatja felül.
Ha nyilvánvaló törvénysértést észlel, akkor természetesen azt jelezni köteles.
Feltéve, ha látja! Ez a fotó, mármint a harmadik, fotós tapasztalataim alapján biztosan állítom, hogy teleobjektívvel készült.
Erről csak annyit, hogy összenyomja a perspektívát, és az egymástól távolabb lévő dolgokat sokkal közelibbnek mutatja.
Magyarán, úgy látszik 20 méterre van a Lázár, (ha ugyan Ő az, de ez most mellékes) nem pedig 50 méterre.

Áldott Karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok mindenkinek: stencer
 
Utoljára módosítva:
Igaz a golyabalok kora lejart mert eppen criminal lett a dolog vege es a birosag tesz pontot vegervenyesen a "beavatas" befejezesere.
Ivaszat, verszerzodes, esetleg partyszex mindnel kotelezo a nagykorusaga es a beleegyezes.
Ezen a kepen a gyerek 10-15 ha ha nagyon nagy vonalu vagyok. Hogy elnaspangoljak veszovel , nem ok, a fegyver meg szinten inkabb a buncselekmenyek kategoriajaba sorolnam. Vegul is nem vizipisztolyrol beszelunk.
A vesszozesben Lazar is reszt vett, ami azert csak nem illo.......meg ha hasonlo koru gyereke van akkor se, es ha ezt modszert mint szulo gyakorola akkor se , meg ha ez a szokas akkor se.
HA valaki ilyen aktivan reszt vesz egy ceremoniaba hogy o maga osztogatja az uteseket veszozest az nem tud a gyerek jogtalan fegyver hasznalata alul se kibujn mert ez mint irod aktiv reszese a vadasz beavatasi aktusnak.

Biztos baja nem lesz ebbol legfeljebb csinalnak egy torvenyt es maris meg van oldva az erkolcsi felmentes es a bun vagy szabalytalansag.
 
Az egész újságcikk csak ócska és felfújt liberális duma Kanadából, támadás Magyarország ellen.
Az ismeretterjesztő nagy szabadságízű TV-adóknál (Spektrum, National Geofgrafic., stb.) is közölnek műsorokat, ahol a szülők lőni és önvédelemre tanítják gyermekeiket. Sőt, náluk állatokat lőni külön élvezet.
És e műsorokat a magyar média engedi lejátszani.
Tegyek ide konkrét linkeket is erre vonatkozóan?
A nagy nyugati demokrácia! Nem a gyermek hibás, ha lelövi osztálytársát, hanem a szülő! Mindig más okot kell keresni magyarázatképpen. Már aki ezt a szöveget beveszi.
Ismerős érv: "Ha az öngyilkos leugrik meghalni, akkor szabad akaratából tette, mert szabad mint a madár. Mi itt Magyarországon ezt öngyilkosságnak nevezzük."
A nagy szabadságízű kanadai és amerikai liberálisok először talán saját országukban tegyenek rendet ilyen tekintetben, azután majd fordulhatnak a magyarok ellen, már ha a magyarok ezt kérik.
Szerintem a magyarok ezt jelenleg nem kérik.
 
Mi lenne ha nem vadaskodnal, es venned a faradsagot es megnezned ,hogy ki irta a cikket. A kormanyhoz kozeli MTI. Hogy liberalis -e nem hiszem, de jobb helyeken nem szitok szo a liberalizmus.
Ocska a cikk szerinted te tudsz jobbat irni?nosza rajta ki is tart vissza?
Canada egy liberalis orszag es lehet van ilyen foto es cikk, de hogy birosagon vegzi azt elore boritekolhatom neked, mert se politikus se magan ember nem tesz fegyvert egy gyerek kezebe se, hanem kiveszi de ilyen vadasz clubokba 18 ev alatt be se teheti a labat egy gyerek, de meg olyan helyre se ahol alkoholt isznak vagy dohanyoznak. Sem veszozni nem lehet gyereket se pofozni se fizikailag barhogy bantalmazni mert ez torenybe utkozo es birosagi itelet utan lehet egy idore huvosre menni.

Amerikaba vagy itt elofordul bizony tragedia hogy lovoldonek a gyerekek iskolaba stb, de ez ugy szinten criminal, vannak szerencsetlen veletlenek is ,mikor a gyerek nem meri fel mit is tesz ,bizony ez egy nagyon nagy tragedia a csaladjaba a szuloknek is , hogy a szulo fegyveret hasznalja a gyerek.

A kepen lathato gyerek lesz serdulo kamasz es ha bandazik is egy kicsit , es a szulo nem tud rola, vagy nem jol meri fel a gyerek feleloseget, o lesz az aki mar tanutani tudja bandatarsait a fegyver hasznalatra. Ezer egy veszelye van ennek.
es semmi koze a liberalismushoz.
A fegyvert olesre, oldoklesre talaltak ki. A fegyver nem jatek.

A nagy szabadságízű kanadai és amerikai liberálisok először talán saját országukban tegyenek rendet ilyen tekintetben, azután majd fordulhatnak a magyarok ellen, már ha a magyarok ezt kérik.
Szerintem a magyarok ezt jelenleg nem kérik.

Ez egy canadai oldal, mi szivesen latunk mindekit, ha te nem tudod elfogadni a mi velemenyenket, ugy is jo, de nekunk meg nem kotelezo elfogadni a te velemenyedet. NEm mi mondjuk meg Lazar urnak hova menjen mit csinaljon, hogy viselkedjen, hanem a tenyeket a tortenesekrol mondjuk el, ki hogy latja es iteli a mar megtortent esemenyt .

Kulonben a liberalismusban semmi se kotelezo.
 
"Ez egy canadai oldal, mi szivesen latunk mindekit, ha te nem tudod elfogadni a mi velemenyenket, ugy is jo, de nekunk meg nem kotelezo elfogadni a te velemenyedet. NEm mi mondjuk meg Lazar urnak hova menjen mit csinaljon, hogy viselkedjen, hanem a tenyeket a tortenesekrol mondjuk el, ki hogy latja es iteli a mar megtortent esemenyt .
Kulonben a liberalismusban semmi se kotelezo."

Kedves Melitta!
A fent idézett szövegben elmondottak teljesen korrektek voltak részedről. Így Te is mindenben korrekt vagy és voltál.
De a te véleményedtől eltérő véleményem még nem bánt meg Téged, ugye?
Én itt élek, nap-mint nap látom szemtől-szembe az eseményeket és ez alapján másképpen ítélek, másképpen látom a helyzetet.
Ez nem baj, ugye?
 
A velemenyed serto es banto, mert nem "a politkust" veded vagy ervelsz mellette hanem rolunk irsz ,es vegul mindenkirol lehuzod a vizeslepedot. MTI aki lehozta a cikket , neki ez a dolga hogy kicsibe ugyan de mint a Reuters vagy mas hirkozlo .Minden sorod cafolhato mert se nem Canadaba nincs az MTI se nem liberalis.
A megmondo embernek nem mindig van igaza.
Orommel tennem be azt a hirt ha Orban ur vagy Lazar ur elmenne etelt osztani a Blahara igy karacsony tajekan , mint ahogy a mi miniszter elnokunk Mr. Justin Trudeau vagy Obama teszi . De sajnos nincs ilyen hir se az MTI-nal se te nem szamoltal be nekunk ilyen esemenyrol.
Tehat a soprogetes ajanlgatasa is csak is felesleges kritika aminek semmi alapja,mert kovetendo pelda erteku serpruzesrol nem tudsz beszamolni.
 
B
Igaz a golyabalok kora lejart mert eppen criminal lett a dolog vege es a birosag tesz pontot vegervenyesen a "beavatas" befejezesere.
Ivaszat, verszerzodes, esetleg partyszex mindnel kotelezo a nagykorusaga es a beleegyezes.
Ezen a kepen a gyerek 10-15 ha ha nagyon nagy vonalu vagyok. Hogy elnaspangoljak veszovel , nem ok, a fegyver meg szinten inkabb a buncselekmenyek kategoriajaba sorolnam. Vegul is nem vizipisztolyrol beszelunk.
A vesszozesben Lazar is reszt vett, ami azert csak nem illo.......meg ha hasonlo koru gyereke van akkor se, es ha ezt modszert mint szulo gyakorola akkor se , meg ha ez a szokas akkor se.
HA valaki ilyen aktivan reszt vesz egy ceremoniaba hogy o maga osztogatja az uteseket veszozest az nem tud a gyerek jogtalan fegyver hasznalata alul se kibujn mert ez mint irod aktiv reszese a vadasz beavatasi aktusnak.

Biztos baja nem lesz ebbol legfeljebb csinalnak egy torvenyt es maris meg van oldva az erkolcsi felmentes es a bun vagy szabalytalansag.

Én sosem értettem, miként engedhet meg BÁRMI intézmény is ahol kiskorúak (is) vannak, holmi „beavatási szertartást”, de pláne úgy, hogy azt maguk a kiskorúak szervezik/kezdeményezik/irányítják/találják_ki! Soha olyanról még nem hallottam, ami ne csapott volna át fizikai durvaságba, vagy legalábbis megalázásba.

Emlékszem, amint annak idején gimnazista lettem, az úgy volt hogy majdnem mindenki abba a gimnáziumba 2 általános iskolából került be. Én nem, én tök máshonnan, egyedüliként. A két banda elég hamar összeszokott, mert egyforma erősek voltak, de engem boldogan kiközösítettek. Na most itt persze nem ez a lényeg, nem emiatt írom, hanem mert így érthető, mi volt az oka, hogy amikor jött a gólyabál, engem „elfelejtettek” meghívni. Direkt úgy szervezték, hogy fogalmam se legyen, hol lesz megtartva. Megtehették, tanár nem is vett részt azon. Később hallottam, hogy a buli nagy szexpartivá fajult, és akkor marhára sajnáltam, hogy így kiszúrtak velem, s nem vehettem részt rajta...

Igenám, de kicsit később már nem győztem örülni neki. Kiderült ugyanis, hogy a fél osztály nemibeteg lett, a lányok kb egyharmada meg ráadásul terhes is... Óriási volt a botrány. És hát ez persze nemcsak a lányoknak volt rossz, de a fiúknak is, még azoknak is akik nem is lettek nemibetegek, mert ugye folyt a nyomozás hogy melyikük melyik lánnyal meg minden... Sőt, a lányok egy része azt mondta hogy őt úgy kényszerítették. Aztán ez vagy igaz volt vagy nem... De annyit mindenképp elhiszek, amit egypáran mondtak, hogy fizikai erőszakkal ugyan nem kényszerítették, de féltek nem megtenni, mert mondták nekik hogy másképp nem veszik be őt a „bandába”, ki lesz közösítve, és mindenféle módon kiszúrnak majd vele...

Hú, mondom, akkor nagyon örültem hogy velem már előbb kiszúrtak, és nem hívtak meg... Bár ahogy ismerem magamat, ha ott vagyok és látom hogy valóban igazi erőszakoskodásról van szó, úgyis azonnal távozom, sőt egyenesen a rendőrségre megyek. Igenám, de ha nincs FIZIKAI erőszak, akkor valószínű hogy már én is benne lettem volna a mókában... Na de megúsztam.

Hm, néha azért jó, ha az ember „marginális egzisztencia”, és nem vonul együtt a birkák tömegével...
 
Igen, igy van, ahogy mondod. Nem fer bele a human emberi tarsalgasba.
Lehet agyon veszozni a gyerekeket mint a Horty vilagban az iskolaban, lehet ilyen kiskoruaknak eles fegyvert hobbibol adni ,hogy minnel elobb megtanulja a gyilkolast az allatokon, de nem ez a human ember felfogasa.
Jo kis beavatas az ilyen talan meg egy kupica palinkaval is megkinaljak hogy had kezdje ifjui eletet alkohol mamormba. Hol van ennek a gyereknek az anya , hamar az apja ilyen lokott?

Örülök, hogy működik a moderálás.
A zsidózástól kevereg a gyomrom.

A fenti érvelésben az a hiba, hogy összemos két tényt. A 45 előtti iskolarendszer (nem csak Horthy!) fegyelmezési módszereit, és egy kedves hagyományt, a vadász avatást.

A vadgazdálkodás fontos eleme a vadászat.
Igaz, komoly pénzeket kell rászánni.
Kollégám, aki 1000 USD/hó jövedelemmel rendelkezik, "megpálcáztatott", mert vadőr által felügyelt vadászaton sikeres volt.
Ha a fegyverek szeretetéről beszélünk, Kanadától kicsit délre van egy ország. Alkotmány garantálja számukra ezt a jogot.
A vadászaton, addig, amíg a puskák a tokba nem kerülnek, szó nem lehet alkoholról.

Az állatmenhelyek támogatása és a vadászat összekapcsolása egy gondolkodó ember számára meghökkentő. A vadász soha sem csapja ki a semmibe a kutyáját. A pesti panellakó az , aki így szabadul meg a kedvencétől.

Lázár János nemegy szimpatikus politikai figura. A szereposztás szerint ő a rossz fiú, ő viszi el a népharagot.
 
Ez természetes, csak az illiberális ellenzék lát ebben negatív hatást.
Az új hatalmi osztály úgy is mindent megtehet hisz akik ellenük szólalnak fel azok a bukott ellenzék tagjai. Azok meg ne szólaljanak meg hisz Gyurcsány és Bajnai .(.itt összekacsintás jön tudjátok ők milyenek...)
Sajnos, ma Magyarországon BÁRMI megtörténhet!
 
Jo nagyot huznek a hatsojara aki allatokat hobbibol oldokolni akar, leglabb akkorat hogy egy eletre elmenjen ettol az "uri sporttol' a kedve.
Én még az állatkerteket is betiltanám! Ma már olyan magas szintű technikai lehetőségekkel rendelkezünk, ami szinte teljesen "emberközeli" látásmódot biztosítana mindenkinek a bezárt állatok mutogatása helyett (pl. hologramos bemutató).
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,659
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére