Hírek Megszólalt a Wizz Air a Párizsban faképnél hagyott utasok ügyében

A légiirányításnál jelentkező személyzethiány miatt járataik késéseket halmoztak fel, emiatt az utolsó, párizsi járattal már nem tudtak visszaindulni a kollégáik a repülőtér bezárása előtt.

Péntek este otthagyta Párizsban a Budapestre készülő utasokat a Wizz Air anélkül, hogy szállást, segítséget vagy rendes tájékoztatást nyújtott volna nekik.
A történtekre válaszul a Wizz Air közleményt juttatott el a Blikkhez, amelyben azt írják, a cég csakúgy, mint a légiközlekedés többi szereplője, mindent megtesz azért, hogy az utasok a lehető legkisebb időbeli csúszással érhessék el úti céljukat. „Azonban a szektorban – különösen a légiforgalmi irányításban, a földi műveletekben, a poggyászkezelésben, a biztonsági szolgálatoknál és a repülőtereken – széles körben tapasztalható munkaerőhiány miatt előfordulhatnak kisebb-nagyobb, legtöbbször a légitársaságunkon kívül álló okokból eredő fennakadások és késések. Sajnos minél nagyobb egy-egy késés, a szigorú repülésbiztonsági szabályozások – mint például a légiszemélyzet munkaidejének pontos betartása vagy a repülőtéri résidők rugalmatlansága – miatt annál nagyobb az esély a járattörlésre.

Ebben az esetben is hasonló történt: a légiirányításnál jelentkező személyzethiány miatt járataink késéseket halmoztak fel, emiatt az utolsó, párizsi járattal már nem tudtak visszaindulni kollégáink a repülőtér bezárása előtt."
Hozzáteszik, hogy a várható késésről, majd a járattörlésről SMS-ben és e-mailben tájékoztatták utasaikat, akiktől ezúton is szeretnének elnézést kérni a kellemetlenségek miatt. Csalódottságukat teljes mértékben megértik, hiszen a hosszú bezártság után mindenki újra át szeretné élni a szabad utazás élményét, és a Wizz Airnél mindent meg is tesznek ennek érdekében – írták.
„Járattörlés esetében a helyszínen utasainkról egy velünk szerződésben álló cég gondoskodik, melynek feladata az utasok megfelelő ellátása. A cikkben említett helyzetet kivizsgáljuk és ha a velünk szerződésben álló cég oldaláról bármilyen mulasztás történt, megtesszük a szükséges lépéseket” – fogalmaztak.
A Wizz Air szerint a járat törlése kapcsán utasaik számára többféle lehetőséget is felkínáltak, beleértve a Wizz Air alternatív járatait, a jegyár teljes visszatérítését, vagy annak 120 százalékos jóváírását az utas WIZZ-számláján – utóbbiak esetében azon vannak, hogy minden kérést legkésőbb egy héten belül feldolgozzanak. A járattörlésből fakadó károkat a Wizz Air megtéríti, emellett érintett utasaik a visszatérítésen felül a jogszabályban meghatározott kártérítési összeg megfizetését is igényelhetik, amelyhez a kérelmet a wizzair.com weboldalon nyújthatják be” – zárták a közleményt.

1656198597319.png
 
Van velük rengeteg cirkusz. Még a Raynairnél is szemetebb társaság.
Persze a fapadosok, áraik miatt minden megengedhetnek maguknak. Utasuk mindig lesz.
Svácban, Genfbe és Baselba van járatuk. Zürichben olyan magasak a reptérdíjak, hogy kihagyják.

Egy interjúban igazgatójuk Váradi József nagyon fel volt háborodva ez miatt. Szidta őket mint a bokrot.
Szerinte így akarják a konkurenciát távoltartami.

Biztos így van, de az otthagyott csomagokra vagy utasokra sincs szükségük.

Amióta megszűnt a MALÉV, Zürichből csak a SWISS-nek van egyenes járata Budapestre.
Nem mondhatnám, hogy olcsók, de ha zűr van nagyvonalúak.

Kétszer is ingyen repültem, mert egy jeggyel többet adtak el és én vállaltam a két órával későbbi repülést via Frankfurt a Lufthansával.
Többet fizettek vissza mint amiért vettem a jegyet.
Nincs olyan fapados aki ezt megcsinálná.

(A link MALÉV még három nappal a csőd előtt is adott el jegyeket. Két hónappal előtte a lakájmédia azt írta, hogy nem mennek tönkre. Bottal üthettem a pénzem nyomát. :mad2:)
 
Utoljára módosítva:
A cikket olvasó utasoktól nem várhatnak szolidaritást.
Azoktól ingyen is dolgoztathatnák őket. Nekik az olcsó jegy a lényeg.
.
Viszont a dolgozok elobb utobb morognak...
Amikor a motivacios elmeletek megszulettek a szervezéselméletben, pont ebbol indultak ki.
Azt mondtak: as kicking egy darabig hatekony, de eljon az ido mikor a dolgozok visszarugnak..
 
A cikket olvasó utasoktól nem várhatnak szolidaritást.
Azoktól ingyen is dolgoztathatnák őket. Nekik az olcsó jegy a lényeg.
.
Akkor viszont akkor se pampogjanak, ha időnként a spórolás jegyében itt-ott felejtik őket a reptéren. Tőlünk meg ők ne várjanak szolidaritást, az olcsó repülőjeggyel busásan kompenzálva vannak minden ottfelejtésért.
De a fapados se nyihogjon, mert azt legfeljebb a szenilis 100 éves vak öreganyjával hiteti el, hogy veszteséggel üzemelteti a légitársaságot, pusztán csak azért, mert ő annyira jófej.
 
Amióta megszűnt a MALÉV, Zürichből csak a SWISS-nek van egyenes járata Budapestre.
Nem mondhatnám, hogy olcsók, de ha zűr van nagyvonalúak.
Amióta nincs a BA, azóta csakis a Swissair. A télen egy járatnál fordult elő kb. 2 órás késés, de az is az utasok biztonsága érdekében.
 
Viszont a dolgozok elobb utobb morognak...
Amikor a motivacios elmeletek megszulettek a szervezéselméletben, pont ebbol indultak ki.
Azt mondtak: as kicking egy darabig hatekony, de eljon az ido mikor a dolgozok visszarugnak..
A sors iróniája, hogy a Vasfüggöny a nyugat-európai munkásoknak könnyítette a sorsát, nem a keletieknek.
A gazdagok féltek a komcsiktól és kényeztettek bennünket.
Olyan és hasonló dologokról elmélkedtek, mint a részvényesek társadalmi felelősége.
89 után ennek hirtelen vége lett.
Akárhogy nézem, kivagyunk szolgáltatva. Csak morzsákat kapunk, ha kapunk.
 
Utoljára módosítva:
Amióta nincs a BA, azóta csakis a Swissair. A télen egy járatnál fordult elő kb. 2 órás késés, de az is az utasok biztonsága érdekében.
Egy kicsit szőrszálhasogató leszek. A Swissair húsz ével ezelőtt csődbe ment.
A német Lufthansa vette meg aprópénzér és a SWISS nevet adta neki.

Mi az a BA?
 
Utoljára módosítva:
Egy kicsit szőrszálhasogató leszek. A Swissair húsz éve csődbe ment.
A német Lufthansa vette meg aprópénzér és a SWISS nevet adta neki.

Mi az a BA?
British Air, korábban jó csatlakozású járataik voltak a tengerentúlra, a covid óta viszont ez nincs, így a svájci a legjobb opció. Egy alkalmat kivéve tűpontosak voltak, ami nem utolsó szempont amikor 3 átszállással tudsz eljutni a célállomásig.
 
Tényleg azon múlik a repülőgép indulása, hogy nincs ember, aki bepakolja a csomagokat? Ha tudják, hogy ez a helyzet, akkor miért nem csökkentik a járatok számát a repülőtéren? Hogyan lehet az, hogy késve érkezhet, indulhat repülőgép, de a kiszolgáló cégek munkatársai hazamehetnek? Olyan brutális költség lenne ügyeletet szervezni, akik megoldják az ilyen helyzeteket?
És... Mi a bánatnak annyit repkedni? Tudom nem menő olvasni, de valaki találkozott azzal a rendhagyó Világjárók könyvvel, hogy Fehér Klára: Vakáció Magyarországon? Van az elején valami gondolat ilyesmi: "Olyan csodálatos volt a Louvre... Te, mikor voltunk utoljára a Nemzeti Múzeumban?"
Még a repkedésről... Mi is van azzal a karbonlábnyommal? Minap Budapest-Esztergom vonatjegyet vettem, az volt ráírva, ha autóval megyek 5 kg CO2-t eregetek ki... Hogy is van ez a repülésnél? Vagy Földnek már úgyis mindegy?
 
Teljesen igazad van. Nem tudnak az emberek a hátsójukon maradni mert elvárás hogy mindnél messzebb , mindnél hamarabb.
Mit szólnának az ismerősök a munkatársak ha arra a kérdésre hogy ˝hol nyaraltál?˝azt a választ adnád hogy ˝sétáltam..˝
Az ismerőseim gyerekei nem hajlandóak itthon elmenni kirándulni még az osztálykirándulást is kihagyták mert a Mátra az nem jóóóó.
Adria az igen oda már csillogó szemmel bólogatnak.
Egyik legszennyezőbb szállítás a repülő és a hajó.....mégis ezt eröltetik.
 
Amikor megkérdezik, hogy mivel fogom tölteni a szabadságom, akkor az első válasz az alvás... :)
A Mátra veszélyes, gondolom arra is kószál maci... És... A Kékestől északra vagy 15 éve szerintem láttam farkast az alkonyatban...
Adria: Van nekünk Magyar tengerünk. Ha valaki felmászik a tihanyi félsziget (jaj, ez már kirándulás... :) ) nyugati dombjára, és onnan nyugat felé néz, pláne bele a naplementébe, akkor láthatja, hogy végtelen a víz...
A hajó nem feltétlenül szennyező. Ki kell dobni a motort, és felhúzni a vitorlát... Ha nem fúj a szél, akkor késés várható...
 
Viszont a dolgozok elobb utobb morognak...
Amikor a motivacios elmeletek megszulettek a szervezéselméletben, pont ebbol indultak ki.
Azt mondtak: as kicking egy darabig hatekony, de eljon az ido mikor a dolgozok visszarugnak..
A morgással igazad van. Svájcban ha nem is sztrájkolnak, de morognak.
Ezt a rövid filmet múlt szombaton készítettem Zürich belvárosában.
Több mint 15 ezer építőmunkás tüntetett magasabb bérért és a munkaidejük változtatása ellen.
Az egész országból jöttek. A szakszervezetek indítványozták.

Persze az "ÉpítészMesterek Szövetsége" rögtön azzal vádolta őket, hogy fizetett tüntetők voltak.

Tényleg azon múlik a repülőgép indulása, hogy nincs ember, aki bepakolja a csomagokat?
Talán meg kellene fizetni az alkalmazottakat, és akkor nem lenne ilyen égető a munkaerőhiány. Van az a pénz...
Ha tudják, hogy ez a helyzet, akkor miért nem csökkentik a járatok számát a repülőtéren?
Éppen azt teszik. Csak ez nem jelenti azt, hogy kevesebb jegyet is adnak el.
Hogyan lehet az, hogy késve érkezhet, indulhat repülőgép, de a kiszolgáló cégek munkatársai hazamehetnek?
A légitársaságok nem jótékonysági intézmények, így az alkalmazottaktól sem várható el, hogy ingyen dolgozzanak. Nyilván a túlórák mennyiségével és/vagy kifizetésével is gondok vannak.
 
Teljesen igazad van. Nem tudnak az emberek a hátsójukon maradni mert elvárás hogy mindnél messzebb , mindnél hamarabb.
Mit szólnának az ismerősök a munkatársak ha arra a kérdésre hogy ˝hol nyaraltál?˝azt a választ adnád hogy ˝sétáltam..˝
Az ismerőseim gyerekei nem hajlandóak itthon elmennikirándulni még az osztálykirándulást is kihagyták mert a Mátra az nem jóóóó.
Adria az igen oda már csillogó szemmel bólogatnak.
Egyik legszennyezőbb szállítás a repülő és a hajó.....mégis ezt eröltetik.
Én nem szégyenlem, hogy az otthonomhoz közeli Holt-Vág partján napozom a szabim alatt. Külföldön is ugyanezt tenném, csak nem kell sok-sok kilométer utazni, tudom, hogy mit eszem és nincs "tömegnyomor". Aki élvezni szeretné az édes semmittevést, azt az otthonához közeli helyen is lehet. Pl. egy nap a Hévízi tófürdőben felér egy héttel a Balatonnál. Csend és nyugalom....Persze tervezem az Északi sarkra , kajakozni a jéghegyek közelében, vagy Izlandon körülnézni. Ha a Jóisten is úgy akarja, ott leszek....
 
A morgással igazad van. Svájcban ha nem is sztrájkolnak, de morognak.
Ezt a rövid filmet múlt szombaton készítettem Zürich belvárosában.
Több mint 15 ezer építőmunkás tüntetett magasabb bérért és a munkaidejük változtatása ellen.
Az egész országból jöttek. A szakszervezetek indítványozták.

Persze az "ÉpítészMesterek Szövetsége" rögtön azzal vádolta őket, hogy fi
Talán meg kellene fizetni az alkalmazottakat, és akkor nem lenne ilyen égető a munkaerőhiány. Van az a pénz...

Éppen azt teszik. Csak ez nem jelenti azt, hogy kevesebb jegyet is adnak el.

A légitársaságok nem jótékonysági intézmények, így az alkalmazottaktól sem várható el, hogy ingyen dolgozzanak. Nyilván a túlórák mennyiségével és/vagy kifizetésével is gondok vannak.
Persze hogy vannak. A munkát elvárják, de fizetni sehol sem szeretnek érte. Én is naponta reggel héttől este hatig dolgozom, mindig azt mondják hogy a plusz órákat a rossz időkre írják rá. de még a fizetésemen sosem vettem észre.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,149
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére