Hírek Megszólalt az orosz nyomozóbizottság Putyin letartóztatása ügyében

Miután Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben kiadták a nemzetközi elfogatóparancsot, számos politikus és szervezet fejtette ki álláspontját az esettel kapcsolatban. A hírre az orosz nyomozóbizottság is reagált, szerintük „tudatosan törvénytelen döntést hoztak” az orosz elnök és a gyermekjogi biztossal szemben.

Az orosz nyomozóbizottság elnöke, Alekszandr Basztrikin utasította az ügynökség központi irodáját, hogy folytasson vizsgálatot a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azon döntése ügyében, miszerint elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Alekszejevna Lvova-Belova, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosa letartóztatására.

A bizottság Telegram-csatornáján közzétett közlemény szerint az ellenőrzés alatt azonosítani fogják azokat a konkrét bírákat, akik „a fent említett, tudatosan törvénytelen döntéseket hozták”.

Az ellenőrzés eredményei alapján a Nyomozó Bizottság meghozza majd az ügyészségi döntést.

Miért adták ki a nemzetközi elfogatóparancsot?

Mint arról korábban az Index is beszámolt, az ICC háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen.

Moszkva nem ismeri el, Kijev örül​

A hírre már több ízben is reagált az orosz fél. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint Oroszország nem ismeri el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát.

Ezzel ellentétben Andrij Kosztyin ukrán főügyész üdvözölte az ICC döntését. „A világ jelzést kapott arról, hogy a bűnöző orosz rezsim vezetői és csatlósai felelősségre lesznek vonva. Ez történelmi döntés Ukrajna és a nemzetközi jog egész rendszere számára” – fogalmazott Kosztyin a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában.

MSZ

1679159127958.png
 
Szép gesztus, de semmi több. Még az USA sem meri aláírni, hisz nem egy katonáját vagy akár politikusát lehetne bíróság elé rángatni. Továbbá a legsikeresebb esetben is, Putyin nem kerülne élve a bíróság elé, hisz elítélése precedenst teremtene.
Pedig azt kellene, minden, még életben lévő, de valaha is háborút indított elnököt fellógatni.
 
...!

Amit az oroszok csinalnak az buntett!
Amit az ukranok csinalnak az is!...
Ezt az is-t kifejtenéd?
...
Hát én nem igy latom!
Aki embert ol gyilkos bármilyen zaszlot lobogtat kozben!
Gyilkos=háborús bűnös?
Ha az életemre törnek hagyjam veszni mert "gyilkossá" válok, ha hathatósan védekezek?
Amíg egyetlen hadköteles korú ukrán férfi is szembejön velem az utcán, addig nem is állok be a siratóasszonyok közé.
Több mint 600 ezer ukran harcol 3-400 ezer orosszal szembee.
Miert kellene a letszamukat növelni?
A rakétak ellen a baka önmagaban csak ágyutöltelék. "Ellenrakétájuk" meg annyi van, amit kapnak.
(Ezt ki tudnám szebben is fejteni, de így talán érthetőbb.,)
 
Szép gesztus, de semmi több. Még az USA sem meri aláírni, hisz nem egy katonáját vagy akár politikusát lehetne bíróság elé rángatni. Továbbá a legsikeresebb esetben is, Putyin nem kerülne élve a bíróság elé, hisz elítélése precedenst teremtene.
Lehet hogy rossz tévét néztem.De mit mi már rég tudtunk előkerült
Az USA háborús cselekedete
Irak esetében nem megalapozott csak ürügy miatt indított háborút.
A 2003-s öbölháború
151 000–600 000 iraki halott

Egy 2004-ben, a szeptember 11-i bizottság által közzétett nyilatkozat szerint nincs bizonyíték arra, hogy Szaddám Huszein kormánya és az al-Kaida együttműködött volna egymással. Irakban soha nem találtak tömegpusztító fegyvereket vagy tömegpusztító fegyverek előállítására szolgáló létesítményeket
Nos akkor G.W.Bush is mehetne bíróság elé
2003-ban az ENSZ és a kongresszus beleegyezésével megtámadta Irakot nukleáris és vegyi fegyverek birtoklása vádjával.
Nesze neked ENSZ és a világ
A 2009 Chilcot-jelentés
Megállapította nem voltak az indokok igazak
És közvetetten de következményként okozták az IS terrorszervezet létrejöttét
Na meg az ISIS államot

jelentés szerint például a döntéshozók azt sem mérték fel megfelelőképpen, mit jelent majd az erős központi hatalom megszűnése, vele a kormányhadsereg szétszéledése az iraki terrorizmus szempontjából. Sem az amerikai, sem a brit hadsereg nem készült fel arra, hogy ha nincs, aki kézben tartsa a felekezeti gyűlöletet, évtizedekig tartó vérontás kezdődik – vagy inkább indul újra – Irakban.

Mint kiderül, hiába indokolatlan de jó döntés
Na ilyenek ezek a nagyhatalmak
 
Utoljára módosítva:
Olvasd el az ensz jelentést és akkor nem en gem bacogatnak majd han em azt aki irta!
Hm. Egyszer komoly intézmény, maskor gittegylet....
Amúgy 2 ukrán a 13 ezer orosz esettel szemben talŵn nem az9nos szint.
Amúgy nem csesztetlek, csak kivancsi voltam, mivegre ez a mindket oldal bűnös vélemény.
 
Amúgy nem csesztetlek, csak kivancsi voltam, mivegre ez a mindket oldal bűnös vélemény.
Nem is vettem annak, csak az van, hogy egy olyan véleményt, amit vegtelenul elfogultan irnak, nem tudok osszehasonliatni olkyannal, ahol a tárgyilagosságnal legalabb a morzsaja jeléen van.

Te katona voltal.
Szerintem nagyon jolk tudod, hogy a mai háboruk már nem arrol szolnak, hogy Zselenszkij fehérben, Putyin feketeben lovon nyargal egymas felé, kozben a papok hinuszokat énekelnek...

Ha csak az azovstalban elfogott emberekbol indulsz ki, Te el tudod azt kepzelni, hogy azok az agyontetovalt Azov katonak a gyerekek és asszonyok hos vedelmezoi volt 2014 óta?
El tudod azt fogadn i, hogy ok csak az ukran anyakat és gyerekeket akarták megóvni a gonosz oroszoktol?
Mert ha igen, tuti nem en vagyok a vegtelenul naiv és megtévesztett!
 
Akkor, csakhogy tiszta legyen a kép:
Az Azov 2014 májusaban alakult Berdjansz városaban, mint az ottani rendőrseg zaszlóalja, tehá5 az ukrán belügyminisztérium fennhatósaga ala tagozodott be.
Ugyanezen ev őszén atalarenxeltek a nemzeti gárdához, de tovabbra is a BM fennhatosaga alatt. Feladata Marjupol es környéken az ATO (antiterrorista műveletek) rendeletek helyi vegrehajtasa.
Többek között ők fogtak el az un. DNR vedelmi miniszterét (Igor Hakimzjanov) több mas terroristával, amikor azok felrobbantottak az azovistak kisbuszát.
Tehat az Azov kb olyan mint nálunk a TEK. Hivatalos allqmi szerv, tetko ide vagy oda (ilyen alapon a fel WWE-t /pankrátorokat/ is le lehet fasisztazni, hisz eleg csak a Sziklat Dwayn Johnson/ megnézni.)
És nem. Az azovistak nem bombaztak a bekés banyaszokat (egyebkent a bombazasokrol csak annyit, hogy ha lettek volna, akkor nem koncerteztek volna tucatjaval az orosz előadók Gazmanovtól Kirkorovig arrafelé rendszeresen).
A terroristakkal meg (ETA, OSA,...) nyugaton sem bantak kesztyűs kèzzel.
 
Utoljára módosítva:
Tehat az Azov kb olyan mint nálunk a TEK. Hivatalos allqmi szerv, tetko ide vagy oda (ilyen alapon a fel WWE-t /pankrátorokat/ is le lehet fasisztazni, hisz eleg csak a Sziklat Dwayn Johnson/ megnézni.)
Latod itt van az a gond, amit én nagyon nem szeretek!
Amikor megmagyarazzuk a magyarazhatatlant!

Ne mostani cikkeket olvass, mert most épp szerecsenmosdatas folyik!
De 2014 utan egeszen a 2020-as évek elejéig a nyugati sajto(is) az azov fasiszta beallitottsagaval foglalkozott!
Igaz pankratoroknak is vannak tetkoik, de nem horogkereszt, és nem lengetnek fasiszta zaszolt!

Ez azert lenyeges kulonbseg!

Én nem iromn azt, hogy oroszorszag emiatt jogosan rohan ta le ukrajnat, mert ez egy jogtalan cselekmeny volt! Ami viszont teny, hogy az azov battalion hosszu eveken at az ukran fasizmus példaja volt!
Azoknak a jobboldali tomoruléseknek az egyik fő fegyveres félmilitáris szervezete, amiknek az elvei nehezen egyeztethetok az europai elvekkel!

Eroltetett pelda, de az azov szereny velemenyem szerint a waffenSS-hez hasonlithato leginkabb!
Egy ideologiai alapon szervezett, vegsokig azert harcolo tarsasag, aki pont emiatt jobb, szervezettebb, hatekonyabb harcos mint az átlag hadsereg.
Persze ahogy folyt a háboru és a waffenSS is higult, m egalakultak a nemzeti waffenSS alakulatok ugy szolidult a tevekenyseguk, és mar messze nem volt hasonlithato az 1. waffenSS pancelosdandarhoz - aki hitler testorseget is adta - .

Szoval nem ilyen egyertelmu a kep ahogyan ezt leirtad! :)
 
Amíg egyetlen hadköteles korú ukrán férfi is szembejön velem az utcán, addig nem is állok be a siratóasszonyok közé.
Egy egész nemzet önvédelmi háborúját megítélni azok alapján akik elmenekültek közülük, nagyon ostoba dolog. Annyira, hogy ennek már eléggé orosz propaganda szaga is van. Ha nem tudnád, 56-ban is elmenekültek egy csomóan Magyarországról, de ez semmit nem von le azok hősiességéből akik maradtak és harcoltak.
 
Igy van!
A kulonbseg kozted és koztem az, hogy én elitelem ha nemet, ha orosz, ha amerikai kovet el tomeggyilkossdagokat, mig te politikai alapon válogatsz!
Van akinek szabad, van akinek nem!

Egyebkent szerinted véletlen a határozat dátuma?
Ilyen véletlenek nincsennek!

A nemzetkozi birosag mindenkinek uzenni akart aki nem tartozik a joghatosaga alá, hogy az emberiseg elleni buntettek sulyosan buntetendok!

Amit az oroszok csinalnak az buntett!
Amit az ukranok csinalnak az is!

Bar teny hogy a sajto egy része legyint az ensz emberi jogi bizottsaganak beszamolojara, ahol egyaránt eliteli az orosz és az ukran fegyveresek kegyetlenkedéseit!
Legyintetek rá, és azt mondjatok, áhhhhh az ensz mar csak sohivatal.

Hát én nem igy latom!
Aki embert ol gyilkos bármilyen zaszlot lobogtat kozben!
"Amit az oroszok csinalnak az buntett!
Amit az ukranok csinalnak az is!"

Nagyon nem ugyanaz a kettő. Ha betörnek a házamba és kínozzák a családomat, akkor harcolok ellenük, ahogy tudok. És nem fogok azon gondolkozni, hogy jaj, nehogy bántsam az érzékeny kis lelküket.
 
Igaz!
Azokat a galád donbaszi noket siman meg lehet dugni 8-10 embernek, mert a ferje tuti ellenuk harcol :(
Hogy is irta Samuel Johson már nem tegnap: " hazafisagra hivatkozas a gazemberek utolso mentsvara!"
 
Miért harcolnak a hazájuk ellen?
Mivel harcolnak?
ki fegyverezte fel őket és miért??
Ha hazájuk ellen követtek el támadásokat akkor terroristák.
Ja hogy témához is hozzá szóljak szerintem semmi értelme az egész letartóztatási dolognak.
 
Tenyleg b efejezem a vitat, és ujragondolom ezt a dolgot, mert annyira meggyozo dolgokat irtok, hogy nem tehetek mast.
N agyjabol: a gonosz oroszok megtamadtak a tisztalelku, vitathatatlanul oszinte és szeplotelen ártatlan ukránokat, ezért barmi amit egy ukran ember csinal - termeszetesen nem tesz egy ilyen soha rosszat elitelendot - az csak az oszinteség jegyében, az emberi tisztaság hofehér jellem stb...

Szoval tévedtem na
Etikailag, politikailag egy tisztalelku, a jovobe vetett hittel, az emberi meltosag, és az europai értékek apostolakent megjeleno nep, aki szamunkra csak példa lehet!

Tevedtem naaaaa
 
Akár mennyire is gúnyolódsz, nem tudsz Putyínból és többek között börtöntöltelék zsoldos gyilkosaiból gáncstalan lovagokat csinálni.
Ők rohanták le Ukrajnát és ne fordítva.
 
Tenyleg b efejezem a vitat, és ujragondolom ezt a dolgot, mert annyira meggyozo dolgokat irtok, hogy nem tehetek mast.
N agyjabol: a gonosz oroszok megtamadtak a tisztalelku, vitathatatlanul oszinte és szeplotelen ártatlan ukránokat, ezért barmi amit egy ukran ember csinal - termeszetesen nem tesz egy ilyen soha rosszat elitelendot - az csak az oszinteség jegyében, az emberi tisztaság hofehér jellem stb...

Szoval tévedtem na
Etikailag, politikailag egy tisztalelku, a jovobe vetett hittel, az emberi meltosag, és az europai értékek apostolakent megjeleno nep, aki szamunkra csak példa lehet!

Tevedtem naaaaa
Tiszta lelku oroszok, ezt allitjak te meg eszed mint kacsa a nokedlit. 56 ban ezek szerint a magyar ellenallo szabadsagharcosok is a szeplotelen oroszokat izultaltak.
Ezekszerint a kisujjadat nem mozditanad ha hazadat lerohana az orosz.
Persze ahogy folyt a háboru és a waffenSS is higult, m egalakultak a nemzeti waffenSS alakulatok ugy szolidult a tevekenyseguk, és mar messze nem volt hasonlithato az 1. waffenSS pancelosdandarhoz - aki hitler testorseget is adta - .
Szerecsen mosdatast te csinalsz minden oldoklo szervezetnel legyen az orosz vagy nemet.
Meg jo hogy a nurnbergi perbe waffenss nem udvhadseregnek kezeltek.
 
Tenyleg b efejezem a vitat, és ujragondolom ezt a dolgot, mert annyira meggyozo dolgokat irtok, hogy nem tehetek mast.
N agyjabol: a gonosz oroszok megtamadtak a tisztalelku, vitathatatlanul oszinte és szeplotelen ártatlan ukránokat, ezért barmi amit egy ukran ember csinal - termeszetesen nem tesz egy ilyen soha rosszat elitelendot - az csak az oszinteség jegyében, az emberi tisztaság hofehér jellem stb...

Szoval tévedtem na
Etikailag, politikailag egy tisztalelku, a jovobe vetett hittel, az emberi meltosag, és az europai értékek apostolakent megjeleno nep, aki szamunkra csak példa lehet!

Tevedtem naaaaa
Ezeket hol olvastad?
Nagyjából annyi történt hogy az orosz kormány felfegyverezte illetve ellátta katonai tanácsadókkal a szomszédos oroszok által lakott területeket és mikor a helyi erők ezeket vissza akarták szorítani akkor az orosz állam megtámadta Ukrajnát.
Hogy ki mennyire patyolat lelkű nem tudom de, nem is hiszem hogy most ez a lényeg.
Lehet ironizálni.
Akkor én is azt teszem...örülök hogy beláttad a tévedéseidet.
Csak egy valamit hiányolok hogy eddig nem olvastam olyan megoldási javaslatot itt amely a háború mielőbbi lezárását oldaná meg.
 
Az azovot úgy jellmezete kollégám, mint a magyar gárda, csak ukrajna úgy próbálta ezt az erőt megzabolázni, hogy bevonta a hadsereg berkeibe, ha jól rémlik az ukrán nemzeti gárdába. Azért megnéztem volna, mi lett volna a reakció, ha a magyar gárdát a magyar kormány beintegrálja a seregbe. Továbbá az azov és egyébb alakulatok sok esetben egy helyi oligarha magánhadserege is volt, Zelinszkijt befuttató Kolomovszkijnak talán a Dnyepr volt a saját alakulata, mert emlékszem volt valami balhé mert elfoglaltak egy céget, ami nem fizetett neki vagy ilyesmi. Továbbá ezen alakulatokban jelenleg rengeteg külföldi önkéntes is szolgál, aki nem náci, csak harcolni akar valami miatt az oroszokkal (rengeteg amerikai, angol, francia, kanadai exkülönleges ment Ukrajnába, kipróbálni magát és stb.), ha meg választhatsz, akkor olyan helyre mész ahol jobban kiképzett emberkék vesznek körül, nem akik az első lövésre elmenekülnek. Pár napja volt egy cikk a wp, ban amit a 444 szemlézett (https://444.hu/2023/03/17/lefokozta...ztesegeirol-nyilatkozott-az-amerikai-sajtonak), ez alapján az ukrán sereg egy része nem éppen ütőképes már, szóval ha a nácikkal nagyobbak az esélyeid oda állsz át. Más fórumokon volt írás arról, hogy volt aki átügyeskedte magát az azovba, vagy más alakulatokba, mert ott még rendes kiképzést kap, nem csak pár napos gyorstalpalót.
 
Latod itt van az a gond, amit én nagyon nem szeretek!
Amikor megmagyarazzuk a magyarazhatatlant!
Most mit is? Talan a törveny tiltja a teroválást?
Vagy az Azov működésére utalsz?
Törvényes fegyveres alakulat.
Fasiszta? Nem. Olyanyira, hogy a Japan nagykövetseg a hivatalos oldalán kert elnézést, mert annak idején annak titulátak.
Nem tetszik a működési rendje?
Nekem sem tetszik az orisz rendszer de az ottanii törvenyeknek megfelel.
A kormanyunknak nem tetszik? Akkor miert nem jeleztek diplomaciai vagy mas hivatalos úton?
Ne mostani cikkeket olvass, mert most épp szerecsenmosdatas folyik!
2014-el kezdtem.
Teny, hogy zömmel jobboldaliak az alapíto tagok. És?
Nálunk is valami ilyen volt anno a MIÉP es a Jobbik is...
Megis oarlamentbe jutottak.
De 2014 utan egeszen a 2020-as évek elejéig a nyugati sajto(is) az azov fasiszta beallitottsagaval foglalkozott!
Igaz pankratoroknak is vannak tetkoik, de nem horogkereszt, és nem lengetnek fasiszta zaszolt!
Erre írtam, hogy pl. a japanok mar elnezést is kertek.
Ami meg a szimbolikat illeti, az osztrakokat miert is nem tiltjak ki midenhonnan a sarlo es kalapacs miatt?
De az orosz tankok "Z" jelei egy fel horogkeresztet jelentenek...
Ez azert lenyeges kulonbseg!
Szerintem meg nem. Legalabbis az elóbb hozott peldak alapjan.
Én nem iromn azt, hogy oroszorszag emiatt jogosan rohan ta le ukrajnat, mert ez egy jogtalan cselekmeny volt! Ami viszont teny, hogy az azov battalion hosszu eveken at az ukran fasizmus példaja volt!
Ez ugye azt jelenti, hogy Ukrajna fasiszta állam?
Mert a belügy szervezetéről allitod, ami allami intézmeny?
Ok. Ez is egy velemenx, de igen gyenge labakon all.
Azoknak a jobboldali tomoruléseknek az egyik fő fegyveres félmilitáris szervezete, amiknek az elvei nehezen egyeztethetok az europai elvekkel!
Tekintve, hogy Ukrajna több, mint egy evtizete probal az EU tagjava vakni, szerinted nem szamoltaj volna fel ha igy lenne? Hisz ez komoly gatja lenne a csatlakozasnak.
Eroltetett pelda, de az azov szereny velemenyem szerint a waffenSS-hez hasonlithato leginkabb!
Igen. Amennyiben mibdkettót allami fegyveres intezmenxnek tekintjük, de kb ennyi.
Egy ideologiai alapon szervezett, vegsokig azert harcolo tarsasag, aki pont emiatt jobb, szervezettebb, hatekonyabb harcos mint az átlag hadsereg.
Csak egyszerű logikai okfejtes:
A zászloaljkent alakult, majd ezredde valt allami szervezet, ami most formalodik dandárra (4000 főnél tart a létszamuk) életben maradhatna es fejlódhetne jelen körülmenyek között, ha tenyleg fasisztak lennenek?
A nyugat eleve nem tamogatna az ukranokst ha a leghalvanyabb ilyen gyanú felmerülbe.
A jobboldalisag összekovacsolo erő? Itt az. Hülyek lennenek Zelenszkijek, ha erre nem alapoznának * mint összetarto eróre).
Sajnos mi el sem tudunk kepzelni hasonlot.
Pedig akadt nalunk is. (Kositzky altgy anno 20 eve olyan egysegba kovacsolta a legierőt, hogy inkabb elküldtek nyugdijba 43 ev szolgalat utan es negszüntettek az önalló légierő vezerkart. Par év mulva rajöttek hogy talan megis kellene legieró es Kilian vörgy ujraszervezte csakhogy őt is lapatra tehessék 42 ev szolgalat utan...)
Halkan jegyzem meg mindketten legendak a magyar, sőt nemzetközi repüléstörtenetben.
Persze hozhattam volna mas peldat is ( Gaspar vörgy, logisztika) ahol a szervezeokeszseg a politikusok szemeben veszelyforraßssa valt.
Szerencsere Zaluzsniij ennel okosabb es Zelenszkijt is meggyőzte az Azovval kapcsolatban.
Persze ahogy folyt a háboru és a waffenSS is higult, m egalakultak a nemzeti waffenSS alakulatok ugy szolidult a tevekenyseguk, és mar messze nem volt hasonlithato az 1. waffenSS pancelosdandarhoz - aki hitler testorseget is adta - .

Szoval nem ilyen egyertelmu a kep ahogyan ezt leirtad! :)
De úgy sem, ahogy te lefestetted.
Amúgy, amit mi nem latink es sokaig nem is fogunk (amig ilyen ketteszakitott a nemzetünk), hogy az ukranokat hallatlan egysegbe kovacsolta az orosz invazio.
Az olyan aprosagok, hogy valaki(k) jobb vagy baloldali(ak). fel sem merülnek ott.
 
Egy egész nemzet önvédelmi háborúját megítélni azok alapján akik elmenekültek közülük, nagyon ostoba dolog. Annyira, hogy ennek már eléggé orosz propaganda szaga is van. Ha nem tudnád, 56-ban is elmenekültek egy csomóan Magyarországról, de ez semmit nem von le azok hősiességéből akik maradtak és harcoltak.
Nem éltem 56-ban, így nem tudom megítélni, hogy az akkor elmenekült magyarok is ugyanilyen nagyívben szarták le, ami a hazájukban történt, vagy sem.

Azt viszont napi szinten olvashatjuk itt is, hogy aki bő 2-3 évtizeddel később, az egyébként csöndes, békés orosz uralom elől menekült el, legyen bármilyen távol is Magyarországtól, még ma sem hagyja hidegen szülőföldje sorsa.
 
A Dél-Afrikai Köztársaságnak kötelessége lesz letartóztatni az orosz elnököt, amennyiben Vlagyimir Putyin augusztusban az országba érkezik.
A Kyiv Independent szerint augusztusban a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság) tartanak egy csúcstalálkozót Dél-Afrikában, amelyen az orosz elnök is jelen lehet. A Dél-Afrikai Köztársaság pedig tagja annak a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (International Criminal Court) is, amely kiadta a nemzetközi elfogatóparancsot Putyin ellen.

Lengyel nagykövet: Elképzelhető, hogy be kell lépnünk a háborúba

Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója korábban azt mondta, hogy a lengyel vezetés elkezdett dolgozni Ukrajna de facto feldarabolásának forgatókönyvein. Szerinte Varsó meg van győződve arról, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kénytelen lesz támogatni ezt a tervet.

AZ OROSZ HÍRSZERZÉS SZERINT LENGYELORSZÁG NYUGAT-UKRAJNAI TERÜLETEK ELFOGLALÁSÁRA KÉSZÜL.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére