Megszólalt Kálmán Olga a kirúgása után...............

A HírTV kapuján kilépve nyilatkozott.

Beszámoltunk róla: ma volt a hatalomátvétel napja a HírTV-ben. Három év szellemi függetlenség után a Fidesz visszavette az irányítást a korábbi Simicska-televízió fölött.

Ennek keretében Csintalan Sándor és Kálmán Olga azonnali hatállyal lekerült a képernyőről.

A műsorvezető a HírTV épületéből távozóban leginkább azt ismételgette a riporterek kérdéseire, hogy a felmondási idejét tölti.



Közben a HírTV a déli híradó alatt futó információs csíkban közölte: már ma megszűnik Csintalan Sándor és Kálmán Olga műsora.

Frissítés 2: A Szabadfogásnak is repülnie kellett a visszafideszesített HírTV-ről, a vendégeket a Valton Security emberei tessékelték ki az utcára. Videó:



upload_2018-8-1_8-52-23.jpeg


 
Csurkától? Mondjuk 1988-ig érdekelt.. Csak nem tetszett az irány, amit vett, de ő legalább nem forgatott köpönyeget..
ja Dr Orbán beletolódott a nemzeti oldalba itt kérdés nem lehet de ehez a nagyeszű ellenzéknek volt köze a rendszerváltozás után
itt kétség sem lehet
 
Vagy megzsarolták.. Erre nem gondoltál? Aki pénzelte "az ők lopnak" kampányt, annak komoly oka lehetett arra, hogy mindenből kivonuljon.. (Nem akarom mondani, de a felcsúti juhászt véletlen, éppen "jókor" érte autóbaleset.. Talán SL nem akarja, hogy a családját hasonló érje pl.. (és nem tartom a fellegvárnk a jellemességből, de ilyet az ember csak nyomás alatt tesz, amit most ő..)


.

Lehet összeesküveselmeleteket gyartani, bar szerintem az ilyesmi komolytalan :)
 
Setni most a Hir tv rol van szo. Trump akar hogy okoskodik meg van fogva , ott a hatalmi agak nagyon kemenyen el vannak valasztva.
A media nem csak a hirekkel szolgal, hanem remek ujsagirok irok akar vezercikkben velemenyben kifejtik allaspontjaikat ami igazan nagyon jo olvasmany es elgondolkoztatok a felvetesek.
Sajnos a nem kelloen kulturalt emberek szidjak a mediat, pedig minden szinten ki kell szolgalni az olvasot,meg azt is aki bulvart szereti. Az is ad egy elgondolast peldat sok esetben celt is es nem beszelve szorakoztat.
A media otthon ez kicsit fel van borulva ,mert a koztv kotelezettsegeit a kereskedelmi tv kenytelenek adni , pedig a kozt szolgalna a politikai tajekoztats az egsz politikai paletarol.
A demokratikus ellenzeket nem hivjak a M1 tv hez pedig az orszag fele nem fidesz parti..
Most fog kiderülni, hogy egy EU tag ország kormányzata képes-e totális diktatúrát kiépíteni a lakosság teljes elhülyítésével és fanatizálásával úgy, hogy közben kötik az EU által diktált szabályok. Kérdés: kilépés az EU-ból (és visszafizetni cc 4,5 ezer milliárd Ft-ot + kamat - tegyük hozzá: Brexit mióta húzódik, és népszavazás kellene, amin buknának az erős EU-párti MO-n), vagy igazodás az EU szabályaihoz, vagy Kállay-kettős.. mint tudjuk az a korábbi min. elnök úrnak sem ment.. Csak idő, omlik a kártyavár, és beindul a dominó-effektus.. Ami kérdés: mikor, és addig MENNYI AZ OKOZOTT KÁR? Mert itt nincs semmi, ami szájkosarat tenne rájuk, csaz az EU, és a pénz.. :(
 
Lehet összeesküveselmeleteket gyartani, bar szerintem az ilyesmi komolytalan :)
Én is elhiszem, hogy épp egy héttel a választások előtt épp jókor jött egy autó.. Mint ahogy anno az átkosban elhittem, hogy meg lehet fulladni az 50 cm-es Balatonban, vagy akár a Videoton vezérigazgatója - 80-as évek - , aki bekerült egy szovjet katonai konvoj közé, csak véletlen vált két dimenzióssá, meggyes süti színeiben :(
 
felcsillant a szemem ahogy olvastalak,(mindegy az ideológiai odal) de ehez az elmúlt 70-évben nem volt beszédtér
vagy csak az egyirányú országonként külön szabva:oops:
Bocs, 21 éves voltam a rendszerváltáskor, csak benne voltam, ahogy csak tudtam :) Nem hinném, hogy a más ideológia nagy baj.. Én is örülök, ha találok "fehérek közt egy európait" :)
 
a linkre is kíváncsi lennék (honnan a 2.870.200 adat), a NAVI oldalán az alábbi adatok vannak, szóval az összes ellenzékre cakkpakk kevesebben szavaztak :
http://www.valasztas.hu/ogy2018

nl1xlv.jpg

Azért ennél több pártra lehetett szavazni. Ha gondolkoznál egy kicsit, biztosan eszedbe jutna, hogy voltak olyan pártok akik nem érték el az x%ot így nem kerültek be, de ennek ellenére ők ugyanúgy ellenzékek voltak (pl.. kétfarkú, momentum, együtt, miép, mcp, stb, stb.) pont ezért bolygatták meg a választási törvényeket, mert ha mindenki bekerülhetett volna, akire akár egy szavazatot is leadtak, úgy nem így nézne ki a patkó színezetes sem. Ha kettőt kattintasz az általad bemásolt linkre, akkor kiadja a többi pártot és a rájuk voksolók számát. Adogasd össze egyesével (bocs, én erre nem érek rá, vizsgára készülök) de szerintem meglesz az általad hiányosnak vélt adat...
 
Ha gondolkoznál egy kicsit...

A parlamenti képviseletről volt szó (2/3), tehát a bejutottakról .... a vizsgákon is meg kell érteni a kérdéseket.

Csak tudnám hogy mit nevezel ellenzéknek ... honnan tudod, hogy az "iránytű" vagy a "rend párt" ellenzéki és nem kormánypárti...nekem például fogalmam sincs.
 
Utoljára módosítva:
Csak tudnám hogy mit nevezel ellenzéknek ... honnan tudod, hogy az "iránytű" vagy a "rend párt" ellenzéki és nem kormánypárti...nekem például fogalmam sincs.
Aki nem szavazott a Fideszre az bizonyos szempontból ellenzéki.
Mert ha kormánypárti szavazó lenni egyértelműen Fidesz voks lenne
Ezért igaz a pearl számítása
Meg kell számolni a Fidesz voksot csak annyi kormánypártra szavazó
A többi aki nem tartózkodott, az ellenzéke a kormánypártnak.

Ami ellenzéki pártokat emlegetsz azokról tényleg nem tudni
DE:
Egy része választásra alapított zavart szándékosan fokozni akaró kamupárt.
Nem üzleti párt hanem megbízásra tedd átláthatatlanná típusú megosztópárt
Abban igazad van nem könnyű tudni melyik pontosan melyik.
Esetleg ha megnézed kik alapították van e székhelyük és egyéb hátterük.
A csak választásra alakuló szavazólapon zavart átláthatatlanságot okozni akaró pártnak alig van háttere.
A rend és az iránytűt nem néztem.
Egyik a szélsőjobb mondják
Orosz Mihály lehet hogy csak feltűnési viszketegségben szenvedő dilinyós
Ám attól még lehet szélsőjobbvezér valaki.
Tett már ilyet a történelem.
De hogy ellenzéki-e azt az idő dönti el.
Jobbról is lehet előzni.

Az iránytű párt kamupártnak tűnik.
Abból is a zavart átláthatatlanságot a szavazóíven fokozni akaró típus, megbízásból csinálták.
És ez a kormánypárt érdeke volt.
(véleményem az ilyen típusút Fidesz sugallatra csinálják)


Akkor van mit potolni , batran keress ra es megvilagosodik mi is az ellenzek.
Azt nem könnyű megmondani mely párt az ellenzéki.
Az ellenzék önmagában még ne kell párt legyen.
A személyek is lehetnek.
Maga a választó is kormány elutasító, ha nem szavazott a kormányra.
És ez a sok.
 
Utoljára módosítva:
Meg kell számolni a Fidesz voksot csak annyi kormánypártra szavazó

Ha, ezt a nyakatekert logikát használom, akkor .... például az LMP -nek (404.429 ezer) szavazóval óriási ellenzéke van hiszen 5.290.331 ezren nem rájuk szavaztak.
Képzeld el mekkora ellenzéke van a legkisebb parlamentbe bejutott pártnak, hány millióan ellenzik a politikájukat.
 
Utoljára módosítva:
Ha, ezt a nyakatekert logikát használom, akkor .... például az LMP -nek (404.429 ezer) szavazóval óriási ellenzéke van hiszen 5.290.331 ezren nem rájik szavaztak.
Képzeld el mekkora ellenzéke van a legkisebb parlamentbe bejutott pártnak.
szofisztikus példád gondoltam lesz
De nem a kis-párt veri a mellét hogy a 2/3 és mindenek felett Ő és hogy mindenre felhatalmazást kaptak.
Kormánypárt és nem kormánypárt között egyszerűbb eldönteni.
Hisz a választásnak nem is volt lehetősége másik kormányt ellenzéki pártokból kinevezni.
annyira nincs pártszerű komoly ellenzék itt csak a kormánytagadás lehetett tét.
Nem másik kormány
Ezért LMP és 0 szavazatos pártok példáid soha nem lesznek jók logikailag sem
És nem arról van szó egy kis pártnál hogy ő annak ellenzéke ha nem szavazott rá
De azért a 2/3 nál jobban látszik hogy aki rájuk szavazott az kormánypárti
Egy lehetőség nélküli zsarnokságban(megbundázott választásoknál) már a nem vagyok melletted is ellenzéki lényegében
Merem az mondani egy diktatúrában minden tartózkodás vagy távolmaradás a szavazástól
Eleve tiltakozás a kormány ellen

Ez a passzív tiltakozás
Nem állok be szekértolónak.
Nem szavazok rá
Ezt diktatúráink Rákosi a kötelező szavazással védték ki.
Hisz az mind ellenség neki aki nem szavazott oda mert nem ment el
 
MAradjunk a hir tv nel mert nem kell minden topic valasztasi matematikaval foglalkozni.

Például 2017 -ben is felmondási hullám volt a Hír TV-nél, sokan átmentek az Echo TV-hez. Ha valóban Kálmán Olga hozza egy-egy csatorna nézettségi adatait nyerő pozícióban van.
 
Utoljára módosítva:
a linkre is kíváncsi lennék (honnan a 2.870.200 adat), a NAVI oldalán az alábbi adatok vannak, szóval az összes ellenzékre cakkpakk kevesebben szavaztak :
Lényegtelen nem ezért raktam be ezt a képet azt akartam vele demonstrálni hogy felelős híradókra és személyekre van vagy volna szükség mert ez a kép is demagóg hisz a választási íven olyan párt hogy ellenzéki nem volt...ezért nincs értelme összeadni a szavazatokat.
De, melyik csatornán fogunk valóságossabbat látni?
Marad az internet...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,704
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére