Megszavazták a Sargentini-jelentést. Mit lép Orbán?

Az Európai Parlament (EP) szerda kora délután jóváhagyta a magyarországi helyzetről szóló jelentést, és a következő szintre léptette a Magyarország ellen zajló hetes cikkes eljárást.

A szavazás a következő eredménnyel zárult:

  • igen: 448
  • nem: 197
  • tartózkodás: 48
Ezzel az Európai Parlament szerepe befejeződött az eljárásban. Innentől a nemzeti kormányok uniós törvényhozó testülete, a Tanács felelős az ügyért.

Az Index azt írja, a magyar kormány már korábban fontolóra vette, hogy megtámadja a döntést az EU Bíróságán, mert úgy látják, hogy az Európai Parlament megsértette az uniós alapszerződést a szavazásnál. Az EP nem számítja be az eredménybe a tartózkodók számát, és ezzel a jelentés támogatóinak kedvez. Az uniós szerződés nem rendelkezik a tartózkodásokra vonatkozóan, ezért lehet vita tárgya a kérdés.

Ha a tartózkodásokat is beszámítanák a leadott szavazatok közé, akkor nem lenne meg a szabály által előírt kétharmados többség a jelentéshez.

tn4.jpg
 
Nem veszed eszre, hogy mellebeszelsz?

A jelentés hogyan érékelhetné a kormány munkáját? ... mikor olyan EU korányokkal nem foglalkozik (tehát jónak , etalonnak tartja) ahol éppen kormányellenes tüntetések vannak, békés tüntetők százezreit verik szét. Mihez hasonlította a magyarországi helyzetet mikor azt állítja, itt nincs demokrácia? Az a minta ahol éppen könygázzal oszlatják a kormányellen tüntetőket?

Te is ugyan ugy viselkedsz.
Amikor matekbol hivtak fel az iskolaban felelni akkor valosznü Matyas kiralyrol tartottal ertekezest. ?

Természetesen, ha az iskolában a takarítónő akarna feleltetni.
 
Utoljára módosítva:
A jelentés hogyan érékelhetné a kormány munkáját? ... mikor olyan EU korányokkal nem foglalkozik (tehát jónak , etalonnak tartja) ahol éppen kormányellenes tüntetések vannak, békés tüntetők százezreit verik szét. Mihez hasonlította a magyarországi helyzetet mikor azt állítja, itt nincs demokrácia? Az a minta ahol éppen könygázzal oszlatnak?

Inkább az lehet a gond, hogy nincs nagyobb tüntetés, tehát demokrácia sem lehet....
 
Inkább az lehet a gond, hogy nincs nagyobb tüntetés, tehát demokrácia sem lehet....
A megoldas az, hogy neha a kormany kivonul tuntetni maga ellen, kulonben nincs demakracia?
Szerintem ez azon mulik, hogy az ellenzek inkabb a sajat szetverésével foglalkozik, a vezetoik azon kuszkodnek hogyan lehetne minel tobb penzt megszerezni abbol amit Te meg en kerestunk meg.
 
Na igen, ha nincs belső ellenzék, akkor kintről kell őket segíteni/helyettesíteni, hogy a demokrácia helyes ösvényére terelgessék az eltévelygőket.
 
A jelentés hogyan érékelhetné a kormány munkáját? ... mikor olyan EU korányokkal nem foglalkozik (tehát jónak , etalonnak tartja) ahol éppen kormányellenes tüntetések vannak, békés tüntetők százezreit verik szét. Mihez hasonlította a magyarországi helyzetet mikor azt állítja, itt nincs demokrácia? Az a minta ahol éppen könygázzal oszlatják a kormányellen tüntetőket?
Természetesen, ha az iskolában a takarítónő akarna feleltetni.

Off egy topicba allandoan masrol beszelni mint amirol szo van.
A kormany hozza azokat a donteseket a demokracia leepiteserol amik nem elfogadhatok. NEm a sarki pek vagy a szomszedasszonyod.
Kuldhetnek ujabb konzultaciot rengeteg penzert, ha nem lehet leellenorizni a visszaerkezesek szamat ,meg hasra utnek es be fognak mondani egy szamot azt senki nem fogja elfogadni igy.
Csalas eleve benne van az ilyen leepitett demokraciaban minden vonalon nem csak mert hazudnak mint a vizfolyas hanem mert nem atlathato semmi ami az orszag es emberek szamara alapveto lenne.
Hiaba kiabalnak csalast az Eu szavazasnal, az leellenorizheto nevszerint orszagszerint es ha nincs problema a matekkal megszamolhato.
2/3 a fagyi visszanyalt.
 
Szo szerint igazad van.
Azokat a donteseket a kormany hozza.
...es a szavazok kinyilvanitjak azt egyet ertenek-e vele vagy elutasitjak.
Aztan jonnek a valasztasok, ahol a polgarok velemenyt mondanak szavazatukkal a politikuusok munkajarol, es dontonek arrol hogy a jovoben is igy szeeretnenek-e elni.

Az elmult evek torteneseit erdemes ennek fenyeben vizsgalni, es nem a kozepen befejezni a mondatot azzal, hogy errol pedig szo ne essek, mert esetleg nem nekunk kedvez
 
Ez a demokracia lenyege.
Beloled meg lehet partelnok, mert a legfontosabbat mar megtanultad :)
EU kepviselosegre ne szamits mert a komolyabb penzeket egymas kozt szeretnek elosztani a politikus urak, es aba a korbe nehez bejutni :)
Elobb soprogessel a sajat politikusok lenyulasairol a merhetetlen korupciorol Tiborcka haza elott es raersz utana az Eus politikusok zsebebe kotoraszni. De ha tudsz olyant aki a csaladjat stafirungoza ki batran szoljal mert ez sem felel meg a demokracia alaptezeishez es utana kell menni mert azok a penzek az orszag penze es nem valik magantamogatassa a politikusoknak.
 
Vegig helyeseltem Teeeeeeeeeeeeeeeeeee
Fel nem vetodne bennem olyan botor gondolat,hogy a magyar kormanyon kivul is lopnak csalnak hazudnak a politikusok.
Ez olyan magyar sajatsag, amito lcsak emigracio utjan lehet megszabadulni
 
A jelentés hogyan érékelhetné a kormány munkáját? ... mikor olyan EU korányokkal nem foglalkozik (tehát jónak , etalonnak tartja) ahol éppen kormányellenes tüntetések vannak, békés tüntetők százezreit verik szét. Mihez hasonlította a magyarországi helyzetet mikor azt állítja, itt nincs demokrácia? Az a minta ahol éppen könygázzal oszlatják a kormányellen tüntetőket?

Természetesen, ha az iskolában a takarítónő akarna feleltetni.

A logikad szerint egy tolvajt se lehetne elitelni amig a vilagban rablok is vannak szabadlabon.

Valahogy mas logikad van. Nem az Orban az edesapad?

Az eljaras kivizsgalast jelent.
De ugy latszik mar elöre tudjatok, a vadak nem alaptalanok.

Te Sargentinit egy takaritonönek nevezed.
Ok. Egy takaritonö is lehet tanu egy büncselekmeny kivizsgalasanal. Vagy Orbanisztanban nem?
 
Utoljára módosítva:
Csak azt nem értem, hogy lehet hogy egyes EU kormányok gumilövedékekkel, vízágyúkkal oszlatják a kormányellenes tüntetéseket (esetleg megnézheted, hogyan verik a katalán kisebbséget a spanyoloknál) és közben míg ütlegelik a választóikat a mgyar kormányt kritizálják.
És nem is foglalkoznak az aktuális kormányellenes tüntetésekkel, elvégre azokban az EU tagállamokban baráti szocialista kormányok vannak hatalmon, ott semmi gond az emeberi jogokkal.

Nem értem. Hogy jön a Sargentini-jelentéshez és a bizottsági üléshez az, hogy a tüntetéseket szétverik-e, vagy sem.
 
Teljes gozzel a vizsgalodas ellen vannak, mert ha bizonyitani kell hogy "tiszta minden" ott bizony ujbol elcsusznak.
Csak idohuzasra megy meg a fellebezesuk is hogy szamoljak bele a tartozkodo szavazatokat. Otthon ezt is megeszik. MEg ugy is hogy elore elkertek jogilag a menetet.
Aki tartozkodott vajon mit szolna ahoz ha az o tartozkodo szavazatat oda csapnak a nemek vagy az igenek szamolasahoz? 1979 ota igy szavaznak meg a mag europai orszagok.
 
A jelentés hogyan érékelhetné a kormány munkáját? ... mikor olyan EU korányokkal nem foglalkozik (tehát jónak , etalonnak tartja) ahol éppen kormányellenes tüntetések vannak, békés tüntetők százezreit verik szét. Mihez hasonlította a magyarországi helyzetet mikor azt állítja, itt nincs demokrácia? Az a minta ahol éppen könygázzal oszlatják a kormányellen tüntetőket?

BÉKÉS TÜNTETŐKET SEHOL NEM VERNEK SZÉT EURÓPÁBAN.
Gondoltam csupa nagybetűvel írom, hogy megértsd.
Nem azért vernek szét egy tüntetést, mert kormányellenes.
 
Aki tartozkodott vajon mit szolna ahoz ha az o tartozkodo szavazatat oda csapnak a nemek vagy az igenek szamolasahoz? 1979 ota igy szavaznak meg a mag europai orszagok.

Hányszor volt, hogy az EP-ben kétharmaddal kell dönteni?
Vannak akik szavazatnak nevezik a tartózkodást is, elvégre a képviselő jelen van és megnyom egy szavazógombot ... állítólag a szavazatok (az összes szavazat) kétharmadáról van szó.
 
Utoljára módosítva:
Nyomogathat gombot barhol erdembe a tartozkodas azt jelenti, hogy az adott temaban nincs velemenye vagy nem ert egyet , a se igennel se nemmel.
 
Teljes gozzel a vizsgalodas ellen vannak, mert ha bizonyitani kell hogy "tiszta minden" ott bizony ujbol elcsusznak.
Csak idohuzasra megy meg a fellebezesuk is hogy szamoljak bele a tartozkodo szavazatokat. Otthon ezt is megeszik. MEg ugy is hogy elore elkertek jogilag a menetet.
Aki tartozkodott vajon mit szolna ahoz ha az o tartozkodo szavazatat oda csapnak a nemek vagy az igenek szamolasahoz? 1979 ota igy szavaznak meg a mag europai orszagok.

Szerintem itt a jelentéssel már csak azért foglalkoznak, hogy szavazatokat gyűjtsenek a jövő évi választásokra, mindkét oldalon. Orbán ha akarta volna kisebb kompromisszumok árán elsikálhatta volna még a szavazás előtt a jelentést, de akkor a kutyát se érdekli, most mindenki Mo-ról és róla beszél.
 
Nyomogathat gombot barhol erdembe a tartozkodas azt jelenti, hogy az adott temaban nincs velemenye vagy nem ert egyet , a se igennel se nemmel.

darabszámra a tartózkodás is szavazat, elvégre EP képviselő nyomta meg a gombot ... azon van a vita, hogy összesen hány szavazat volt és annak hány százaléka támogatta a Sargentini jelentést. Mert, ha összeszámolják darabszámra hány szavazat volt, kétharmad NEM támogatta a Sargentinit.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,511
Tagok
615,660
Legújabb tagunk
kisliget
Oldal tetejére