Megszavazták: az Európai Parlament nem támogatja a keleti vakcinákkal beoltottak utazási könnyítését

540 szavazattal, 119 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett megszavazta az Európai Parlament saját tárgyalási álláspontját a digitális igazolvány kapcsán. Így akár holnaptól megkezdődhetnek az intézményközi tárgyalások az Európai Bizottság és az Európai Tanács küldötteivel annak érdekében, hogy júniusban, a turisztikai szezonra működőképes legyen a rendszer.

Az EP álláspontja szerint célszerűbb lenne COVID-19 igazolványnak nevezni a dokumentumot, amelynek tanúsítania kellene, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy hogy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve már átesett a fertőzésen.

Maga a dokumentum a Parlament szerint nem tekinthető útiokmánynak. Lényege abban áll, hogy az igazolványok birtokosainak ne kelljen további kötelező utazási korlátozásokra, például karanténra, önkéntes karanténra vagy tesztelésre számítaniuk, javasolja a Parlament. A képviselők hangsúlyozzák, hogy

a tagállamoknak a be nem oltottak hátrányos megkülönböztetésének elkerülése céljából és gazdasági okokból „egyetemes, hozzáférhető, időben történő és ingyenes tesztelési lehetőségeket” kellene biztosítaniuk.

A parlamenti állásfoglalás rögzíti, hogy a tagállamok általi kölcsönös elismerésnek kötelezően csak az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyott vakcinákra kellene kiterjednie. Ezen túlmenően minden tagállam maga döntheti el, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogad-e, amely legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel.

Jelenleg sem a kínai Sinopharm, sem az orosz Szputnyik nem rendelkezik ezzel az engedéllyel, de a Sinopharm napokon belül megkaphatja. Ugyanakkor ez még mindig csak arra lenne elég, hogy a tagállamok mérlegeljék az elfogadását.

A Momentum, a Fidesz, illetve a KDNP képviselői nemmel szavaztak az EP javaslatára, csupán két magyar képviselő, a jobbikos Gyöngyösi Márton és a szocialista Ujhelyi István támogatta az előterjesztés végső változatát. A DK-sok tartózkodtak, nevükben Rónai Sándor a következőket írta:

“Most tisztán látszik, hogy Orbánék dacból, érdekből, ocsmány módon több százezer magyart vertek át, hitegették őket, hogy a portyázóik által összehordott keleti vakcinák pontosan ugyanannyit érnek az Unióban, mint az EU-s hatóság által engedélyezettek. Épp ezért, bármennyire is jogos lenne, mi, a DK EP-képviselői tartózkodni fogunk, amikor az európai oltási igazolványról szavazunk.”

Jabronka Richárd

vakcinak.jpg
 
Ez Mo-on teljesen felesleges...aki itt meghal, az mind időskorú krónikus beteg...:dr_9:
Én se győzők kondoleálni. Legtöbbször azt irják "... aztán tüdőgyulladást kapott"
Kíváncsi vagyok hányan leszünk a legközelebbi érettségi találkozón.

Rossz lenne ha az oltás miatt nem látogathatnának meg bennünket a magyarországi rokonok, barátok.
 
Az lesz érdekes, amikor a németek meg az olaszok is elkezdik gyártani az orosz vakcinát. AMúgy ez egy szép kormányzati érv lesz: Brüsszel is oltásellenes :D A magyar Ep képviselők kiváncsi vagyok, hogy szavaztak.
Az orosz védőoltást csak akkor fogják itt gyártani és vele oltani ha átment a vizsgálaton,
Akkor pedig nem lesz probléma az utazással.

Sokkal fontosabb, hogy a nyugat lefog mondani a szabadalmi jogról és mindenki gyárthatja az EU-s oltóanyagot.
 
Az öbölmenti arab országokról sok mindent el lehet mondani, de az egyik, hogy az olaj miatt dúskálnak a pénzbe. Mégis a kinai vakcinát vették meg, nem mást. Már egyes országok a harmadik körnél járak vele. Továbbá kínának nem az EU a fő piac a vakcinabizniszben, hanem ázsia és afrika, meg talán latin amerika. Minek küzdjenek a bürokratikus papírozással, ha máshol megveszik nélküle is. Eleve, hogy melyik vakcina milyen, hosszantartó hatásk és mellékhatások és stb. nem ma hanem évek múlva derül ki. Addig az egész konteó jellegű, hisz konkrét bizonyíték még nincs arra, hogy mennyivel jobb vagy rosszabb az "átlag" populációra. a hatásuk. Ami biztos, hogy a beoltottak jobb esélyel vészelik át az esetleges fertőzést, mint akik nincsenek beoltva.
A megvásárlásnak ahogy mondod több oka van.
Az elsőt kifelejtetted. A kínaiak előbb voltak kész az oltóanyaggal mint az Európaiak,
A "papírozás" az szerintem fontos, én sem decemberben iratkoztam fel a listára,
amig megtudtam magamnak engedni, hogy izolacióval védjem magamat addig vártam.

Németországban tegnap túlléptek a napi 1 millió oltás tempót.

Ezzel a tempoval már csak 82 napra van szükség hogy az egész országot beoltsák :) :)
 
Az Eu nem támogatja a kínai bizniszt, nyilvánvaló. Hiszen az egész egy óriási biznisz, ami igen szép dollármilliókat, milliárdokat jelent a gyártóknak, amiből másoknak is csurran, csöppen- gondolok itt az eus biztos millióira.
Szerintem Orbánnak és barátainak könnyebb és rizikó mentesebb a korrupció mint az EU vezetök számára.

Nemcsak anyagi kérdés kitöl vásárolunk oltóanyagot hanem nemzetbiztonsági is.
Nem szeretném, ha olyan keleti függöségbe kerülnének a nyugati EUs államok mint Magyarország.
Mert ügye az oltások csupán fél, vagy egy év védettséget adnak, ezekre az oltóanyagokra sokáig szükségünk lesz.
 
Megfogadtam , hogy nemfogok politzálni , de ezt nemlehet szótlanul hagyni , itt ezt ti is jóltudjátok gazdaságpolitikai érdekek mozognak csak és nagy ivben tesznek a polgárokra ! Hiába is volt az orosz vakcina kifejlesztése az elsök között , de mert orosz szóba sem jöhet az engedelytetése , nemtudom talán emlékeztek rá vagy nemakartok esetleg , de mi valamikor csak az oroszoktól , bocsánat a Szovjetuniótól kapaott oltásokkal lettünk beoltva ! Esteleg még utánna is lehet nézzni amikor a polió nagyütemben terjedt Nyugat-Németországban akkor a politikai vezetés inkább a "vastüdöre" itélt több ezer gyereket , de az ellenségtöl egy csepp gyógyszert sem kért ! Pedig akkor az NDK- vezetés is több millió vakcinát kinált fel a müvelt nyugatnak ! Na csak ennyi lett volna mondani valom , ja

A polio védőoltás egyik formája valóban a "Szovjetunióból" jött de e felfedezője Albert Sabin egy amerikai volt.
Mivel az USA már gyártott egy másfajta oltóanyagot ezért vitte a szabadalmát a Szovjetunióba.

Nem közömbös, hogy a Polio-védöoltás-propaganda az NDK ön-bekerítése, a Berlini fal felhúzása elött volt.

Vegyük sorra:
- A Polio már a 19. század végén (1880) epidémia formájában fellépet
- Az első polio-védöoltást az amerikai Jonas Salk fejlesztette ki halott sejtekből.
- Ezzel a védőoltással az 1960-as évek elejéig a megbetegedéseket 90%-ban vissza lehetett szorítani

- 1959-ben az NSZK-ban megbetegedett 2.114 / 1960-ban 4.198 / 1961-ben pedig 4.673 ember
- Igen, ennek ellenére az NDK-ban csak kevés védőoltásra került sor, az emberek kételkedtek
- Miért? Azért mert a beoltott gyerekek hirtelen más betegségben betegedtek meg, a szülök féltek a rizikótól

- Ezzel ellentétben mig az NDK-ban 1959 ben 958 / 1960 ban csupán 126 / és 1961-ben csak 4 ember betegedett meg.
- Ennek az oka nem csak az volt, hogy az NDK-ban a Szovjet gyátmányu, Sabin-cseppek terjedtek el.
- Keleten ugyanis kötelezö volt az oltás, muszáj volt "nyelni". Továbbá szájon keresztül kanállal be lehetett adni

170px-Bundesarchiv_Bild_183-84387-0001%2C_Infografik%2C_DDR_frei_von_Polio_-_42_Opfer_in_Westdeutschland.jpg

- Igy nézett ki az eredeti NDK-s propaganda "DDR- polio mentes" 1961 julius 1.
- Alig egy hónappal késöbb, 1961. augusztus 3.-án megkezdődött a 160 km hosszú fal épités. :mad2:
- Willi Stoph ezzel próbálta a diktatorikus rendszer fölényét demonstrálni.

- Aki az NDK-ban szocializálódott az elfelejti a történet folytatását
- Egy évvel később, 1962-ben az NDK-beli Ruhr környékén tört ki egy epidemia
- amit a nyugat próbált kihasználni politikai célra. Lásd ujságkivágásokat :)

fura az egész hiszen párhónapja aki ezt állitotta , mármint , hogy oltólap vagy hasonló lesz azt hazugnak , rémhirterjesztönek minösitették ! Most megkérdezném akkor ki is a szava hihetö ??

Most ügye a magyar kormányról beszélsz? Igen ök gondolták, hogy kilehet játszani a szabályokat.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem Orbánnak és barátainak könnyebb és rizikó mentesebb a korrupció mint az EU vezetök számára.

Nemcsak anyagi kérdés kitöl vásárolunk oltóanyagot hanem nemzetbiztonsági is.
Nem szeretném, ha olyan keleti függöségbe kerülnének a nyugati EUs államok mint Magyarország.
Mert ügye az oltások csupán fél, vagy egy év védettséget adnak, ezekre az oltóanyagokra sokáig szükségünk lesz.
Keleti fügőség? Tengernyi alkatrész érkezik keletről számos szakterületen, részben ez is verte a földhöz az európai gazdaságot, amikort kitört ez az egész, hisz a PRC tesztekhez való tesztkit gyártása is nagyrészt ki lett víve ázsiába, mert pár centel nagyobb volt az osztalék. Alapanyagok és félkész termékek terén hatalmas függőség van kelet felé az egész világon.
 
Keleti fügőség? Tengernyi alkatrész érkezik keletről számos szakterületen, részben ez is verte a földhöz az európai gazdaságot, amikort kitört ez az egész, hisz a PRC tesztekhez való tesztkit gyártása is nagyrészt ki lett víve ázsiába, mert pár centel nagyobb volt az osztalék.

Alapanyagok és félkész termékek terén hatalmas függőség van kelet felé az egész világon.
Épp ezért a kérdés miért növeljük ezt? Különösen az egészségünket illetően ne legyünk függők diktatúráktól.

Továbbá sokkal gazdaságosabb, biztonságosabb ha ház közelben produkáljuk az oltóanyagot, különböző Európai országban akkor nem kell a világ másik feléröl szállítani. De-centrális rendszer az biztonságosabb független a politikaiélkötelezettségtöl.

A magyar kormány kussol Oroszország és Kinával szemben, mondván: "Hogy lehet valakit kritizálni akitöl az életet adó oltást vásároljuk". Ez tartalmilag igy elhangzott a Häuptling szájából.

"Ha Orbán azt akarná, hogy a keletivel oltottak is utazhassanak, közzétenné az oltások eredményeinek részletes és ellenörzött adatait" - mondja, szerintem jogosan, a magyar ellenzéki politikus Hadházy Ákos.
 
Utoljára módosítva:
Az lesz érdekes, amikor a németek meg az olaszok is elkezdik gyártani az orosz vakcinát. AMúgy ez egy szép kormányzati érv lesz: Brüsszel is oltásellenes :D A magyar Ep képviselők kiváncsi vagyok, hogy szavaztak.
"Az Európai Parlament nagy többsége szerint csak az uniós gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltottaknak jár automatikusan az utazási könnyítés. A magyar képviselők ezzel nem értettek egyet...

...A Momentum, a Fidesz, illetve a KDNP képviselői nemmel szavaztak."

Magyarország pedig nem támogatja a Magyarország területén kívül, de unió által engedélyezett oltóanyaggal beoltott, magyar lakcímmel is rendelkező, magyar állampolgárok utazási könnyítését.

Hááát, mit mondjak erre? Egy-egy az állás? Vagy addig addig ügyeskedtünk, míg végre csak sikerült seggberúgni saját magunkat?
 
Nem tesz semmit, a keleti oltóanyaggal beoltottak kapnak még egy oltást és el van intézve. :)

Ha Orbán azt akarná, hogy a keletivel oltottak is utazhassanak, közzétenné az oltások eredményeinek részletes és ellenörzött adatait. Miért nem teszi?
 
Utoljára módosítva:
Nem tesz semmit, a keleti oltóanyaggal beoltottak kapnak még egy oltást és el van intézve. :)
Ne kívánj ilyet, az ismeretségi körömben (és a rokonságban is) többeket is oltottak orosz, kínai oltóanyaggal. Többnyire olyan fiatalok fogadták el, akikre uniós oltóanyaggal belátható időn belül nem került volna sor.
 
Nem tesz semmit, a keleti oltóanyaggal beoltottak kapnak még egy oltást és el van intézve. :)

Ha Orbán azt akarná, hogy a keletivel oltottak is utazhassanak, közzétenné az oltások eredményeinek részletes és ellenörzött adatait. Miért nem teszi?
Reggel arról beszélt, hogy kétoltalu egyezményekkel kölcsönösen elismertetik a nemzeti oltási igazolási kártyákat, már talán a szerbekkel és Montenegróval meg is állapodtak.
 
A polio védőoltás egyik formája valóban a "Szovjetunióból" jött de e felfedezője Albert Sabin egy amerikai volt.
Mivel az USA már gyártott egy másfajta oltóanyagot ezért vitte a szabadalmát a Szovjetunióba.

Nem közömbös, hogy a Polio-védöoltás-propaganda az NDK ön-bekerítése, a Berlini fal felhúzása elött volt.

Vegyük sorra:
- A Polio már a 19. század végén (1880) epidémia formájában fellépet
- Az első polio-védöoltást az amerikai Jonas Salk fejlesztette ki halott sejtekből.
- Ezzel a védőoltással az 1960-as évek elejéig a megbetegedéseket 90%-ban vissza lehetett szorítani

- 1959-ben az NSZK-ban megbetegedett 2.114 / 1960-ban 4.198 / 1961-ben pedig 4.673 ember
- Igen, ennek ellenére az NDK-ban csak kevés védőoltásra került sor, az emberek kételkedtek
- Miért? Azért mert a beoltott gyerekek hirtelen más betegségben betegedtek meg, a szülök féltek a rizikótól

- Ezzel ellentétben mig az NDK-ban 1959 ben 958 / 1960 ban csupán 126 / és 1961-ben csak 4 ember betegedett meg.
- Ennek az oka nem csak az volt, hogy az NDK-ban a Szovjet gyátmányu, Sabin-cseppek terjedtek el.
- Keleten ugyanis kötelezö volt az oltás, muszáj volt "nyelni". Továbbá szájon keresztül kanállal be lehetett adni

170px-Bundesarchiv_Bild_183-84387-0001%2C_Infografik%2C_DDR_frei_von_Polio_-_42_Opfer_in_Westdeutschland.jpg

- Igy nézett ki az eredeti NDK-s propaganda "DDR- polio mentes" 1961 julius 1.
- Alig egy hónappal késöbb, 1961. augusztus 3.-án megkezdődött a 160 km hosszú fal épités. :mad2:
- Willi Stoph ezzel próbálta a diktatorikus rendszer fölényét demonstrálni.

- Aki az NDK-ban szocializálódott az elfelejti a történet folytatását
- Egy évvel később, 1962-ben az NDK-beli Ruhr környékén tört ki egy epidemia
- amit a nyugat próbált kihasználni politikai célra. Lásd ujságkivágásokat :)

Most ügye a magyar kormányról beszélsz? Igen ök gondolták, hogy kilehet játszani a szabályokat.
Pici pontosítás... lengyel volt Sabin, bár fiatalon emigrált az USA-ba és ott kutatott.
 
Reggel arról beszélt, hogy kétoltalu egyezményekkel kölcsönösen elismertetik a nemzeti oltási igazolási kártyákat, már talán a szerbekkel és Montenegróval meg is állapodtak.

Európa​

  • 2021 januárjában Szerbia egymillió adagot vásárolt, ezzel ő lett az első európai ország, aki BBIBP-CorV-ot kezdett használni.[76]
  • 2021 januárjában Magyarország 5 millió adagot vásárolt, ezzel az első EU tagállam, ahol BBIBP-CorV oltóanyagot kezdtek használni.[77] Az első 500 000 adag február 16-án érkezett, és február 24-én kezdődtek az oltások a vakcinával.[20]
  • Februárban Észak-Macedónia 200 000 adagot vásárolt.[78]
  • Belarusszia 100 000 adagot kapott ajándékba Kínától.[79]
  • Montenegró 30 000 adagot kapott ajándékba Kínától.[80]
Ez alapján várható Belarosszuia É-Macedódiai megegyezés is :), a többi homály... Nem 1 ismerősöm ezért mondott nemet a Sinopharm vakcinára, borítékolható volt ugyanis az utazási mizéria................ és mielőtt ráveted magad, ez nem az ellenzék műve...........
 
Szlovénia és Bahrein is aláírt. GOndolom főleg az arab országokba lehetlesz utazni :D
 
540 szavazattal, 119 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett megszavazta az Európai Parlament saját tárgyalási álláspontját a digitális igazolvány kapcsán. Így akár holnaptól megkezdődhetnek az intézményközi tárgyalások az Európai Bizottság és az Európai Tanács küldötteivel annak érdekében, hogy júniusban, a turisztikai szezonra működőképes legyen a rendszer.

Az EP álláspontja szerint célszerűbb lenne COVID-19 igazolványnak nevezni a dokumentumot, amelynek tanúsítania kellene, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy hogy friss negatív teszteredménnyel rendelkezik, illetve már átesett a fertőzésen.

Maga a dokumentum a Parlament szerint nem tekinthető útiokmánynak. Lényege abban áll, hogy az igazolványok birtokosainak ne kelljen további kötelező utazási korlátozásokra, például karanténra, önkéntes karanténra vagy tesztelésre számítaniuk, javasolja a Parlament. A képviselők hangsúlyozzák, hogy

A parlamenti állásfoglalás rögzíti, hogy a tagállamok általi kölcsönös elismerésnek kötelezően csak az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyott vakcinákra kellene kiterjednie. Ezen túlmenően minden tagállam maga döntheti el, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogad-e, amely legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel.

Jelenleg sem a kínai Sinopharm, sem az orosz Szputnyik nem rendelkezik ezzel az engedéllyel, de a Sinopharm napokon belül megkaphatja. Ugyanakkor ez még mindig csak arra lenne elég, hogy a tagállamok mérlegeljék az elfogadását.

A Momentum, a Fidesz, illetve a KDNP képviselői nemmel szavaztak az EP javaslatára, csupán két magyar képviselő, a jobbikos Gyöngyösi Márton és a szocialista Ujhelyi István támogatta az előterjesztés végső változatát. A DK-sok tartózkodtak, nevükben Rónai Sándor a következőket írta:

Jabronka Richárd

Csatolás megtekintése 1791791
*
Alapos kivizsgálása szükségeltetne a keleti vakcinákról. Majd részletesen felfedni, mit is tartalmaznak, milyen reakciókra lehet számítani, milyen mellékhatásra és meddig véd? No nem azt sürgetném, hogy minden felületen a részletes elemzésük jelenjen meg, de azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy szakértő kezekbe kerüljön a vakcinák összetétele és hatásuk.
Megértem, sőt részemről támogatom azt, hogy bizony az EU elzárkózik mindazok beutaztatásától, akik ilyen vakcinákkal lettek beoltva. Ráadásul, ha ezekre a vakcinákra még +ban "oltakozik" valaki egyéb vakcinákkal, mit tesznek az oltások a "vállalkozó személy" szervezetével? Bele sem merek gondolni. Részemről nekem sem elég, hogy az ország "nyunyókája" kijelenti, hogy minden vakcina "tökéletes" és jó. Nekem és sok embernek ez nem elég, az EU-nak sem. S, nekik van igazuk Nem a titkolódzás, de a nyílt lapokkal való előrukkolásnak volna helye. De mihamarabb. Ez az ami hiányzik, s ezért van az, hogy sok emberben még mindig és jogosan merül fel a félelem és az elzárkózás az oltás elől. S, ez jogos.
 
Részemről nekem sem elég, hogy az ország "nyunyókája" kijelenti, hogy minden vakcina "tökéletes" és jó. Nekem és sok embernek ez nem elég, az EU-nak sem. S, nekik van igazuk Nem a titkolódzás, de a nyílt lapokkal való előrukkolásnak volna helye.
Dr. Müller Cecíliának 4 szakvizsgája van és ebből 2 járvány kezelésekkel kapcsolatos! - de nem ő volt az aki jóváhagyta a kelti vakcinákat. Még december elején kapott az ország mintákat a vakcinákból, hogy a magyar tudósok, kutatók megvizsgálják, ellenőrizzék. A vizsgálatok eredménye után az OGYÉI személyesen elutazott a gyárakba a gyártást is leellenőrizték és amikor beérkeznek a vakcinák még azok is átesnek egy ellenőrzésen.
A dokumentáció pedig kint volt az interneten. Az orosz vakcinából a németek nagy tétel rendeltek 30 milliót!
 
Ha ez így igaz, miért ódzkodnak az emberek többsége ezektől a keleti oltásoktól?! Az EU miért nem bólint rá? Nem játszom el a döntő bíró szerepét, de én sem, sőt egyetlen "ivadékom" sem bízik ezekben az oltásokban. No, most lehet engem keresztre feszíteni, akkor is leírom, kimondom. Főként a kínai ami gyanús. Hiszen onnan jött az egész "redva". Mekkora pénz van ebben a bizniszben?! Az oroszt még nem is bántom, de a kínait? Sőt beismerték, hogy abból már kevés a 2 oltás, a 3 a javasolt. No, de mindenki saját döntése, ez aztán tényleg magánügy.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,799
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére