Hírek Megvan a döntés. Végleg betiltják a füstölést Magyarországon.

Szerdán elfogadta az Országgyűlés, hogy már csak néhány hónapig füstölhetnek a kertekben rakott tüzek. 2022 január 1-től az egész ország területén tilos lesz a zöldhulladék és avar égetése az udvarokban.

Akár 3 millió is lehet a bírság, de mi a helyzet a grillezéssel?
Jövő évtől tilos az avar és a kerti hulladék égetése. Az ezzel összefüggő, az agrárminiszter által benyújtott, a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény és a természet védelméről szóló törvény módosítását 148 igen szavazattal, 21 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

A módosítás célja a levegő minőségének javítása, ezáltal a lakosság egészségének védelme. A törvény indoklásában emlékeztettek arra, hogy a levegő nem megfelelő minősége miatt uniós kötelezettségi eljárás van folyamatban Magyarország ellen.

A levegőminőség alakulásában pedig a lakossági fűtés mellett kiemelt szerepe van az avar és a kerti hulladék égetésének.
Jövő év január 1-jétől törlik azt a rendelkezést, amely alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják az avarégetést, így általánossá válik a levegő védelméről szóló kormányrendelet alapján a tilalom az egész országban.

avar.jpg
 
Gumelig ,
tudod milyen rohadt a "Raiffeisen" ? Képzeld el nemszállitott nekem olajat igy majdnem üres a tankom és közbe még az árat is megemelte !:eek: Heee ? Mi is volt eddig a Credo ? A márk szabályozza magát nem ? Aztán hol is van a börse most aki elöirja az árakat ?? Mi is volt amikor máról - holnapra az olaj ára a bányász béka ülepe alá került ?
Mint emlitettem , Relotius és kész ! Kút furás meg iskola épités Afganisztánban , tegnap észrevették , hogy amióta a takibánok úralkodnak éh inség van ott ! Eddig nem volt ??na ne már .
Az olajkitermelés, a huszadik század kezdete óta elsősorban a politika játszótere.
Manapság a "Hűvösháború" is szerepet játszhat.
 
Tudjátok-e mi az acél radiál fűtés ? Na az a veszélyes nem az avar égetés és senki nem szól érte semmit, mert nálunk Magyarországon csak azokat b@szogatják akik nem elég gazdagok vagy nem túl szegények. A gazdag röhögve kifizeti a bírságot, a szegény meg úgy sem tudja. Ennyi galvánüzemben kormány közeli vállalkozó biztonsági emberei megemelték a NÉBIH-est és kivitték a kapu elé, ma zárva vagyunk és slussz.
 
Gumit, szemetet égetni is tilos, de ezt általában tudják az emberek, ráadásul eszméletlen büdös, árulkodó, honnan jön a füst.
1632510810926.png

Az avarégetés hagyomány, mégpedig rossz hagyomány, ezért kell tenni ellen.
Szerintem nem kell választani, melyiket kell betiltani, mert mindent, amitől beteg lehet gyerek és felnőtt.

Az utolsó mondatot nem értem ...
 
Mi lesz a kórokozó rovarokkal?
Eddig azokkal a tűz végzett amelyek elbújtak az avarban.
Akkor még ott a fűtés...az oroszok kevesebb gázt adnak. Felerősödik az alternatív fűtési energiák hatása fa , szén , hulladék.
A cikk eleje ismét hatásvadász ˝mi lesz a grillezéssel,˝ ? Mi lenne??
Én is ezt kérdezem!Jelenleg a paradicsom és a babon rengeteg a poloska,ezt nem tehetem a komposztba.A szílvafákat ellepte a mollylepke,amit permetezés útàn le kell vágniAhol én lakom,a kertek nagyrészét nem művelik,parlagon vannak.Ezekkel kellene foglalkozni!
 
Jelenleg kollektív örömködés folyik, persze ha az orbán kormány hozta volna ezt az intézkedést akkor támadnák...
Még hogy tudják ki égeti a gumit és a műanyagot ??....sötétben honnan tudnák??
Ráadásul nem erről van szó hanem az avar égetésről....rossz hagyomány? Miért?
A tarló égetés az maradhat?
Ahogy írod a vidéken rengetegen nem foglalkoznak a kiskertjükkel. Akkor már sajna a saját egyéni védekezés nem sokat ér hisz a kórokozó ahol alvó helyet talál onnan simán visszatér .
Persze hogy környezet szennyező. Ráadásul ki tudja mennyire volt elterjedve a modern világunkban ez a védekezési mód hisz ma vegyszereznek és lebetonoznak tér köveznek majd minden szabad területet.
Meg hogy is néz ki az hogy megveszek a vidéken egy házikót és mit ad isten nem tudok nyugodtan pihenni mert valahonnan jön a füst...meg a trágyaszag, harangzúgás...
Jó lenne ha ennek a vidéki vicsaftnak véget vetnének. Zsákold be majd elhordják és készítenek belőle komposztot de, jó a gombás földdel ismét szennyezek mindent.
Az égetéssel sajna szénmonoxid keletkezik csupa olyan mikronméretű

  • metil-etil-ketonok,
  • etil-benzolok,
  • sztirének,
  • fenolok
kerülnek a levegőbe, amelyek nem csupán mérgezőek, de egy részük felhalmozódik az emberi szervezetben is. Tehát nem bomlanak le, ellenben mérgeznek minket életünk végéig.

A Benz-a-pirén, vagy a Dibenzo-furán talán a két legveszélyesebb vegyület, ami avarégetéssel a légkörbe kerül, mindkettő rákkeltő, sőt öröklődő genetikus károsodásokat okozhatnak.
Akkor mit tegyünk?

Komposztáljunk, és hagyjuk, hogy szerves trágyává változzon az avar.

Mi kell hozzá?​

  • Egy árnyas hely, ahol nem süti direkt napfény a növényi hulladékot.
  • Egy vasvilla (vagy ásóvilla)
  • Kapcsolat a talajjal
Semmi más.
Vagyis rengeteg érvet lehet pro és kontra felsorakoztatni. Egyelőre marad a zsákolás.
 
Ehhez mondjuk a falvakban meg kellene oldani a szemétszállítást! A szelektív kukákat is havonta egyszer szállítják, adtak a c@rnak egy pofont, vagy csinálnák normálisan vagy se hogy inkább
A kukás autó augusztustól november végéig napi szinten járhatna, ha a falvakban a kertekből is el kell szállítani a faleveleket
 
A jól rakott komposztálóban magas hőmérséklet keletkezik, ami elpusztítja a kórokozókat, s azokat a petéket, lárvákat is, ami odakerül.

Ki kell próbálni egy fűkupaccal: lenyírjátok, kert sarkába, műanyag zsákba be, s elfelejteni kb. 4-5 napra (jó időben persze). Összeesik, megváltozik a színe, elkezd bomlani. Egy szerszámmal, akár kézzel is, bele kell nyúlni (nyálkás!), szétválasztani. Ha hideg reggelen csinálod, látszik, hogy gőzölög, ha nyáron, érezni, amikor megfogod, hőfejlődéssel jár.

A fertőzött paradicsomot, más beteg növényi részt el kell ásni, ha nincs ilyen magas hőmérsékletű komposzthalmunk.

Kedves setni!
A tarlóégetés is hosszú ideje tilos! :)

27. § (3) Lábon álló növényzet, tarló és növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék nyílt téri égetése tilos.”​

A kórokozók tényleg nem ismerik a kerthatárokat, de ezért nem érdemes bosszankodni.

A zsákolás megoldhatja a problémát, ha nem akarunk komposztálni, s van rendszeres zöldhulladék-szállítás. Ahol nincs ki kell kényszeríteni - elég sok adót fizetünk.
 
Kár, hogy nem tudsz olvasni. Törvény is előírja az égetést olyan fertőzés estén amikor másként nem lehet kártevő ellen védekezni.
 
Kár, hogy nem tudsz olvasni. Törvény is előírja az égetést olyan fertőzés estén amikor másként nem lehet kártevő ellen védekezni.
Csak jelen cikkben nem errol volt szó, hanem egy elterjedt beidegzésről.
Összel és tavasszal mindenfelé látni lehet a fustot ahogy égetik az elszáradt novénytesteket és az avart.

Ideje volt tenni ez ellen!
(nagy orom is az, amikor a szomszed napokig égeti az összegereblyézett szemetét, te meg szagolhatod vég nelku7l!)
 
Ez ismét egy olyan városi hobbi lemegyünk vidékre lebetonozunk mindent és nekünk friss levegő kell!!
Még hogy égetnek....
Mit gondolnak ezek!
Majd jön a fűtési szezon akkor mi lesz! Az egész évi hulladék lobban lángra akarom mondani füstre....ruhák, cipők , gumik...
Persze hogy felháborító nem azért vagyok vidéken hogy ezt a bűzt érezzem csak mivel este sötét van nem látom kitől jön...nálam elektromos fűtés van nem értem más miért nem tud ilyent építeni.
Ráadásul leárnyékolják a napelemeimet a szomszéd fái.
Kivágni. Kérvény írás hogy betegek a fák és veszélyesek...jönnek kivágják.
(igen ez a mai világ valamit érnek az intézkedések csak idő kell hozzá)
 
Nem kell városi-nem városi(?) ellentétté magyarázni ezt.
Én is városban lakom, kisvárosban.

Az betonoz, írt ki mindent, aki lusta ahhoz, hogy kertje legyen. Idegesíti minden, még a fű is.
Én ezt látom itt.
A másik véglet, akit nem érdekel, mi van körülötte - de ez annál kevesebb, minél "rendezettebb" a környék.

Ilyen emberekből, lustából és nemtörődömből van mindenhol szerintem.

Ilyen nem érdekel senki sem szomszédom éget szemetet egy kinti vashordóban.
Rá kell szólni.
Igaz, nem hálás feladat, mert én, amikor szóltam, hogy tönkreteszi itt sokunk levegőjét, azt kérdezte: a "szomszéd" miért nem szól?
Mondtam neki, hogy én is szomszéd vagyok ember, s most szóltam.

Ha többen tisztában lennének azzal, milyen káros mindannyiunkra, amit csinálnak, szerintem többen szólnának, többen morognának - annak hamarabb lenne eredménye.

A másik a média: jó lenne megmutatni az embereknek, hogyan kell jól fűteni, s mit okoz, ha nem jól teszik.

Nekünk vízteres cserépkályhánk van. Elég drága volt ahhoz, hogy ötször megnézzük, mit teszünk bele. Még a vizes fa is árt, így áttértünk a fabrikettre. Annak lassan kell égnie (különben nem gazdaságos), egyenletesen kell hőt leadnia, hogy a fűtőtestekben meleg legyen a víz, így minimális a környezetszennyezés (alig van füst).
Árammal nagyon drága lenne fűteni, napelemekre pedig nem futja ... :)

A rokonoméknál már vannak, most el kell használniuk a plusz termelt áramot év végéig, mert az elektromos szolgáltató nem veszi át a fölösleget.
Ez is hülyeség.
Ők fognak most elektromos fűtőtesteket venni, s ezt, a fennmaradó áramot így fogják felhasználni.

Nem abszurd?
Pedig mehetne a közösbe, némi díjazás ellenében.
 
Csatolás megtekintése 1817650
Csatolás megtekintése 1817651
Csatolás megtekintése 1817652

S bizony rá kell szólni azokra, akik gumit, műanyagpalackot, szemetet égetnek.

A levéltetvek nagy ellensége, a katica is az avarban telel át. Tavasszal, nyáron nagy szükség van rá, hogy ne kelljen vegyszerezni a veteményt.
Az egyéb rovarokat pedig a madarakra kell bízni :)
(a verebek szívesen etetik a fiókáikat pl. poloska lárvákkal; rengeteg rovart elpusztítanak költési időszakban).

"A levéltetvek nagy ellensége, a katica is az avarban telel át. Tavasszal, nyáron nagy szükség van rá, hogy ne kelljen vegyszerezni a veteményt.
Az egyéb rovarokat pedig a madarakra kell bízni :)
(a verebek szívesen etetik a fiókáikat pl. poloska lárvákkal; rengeteg rovart elpusztítanak költési időszakban)." És mindez piszkosul kevés ahhoz hogy a kertben normális termés legyen.
 
S az avarégetés megoldja ezt a gondot?

Nekem is van kertem. A termés mennyiségét (nálunk) főképp az időjárás (tavaszi túl alacsony hőmérséklet), a beporzók száma, a baktériumok miatti, illetve a gombás betegségek befolyásolják.
Rovarkár minimális van (almamoly), de amennyi van, azt "áldozzuk" a természetnek. Az almák zöme egészséges, ezért erre nem használunk vegyszert sem.
A tetvek az őszibarackon okoznak gondot, de naponta-kétnaponta le szoktuk vízsugárral mosni a fákat reggel-délelőtt, s kéthetente kapnak levéltápot (már pirosodó barackok idején nem!). Így, bár maradnak szívogatók a levélzeten, de mindkét fa köszöni, jól van. Ezévben kevés termés volt mindkettőn, bár csodaszépen virágoztak. Hideg volt tavasszal, s a beporzó rovarok sem voltak túl sokan ennyi virágra.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,738
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére