Hírek Megvan az első ország, ahol bevezetik a kötelező majomhimlő-karantént

Elsőként a világon vezetett be kötelező karantént a majomhimlő-fertőzések miatt Belgium.

Eddig három esetet regisztrált az országban az egészségügyi hatóság. Pénteken jegyezték fel az első esetet, azonban mindhárom fertőzést egy antwerpeni fesztiválhoz köthető.

Világszerte már 14 ország erősítette meg a betegség feltűnését, a WHO pénteki közleménye szerint pedig 50 felett van a gyanús esetek száma. Ezen kívül figyelmeztetett: további esetekre is lehet számítani.

Eddig kilenc európai országban, Kanadában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában találtak fertőzötteket. Korábban főként Közép- és Nyugat-Afrika távoli részein fordult elő a majomhimlő.

Az orvosok az Egyesült Királyságban is „jelentős növekedésére” számítanak az esetek számában.

1653235879230.png
 
A rettegett, igen nagy halálozással járó fekete himlőhöz képest egy akár egyszerű fizikális vizsgálattal is észlelhető különbség a nyirokcsomók megnagyobbodása. A betegség egyébként láz, levertség, gyengeség formájában jelentkezik, és természetesen bőrkiütéssel. Ez utóbbi több stádiumon megy át: a bőrpírtól a később megjelenő hólyagokon át, majd pörk, illetve hámlás kíséri. A kiütések az ágyékon is megjelenhetnek, emiatt esetleg nemi betegségekkel keverhető össze. A lappangási idő nagyjából két hét, amit a fertőzés módja is befolyásol.
Ami az eddigiekhez képest eltérés, az az, hogy az emberről emberre terjedés gyakoribbá vált, illetve a megfertőződött betegek saját szexuális orientáltságukat úgy írták, le miszerint „férfiak, akik más férfiakkal folytatnak szexuális viszonyt”.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,309
Tagok
615,598
Legújabb tagunk
Farkas Krisztina 88
Oldal tetejére