Hírek Mellár: Amíg az ellenzék nem tudja a megélhetési politikusokat kiszorítani, ez a helyzet marad

Baranya megye 1-es választókerületében még nem összesítették 100 százalékban a szavazatokat, 98,88 százalékos a feldolgozottság – a 2018-ban is győztes Mellár Tamás kis különbséggel, 255 szavazattal vezet. Arra számított, hogy legalább 500 szavazattal veri fideszes kihívóját, Kővári Jánost.

Mellár a Magyar Hangnak azt mondta, kalkulált a Jobbik szavazóival, de azok valószínűleg a Mi Hazánk jelöltjére adták le a szavazatukat. Mellár megígérte, átveszi a mandátumát, ha megőrzi az első helyét. Stratégiai hibának látja a Jobbik bevételét az együttműködésbe. Szerinte az előző 12 évben nagyon megerősödött, az egész társadalmon végigvonul a kormánypárt által kialakított függési rendszer, aminek a szegény emberek vannak kitéve.


A négy éve függetlenként győztes, és a Párbeszéd frakcióját választó Mellár a hatpárti megosztottság ellen foglalt állást. Szerinte két pártra, egy bal- és egy jobboldalira lenne szükség, és ezekhez kapcsolódhatnának alegységek, ahogy anno az MDF felépült.


„Itt olyan kis pártocskák is vannak, amelyek nem képesek hatékony politizálást folytatni. Az az embernek a benyomása, hogy ezekre a pártokra csak azért van szükség, hogy legyenek újabb pártvezetők és pártfunkciók, és állami támogatást kaphassanak. Amíg az ellenzék nem kerít sort a szerkezeti megújításra, és nem tudják a megélhetési politikusokat kiszorítani a soraiból, addig a jelenlegi helyzet fog fennmaradni”
– összegzett a 68 éves politikus.

1649223019614.png
 
Őszintén remélem, hogy a hátralévő kb. 3000 szavazat megszámlálása csak megerősíti a pozicióját!
Nagyon a szíveden viseled Mellár sorsát
Ő valóban a pártalkuk áldozata szerinted?
Az mindenképp látszik a Jakab jobbik nem sikeres
ami előtte volt az se volt sikeres
És nekem nem is kellett volna
 
Utoljára módosítva:
A válaszom igen!
(persze, hogy a szívemen viselem, hiszen pécsi, és ha közvetlenül nem is, közvetve az egész megye érdekeit képviseli)
Hogy itt is belekotyogjak: Mellár szerintem is jó fej, de most nincs igaza. A FIDESZben mindenki megélhetési politikus, azért harcoltak olyan veszettül, mindent bevetve a székükért, ha az ellenzék kidobja a hasonlókat, akik másként gondolkoznak, mint a FIDESZ, de azért pozíciót és pénzt is akarnak, legközelebb 5 %-uk sem lesz, mert hát Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Iványi Gáborokkal nem lehet választást nyerni. A lényeg, szerintem az, hogy a vezetők ne legyenek megélhetési politikusok.
 
De hát miért a pártalkuk áldozata?
azért mert a jobbik szavazói eltűntek?
Eltűntek de ettől még Ő volt az közös jelölt

Amit elmeséltem mi esetünk ugyanez emlékezz
egy ellenzéki jelölt egy frissiben előkapart fideszes jelölt ellen
vesztett
Akkor az a eset is bekerülhetne ide mint nem érthető eset
Akkor azzal indokoltad az én estem karakteres jó jelölt megverhette volna a Fideszest
De belátod Mellár esetén keresztül.
Nem számít hogy mennyire karakteres
egyéb tényezők játszanak szerepet
De nézzük az eltűnt jobbik esetét
Nálunk ez se magyarázza meg
Mert igaz hogy nem annyira karakteres ember mint Mellár de tősgyökeres jobbikos
Mégsem ért el eredményt
Pedig
közös induló mindkettő
Ha kiveszed a jobbik láthatatlan szavazótáborát
akkor is nyerni kellett volna
De nem

1649235567203.png
 
De hát miért a pártalkuk áldozata?
azért mert a jobbik szavazói eltűntek?
Eltűntek de ettől még Ő volt az közös jelölt

Amit elmeséltem mi esetünk ugyanez emlékezz
egy ellenzéki jelölt egy frissiben előkapart fideszes jelölt ellen
vesztett
Akkor az a eset is bekerülhetne ide mint nem érthető eset
Akkor azzal indokoltad az én estem karakteres jó jelölt megverhette volna a Fideszest
De belátod Mellár esetén keresztül.
Nem számít hogy mennyire karakteres
egyéb tényezők játszanak szerepet
De nézzük az eltűnt jobbik esetét
Nálunk ez se magyarázza meg
Mert igaz hogy nem annyira karakteres ember mint Mellár de tősgyökeres jobbikos
Mégsem ért el eredményt
Pedig
közös induló mindkettő
Ha kiveszed a jobbik láthatatlan szavazótáborát
akkor is nyerni kellett volna
De nem

Csatolás megtekintése 1854092
Valószínű a háború lehetett a másik nyomós ok, ami a mérleg nyelvét átbillentette. De ez megint csak az én magánvéleményem.
 
Hogy itt is belekotyogjak: Mellár szerintem is jó fej, de most nincs igaza. A FIDESZben mindenki megélhetési politikus, azért harcoltak olyan veszettül, mindent bevetve a székükért, ha az ellenzék kidobja a hasonlókat, akik másként gondolkoznak, mint a FIDESZ, de azért pozíciót és pénzt is akarnak, legközelebb 5 %-uk sem lesz, mert hát Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Iványi Gáborokkal nem lehet választást nyerni. A lényeg, szerintem az, hogy a vezetők ne legyenek megélhetési politikusok.
Igen ez inkább az amivel kezded
Mert falusi idilli okosságnak sem jó
Logikailag magaddal sem jól érvelsz
Ne legyenek megélhetési politikusok ezt hibásan mondja Mellár
Majd azt állítod a Fideszben mindenki az(ez igaz is)erre épül a hűbéri rendszerük
Majd a végén mégis igaznak tartod:"A lényeg, szerintem az, hogy a vezetők ne legyenek megélhetési politikusok."
Valószínű a háború lehetett a másik nyomós ok, ami a mérleg nyelvét átbillentette. De ez megint csak az én magánvéleményem.
Ez csak az egy mondatra kihegyezett kampányhajrá

De választás előtt itt leírtam:
1. Ti háborút akartok/mi életet


mi halálos kampányt csinált a fidesz egy olyanból amire tervezni nem lehetett
És azt is mondtam ez eldönti és bukta
1 pont volt a Ti háborút akartok/Mi életet
És igen a tömeget ez hangolta Fidesz mellé szavazni
Most nézd végig kiket idézett a fidesz média
MZP, a Juhász Ferencet(honvédelmi miniszter)
És még volt a Momentumos x?
Akik mind az (Ukrajna mellé állásba keményítettek bele)
És itt megint érvényes miért van a botcsinálta politikusoknak beszédkényszere főleg őszinte beszéd kényszere
A politikusnak tudni kell szóvirágokat mondani.
Minden kényes kérdést konkrét és veszélyes állásfoglalást kikerülni
hazudni ka kell (politikus úgyis hazug)
Ennek Orbán nagyszerű példája akár a Kellemes karácsonyt mellébeszéléssel
De legtöbb balgaságot MZP mondta
Számára lekell írni hogy mit mond
Vagy ő írja le saját magának és kotoljon rajta1 napot
Nézze meg miként árthat ez mert feleslegesen túl sok amit vállalna
 
Utoljára módosítva:
De választás előtt itt leírtam mi halálos kampányt csinált a fidesz egy olyanból amire tervezni nem lehetett
Túl hamar köszöngetsz ne leselkedj már
Ezt kiegészítem:
Azt is írtan lehet hogy Orbán nem más mint egy hatalomtechnikus de kiváló
Kampányérzékű bármiből olyan fordulatot csinál hogy nyer
És gátlástalan kampánystábja propaganda minisztere Rogán
Média varázslója Habony
Ezek a jó gondolatot olyat ütő kampányt eldöntő adut kreálnak össze
És amíg hasonló ötletes nincs a másik oldalon
És nincs Hozzá gátlástalan Rogán és Habonyok
Addig nem ütőképes az ellenzék
Ki lett volna képes egy mondatra kihegyezni:TIháborút/Mi életet
A gyenge MZP próbálkozott Nyugat/vagy kelet
És a nem előre nem hátra hanem felfelé
Gyenge és a kampánydal is
gyenge de az a Fidesznek se volt most
 
Azt egyébként nem értem, hogy ez a Jobbik hogy a búbánatba kaphatott 9 helyet a listán?
csak harmat gyenge ötlet:
Mert a listát nem személyek viszik hanem a pártnév összes benyomásával
És ennek egy részét még a régi jobbik név adja
És nincsen a lista fertőzve "csak egy megegyezett személy vagy"
A Jobbik név mint emlék még él
Vagy ha a helyi ember nem is tetszett
De emlékszik ki az a sokat dumáló orbánt jól lehordó ember a parlamentben
....................
Ekkor viszont a mostani elnök sikere vitte a listát
Na de ekkor mit értek azok a bemutatások hogy Jakab kit ajánl mint helyi jelölt
Ha ez igaz

Akkor az elöválasztás a közösindulás a kölcsönös visszaléptetés mind mind nem úgy működik mint az elmélet
De mégis ez a legjobb és egyetlen mód
És itt kell mégis igazat adnom neked és Hadházynak
Az ötlet a váz jó
Nem jó a jelölt kiválasztás Te azt mondtad azt is választók tegyék
Hadházy azt mondta fontosabb volt a kiválasztásnál, hogy akinek volt széke ez után is legyen (pártalku)
 
Utoljára módosítva:
Választásnak azt nevezzük ha van alternatíva. Számos videót láttunk, számos emberrel beszéltem akiknek fogalmuk nem volt (illetve téves információjuk volt) az ellenzéket illetően.

Ha 4 évente 5 percet szerepelhet élöben egy ellenzéki képviselö a közmédiában, abbol nem lehet öt megismerni.
Ugyanakkor 4 éven keresztül, naponta 24 órányit csak rágalmazzák öket.

Orbán egy szekta vezető, aki félrevezeti a polgárokat.
 
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de nem Mellár elektronikus hirdetését kapcsolta ki a másik körzet fideszes győztese, hogy is hívják...? Na b..sza meg filmszakadás...(ahogy Ford Fairlane mondta Nagy Feró hangján)... Hoppá, Hoppál! És aztán ez az úriember vádolta meg az ellenzéket csalással :)))))
 
"Itt nem arról van szó, hogy ilyen sokan szeretik a narancsot, hanem arról, hogy ennyien utálják a moslékot".
Korrekt, találó.
 
Választásnak azt nevezzük ha van alternatíva. Számos videót láttunk, számos emberrel beszéltem akiknek fogalmuk nem volt (illetve téves információjuk volt) az ellenzéket illetően.

Ha 4 évente 5 percet szerepelhet élöben egy ellenzéki képviselö a közmédiában, abbol nem lehet öt megismerni.
Ugyanakkor 4 éven keresztül, naponta 24 órányit csak rágalmazzák öket.

Orbán egy szekta vezető, aki félrevezeti a polgárokat.
Ez a baja pont az ellenzéknek mint neked sajnos ….. mindig ugyanazt nyomják … olyan nincs szerintem hogy mindent elfogadnunk ahogy van …akkor szerinted mindig a fidesz marad mert így van nem lehet ellene mit tenni . Kész és akkor amit Te szoktál idézni állandóan a magyar himnusz sorait arról a bizonyos balsors meg a magyarok istene . Nem lehet mindig a választókat hibáztatni úgy hogy közben őket akarja a baloldal is megnyerni . Új strageia kell . Ha nincs meg ujjúlas akkor mindig ez lesz és fölösleges sírni . Bele kell törődni . Az hogy a mi hazánk be került a parlamentbe ez igen durva szerintem tudod a könyv daralok . Beszívott mindenkit maga alá a dk és a csalódott jobbosok mind át szavaztak hozzájuk … kurvara kellemetlen az egész . Egy igen szélsőjobbos került be a parlamentbe és miért ? Hallgattam a nemzetközi sajtó konferenciát amit orban tartott elmondta sajna ami igaz . Be mentek Gyurcsány hóna alá a jobbik és a keletkezett légüres területet megtoltottek a mi hazánk … ez az a part aki nyíltan antiszemita . El lehet gondolkodni . :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,942
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére