Menekültek százait fogadhatja be ideiglenesen Szlovákia

Fél évig maradhatnak majd a homonnai táborban, ahol ellátják, iskoláztatják őket, hogy onnan az Egyesült Államokba, Kanadába és Norvégiába mehessenek tovább.

Szlovákia 250 menekült ideiglenes befogadására készül, akik hat hónapig maradnának az ország területén. Ez a kormány, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Nemzetközi Migrációs Szervezet közötti megállapodástervezetből derült ki melyet a belügyminisztérium tett közzé. A menekülteket az előzetes tervek szerint a homonnai menekültközpontjában fogják elhelyezni.

A megállapodás szerint
a menekültek elszállásolásával, ellátásával és taníttatásával járó költségeket a kormány térítené.
A menedékkérelemért folyamodók azonban fél évnél tovább nem maradnak az országban. Szlovákiánál ugyanis fejlettebb országokba – az Egyesült Államokba, Kanadába és Norvégiába – mennek majd tovább. Petar Lazarov belügyi szóvivő elmondta, egy nemzetközi projektről van szó, melynek célja, hogy segítse a háború elől menekülő embereket.

Amennyiben az ideiglenesen befogadott menekültek közül néhányan távoznak egy harmadik országba, a megállapodás érvényessége idején kiegészíthetik a létszámot további személyek befogadásával. Az összlétszám ugyanakkor nem haladhatja meg a 250 főt. „Szlovákia bevonása a harmadik országokba történő letelepítési folyamatba nagyon hasznos, és nem egy alkalommal mentette már meg menekülők életét” – fogalmazott Zuzana Vatráľová, a Nemzetközi Migrációs Szervezet szlovákiai vezetője.

Nem az ez első alkalom, hogy a menedékkérők végleges elhelyezésének időpontjáig Szlovákia segítséget nyújt a menekültek elszállásolásában.

„2009-től hat alkalommal végeztünk ehhez hasonló tevékenységet. A múltban helyeztünk már el itt kenyai, jemeni és iráni menekülttáborból érkezőket”
– tette hozzá Vatráľová.

Rendkívüli körülmények esetén a szlovák belügyminisztérium határozata értelmében meghosszabbíthatják a menekültek tartózkodási idejét addig, amíg nem távoznak egy harmadik országba. A menekültek Szlovákiába, majd a további országokba való utaztatásának költségeit a Nemzetközi Migrációs Szervezet téríti. A megállapodás azzal a nappal lép érvénybe, amikor azt minden szerződő fél aláírja. A belügyminisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a megállapodástervezetet.

1540907129-SIROjJJlt_md.jpg
 
ha lehet akkor kerüljük el a bűnt és azzal hogy nem engedjük őket be, azzal erősítjük azt amit úgy hívnak hogy prevenció. pénz: kit érdekel a pénz ha a rokont vagy ismerőst ezek megerőszakolnak, megvernek, megvernek? meg lehet venni a bűnt (ne ebből a szarházi orbánból indulj ki) ? nem, azt csak elszenvedni lehet, de ha lehet akkor előzzük meg.
egy biztos: ha nincs migráns akkor nincs baj, akkor minek a problémát generálni?
áruld el: neked mi a jó abból ha a migránsok magyarországra jönnek?
 
MI nem vilagos neked? hany not eroszakoltak meg Mo-on a menekultek es hanyat a magyar ferfiak? kulon szamodra minden ilyen esetre fel fogom hivni a figyelmedet.
Mit nem vilagos hogy Mo -nak a nemzetkozi szerzodeseket be kell tartania a Genfi egyezmennyel egyutt.
MI nem vilagos abba hogy nem oneway utca ez hogy a magyarok kaphatnak menekult kerelmet ha bizonyitani tudjak uldoztetesuket es kaptak is sokan millio felett van ez a szam az 56 osokkal egyutt, mi meg nem adunk senkinek?

Lugos doki a baratnojet egy eletre megnyomoritotta, a Fulophazi elnok vak komondoros ugye "csak" arc csontjat torte parjanak de az elozo asszonyt is darabokra torte csontjait ugy agyon verte.
Sajat hazunk tajan kell eloszor soprogetni.
 
hogy milyen bűncsik történnekk magyarban arról már nem tehetünk, arról igen ha a migránsokat nem engedjük be. de tudod mit? mondj példát hogy mostanában hol történt olyan eset hogy 100-an megerőszakolta egy nőt a magyarok magyarrszágon vagy bárhol a világban!
egy olyan országban ahol nincsen sem háború sem polgárháború és csak azért mennek más országba mert ott jobban élhetnek -főleg munka nélkül- azokat az embereket nem nevezném menekülteknek, hanem csavargóknak.
a kérdést továbbra is felteszem és vároma válaszodat: neked mi jót tettek a migránsok?
 
Igen, ilyen csavargók által elkövetett bűncselekményekről elég sokat lehet olvasni.
Angliában is ilyen csavargók tartottak rabszolgaként főleg nőket, ilyen csavargók dolgoznak papírok nélkül feketén az Egyesült Államokban, ilyen csavargók dolgoztak drogfutárként Dél-Amerikában, Bostonban is ilyen csavargók csaltak ki pénzt az emberektől, Thaiföldön is ilyen csavargók öltek meg két magyar üzletembert, ilyen csavargók jelenlétnek köszönhetően jutott el temérdek mennyiségű heroin és kokain a fogyasztókhoz, de Európa más országaiban is ott vannak ezek a csavargó „törvényen kívüliek”: Olaszországban, Svájcban, Spanyolországban főként a prostitúcióban és lánykereskedelemben „jeleskednek”.
Persze ezek nem igazi csavargók, ezek magyarok!
 
védhetitek, de nem véletlen hogy sok országba vagy nem engedik be őket vagy kitoloncolják. szerintetek miért? mert olyan szende életet élő aranyos-kedves emberkék? értsétek meg: ezek még nem szocializálódtak, ezek még vademberek. vagy minek nevezed azokat akik 100-an megerőszakolnak egy szerencsétlen nőt?
kérdést neked is de mindenkinek aki védi őket felteszem: mi jót tettek nektek a migránsok?
 
mi jót tettek nektek a migránsok?
Magam is az vagyok!
Eddig még soha senkinek nem ártottam, remélem ez így is marad! Egyetemet és főiskolát nem végeztem, de szakközépiskolát igen. Amikor vadembernek nevezed őket az engem borzasztóan sért, nem mindegyikünk terrorista, és igenis vannak közöttünk értékes emberek!
Nem tudom tudsz-e arról, hogy jelenleg az egyik legkeresettebb női terrorista a világon magyar. Hogy magyarok is harcolnak közöttük. Akkor ebből most az következik, hogy a magyarok vademberek, és terroristák?
Miért egy egész népet ítélsz el?
 
Toto@ kerlek fejed be, menjel mashova ezzel a velemenyeddel.

Sem nem csavargo az aki menekul te nem dontheted el, de el kell fogadjad ha a birosag elfogadja a menekult kerelmet akar milyen csavargonak nezel itt embereket.
Vad ember vagy te aki frocsogsz a rasszizmustol.
Azokat az embereket akiket elutasitanak azokat hazakuldik.
Amugy is rengetegen mennek vissza ,mert nem leany alom ilyen gyulolet kozepete elni egy eleten at.
Aki noket eroszakol meg az buncselekmenyt kovet el legyen az menekult vagy magyar. A bunteny tenyet vizsgaljak es itelkeznek es nem az etnikum felol a birosagok.
Canadabol is rengetegen mentek haza ,mert elutasitottak oket es onnantol nincs semmi segitseg, se hivatalos munkavallalasi orvos stb. Mellesleg tobb ezer magyar jart igy az utobbi evtizedbe.
A migransok 70-80% adofizetove valik 1-2 even belul, ami segiti a munka nelkuliseg kordaba tartasat, az aktiv adozok tartjak a nyudijalapokat, a migrans gyerekek mar az itteni kulturaba nonek fel es a hatar a csillagos eg a szorgalmatol fuggoen milyen karriert epit maganak.
A gazdasag porog veluk mert itt koltik el a keresett penzt itt vesznek hazat vagy lakast de aki csak kiadja nekik annak a lako fizeti szinte a torleszteset igy kozvetve o is profital a migransokbol.
Ugy hordasz itt annyi hulyeseget ossze hogy egnek all az ember haja, ugy, hogy eletedbe meg egy migranssal nem talalkoztal nem hogy tarsalogtal volna veluk.
Ok is olyan emberek mint te vagy mas.
En voltam afgan es sziriai irani csaladnal is ,hat olyan tisztasag volt hogy a legy is fenekre ult. MAs kultura a foldon ucsorogtek gyonyoru perzsa szonyegeken nem kanapen az elso generacios szulok, mar a gyerekeik itteni divat szeritn rendeztek be a lakasukat az unokak mar arabul is csak imadkozni tudtak mindez sajat szememmel lattam a gyerekeim osztalytarsainal, azota is minden evben egyszer ketszer meghivnak , eskuvore vagy egy vizitre hozajuk.

Menjel a bortonokbe es nezzel szet hanyfele sulyos eletellenes bunosok vannak bent.
Ott kielheted a fehaborodasodat de ne itt mert a Canadahun mentes a rasszizmustol.
 
Fröcsög a gyűlölet mindenkiből. Habzó szájjal tiltakoznak a migrációba menekülők ellen, de akiket pénzért suttyomba beengednek azok miatt már nincs tiltakozás, ott lapítanak és kussolnak!
Miért nem emelik fel a hangjukat amikor a macedón senkiházi bűnözőt beengedték, sőt mi az hogy beengedték, átcsempészték az országba!
 
Magam is az vagyok!
Eddig még soha senkinek nem ártottam, remélem ez így is marad! Egyetemet és főiskolát nem végeztem, de szakközépiskolát igen. Amikor vadembernek nevezed őket az engem borzasztóan sért, nem mindegyikünk terrorista, és igenis vannak közöttünk értékes emberek!
Nem tudom tudsz-e arról, hogy jelenleg az egyik legkeresettebb női terrorista a világon magyar. Hogy magyarok is harcolnak közöttük. Akkor ebből most az következik, hogy a magyarok vademberek, és terroristák?
Miért egy egész népet ítélsz el?
ember te most miről beszélsz? amit csinálnak ezek a csavargók azok nem pár kalandvágyó, dolgozni akaró személyek, hanem több százezer embercsorda. akiknek igenis ott van a génjükben a primitívség. és hogy te be tudtál illeszkedni a társadalomba (ez valóban dícséretes) ez annak köszönhető hogy olyan neveltetést kaptál amivel nem a rosszat hanem a jót teszed a társadalom számára. de azokat hogy minősíted akik 100-an megerőszakolnak egy védtelen nőt? erre válaszolj!
légyszíves mondd meg és mutasd meg hogy hol olvastad, hogy ki az a női magyar terrorista aki a világon az egyik legkeresettebb! ez érdekelne.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,363
Tagok
615,648
Legújabb tagunk
Anyecsk
Oldal tetejére