Hírek Mennyi pénzt kapott az EU-tól Magyarország 15 év alatt?

Az Európai Bizottság közölt erről adatokat.

Történelmi fontosságú pillanat volt az Európai Unió 15 évvel ezelőtti bővítése, amelynek során tíz, jórészt volt szocialista ország csatlakozott a közösséghez - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Hozzátette, hogy máig lelkes támogatója a 2004-es bővítésnek, amely lehetővé tette a "kontinens földrajzának és történelmének kibékítését".

Eurómilliárdok, új munkahelyek​

Magyarországon 2004-2020 között 55,2 milliárd euró (nagyjából 18 ezer milliárd forint) értékű beruházás valósult meg az európai strukturális és beruházási alapok keretein belül, 2,5 milliárd euró (810 milliárd forint) értékben pedig a Juncker-terv mozgósított további befektetéseket.
Az országban az egy főre jutó GDP 57 százalékkal nőtt 2003 és 2017 között, a GDP az uniós átlaghoz képest 7 százalékponttal emelkedett 2003 óta.

A strukturális finanszírozásra fordított uniós beruházások magyar állampolgáronként 2532 eurót jelentenek. Ezeknek köszönhetően 115 ezer új munkahely jött létre, 3724 kilométernyi útszakaszt és 415 kilométernyi vasúti pályát építettek vagy korszerűsítettek, valamint mintegy 3,5 millió ember számára javult a hozzáférés a víz- és szennyvíz-hálózathoz - közölte az Európai Bizottság.
Végezetül kiemelték, hogy Magyarország 228,9 millió euró összegű támogatást kapott a Horizont 2020 uniós kutatási és innovációs program keretében.

MTI

1686061039062.png
 
"Végezetül kiemelték, hogy Magyarország 228,9 millió euró összegű támogatást kapott a Horizont 2020 uniós kutatási és innovációs program keretében."

Mivel nem jött létre az EU és Svájc között az EU-nak tetsző intézményi keretmegállapodás, azonnal kizárták őket a Horizon 2020 kutatási programból.
Ez tragédia a svájci egyetemeknek.

Ha Magyarország kilépne az EU-ból, még keményebb sorsa lenne mint a jól működő
Svájcnak. Oda lenne ez pénz is és a közös kutatás lehetősége.
Ez csak egy példa a következményekről.
 
Utoljára módosítva:

3.1.9. Magyarország bruttó nemzeti jövedelme (GNI) (1995–)(2/2)​

< >

folyó áron, millió forint
külföldről járókülföldnek fizetendőegyenleg
visszaforgatott jövedelem
egyenlegebből:
ÉvTulajdonosi jövedelemEU-nak fizetett adóEU-tól kapott támogatásBruttó nemzeti jövedelemA GNI növekedési üteme, volumenindex, előző év=100,0%

1995-223 5361 647-25 37127 0185 591 530x
1996-302 000-30677 881-78 1876 800 47399,8
1997-512 3481 340246 530-245 1908 304 550101,6
1998-642 009-1 372251 117-252 4899 786 667103,6
1999-748 448-1 001268 365-269 36610 882 873102,9
2000-776 73118 527297 325-278 79812 550 147105,2
2001-900 862-9 812372 695-382 50714 504 986104,1
2002-991 47215 392462 941-447 54916 442 587104,9
2003-1 062 85828 814463 998-435 18418 063 097104,2
2004-1 361 640122 623640 190-517 56719 18680 53219 787 673104,2
2005-1 540 30145 022555 997-510 97537 477154 75021 131 911104,1
2006-1 704 671320 594720 645-400 05136 444217 15122 810 343104,1
2007-2 116 455742 1801 291 131-548 95152 431216 44123 749 90898,8
2008-2 014 645962 5561 121 428-158 87255 580234 31925 424 540102,2
2009-1 573 3951 858 779897 969960 81041 297333 30625 303 87495,5
2010-1 710 7441 910 6671 306 943603 72434 079310 15526 194 288101,0
2011-2 008 161762 186769 412-7 22637 886398 03027 136 567101,6
2012-2 071 8341 277 7841 363 309-85 52537 009407 88127 707 87099,2
2013-1 954 6361 326 3691 527 877-201 50836 188453 27029 433 515103,3
2014-2 540 788824 9462 068 548-1 243 60243 738450 64531 328 192102,6
2015-2 829 600633 4871 444 631-811 14453 117450 27233 359 807103,6
2016-2 172 1691 261 1852 386 004-1 124 81955 412431 86435 250 965104,3
2017-2 725 4971 488 0693 328 359-1 840 29061 405437 09337 696 009102,8
2018-2 744 5291 141 6722 642 866-1 501 19478 264460 20741 760 148105,7
2019-2 452 3071 288 2532 458 646-1 170 39380 506453 37046 281 687105,8
 
Eurómilliárdok, új munkahelyek
Hm....de, az emberek azok még hazai mentalitásúak.
Gépjárművekkel zárták el az iváncsai ipari park területét szerda reggel az ott dolgozók.
A sztrájkot az akkumulátorgyár beruházásán dolgozó munkások szervezték a jelentős összegű kifizetetlen bértartozások miatt
nem hivatalos információ szerint : a munkavállalók azért nem akarták felvenni a munkát, mert az anyavállalat, az SK ugyan kifizette az alvállalkozójának és az is az övének a megrendelt szakipari munkákat, ám az „al-alvállalkozó” ezt már nem tette meg a munkatársainak.
a felek végül megegyeztek abban, hogy az elkövetkező néhány napban kifizetik azokat, akik a fenti okok miatt nem kapták meg járandóságukat.
 
És mennyit fizetett be...
Amennyit be kellett fizetnie biztos hogy egy fillérrel sem többet.
Mi a problémád vele?
Ami baj az itthon van....Májusban 21,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel ezelőtt, írja a KSH. Ez viszonylag jelentős csökkenés az áprilisi 24 százalékhoz képest. Utoljára tavaly ősszel volt hasonló mértékű az éves drágulás. Az élelmiszer-infláció még mindig kirívóan magas 33,5 százalék, legutóbb 37,9 volt.
De, érdekes módon van egy-két üzletlánc amely sikeres! Ja nem magyar kézben....
Az eddigi összes rekordot megdöntve 1200 milliárdos forgalmat ért el tavaly a Lidl, amivel tíz év alatt majdnem megötszörözte a bevételét. Az Aldival együtt iszonyú tempóban nyomják le riválisaikat. Kérdés, hogy a magyar gazdaságnak jó-e a terjeszkedésük.
Az egyik alap tézise a választásnak hogy ár/érték alapján történik.
A Lild termékek jók ár/érték alapon egyenesen kíválóak.
Az üzletek rendezettek tiszták a kiszolgálás gyors az alkalmazottak segítőkészek.
Igen ebben biztos szerepe van, hogy meg vannak fizetve.
Viszont a “magyar” üzletláncoknak is meg van/volt a lehetőségük mindehhez. Miért nem teszik meg? Miert retkes egy CBA vagy penészes a hűtő a Tesco-ban.
A Lidl es Aldi egyszerre vonzó a vevőnek es a munkavállalónak. Továbbá mindegyik cég tisztességesen időben fizet. Több hazai van aki beszállítója a két nemet diszkont valamelyikének mindenki tud fejleszteni belőle.
Hosszú tavon gondolkodnak és igazuk van.
 
Amíg a multikulti gyerekeket késel meg (mint most a franciáknál), és ez ellen harcol a mi kisgömböcünk (úgy tűnik végső soron igaza is van), addig nyerni fog a választáson. Lehet választani. Pénz legyen vagy totális, kontrollálatlan liberalizmus. (jó eséllyel egyébként akárki lenne a kormányzó párt, ez az egész már örökkévalósan el van b..va.
 
Igen.
Főleg mert az ellenzékszerűek meg csak azért is ellent mondanak a kormánynak menekültügyben. Nem azt nézik hogy mit gondolnak az emberek. Azt hiszik hogy az idegen gyűlölet az a kormány saját találmánya, pedig az is-is.
Amíg az ellenzékszerű politikusaink nem értik meg a választókat addig itt nem lesz földcsuszamlásszerű változás a politikában.
 
Amennyit be kellett fizetnie biztos hogy egy fillérrel sem többet.
Mi a problémád vele?
Ami baj az itthon van....Májusban 21,5 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel ezelőtt, írja a KSH. Ez viszonylag jelentős csökkenés az áprilisi 24 százalékhoz képest. Utoljára tavaly ősszel volt hasonló mértékű az éves drágulás. Az élelmiszer-infláció még mindig kirívóan magas 33,5 százalék, legutóbb 37,9 volt.
De, érdekes módon van egy-két üzletlánc amely sikeres! Ja nem magyar kézben....
Az eddigi összes rekordot megdöntve 1200 milliárdos forgalmat ért el tavaly a Lidl, amivel tíz év alatt majdnem megötszörözte a bevételét. Az Aldival együtt iszonyú tempóban nyomják le riválisaikat. Kérdés, hogy a magyar gazdaságnak jó-e a terjeszkedésük.
Az egyik alap tézise a választásnak hogy ár/érték alapján történik.
A Lild termékek jók ár/érték alapon egyenesen kíválóak.
Az üzletek rendezettek tiszták a kiszolgálás gyors az alkalmazottak segítőkészek.
Igen ebben biztos szerepe van, hogy meg vannak fizetve.
Viszont a “magyar” üzletláncoknak is meg van/volt a lehetőségük mindehhez. Miért nem teszik meg? Miert retkes egy CBA vagy penészes a hűtő a Tesco-ban.
A Lidl es Aldi egyszerre vonzó a vevőnek es a munkavállalónak. Továbbá mindegyik cég tisztességesen időben fizet. Több hazai van aki beszállítója a két nemet diszkont valamelyikének mindenki tud fejleszteni belőle.
Hosszú tavon gondolkodnak és igazuk van.
Németországban is a legjobb a Lidl a nagyok között. Itt ugyan összehasonlítási alapnak nincs CBA vagy Tesco, de emiatt még senkit nem hallottam panaszkodni. :D
 
Igen.
Főleg mert az ellenzékszerűek meg csak azért is ellent mondanak a kormánynak menekültügyben. Nem azt nézik hogy mit gondolnak az emberek. Azt hiszik hogy az idegen gyűlölet az a kormány saját találmánya, pedig az is-is.
Amíg az ellenzékszerű politikusaink nem értik meg a választókat addig itt nem lesz földcsuszamlásszerű változás a politikában.
Ellenzékszerű politikus :rohog:
 
A vilagban mindenhol a menekulteket segitik , mert olyan elethelyzetben vannak , hogy segitsegre szorulnak.
A magyarok is a XX.szazadban millioszamba szorultak segitsegre befogadasra. A kitantogo milliok, II.vh alatt utan, 1956 ok csak a nagy letszamu menekultek . XXI.sz.. kozel egy millio ember hagyta el Mo-ot.
Sok sok konyben irtak le kijoveteluk modjat es tapasztalaikat, nem igen lehet talalni akinek nem adtak volna meg az emberi jogokhoz melto korulmenyeket. meg a ma is mukodo lagerekben normalis elfogadhato korulmenyek vannak tolunk nyugatabbra.
A kormany nagyon rosszul csinalja a menekult ugyet, az ellenzek ebbe nem tud beleszolni mert a dontes a kormany kezeben van es a 2/3 meg a rendeleti kormanyzas ez ugyben sem fog a normalitas fele menni. meg akkor se ha rengeteg penzt kaptak menekultek ellatasara az Eu-tol.
Nem ellensegeskedesre propagandara kell kolteni a menekultek ellen.

Meg par szempont.
Amerikat a bevandorlok tettek naggya. Jelenleg is evi tobbszazezer erkezik hivatalos bevandorlassal.
A munkero adva van ami sok orszagban fontos mert az aktiv adozok tartjak fent a nyugdij rendszert. Gyerekeik mar teljesen asszimilalodnak az odott orszag kulturajaba. Iskolaikat ott vegzik el.
A rostan neha neha atcsusznak a criminal emberek is, de nincs ez maskeppen a magyaroknal se, legalabb 5 gyilkosagrol tudok ami itt a varosba tortent es a magyarok voltak az elkovetok, meg se mondjuk hogy a magyarok gyilkos nemzet.
kb 1000 bunozot akiket eliteltek szabadon engedett a magyar kormany akik embercsempeszessel foglalkoztak.
Akkor hogy is a van a menekult elleni propaganda? Ezek az emberek nem fognak mas foglalkozasba kezdeni hanem a legriziko mentesebb orszagon keresztul fogjak uzni foglalkozasukat. Hogy az Eus orszagok nyugatabbra mit szolnak hozza mert ez az embercsempeszes nem a legalis bevandorlas, igy az o bevandorlas politikajukat boritja fel az ilyen huzasok.
Az akumlatorgyar maniajukra kell legalabb felmillio ember akik utan milliokat fizetnek majd, ingyen a menekulteket akiket leellenoriztek lehetne alkalmazni es mar a munkero hiany enyhulne.
 
Vannak szabályok amiket illik betartani és nem csak azt ami nekünk kedvezőek.
Sziasztok:)
Nem ártana betartani őket, mert az EU szabályai,törvényei, ítéletei erősebbek, mint a hazai. Persze vannak kivételek.
A devizahitelesek is kaptak egy újabb kedvező ítéletet az EUB április 27-i ülésén, ami felforgatja ezeket az ügyeket.
 
A vilagban mindenhol a menekulteket segitik , mert olyan elethelyzetben vannak , hogy segitsegre szorulnak.
A magyarok is a XX.szazadban millioszamba szorultak segitsegre befogadasra. A kitantogo milliok, II.vh alatt utan, 1956 ok csak a nagy letszamu menekultek . XXI.sz.. kozel egy millio ember hagyta el Mo-ot.
Sok sok konyben irtak le kijoveteluk modjat es tapasztalaikat, nem igen lehet talalni akinek nem adtak volna meg az emberi jogokhoz melto korulmenyeket. meg a ma is mukodo lagerekben normalis elfogadhato korulmenyek vannak tolunk nyugatabbra.
A kormany nagyon rosszul csinalja a menekult ugyet, az ellenzek ebbe nem tud beleszolni mert a dontes a kormany kezeben van es a 2/3 meg a rendeleti kormanyzas ez ugyben sem fog a normalitas fele menni. meg akkor se ha rengeteg penzt kaptak menekultek ellatasara az Eu-tol.
Nem ellensegeskedesre propagandara kell kolteni a menekultek ellen.

Meg par szempont.
Amerikat a bevandorlok tettek naggya. Jelenleg is evi tobbszazezer erkezik hivatalos bevandorlassal.
A munkero adva van ami sok orszagban fontos mert az aktiv adozok tartjak fent a nyugdij rendszert. Gyerekeik mar teljesen asszimilalodnak az odott orszag kulturajaba. Iskolaikat ott vegzik el.
A rostan neha neha atcsusznak a criminal emberek is, de nincs ez maskeppen a magyaroknal se, legalabb 5 gyilkosagrol tudok ami itt a varosba tortent es a magyarok voltak az elkovetok, meg se mondjuk hogy a magyarok gyilkos nemzet.
kb 1000 bunozot akiket eliteltek szabadon engedett a magyar kormany akik embercsempeszessel foglalkoztak.
Akkor hogy is a van a menekult elleni propaganda? Ezek az emberek nem fognak mas foglalkozasba kezdeni hanem a legriziko mentesebb orszagon keresztul fogjak uzni foglalkozasukat. Hogy az Eus orszagok nyugatabbra mit szolnak hozza mert ez az embercsempeszes nem a legalis bevandorlas, igy az o bevandorlas politikajukat boritja fel az ilyen huzasok.
Az akumlatorgyar maniajukra kell legalabb felmillio ember akik utan milliokat fizetnek majd, ingyen a menekulteket akiket leellenoriztek lehetne alkalmazni es mar a munkero hiany enyhulne.
Ez igaz lehet azokban az országokban, ahol van elegendő pedagógus.
Európában nincs, és ebben nagy változásokra sem lehet számítani, mivel annyira alulfizetettek (ők is), hogy senki nem akar pedagógus pályára menni. Münchenben szerencsés az a gyerek, aki 5 éves korában bejut valamelyik/akármelyik/bármelyik óvodába, akkora a túljelentkezés, és akkora a hiány óvodapedagógusokból, hogy férőhely bővítésről szó nem lehet.
Hová vigyék még lejjebb a követelményeket? Már gyakorlatilag most is bárkiből lehet pedagógus, egyetlen követelmény, hogy hajlandó legyen x évet végigülni az iskolapadban.
 
Hm....de, az emberek azok még hazai mentalitásúak.
Gépjárművekkel zárták el az iváncsai ipari park területét szerda reggel az ott dolgozók.
A sztrájkot az akkumulátorgyár beruházásán dolgozó munkások szervezték a jelentős összegű kifizetetlen bértartozások miatt
nem hivatalos információ szerint : a munkavállalók azért nem akarták felvenni a munkát, mert az anyavállalat, az SK ugyan kifizette az alvállalkozójának és az is az övének a megrendelt szakipari munkákat, ám az „al-alvállalkozó” ezt már nem tette meg a munkatársainak.
a felek végül megegyeztek abban, hogy az elkövetkező néhány napban kifizetik azokat, akik a fenti okok miatt nem kapták meg járandóságukat.
Sajna ilyen a magyar mutyi. Rengeteg olyan munkaerőkölcsönző cég van, ahol csak minimálra vannak bejelentve a melósok, a többi meg boritékban érkezik. Valahogy mégsem őket veszik elő adócsalás miatt, ha meg mégis, a vezetőség tiszta olyan emberke aki csak papiron vezeti a céget.
 
Nem azert nincs pedagogus mert keves vagy sok a gyerek hanem mert nem fizetik meg oket es multszazadi modszerekkel valo tanitast varnak el toluk.
Nem megmagyarazni kell miert es mi nem jo hanem ,ha valamit nem tud az ember akkor megtudja hogy hogy dolgozik ahol szazezrevel fogadnak menekulteket.
Nemetorszag is alkalmas volt es most is hogy tanitsak azokat a menekultek gyerekeit akik jottek.
Az se igaz hogy nem tudjak leellenorizni ki terorista ki menekult ki meg probalkozo... .Ennyire nem lehet rossz a titkos szolgalat hogy semmit nem tudnak senkirol. 30-40 eve mindent tudtak a szoc orszagokrol. akinek kiesett valami info az emlekezetebol ,es lass csodat mondtak neki ki mi is az es csak amultak sokan hogy mindenrol tudtak, so, azota visszafejlodott ez a napra keszseguk?
Egyszer mikor hazamentem rakerdezett hataror hol van a magyar utlevelem? igen meglepodtem mert mar vagy 20 eve le volt jarva es miert is lenne nalam.
Masik alkalommal azt mondtak mikor jottem vissza Canadaba, oruljek hogy kiengednek, es jott meg ket pali faggatozott....kiderult tovabb maradtam mint szabadott volna, es nem gyoztem magyarazni a bizonyitvanyom ,az idegesegtol mar a viz is kivert a csaladom Canadaba en meg szorokozok egy .......balfacan hatarorrel.
Kiderult az volt a baj mar vagy a 3. fonoknel hogy tovabb maradtam a kelletenel. Beutaztam repulovel Bp re, utana kivittem Becsbe anyukamat kicsit bevasarolni 2 napra, es jottunk vissza kocsival es olvastam eus polgarok ez a sor Eu-n kivuliek masik sor be alltam mert csak megint canadai utlevelem volt es jobb ha minden torvenyt betartok rendben is volt minden megkaptam a stemplit az utelevelembe beleptem Mo -ra.
Hiaba erveltem hogy en Ausztriabol leptem be az orszagba legutobb ,nem fogadtak el, es nem jartam az idegen rendeszeten. Honana fenebol tudtam volna hogy ha kimesz es bejosz az orszagba az nem szakitsa meg a tartozkodast, miert is mentem volna idegen rendeszetre ha egyszer magyar vagyok .
Ha velem aki Bp szulettem anyam is, tokeletes magyarsaggal beszelek irok olvasok ezt az ingyen cirkuszt vegig csinaltak mit csinalnak aki menekult vagy migrans?
Utolog lehet hibaztam de semmi info semmi propaganda papir nincs ami tajekoztatast adna hogy 30 napig lehetsz otthon utana a viszontlatasra vagy kerelmezni kell maradasod, de kell hogy kinel hol miert laksz majd minden info, vagy bankszamla melyik szalloda hol meddig , ki marad Canadaba nev cim telefon stb.
Falmelleki duma hogy nem tudnak senkirol semmit. Minden menekult migransrol mindent tudnak, csak kodositenek meg melledummalnak.
 
Nem azert nincs pedagogus mert keves vagy sok a gyerek hanem mert nem fizetik meg oket es multszazadi modszerekkel valo tanitast varnak el toluk.
Nem megmagyarazni kell miert es mi nem jo hanem ,ha valamit nem tud az ember akkor megtudja hogy hogy dolgozik ahol szazezrevel fogadnak menekulteket.
Nemetorszag is alkalmas volt es most is hogy tanitsak azokat a menekultek gyerekeit akik jottek.
Melitta, fogalmad nincs a németországi viszonyokról.
Tavaly szeptember óta keresnek, de azóta is több száz óvónői, tanítói, tanári állás betöltetlen Münchenben és vonzáskörzetében. Óvodába már felvennének németül alapfokon beszélő, magyar óvónőképző szakközépiskolát végzettet is, de az ilyen végzettséggel rendelkezők már Magyarországon is nyugdíjba, nem külföldre dolgozni készülnek.
Berlinben csak papolnak, hogy a befogadásnak nincs felső határa, mindenki jöhet, aki akar, de minden gond a tartományok -leginkább Bajorország mivel itt lépnek be- nyakába zúdul. Oldják meg a tartományok ahogy akarják, vagy ahogy tudják, ez már nem a politikus dolga.
Több évre előre be vannak táblázva, hogy mikorra jutnak be majd óvodába a gyerekek (itt már a gyerek megszületésekor jelentkeznek a szülők hogy a gyerek óvodai várólistára kerülhessen).
A felnőttek oktatásáról nem is beszélve. Egy-egy VHS nyelvcsoportba maximum 12 főt vehetnek fel. Több ezren!!! vannak várólistán a városban, évekbe kerül, mire sorra egyáltalán sorra kerülnek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,426
Tagok
615,656
Legújabb tagunk
tifani1214
Oldal tetejére