"Merj nagyot álmodni!" – Így vonul a Budapest Pride

Megkezdődött szombat délután a 23. Budapest Pride programsorozat záró rendezvénye, a "Merj nagyot álmodni!" mottóval meghirdetett felvonulás.

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) és támogatóik a Városligeti fasorban gyülekeztek, majd a Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett felvonulás több ezer résztvevője elindult a Parlament előtti Kossuth Lajos térhez.

DMARC20180707001.jpg

MTI Fotó: Mónus Márton

Az Andrássy út-Nagymező utca-Bajcsy Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalra tervezett menet élén szivárványszínű zászlókkal és luftballonokkal feldíszített, nyitott platójú kamion halad.

pride1.jpg

MTI Fotó: Mónus Márton

Az emberek több kamionon, illetve a menetben ugyancsak szivárványszínű zászlókat lobogtatva énekelnek és táncolnak a dübörgő zenére.

A szervezők előzetes közlése szerint a felvonulás két rövid beszéddel zárul.

(MTI)

Kaptal szemelyre szolo meghivot a Pride felvonulasra????mert ha enm akkor miert mesz oda, polgarpukasztas miatt?
NE is menjel mert oda azok mennek akik elvezik a bulit tamogatjak az egyenlo elbiralasi jogot es mint minden fesztival fergetes buli. A rioi karneval nem zavar?meg ugyse hogy tobb turista esik aldozatul a nagy esemenynek, es mondhatom neked amit lattam 20cm ruhaanyag nem volt a felvonulokon,es megallapitani enm tudod ki a traszvesztita a sok lamambat tancolok kozott.
Lassan mar olyan leszel mint az a kecskemeti oregasszony aki minden evben ki van akadva es csak fujjog micsoda felhaborito felvonulas, mikor megkerdeztek akkor miert utazott Bp-re a Pridera ha ennyire nem tetszi neki.....

Nem, nem kaptam meghívót oda. De az egész onnan indult ki, emlékezz csak vissza kérlek, hogy panaszkodtam, hogy itt a CH-n mennyire túl vannak reprezentálva ezek a bizonytalan nemi identitású csoportocskák. Azaz, persze hogy nem kaptam meghívót felvonulásra, nem is megyek ki rá, de nem ez a téma, azaz ezt emlegetned terelés, már bocs! Ugyanis hiába nem megyek ki a felbonulásra, de „kimegyek” így virtuálisan a CH-ra, híreket olvasni, fórumokat böngészni, stb, és itt igenis egyre nagyobb gyakorisággal van ez a képembe nyomva!
 
Sok olyan tema van amit az ember nem olvasgat nem irogat ra mert nem erdekli egyszeruen at kell ugorni. Mivel ez a rendezveny sorozat 1 honapos program van mirol beszamolni. /Igy is kimaradt a toronto Priderol a kepek a programol./
A "tulreprezentalashoz" erosen te magad is hozzajarulsz a beirasaiddal ebben a temakorben.
 
Legyek őszinte, efféle cikkeknek jobban örülnék:
https://www.autonavigator.hu/cikkek/szasa-robotot-epitett-ladabol-igen-abbol/
 
dicséritek agyba-főbe mintha ez mittudomén milyen nagy ALKOTÁS volna, mármint az volna alkotás hogy valaki másképp használja a fütyijét mint ahogy azt tulajdonképpen eltervezte a Természet és az Evolúció!

Nézd csak meg épp e topik címét, Beka, nézd meg jól: Ugye az van ott hogy "M?erj nagyot álmodni!"
EZ VAN OTT VAGY NEM EZ VAN OTT?!

És ezt amiatt emelem ki így mert most tedd a szívedre a kezedet és valld be őszintén: Te valamiféle nagy álomnak tartasz de tényleg és igazán olyasmit, hogy egy férfi egy másik férfi fenekébe dugja a hímvesszőjét?! Vagy hogy elkezdi szopogatni a... hm, nem írom le de tudod ugye hogy mit... Meg hogy pucérkodnak felvonulás közben, s kiskorúak előtt is?!

Most komolyan, te, Beka, nyilván szereted magadat jóérzésű nőnek tartani, ugye? Ilyen minőségedben te tényleg és igazán mered-e azt nyilatkozni, hogy mások, pláne a többség SZÁNDÉKOS BOSSZANTÁSA, az méltó az olyan jelzős szerkezetre, hogy „nagy álom”?!

Nagy álmom hogy bosszantsam a többieket! - így lehetne kifejezni ennek a felévonulásnak a lényegét. Hát, hm... Bocs de ezzel nem értek egyet!

Nem, nem dicsérjük őket, csak elfogadjuk őket!

Valóban az a hír címe, hogy merj nagyot álmodni!
Ebben az országban, és még jó néhányban számukra valóban csak álom az, hogy házasságot köthessenek, gyereket fogadhassanak örökbe úgy, hogy azt ne szenzációként tálalják. Magyarország a külföldön kötött melegek házasságát sem ismeri el, max élettársi kapcsolatnak kezeli.
Nem, nem, és nem bosszantás a felvonulásuk, figyelemfelkeltés, hogy léteznek, éreznek, szeretnek, Ők is emberek! Ugyanolyanok, mint mi! Egyedül a szexuális beállítottságuk más!
Miért baj ha mernek nagyot álmodni? Kinek ártanak ezzel?
Kinek árt az egyetemi professzor barátom azzal, hogy több, mint 49 éve együtt él a hegedűművész párjával? Nevelőszülőkként felneveltek 4 kisfiút, egyik sem lett homoszexuális, az ötödik gyerek egy kislány, ő sem lett megfertőzve, maximum a zeneszeretetével, jövőre végez a konzervatóriumban.
Erről, ilyen életről van bátorságuk álmodni a Magyarországon élőknek is. Olyan nagy baj ez? Semmibe sem kerülne elfogadni őket olyannak amilyenek!
 
Ettől neked persze még jogod van ehhez a véleményedhez, csak azt ne próbáld elhitetni velem, hogy ez a nézet kiegyensúlyozott, vagy legalább békességre törekvő, és a társadalmi megosztottság ellen való! Mert ez ugyanúgy megosztást szít, ideológiai lövészárkokat ás mint a másik oldal nézetrendszere.
Szerintem megfogtad a lényeget tömören..Nem kiegyensúlyozott,nem társadalmi békességére törekvő.Ellentéteket szít,lövészárkokat erősít.Csak azt ne várd, belássák káros mivoltát, az ideológiai lövészárok építésnek.
Legfeljebb az lesz, tovább bizonygatják ártatlan arccal, ők elfogadók csupán.Ez a mondat is így ismét a megosztást növelné aki leírja magukról.

Érdemes volna egy mondatot kiemelni mennyire nem értő félre kedvére kifordító:
A "tulreprezentalashoz" erosen te magad is hozzajarulsz a beirasaiddal ebben a temakorben.
Nem beírást mondott, mint túlreprezentálást, hanem témaköri cikket.
Nagy különbség
 
Utoljára módosítva:
Nem, nem dicsérjük őket, csak elfogadjuk őket!

Valóban az a hír címe, hogy merj nagyot álmodni!
Ebben az országban, és még jó néhányban számukra valóban csak álom az, hogy házasságot köthessenek, gyereket fogadhassanak örökbe úgy, hogy azt ne szenzációként tálalják. Magyarország a külföldön kötött melegek házasságát sem ismeri el, max élettársi kapcsolatnak kezeli.
Nem, nem, és nem bosszantás a felvonulásuk, figyelemfelkeltés, hogy léteznek, éreznek, szeretnek, Ők is emberek! Ugyanolyanok, mint mi! Egyedül a szexuális beállítottságuk más!
Miért baj ha mernek nagyot álmodni? Kinek ártanak ezzel?
Kinek árt az egyetemi professzor barátom azzal, hogy több, mint 49 éve együtt él a hegedűművész párjával? Nevelőszülőkként felneveltek 4 kisfiút, egyik sem lett homoszexuális, az ötödik gyerek egy kislány, ő sem lett megfertőzve, maximum a zeneszeretetével, jövőre végez a konzervatóriumban.
Erről, ilyen életről van bátorságuk álmodni a Magyarországon élőknek is. Olyan nagy baj ez? Semmibe sem kerülne elfogadni őket olyannak amilyenek!

Most meg vagyok zavarva. Létezne hogy két külön pride is létezik, az egyikről beszélsz te, Beka, a másikról Melitta? Mert Melitta elismerte immár sokadszorra, hogy az egésznek a lényege a polgárpukkasztás. Te meg azt emlegeted hogy így örökbefogadás meg úgy. nagyon nem azonos a kettő!

Én hjlamos nvagyok Melittával egyetérteni annak alapján amit a képeken láttam, hogy a polgárpukkasztás a lényege. Tudod, abszolút lehetetlen hogy megnöveljék a velük szimpatizálók számát (mondjuk arra hogy megszavazzák a gyermekek örökbefogadhatóságát nekik) azzal, hogy teljesen pucéran de bőrszíjakat viselve vonulgatnak, és a porban fetrengve üvöltenek mintha őrültek lennének vagy epilepsziások vagy tudomisén!

Ez tényleg polgárpukkasztás. Ha igazi tiltakozás volna, meg valamiféle jog kiharcolása a tüntetéssel, vagy erődemonstráció hogy ilyen sokan vagyunk, azt akkor úgy kéne művelniük mint ahogy a politikai pártok teszik a felvonulásaikkal. Elismerem, ott is történhetnek kilengések és atrocitások, de legalább a szándék látható, legalább kezdetben, a normális viselkedésre! Az biztos hogy nem bőrszíjakba vannak öltözva, épp a nemi szervüket pucéran hagyva!

Érted a különbséget, Beka? Polgárpukkasztás versus célokért küzdés.

A polgárpukkasztás márpedig nem „nagy álom” a szememben, és elítélem.
 
A polgarpukkasztas mellett a felvonulas celja az egyenlo elbiralas stb a tarsadalom minden szintjen kepviselteti magat.
Ne jarkaljal ilyen fesztivalokra ha nem szereted, nem tetszik.Nem kotelezo.
A pucerkodas miatt a rioi karnevalhoz lehet hasonlitani. A prud emberek tartozkodjonak az ilyen rendezvenyektol.
A rendezvenyrol tudni lehet hogy jelmezekbe es alig ruhaba is lesz aki felvonul.
Komoly penzt fizetnek a varosnak a Pridesok, es evrol evre nagyobb, minden helyen a resztvevok, a szimpatizansok.
A felvonulok kozott van egy csapat mindig akik nem oltozkodnek fel sehogy.
Fiuk lanyok adamkosztumbe tancolnak, lehet ok csak magamutatok exhibicionistak es nem is biztos hogy mindegyikuk azonos nemuek tarsasagaba elik eletuket.

2018 Pride Toronto

fb_20767739_264683394021702_2896354999493381581_n.jpg

Minister Elnok Mr. Trudeau
toronto-pride-parade-20160703.jpg

exhibicionistak
christian-zealots-dressed-up-as-gay-zombies-at-toronto-pride-body-image-1467753093.jpg

20140628-World-Pride-Toronto-Dyke-March-135-Photo_by_Corbin_Smith.jpg

20140628-World-Pride-Toronto-Dyke-March-132-Photo_by_Corbin_Smith.jpg

toronto_pride_2018_DSC_4357.jpg

New York
images

nyc-pridemarch-2018-001.jpg

1-nyc-pride.jpg
 
Mikor mondtam olyat, hogy szimpatizálok a riói karnevállal? Köztudott különben is hogy azon a karneválon rengeteg erőszakos cselekmény is történik, nemcsak nemi erőszak de komoly gyilkosságok is! A Pride-t tehát nem védi az, hogy hasonlít a rióihoz.

Az se érv hogy én ne járjak efféle felvonulásokra. Nem járok, de ettől még van bennem együttérzés azok iránt, akik olyan környéken járnak, ahol ezek felvonulnak, s emiatt tetszik vagy sem nekik, de el kell viselniük ennek a látványát, meg a nagy tömeget, meg mindent amivel ez jár! Nézd, Szíriába se járok, de ettől még együttérzek azokkal, akiket ott lemészárolnak!

Az se érv hogy komoly pénzeket fizetnek a városnak. E pénzekből nem kapok semmit, de különben se eladó a meggyőződésem. Mi több, azok se kapnak ilyesmit akik ott élnek ahol felvonulnak ezek, ugyanis remélem te se vitatod hogy nem az ő nzsebükbe megy a pénz. Sőt, a város se hiszem hogy nagyon gazdaghodna belőle, mert ismerve a magyar viszonyokat, nagy részét biztos ellopják a politikusok és tisztviselők.

A fő kérdés azonban az, hogy miért úgy kell megszervezni e rendezvényt, hogy közben bosszantsanak is másokat?! Te is úgy rtad:

"A polgárpukkasztás mellett"...

Miért nem lehet erről a pukkasztásról lemondani, s csak azt megtartani a felvonulásból, amit a jóérzésű emberek is képesek lennének támogatni és elfogadni?!

Most is milyen képeket linkeltél be. Ki kellett cenzúrázni róluk az ivarszerveket, ugye? Ha nem lehet efféle képeket cenzúra nélkül leközölni a médiákban, miért lehet és kell ezt megtűrni élőben, közterületen, akár az év bizonyos napjain is?!
 
A felvonulás kritikusairol egy szakálas vicc jutott eszembe.

Egy idősb hölgy felháborodva telefonál a rendőrségre feljelentést tenni, mert a szemben levő házban nyitott ablaknál, láthatóan szeretkeznek.
A kinyomult rohamosztag merengeti a szemét, de nem lát semmit.
Igen igen, mondja a hölgy, de áljanak fel a székre.
 
Igen??
Nehogy azt mondd már hogy még a janicsárok is azok voltak???
Pedig azt hittem hogy ez csak a 19. század óta lett divat.
Mondasz egy szót:lett divat.
Igen Első hallásra sokan tiltakoznának mondván mindég is voltak buzik.
De találó amit mondasz, mert mindenből lehet divatot csinálni és sok ember sikkből kipróbálja és teszi ami divattá válik.
Többnek érzi magát ha trendkövetőnek mondhatja magát.
A sátánizmus is tud divattá válni meg sok szekta.
 
Utoljára módosítva:
Sajnálom hogy ez a kép nem váltott ki semmilyen érzelmet.
Mert ez is lehetne a büszkeség napja...
Hát nem mert egy képet szöveg nélkül nem nagyon lehet hová besorolni véleményezni ha nem tudjuk mit ábrázol hol készült és mi a tartalma.
Ha már képek állítólag az is ma készült a felvonuláson....
De melyiken és hol?
Ami látható valami jelmezes felvonulás
Nos a pl. a busó járás önmagában nem lehet büszkeség napja.
Nem eléggé kerek és nem jelképez csak ha tudjuk a hátteret.
Feltételezem a nép vagy korok viseletébe öltözöttekre gondoltál mint történelmi büszkeség napja.
Nem az nem lehet, az kevés.
Azt jobban kell ábrázolni.
Melyik kor és mit jelképezzen?
Ha egy tájegységi népviseletet mutatnának az is kevés.
Nézzük képzeljem el.
pl a magyarországi németek vagy szlovákok viselete azok büszkeség napja lehetne-e?
Igen lehetne mert mind a szászok mind a tótok jelentős népcsoportot és értéket képviselnek.
Legalábbis szememben és tapasztalatom szerint.
De nézzük merészebben:
A cigány büszkeség napja lehetne-e?
lehetne és kellene is.
Komoly tudatformáló erő.
Saját magukra is meg a nézőközönségre is.
Na de mi lenne a gój motorosokkal meg az ellentüntetőkkel?
Vagy a szélső jobb cigány utalóival?
 
Utoljára módosítva:
Sajnálom hogy ez a kép nem váltott ki semmilyen érzelmet.
Mert ez is lehetne a büszkeség napja...
Nem nem lehetne feljebb indokoltam.
Továbbra is az a véleményem a felvonulásnak mint jelkép.Tartalmaznia kell a jelképeket.
Amit betettél képet nem tudom mit és miként jelképez.
Csikósok karikással?Mi ott a másság jelképe?
Tehát nem alkalmasa büszkeség.
Már ha egyáltalán maga a név is jó? Mi van azon büszkének lenni?
Vagy méltóság? Azt a klasszikus módszerükkel a provokációval nem fogják méltóvá tenni.
De a gondolatod az: lehetne kevesebb provokációval elegánsabban és tetszetős formában.
 
Akkor segítek a képre kattintasz jobb egér billentyűvel ott kiírja hogy a kép keresése google-val.
Az eredmény: Nem a Pride volt az egyetlen felvonulás szombaton a fővárosban. Nem sokkal korábban az Andrássy úton felvonultak a hagyományőrzők és mindazok, akik szerettek volna megemlékezni e pozsonyi csata 1111. évfordulójáról.
Remélem a pozsonyi csatáról tudsz mert az jobbos körökben evidens.
(annyi marhaságot összehordanak róla...)
 
Nem nem lehetne feljebb indokoltam.
Továbbra is az a véleményem a felvonulásnak mint jelkép.Tartalmaznia kell a jelképeket.
Amit betettél képet nem tudom mit és miként jelképez.
Csikósok karikással?Mi ott a másság jelképe?
Tehát nem alkalmasa büszkeség.
Már ha egyáltalán maga a név is jó? Mi van azon büszkének lenni?
Vagy méltóság? Azt a klasszikus módszerükkel a provokációval nem fogják méltóvá tenni.
De a gondolatod az: lehetne kevesebb provokációval elegánsabban és tetszetős formában.
A pozsonyi csatara nem lehet buszkenek lenni, csak arra, hogy buzi vagy
Evidens?
 
A pozsonyi csatara nem lehet buszkenek lenni, csak arra, hogy buzi vagy
Evidens?
Te még a régi vagy fogalmad sincs mit olvastál de beidézed hogy elmondhasd ami nem a beidézéshez tartozik.
Csak úgy el akartad mondani:
A pozsonyi csatara nem lehet büszkének lenni, csak arra, hogy buzi vagy
De igen éppen csak én mást írtam.
Menj az árnyékba mondd el amit akarsz, de ne használj fel.
azt írtam minden felvonulásnak jelképet kell hordozni megfelelő módon.Akkor sikeres
De te ezt se érted.
A pozsonyi csatával miképpen jelképeznél egy felvonulást
Hogy rendeznéd meg?
Mi jelképeket vinnél öltözéket?
A pozsonyi csata teljességét történelmi jelentőségét?
Lehetetlen.
 
De te ezt se érted.

Dehogynem
En mindent ertek barmennyire is fura lett a vilag.
Az egeszseseges csalad ma ugy nez ki: a ferj nobol mutette at magat fiunak, a feleseg ferfibol nonek. A gyerek majd ha nagy lesz eldonti fiu-e vagy lany. Az apa budhista, az anya kereszteny, de a gyereket a kinai univerzizmus szellemeben nevelik, hogy mindenki lassa ok mennyire toleransak. Aztan ateista lesz, aki belep a hit gyulekezetbe de vegul Hubbard egyhazaban kot ki.

Koozben nagyokat kopnek, mert a szomszedban olyan csalad el,ahol a fiu fiu, a lany lany, a gyerek meg gyerek.

Ok perszhe nem lehetnek buszkek semmire !

Rohej ami ma megy!
Arra legyen valaki buszke, hogy tesz valamit az emberekert, es ne arra, hogy mesterien tudja csovalni a farkat a priden!
 
Nem sokkal korábban az Andrássy úton felvonultak a hagyományőrzők és mindazok, akik szerettek volna megemlékezni e pozsonyi csata 1111. évfordulójáról.
Akkor elmondom a Pozsonyi csatát nem jelenítette meg az öltözék sem a kép
Na Az alábbi történt:
907. július 4-én kezdődött a pozsonyi csata, melyben a honfoglaló magyarok döntő győzelmet arattak Liutpold bajor őrgróf seregei felett, aki Pannónia visszaszerzése érdekében tört a törzsszövetség területére. Az ütközetben aratott diadal nyomán a Dunántúlon is megszilárdult magyar uralom; ezt követően aztán több mint 120 évig nem lépett ellenséges katona hazánk földjére.
Nos ezt megjeleníteni lehetetlenség.
Jelképezni sem.
Ez olvasmány és történelem
Ennek nincsen jelképe.
Vagy én nem trudok róla.
Még kialakulhat szimbolikája.
De a felvonulás azt nem jelenítette meg.
A gondolatban ott volt.
Elárulom a karikás nem elég hozzá.
A népviselet sem.
Mert kinek melyik nációnak a mikori népviseletét örökítették meg?
A honfoglaló magyarokét?
Nem
Én a képen olyat nem láttam.
lehetetlen
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,693
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére