Merkel a kanadai miniszterelnökkel tárgyalt Ukrajnáról

Angela Merkel német kancellár Kanadában járt, ahol nyomatékosította, hogy az ukrán válság katonai eszközökkel nem megoldható.

Angela Merkel német kancellár Stephen Harper kanadai miniszterelnökkel folytatott megbeszélést, majd szerdán az ukrán és az orosz elnökkel is találkozik Minszkben. Merkel és Harper a közös sajtótájékoztatón egybehangzóan bírálták Oroszországot a Krím félsziget elcsatolása, és Ukrajna-politikája miatt.

harper-merkel-540x405.jpg

Az agresszív orosz hozzáállás veszélyessé teszi az ukrajnai helyzetet. Minden opciót nyitva kell hagyni a válság megoldására – jelentette ki Harper.

Merkel – aki Washingtonból érkezett Kanadába – ismételten hangsúlyozta, hogy Ukrajna területi egységének meg kell maradnia. A kancellár és Barack Obama amerikai elnök is azon a véleményen volt, hogy az európai határok megváltoztathatatlanok. Berlin egyértelműen elutasítja az ukrán hadsereg fegyverekkel való támogatását, de Washington mérlegeli a döntést.

Harper és Merkel tárgyalásán az EU és Kanada között készülő szabadkereskedelmi egyezmény is napirenden volt. Egyetértenek abban, hogy az egyezmény fontos gazdasági előnyöket biztosít – főként a gyengébb gazdasági növekedés idején – és új lehetőségeket ígér mindkét fél számára.
 
P
[
... ugye ezzel nem azt kivantad sugallani ,hogy az a gaz barmely szerepet IS jatszana ????????
Alaszka es Canada alatt van annyi gaz ami a feltetelezesedet lesopri az asztalrol !!
Én nem tudok olyan csőről aminek avégén amerikai kanadai gáz nyomulna.Az árról még annyit sem .Én maradtam le valamiről Kanadai gázzal fözünk?
 
obama-crusades-620x350.jpg

Obama az Iszlám Állam terroristáit keresztes lovagokhoz hasonította.

Ennek is elmentek otthonról...

A Nemzeti Imareggelin, melyen sok külföldi meghívott is részt vett Washingtonban a múlt hét csütörtökjén, az elnök a Boko Haram és az Iszlám Állam terrorjára utalva így fogalmazott: „A keresztyéneknek és más vallások képviselőinek jó lenne leszállniuk a magas lóról és alázatot gyakorolniuk”, mivel valamennyiük történelmi múltjában vannak erőszakos időszakok. Példaként az inkvizíciót és a keresztes hadjáratokat említette. S hozzátette: a hit pervertálása, megrontása ott van minden vallásban. :dr_31:
 
A kritika akkor jogos amikor az osszehasonlito makulatlan.
ahol alig több mint száz éve rabszolgaság volt és népirtás folyt.
Europaba ket vilagegest okoztak es nepirtas es nem tobbszaz eve hanem 70. 80-100millio kozott becsulik a halottakat.
Osszehasonlitani egy diktaturat mint az orosz volt es amerikanak "buneit" hat.....zongorazni nem lehet a kulonbseget.
De a demokracianak se voltak olyan oldoklesei mint Sztalinnak a komcsi diktatura meghonositasara.
Amerika nelkul a komcsi diktatura csak veres forradalommal szunt volna meg ki tudja mikor....
 
Idaig a media mindig arrol beszelt az arab olaj kell amerikanak ezert lepett Szada ellen, stb.
Amerikanak az arab olaj 17% amit megvett, Venezuela Mexico, Canada es a helyi kitermeles az ami a szuksegleteit fedezi. Europa nagyon szegeny energiaba.
MA Putyin es az ISIS ami a vilag legnagyobb gondja. Meg mindig olcsobb az embargo az olcso olaj ami majd minden orszagot gazdasagilag visszavetett, mint egy hatalmas haboru ami kimenetele soha nem jo mert emberek halnak, a legkotltsegesebb dolog, pusztitani oldokolni.
 
G
Én nem tudok olyan csőről aminek avégén amerikai kanadai gáz nyomulna.Az árról még annyit sem .Én maradtam le valamiről Kanadai gázzal fözünk?
ez eddig nem hiszem , hogy a te konyhadrol szolt volna a diskus , kerem tessen mar ertelmezni az irottakat ...
 
A kritika akkor jogos amikor az osszehasonlito makulatlan.

Europaba ket vilagegest okoztak es nepirtas es nem tobbszaz eve hanem 70. 80-100millio kozott becsulik a halottakat.
Osszehasonlitani egy diktaturat mint az orosz volt es amerikanak "buneit" hat.....zongorazni nem lehet a kulonbseget.
De a demokracianak se voltak olyan oldoklesei mint Sztalinnak a komcsi diktatura meghonositasara.
Amerika nelkul a komcsi diktatura csak veres forradalommal szunt volna meg ki tudja mikor....

Hát Melitta drága, én nem látok különbséget a két nagyhatalom között. És ami a világégéseket illeti, azt se feledjük el, hogy Amerikában is európaiak vannak. Erre az indiánok hívták fel a figyelmemet :)

Amerika bűnei sem kisebbek, mint az oroszoké, sőt, ők a demokráciára hivatkozva irtották az indiánokat, hajtották rabszolgaságba a feketéket, akik még a 60-as években is jogfosztottak voltak.
A megmaradt indiánokat koncentrációs táborokba zárták, a gyerekeiket elvették a családjaiktól és árvaházakban pusztították el őket, vagy amerikai családokhoz adták őket örökbe, még ma is keresik egymást a szerencsétlen családtagok. Én csak azt mondom, ne istenítsünk egy olyan "demokráciát", ahol a 70-es években még bebörtönöztek indiánokat, ha az ősi vallásukat követték.
Az oroszoknál volt egy Sztálin, elég baj volt az nekik, nem ők akarták, de Amerikában maga a rendszer romlott, ahol ilyen törvényeket lehetett hozni, és a nép még tapsolt is ehhez.
Sztálin ráült a nép nyakára, de az amerikaiak maguk választották meg a gyilkos vezetőiket, akiket ma hős honatyaként ünnepelnek, mint Lincolnt. Ez még rosszabb.
Amerika Dél-Amerikai diktatúrákban betöltött szerepéről pedig inkább ne is beszéljünk. Vaskosan benne van ő az ottani népirtásokban is. Csak ő suba alatt csinálja, ügyesen, ahogy a gyarmatosítást is. És ami most az araboknál van, abban is bőven ludas.

És nem Amerikának köszönhető, hogy a régi rendszer összeomlott, hanem maguk a "komcsi" vezetők építették le a komcsi rendszert, hogy felosszák maguk között az állami vagyont. Nem volt itt semmiféle forradalom.
 
Utoljára módosítva:
Amerika nelkul a komcsi diktatura csak veres forradalommal szunt volna meg ki tudja mikor....

Egy bolygón élünk, vagy talán én egy párhuzamos univerzumból érkeztem?
1956...
"Eisenhower amerikai elnök október 31-i elnökválasztási televíziós és rádióbeszédében a magyar nép iránti csodálatának adott hangot. Ugyanebben a beszédben azonban azt is kijelentette, hogy az Amerikai Egyesült Államok az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének és nem fog katonai segítséget nyújtani a magyaroknak.[30] Ezzel Moszkva gyakorlatilag megkapta a jóváhagyást az invázióra" - Wikipédia, hogy független legyek. Ezek után évtizedekig működött a rendszer, nem csak itt, hanem sok országban.

Prágai tavasz?

Ahogyan máig tökéletesen "rendben van", hogy Észak-Korea tízezreket hurcol a saját haláltáboraiba, hogy atomkísérleteket végez és fenyegetőzik. Afrikában is milliók hullhatnak el törzsi összetűzésekben, diktátorok végeznek ki ezreket. Senki sem akar demokratizálni. Apropó, nem így van. Mikor valamelyik afrikai országban kiderült, hogy az országban óriási olajmezőket fedeztek fel, a vezető diktátor rögtön globális ellenség lett.

Ne legyünk naivak. Money Talking.
 
Eleg erdekes felfogas, komcsirendszer csodbe menetelehez nincs semmi koze amerikanak?...evtizedekig ezt tanitottak sulykoltak minden bajnak amerika a forrasa.
Mint ahogy irod meg az arab oldoklesnek is. Az iszlamot is direct amerikaiak hasznaljak fel oldoklesre nyirjak ki a hitetleneket.
Nagyon hibas a media , mert szinte egy pozitiv cikk nem jelenik meg Amerikarol , es ez bizony nagyban befolyasolja az emberek velemenyet.
Csodbe ment a szocializmus. Az oroszok kenytelenek voltak lemondani, feladni a szoc tabort , mert ha nem akkor az egesz tabor csobe ment volna amit csak elkepzelni lehet milyen nyomort hozott volna, az biztos meg ma se furodtek volna ki.
 
Utoljára módosítva:
Igazan fontos lenne ha strategiai dolgok demokraciat epito orszagok kezebe lenne, de sajna nem igy van.
Ahol nem igy van ott diktaturakban oldokolnek artatlan embereket nepcsoportokat. ISIS remek pelda erre.
 
G
Hát Melitta drága, én nem látok különbséget a két nagyhatalom között. És ami a világégéseket illeti, azt se feledjük el, hogy Amerikában is európaiak vannak. Erre az indiánok hívták fel a figyelmemet :)

Amerika bűnei sem kisebbek, mint az oroszoké, sőt, ők a demokráciára hivatkozva irtották az indiánokat, hajtották rabszolgaságba a feketéket, akik még a 60-as években is jogfosztottak voltak.
A megmaradt indiánokat koncentrációs táborokba zárták, a gyerekeiket elvették a családjaiktól és árvaházakban pusztították el őket, vagy amerikai családokhoz adták őket örökbe, még ma is keresik egymást a szerencsétlen családtagok. Én csak azt mondom, ne istenítsünk egy olyan "demokráciát", ahol a 70-es években még bebörtönöztek indiánokat, ha az ősi vallásukat követték.
Az oroszoknál volt egy Sztálin, elég baj volt az nekik, nem ők akarták, de Amerikában maga a rendszer romlott, ahol ilyen törvényeket lehetett hozni, és a nép még tapsolt is ehhez.
Amerika Dél-Amerikai diktatúrákban betöltött szerepéről pedig inkább ne is beszéljünk. Vaskosan benne van ő az ottani népirtásokban is. Csak ő suba alatt csinálja, ügyesen, ahogy a gyarmatosítást is. És ami most az araboknál van, abban is bőven ludas.

És nem Amerikának köszönhető, hogy a régi rendszer összeomlott, hanem maguk a "komcsi" vezetők építették le a komcsi rendszert, hogy felosszák maguk között az állami vagyont. Nem volt itt semmiféle forradalom.

jaszladany amit hallomasbol ismersz azt ne add elo tevedhetetlen passuskent !
1/ sem Amerikaban sem Canadaban SOHA nem voltak az indianok koncentracios taborokban leven ilyenek nem voltak DE voltak es vannak RESERVATUMOK es ha te voltal manitobaban akkor lattal is (talan ) nehanyat
- ez egy sulyos ragalom illenek visszavonni !
2/ amirol te mint aravahazban pusztitasrol beszelsz az nem mas mint ami Magyarhonban IS divott heti iskola , ahova olyan gyerekek jartak akik tul tavol eltek az iskolaktol pl. otthoni tanyavilag
ezeket az iskolakat az egyhazak uzemeltettek es a pedofil papok ITT is kieltek magukat ugy abban idoben mint most is ... !!-ezert feleljen a katolikus egyhaz !!
3/ Nem vita targya amerika es canada indianjai pont ugyan azt a tarsadalmi hovatarozast fedik le mint az otthoni magyar ciganyok (akiket te roppant modon elitelsz ) ergo az indianok amerika es canada ciganyai !
4/ a gyarmatositas es rabszolgatartas SEM amerikai etalon , a tortenelem igazolja anglia-hollandia -franca o.-portugalia ect. elenjarasat
5/ az osi vallasukat buntetlenul gyakoroljak tehat ez is szemenszedett hazugsag
jaszladany le kene venni azt a kendot mert az amerika utalat elhomalyosit...
 
Én nem mondtam, hogy Amerikának nincsenek pozitívumai. Csak azt mondtam, hogy az sem különb, mint a többi nagyhatalom, és az sem lehet minta egyetlen ország számára sem.
 
Én nem mondtam, hogy Amerikának nincsenek pozitívumai. Csak azt mondtam, hogy az sem különb, mint a többi nagyhatalom, és az sem lehet minta egyetlen ország számára sem.
Pontosan hany nagy hatalom van?
Nem minta, akkor nem kell kovetni, de aruld mar el ,megis milyen tarsadalmi rendszeru berendezkedes ami minta lehet a vilagnak?
Ha az orosz nagyhatalaommal hasonlitom ossze , hat ......kevesen igyekeznek az "orosz joleti demokraciaba" koltozkodni. Amerikaba meg mindig sorba allnak a bevandorolni szandekozok.
 
jaszladany amit hallomasbol ismersz azt ne add elo tevedhetetlen passuskent !
1/ sem Amerikan sem Canadaban SOHA nem voltak az indianok koncentracios taborokban leven ilyenek nem voltak DE volta es vannak RESERVATUMOK es ha te voltal manitobaba akkor lattal is (talan ) nehanyat

Láttam néhányat igen, ma sem túl szívderítő látványok. Nyomor és alkohol mindegyikben, nulla kitörési lehetőséggel.
Szándékosan neveztem koncentrációs táboroknak a rezervátumokat, mert amikor az indiánokat a XIX. század végén ún. rezervátumokba zárták, ott úgy bántak velük, mint az állatokkal. Éhezették őket, nem gyújthattak tüzet, megfertőzték az ivóvizüket himlővel, stb. Megtiltották az anyanyelvük és a vallásuk használatát, nem fordulhattak jogorvoslatért, per és ítélet nélkül fel lehetett őket akasztani, stb. A nagy amerikai demokráciában, hagyjuk már!

2/ amirol te mint aravahazban pusztitasrol beszelsz az nem mas mint ami Magyarhonban IS divott heti iskola , ahova olyan gyerekek jartak akik tul tavol eltek az iskolaktol pl. otthoni tanyavilag

Sajnos korántsem ugyanaz, az indián családoktól elvették a gyerekeiket, és örökbe adták amerikai családoknak. Már akik nem pusztultak el az átnevelő árvaházakban. Láttam a képeket a kis keresztekről az árvaházak udvarán. A gyerekekből kis amerikaiakat akartak faragni, és ha nem ment, hát belepusztultak. Megverték őket, ha az anyanyelvüket használták, stb. Ma is keresik egymást, nézz utána a komancs és egyéb oldalakon. Ezeket nem én találtam ki.

3/ Nem vita targya amerika es canada indianjai pont ugyan azt a tarsadalmi hovatarozast fedik le mint az otthoni magyar ciganyok (akiket te roppant modon elitelsz )

Mikor és hol ítéltem én el a cigányokat???

4/ a gyarmatositas es rabszolgatartas SEM amerikai etalon , a tortenelem igazolja anglia-hollandia -franca o.-portugalia ect. elenjarasat

Az, hogy más is csinálta, még nem menti fel Amerikát a rabszolgatartás bűne alól.

5/ az osi vallasukat buntetlenul gyakoroljak tehat ez is szemenszedett hazugsag

Nézz utána, csak 1978-ban törölték el azt a törvényt, ami börtönbüntetéssel sújtotta azt az indiánt, aki ősi vallását merte gyakorolni.
1978-ban!!!!! A demokráciában! Ilyen még a kommunizmusban se volt!

jaszladany le kene venni azt a kendot mert az amerika utalat elhomalyosit...

Tévedsz, egyáltalán nem utálom Amerikát. Szeretem Amerikát. Csak arra az elvakult Amerika-imádatra reagáltam, amit a soraid mögött olvastam. Nem vagyok hajlandó isteníteni egyik nagyhatalmat sem. Amerikát sem. Én az objektív látásmód híve vagyok, és a tényeké.
 
Pontosan hany nagy hatalom van?
Nem minta, akkor nem kell kovetni, de aruld mar el ,megis milyen tarsadalmi rendszeru berendezkedes ami minta lehet a vilagnak?
Ha az orosz nagyhatalaommal hasonlitom ossze , hat ......kevesen igyekeznek az "orosz joleti demokraciaba" koltozkodni. Amerikaba meg mindig sorba allnak a bevandorolni szandekozok.

Jelenleg két nagyhatalomra utaltam. Az Egyesült Államokra és az oroszokra. Egyik társadalmi rendszere sem lehet minta a világ számára. Nem tudom, létezik-e olyan hatalom, ami minta lehet, szerintem nem létezik.
Ami a bevándorlókat illeti, az is biztos, hogy Amerika nagyon jól reklámozza magát. Lásd Dallas. Amikor a 70-es években, gyerekfejjel láttam a Bovery Street című filmet, megdöbbentem, hogy Amerikában élnek emberek az utcán. Ezzel addig sehol sem dicsekedtek.
Lehet, hogy az oroszoknál rosszabb, nem tudom. Ott nem jártam. Nekem nem vonzó egyik hely sem.
 
Mint ahogy irod meg az arab oldoklesnek is. Az iszlamot is direct amerikaiak hasznaljak fel oldoklesre nyirjak ki a hitetleneket.

Én nem mondtam, hogy az arab öldöklésnek Amerika az oka. Az araboknak nem kell ok, hogy öldököljék egymást, ott évszázados ellentétek feszülnek a különböző népcsoportok között. Csak azt mondtam, a helyzet rosszabbra fordulásában Amerika is ludas, mert eléggé ész nélkül nyúlt bele abba a darázsfészekbe.
Én nem helytelenítem, ha embertelen diktatúrákat meg akar dönteni. De ha utána valami még rosszabb következik, akkor bölcstelenül lett belekavarva egy olyan politikai szituációba, amivel kapcsolatban nincs képben.
 
G
Láttam néhányat igen, ma sem túl szívderítő látványok. Nyomor és alkohol mindegyikben, nulla kitörési lehetőséggel.
Szándékosan neveztem koncentrációs táboroknak a rezervátumokat, mert amikor az indiánokat a XIX. század végén ún. rezervátumokba zárták, ott úgy bántak velük, mint az állatokkal. Éhezették őket, nem gyújthattak tüzet, megfertőzték az ivóvizüket himlővel, stb. Megtiltották az anyanyelvük és a vallásuk használatát, nem fordulhattak jogorvoslatért, per és ítélet nélkül fel lehetett őket akasztani, stb. A nagy amerikai demokráciában, hagyjuk már!

Sajnos korántsem ugyanaz, az indián családoktól elvették a gyerekeiket, és örökbe adták amerikai családoknak. Már akik nem pusztultak el az átnevelő árvaházakban. Láttam a képeket a kis keresztekről az árvaházak udvarán. A gyerekekből kis amerikaiakat akartak faragni, és ha nem ment, hát belepusztultak. Megverték őket, ha az anyanyelvüket használták, stb. Ma is keresik egymást, nézz utána a komancs és egyéb oldalakon. Ezeket nem én találtam ki.

Mikor és hol ítéltem én el a cigányokat???

Az, hogy más is csinálta, még nem menti fel Amerikát a rabszolgatartás bűne alól.

Nézz utána, csak 1978-ban törölték el azt a törvényt, ami börtönbüntetéssel sújtotta azt az indiánt, aki ősi vallását merte gyakorolni.
1978-ban!!!!! A demokráciában! Ilyen még a kommunizmusban se volt!

Tévedsz, egyáltalán nem utálom Amerikát. Szeretem Amerikát. Csak arra az elvakult Amerika-imádatra reagáltam, amit a soraid mögött olvastam. Nem vagyok hajlandó isteníteni egyik nagyhatalmat sem. Amerikát sem. Én az objektív látásmód híve vagyok, és a tényeké.
NA akkor a TENYEK !!

1/ Te lattal kepeket En meg a letuket egyengetem !!!
2/ Olyan nagy szegenysegben elnek ,hogy az orszag OSSZES CASINOJA az indianoke csak ok uzemeltethetnek casinot !!
3/a nyelvuket a mai napig hasznaljak az alap ojibwe-t mara a feher ember tanitja es kepzeld a mai kolkok nem akarjak megtanulni mert nem erdekli oket
4/ En nem tudom te mit lattal DE az indianok canadaban INGYEN jarhatnak egyetemre NEM fizetnek adot semmiert sem aruert sem ber utan sem ingatlan utan !!
milyen kitores mentessegrol papolsz???
az egesz letuk a kitoresrol szolna HA nem azt tennek amit tesznek !!
Semmitero lusta nep a mi ciganyaink hozzajuk kepest kulturnep !!!
Irgalmatlan penzunkbe es megtobb munkakba kerul az eltartasuk !!

az objektivias szikraja sincs a benned mivel a kepekre meg a hallomasra hagyatkozol
a tenyek es valosag sokkal kiabranditobb
elvakult amerika imadatom NINCS DE valosagkepem TAPASZTALATI az van
 
Kedves Gera56 valamit félreértettél, én nem mai helyzetről beszéltem, hanem Amerika XIX. századi és XX. századi bánásmódjáról beszéltem, ami az indiánokat és a feketétek illeti.
A mai helyzet annyiból jobb, hogy legalább nem jogfosztottak már az indiánok (sem a feketék), bár a Casinók amikről írtál, csak néhány törzs számára jelentenek anyagi megoldást. A többség most is nyomorog.
Egyébként nagyobb előítélettel találkoztam kint az indiánokkal szemben, amit a Te soraidból is érzek, mint ami nálunk megjelenik a cigányokkal szemben.

Én történelmi tényekre hagyatkoztam, még csak nem is a kommunista propaganda tényeire, hanem amerikai forrásokra.

Én egyáltalán nem vagyok Amerika-ellenes. De nem vagyok oroszellenes se. Mint népet, mindkettőt nagyra becsülöm. De az, hogy Amerika több, mint egy megváltó, vagy hogy Európa nem menne semmire nélküle, mégis csak enyhe túlzás.
 
nem nehany torzse hanem az Indian Miniszteriume ergo minden indiane
szajkozod a magadet es azt sem tudod mirol beszelsz + halvany segedfogalmad sincs arrol amit irsz ,eloitelet van mint neked a ciganyokkal szemben csak csupan annyi a gond az indiannal mint a cigannyal !!!

pedig igy van hozza kene szokni
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
pedig igy van hozza kene szokni

Nem baj, kedves Gera56, ha Te így gondolod, légy vele boldog.
Találtam egy viszonylag friss cikket:
Indián gyerekeket még a II. világháború alatt is adtak kényszerrel örökbe:
http://www.bbc.com/news/world-us-canada-20404764
És arról, hogy Amerika csak 1978-ban hozott olyan törvényt, amiben biztosította az őslakosoknak a vallásszabadságot. Jimmy Carter írta alá:
http://www.historyandtheheadlines.a...e.aspx?entryId=1171780&currentSection=1161468
Szóval nem kell Amerikával elfogultnak lenni.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,800
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére