Merkel bejelentése: Olyan ember hajtott végre terrortámadást, aki védelmet kért Németországban

A nyomozás első megállapításai szerint terrortámadás lehetett a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett gázolás - jelentette be kedden Angela Merkel német kancellár.

A kormányfő sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az eset sok részlete még nem ismert, de abból kell kiindulni, hogy terrortámadás történt, amelyet egy olyan ember hajtott végre, aki "védelmet és menedéket kért Németországban".

Nagyon nehezen lehetne elviselni, ha bebizonyosodna, hogy az elkövető valóban menekültként érkezett. Nincs egyszerű válasz arra, hogy miként lehetne ezzel a tudattal együtt élni, de a német társadalomnak van elég ereje ahhoz, hogy továbbra is úgy éljen, ahogy akar, "szabadon, együtt, nyitottan" - mondta Angela Merkel.



images


images
 
Amíg nem tesznek valamit addig annak tekintem őket hisz együttműködők. Ha nem tetszene nekik akkor tennének valamit.


Furcsa dolog ez az együttmüködés.

Az IS embere?? (legalábbis felvállalták) teszi a magáét Berlinben. A német katonai tanácsadó tisztek meg lennt Aleppoban az IS-t támogatják.

Az elsö, 3-4 hónappal ezelötti hirek után ez most akkor lett bukta, amikor megcsipték öket.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,488
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére