Mi a különbség a szerzett és a kapott vagy adott jog között?

Már hosszabb ideje gondolkodom azon leírjam-e és közzé tegyem-e mi a különbség a szerzett és a kapott vagy adott jog között.

Eldöntöttem, közzé teszem és ennek oka az, hogy sokan - és sajnos vezető politikusok is - nem érzik, értik a különbséget vagy, ha értik és mégsem tesznek különbséget, akkor azt önös érdekből teszik.

A különbség szerzett és kapott-adott jog között lényeges.

Az emberek adott országban születésükkel, életvitelszerűen való ott tartózkodással szereznek jogot és ezzel együtt kötelezettséget az adott országgal szemben. A szerzett jog nem vonható vissza a modern társadalmakban, mert az a természetes személyt (az embert) adott országba való születésétől fogva illeti meg, mint állampolgárt, még akkor is, ha az adott ország társadalmának érdekeivel szemben cselekszik. Ilyen esetben büntető eljárásnak van helye, de állampolgárságától nem fosztható meg, így pedig az állampolgársággal együtt járó jogoktól sem, ezek a jogai csak korlátozhatók, de véglegesen el nem vonhatók.

A kapott jog viszont a fentiekkel szemben nem jár kötelezettséggel, csak előnyökkel. Abban az esetben, ha a kapott állampolgársággal járó és kapott rész jogosultságokkal rendelkező természetes személy a kapott joggal visszaél, úgy az államnak joga van az esetleges bűncselekmény megtorlása mellett az adott elkövetőt megfosztani kapott állampolgárságától és így rész jogosultságaitól is.

A fentiekből következően, csak visszaél a jogával az a kapott állampolgársággal és szavazati joggal rendelkező természetes személy, aki olyan országban szavaz, ahol őt a szavazatának eredményeként kötelezettség nem terheli.

Ezért nem támogatom azt, hogy e hazában az is szavazati joggal rendelkezzen, aki nem itt él, nem itt adózik, nem érinti őt a szerzett állampolgársággal rendelkező természetes személyeket (embereket) kötelező szavazás eredménye.

Azonban visszaélésnek tartom azt a hatalmat gyakorlók részéről, hogy az állam nem biztosítja a szerzett állampolgársággal rendelkező embereknek, hogy akár levélben is élhessenek szavazati jogukkal.

Dr. Bálint László

szerzettjog.jpg
 
Szerintem nem igy van , hanem a kovetsegen ill a konzulatus szervezeseben a kijelolt helyen lehet szavazni.
Csak az ujabb felvett magyar allampolgaronak Erdelyben lehet postan szavazni.
Pont ez a broblema az angliaban es mashol dolgozo magyar allampolgarok nem tudnak levelben szavazni.

Melitta, ez, hogy Mo-tól keletről lehet levélben szavazni, Mo-tól nyugatra meg, nem, csak mese. Az Angliában dolgozó magyarok közül az nem tud levélben szavazni, akinek az állandó, bejelentett lakcíme Magyarországon van. (de arról meg honnan is tudnák, valójában nem is ott lakik, csak papíron?)
  1. 2013. évi XXXVI. törvény
45. A központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelem benyújtása
91. § (1) A magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár a központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet

a) személyesen a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti helyi választási irodához vagy

b)27 levélben, elektronikus azonosítását követően elektronikusan vagy anélkül elektronikusan a lakcíme szerinti helyi választási irodához

nyújthatja be.

(2) A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet

a) levélben,

b)28 elektronikus azonosítását követően elektronikusan,

c)29 elektronikusan azonosítás nélkül elektronikusan

nyújthatja be a Nemzeti Választási Irodához.

(3) A Magyarországon élő, lakcímmel nem rendelkező választópolgár a központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelmet - a (2) bekezdésben foglaltakon túl - bármely helyi választási irodához személyesen vagy levélben is benyújthatja.

92. §30 (1) A központi névjegyzékkel kapcsolatos kérelemnek tartalmaznia kell

a) a választópolgár

aa) nevét,

ab) születési nevét,

ac) születési helyét,

ad) anyja nevét,

ae) személyi azonosítóját,

b) a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár esetében

ba) azt a postacímet, ahova a szavazási levélcsomag postai úton való megküldését kéri, vagy

bb)31 annak a - 277. § (2) bekezdése szerinti - településnek, illetve külképviseletnek a megjelölését, ahol a szavazási levélcsomagot át kívánja venni.

(2) A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár köteles megadni, a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár megadhatja a postacímét, email címét vagy telefax számát, ahova a 95. § (3) bekezdése szerinti értesítés megküldését kéri.

(3) A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár a személyi azonosítója helyett megadhatja a születési idejét, valamint magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát.

119. A levélben szavazók névjegyzéke
265. §102

266. § (1)103

(2) A Nemzeti Választási Iroda felveszi a levélben szavazók névjegyzékébe azt a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárt, aki a legkésőbb a szavazást megelőző tizenötödik napon benyújtott kérelme alapján szerepel a központi névjegyzékben. A Nemzeti Választási Iroda feltünteti a központi névjegyzéken a választópolgárnak a levélben szavazók névjegyzékébe vételét.

(3)-(4)104

267. § A levélben szavazók névjegyzékéből törölni kell

a)105 azt a választópolgárt, aki legkésőbb a választás napját megelőző hetedik napon magyarországi lakcímet létesített,

b) azt a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárt, akit a központi névjegyzékből törölnek.
 
Utoljára módosítva:
Haha!!Ma hallottam, hogy nagyon nagyon beteg...
Hamar kiderül az ilyen. Ha nem javul, akkor úgyis lépniük kell.
Nem túl keresztényi tudom, én sem hiszem, hogy ilyet írok le, de a Lázár-Szíjjártó-Rogán trió után a Matolcsy a szívem csücske....
A vudu, már írtam.....:)
Erröl még sehol sem olvastam, de ha így lenne ne csüggedj, jön majd egy nagyon éhes új...;)
 
Tisztelt Tagok!
Megkérek mindenkit, hogy érvekkel vitázzon és ne a másik szellemi állapotával!
Az ominózus kép akár kínai is lehetne. Nyilván aki olyan beállítottságú, az kép nélkül is mellette ál, aki viszont nem, az ellene van a nem magyarországi lakhellyel rendelkezők szavazati lehetőségének.

Mindamellett javaslom azon elgondolkodni, hogy járnak-e a kapott jogok mellé kötelezettségek.
Ha igen, mik és elegendőek-e?
Ha nem, akkor ez vajon diszkriminatív-e atöbbi állampolgárral szemben?
 
Tisztelt Tagok!
Megkérek mindenkit, hogy érvekkel vitázzon és ne a másik szellemi állapotával!
Az ominózus kép akár kínai is lehetne. Nyilván aki olyan beállítottságú, az kép nélkül is mellette ál, aki viszont nem, az ellene van a nem magyarországi lakhellyel rendelkezők szavazati lehetőségének.

Mindamellett javaslom azon elgondolkodni, hogy járnak-e a kapott jogok mellé kötelezettségek.
Ha igen, mik és elegendőek-e?
Ha nem, akkor ez vajon diszkriminatív-e atöbbi állampolgárral szemben?

;););)

EB69F181-9E01-4878-8666-270CD3032EDA.jpeg
 
Mit kell tenni ahoz, hogy egy magyarországon született külföldi állampolgár választani tudjon?
Olvasom, hogy a Románoktol elvárták, hogy felesküdjenek a koronára.
-
Gyulám, CasaLoma ti biztos informálva vagytok, segitsetek. :rolleyes:
 
" az erdélyi vagy felvidéki kettős állampolgárok a törvény szerint szavazhatnak levélben is, a Németországban, Angliában vagy Amerikában élők akkor is csak személyesen tehetik ezt meg, ha egyetlen állampolgárságuk a magyar."
-
Ennek az az oka, hogy aki nyugatra ment az valoszinü nincs megelégedve a jelenlegi kormánnyal.

A kormány megmondta világosan, hogy itt nem lehet élni a sok "no go area" és a menekült miatt. Aki mégis itt él már évek ota az egy nemzetbiztonsági riziko.
-
A Románok az Erdélyieket-Trojai falonak tekintik.
 
Nagyüzemben regisztrálnak határon túliak a választásokra
Juhos Márton és neje, Juhos Klára az unokájuk segítségével épp most regisztrálta a Szék nevű erdélyi falu ötven lakóját az áprilisi választásokra a kolozsvári főkonzulátuson. Bele akarnak szólni a politika alakulásába, mert mint mondták, úgy érzik, Magyarország az övék is. Azt is elárulták, hogy "természetesen" Orbán Viktorra fognak szavazni.

19465721_4ac8913aafc5c9cb691d996e006f309d_wm.jpg


index
 
Nagyüzemben regisztrálnak határon túliak a választásokra
Juhos Márton és neje, Juhos Klára az unokájuk segítségével épp most regisztrálta a Szék nevű erdélyi falu ötven lakóját az áprilisi választásokra a kolozsvári főkonzulátuson. Bele akarnak szólni a politika alakulásába, mert mint mondták, úgy érzik, Magyarország az övék is. Azt is elárulták, hogy "természetesen" Orbán Viktorra fognak szavazni.

19465721_4ac8913aafc5c9cb691d996e006f309d_wm.jpg


index

Nem ismerem a népviseleteket, ez a néni most Badgadbol, vagy Massoudbol jött? :(
Nyugodtan vigyék el magukhoz Orbánt Bukarestbe, Budapesten nem hiányzik.
-
Mi van akkor ha a papa magyar-nyelvü, a mama Román?
Szabad mindhármuknak választani? Es ha a nö nem választhat miért választaht a Fiu?
-
 
Engem nem is az foglalkoztat, hogy ki minek valja magát.
-
Töllem nevezheti minden román állampolgár magát magyarnak, de ha ök választhatnak Magyarországon
akkor kérem szépen én is szeretnék mindenütt választani ahol valamelyik ösöm élt!

-
 
VOLT(VAN) ITT EGY KÉP ami megint túl lőtt a célon
Egyáltalán nem helyes hogy mások de nem idegenek akarják igazgatni sorsomat idehaza.
De az elutasítást soha nem vinném olyan alpári szintre
Hogy vitassam mi a nemzetisége.

Mert nem, a jogilag minek számít állampolgárága az én álláspontom
Hanem hogy mi van a szívében
Az pedig nem a jogállástól függ.
De az épp úgy sért ha visszaélnek vele.
Rengeteg botcsinálta nemzetiségű valószínűleg rengeteg csalással
Egyszerre választások előtt ki tudja mennyi tízezerrel megnövekedett választói jegyzékkel
Az itthoniak sorsát akarják igazgatni.
Másodrendű állampolgárokká tette a honiakat a politika.
Mindez elkerülhető ha a szavazati jogot másképpen adományozzák. illetve szabályozzák
 
Utoljára módosítva:
6898AB21-59C1-453F-8401-5D85C454043C.jpeg
Nnna kérem ez a család erdélyi Felsosofalvan elő Parajdi Kálmán Endre és családja .
Mikor szar volt románnak lenni Mo- n boldogultak 7 évig Zalaegerszegen
Majd mikor ujra jobb lett románnak mint magyarnak visszatértek a szerelmetes Székelyföldre panziót nyitni a magyar kakaban gyűjtögetett piiinzecskebul
a panzió az biza jól dudál Sovidek Panzió és Vendégház néven.
Naszoval eme büszke székely büszke is lehet magára !

te meg itt fontebb levő post író ,mint mar írtam sokszor
CSAK azzal amivel egyidős vagy !— csak azzal foglalkozz és NE velem !
 
Gyulám, Casa Loma és mindenki aki a Pannon-medencétöl nyugatra él, reszkessetek! :(
-
Orbán bejelentette a választási beszédében: "Der Westen fällt"
"A Nyugat elfog veszni." Ö már dolgozik rajta.
Eltudom képzelni, hogy egy FIDESZ vereség esetén háborus állapotok fognak bekövetkezni magyarországon.
 
Gyulám, Casa Loma és mindenki aki a Pannon-medencétöl nyugatra él, reszkessetek! :(
-
Orbán bejelentette a választási beszédében: "Der Westen fällt"
"A Nyugat elfog veszni." Ö már dolgozik rajta.
Eltudom képzelni, hogy egy FIDESZ vereség esetén háborus állapotok fognak bekövetkezni magyarországon.
Miii??
Valahogy én nem érzek ilyet,
 
Miii??
Valahogy én nem érzek ilyet,

Bevallom öszintén az én emigrálásomnál egy nagy szerepet játszott a nyugati világ hanyatlásárol terjesztett hir a magyar rádioban.
-
- Epp hazajöttem nyugatrol egy vállalati kiküldetés után,
- reggel bekapcsolom a táskarádiot amit nyugaton vásároltam a napidijambol (sok más "luxuscikk" melett)
- még át sem volt rendesen hangolva a keleti UKW csatornákra de mégis elhangzott belölle a reggeli indulo:
- "Munkásörnek egy az élete; Egyiket a pártnak adja a másikat a párja kapja... ihaly-csuhaly" vagy valahogy igy

Aztán következtek a hirek: "Recseg ropog a nyugati gazdasági élet..." hangzott a rádiobol mindha Szepesi beszélt volna a focipálya széléröl. "Hü az ördögbe mondom magamnak, hogy én ebböl semmit nem vettem észre, biztos felületes voltam.
-
Ugyan ez van most is. A nagy ilyesztegetésnek az lesz a vége, hogy mindenki elfog szaladni Mo.-rol, hogy ha már összedöl a nyugati világ akkor jusson legalább nekik is egy kis törmelék. :)
 
Bevallom öszintén az én emigrálásomnál egy nagy szerepet játszott a nyugati világ hanyatlásárol terjesztett hir a magyar rádioban.
-
- Epp hazajöttem nyugatrol egy vállalati kiküldetés után,
- reggel bekapcsolom a táskarádiot amit nyugaton vásároltam a napidijambol (sok más "luxuscikk" melett)
- még át sem volt rendesen hangolva a keleti UKW csatornákra de mégis elhangzott belölle a reggeli indulo:
- "Munkásörnek egy az élete; Egyiket a pártnak adja a másikat a párja kapja... ihaly-csuhaly" vagy valahogy igy

Aztán következtek a hirek: "Recseg ropog a nyugati gazdasági élet..." hangzott a rádiobol mindha Szepesi beszélt volna a focipálya széléröl. "Hü az ördögbe mondom magamnak, hogy én ebböl semmit nem vettem észre, biztos felületes voltam.
-
Ugyan ez van most is. A nagy ilyesztegetésnek az lesz a vége, hogy mindenki elfog szaladni Mo.-rol, hogy ha már összedöl a nyugati világ akkor jusson legalább nekik is egy kis törmelék. :)
Ilyet nem érzek, ami inkább erős az hogy unják az emberek a kormány propagandáját de, változást sem nagyon akarnak mert úgy vannak vele hogy amíg nekünk is jut addig nincs nagy baj.
 
Kedves setni
-
Ajánlom neked nézd meg az Echo televízióban a "Bayer show" cimü, hetente rendszeresen kisugárzott műsort.
-
Ha a CH-hoz betéved valaki aki csak gyűlöletet akar szítani, elzárkózik az eszmecserétöl csak jelzőkkel dolgozik az összeütközésbe kerül a Forum szabályaival.
-
Nem tudom hány nézője van az említett Show-nak de ha az adó magáról az mondja, hogy: "A nemzet hangja, őszinte, naprakész és hiteles" és ez "Magyarország legszebb stúdiója", a moderátor pedig a kormánypárt alapítóinak az egyike, aki az összes miniszterrel, elnökkel perdu-ban van akkor én ezt a műsort nem egy bohóckodásnak veszem, hanem a kormányprogram megvalósításának.
-
Nagyon csodálkozom azon, hogy a nemzetközi világ, a konkurens médiák még nem tették szóvá, hogyan próbálja ez kormány, propagandista Goebbels stílusban a nézők agyát az embertelenségre hangolni, miközben megszegi a journalizmus összes szabályát, szolgálja az Orbán-tervet - államilag elrendelt idegen gyűlölet - Európa közepében.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére