Mi legyen az elektromos rollerekkel? Párizs „közel került a totális anarchiához”

Egy pillanat alatt ellepték Európa és a világ megannyi nagyvárosát az elektromos rollerek; a közösségi használatra tervezett, mobiltelefonos alkalmazással bárki által igénybe vehető járművek Budapesten is elérhetőek, s egy pillanat alatt a városkép alkotóelemévé váltak.

A fővárosban május elsejétől június végéig a budapesti városvezetés által koordinált Cities4People K+F projekt tesztüzeme keretében kétszáz elektromos rollert lehetett használni, s elég népszerűnek tűnik a dolog.

De ahogy az lenni szokott, azonnal megindult a vita. Az egyik oldalon ott vannak azok, akik szerint hiába vannak szabályok (például a bukósisak viselése), azok mindössze ajánlások, s nincs aki ellenőrizze azokat. Ráadásul a rollerek végsebessége elérheti akár a 24 kilométer per órát, ami a járdán a gyalogosok között elhaladva kész balesetveszély. Főleg, ha valaki ittas állapotban, vagy drog hatása alatt vezet, s mivel használatuk nincs semmiféle vezetői engedélyhez kötve, kiszúrni a potenciális veszélyforrást, ha lehet még nehezebb. Közben a másik oldalon ott áll, hogy a belvárosi járműforgalom brutális nyomását enyhíthetik ezek a könnyen igénybe vehető, tárolható és használható rollerek, ráadásul, mivel elektromosak, a levegőt sem szennyezik. Ez így egy lehetséges alternatíva a dugódíjra, ráadásul kisebb távokra talán a legideálisabb eszköz.

Személyes tapasztalat, a roller nemcsak jópofa, de tényleg hasznos, s sokat segít, ha például picit hosszabb távolságot kell megtenni. Aki nem szeret tekerni, annak bicikli helyett is ideális. Bukósisakot azonban szinte senkin sem lehet látni, s olykor a szívroham jön az emberre, amikor egy centire húz el tőle valaki a járdán. Nem tudom, az autósok mennyire rajonganak érte, de mivel az eszközzel már méretéből fakadóan is jóval egyszerűbb manőverezni, mint egy robogóval vagy biciklivel, ezért sokkal jobban lehet vele kacsázni útra fel, járdára, kerékpárútra le; a közlekedés többi résztvevőjének pedig sokkal jobban kell figyelni. Prágában, szintén saját tapasztalat, a roller nagyon népszerű a finom italoktól már kellemesen bezsibbadt legénybúcsús társaságok körében, akik nem épp a mellettük baktató terhes nőkre, kisgyerekekre figyelnek, miközben keresztül-kasul pörgetik a járműveket.

A veszélyeket, illetve azt, hogy a tapasztalatokat levonva mindenképpen érdemes társadalmi vitát folytatni a kérdésről, jól illusztrálja a BBC rövid cikke, amelyben a koppenhágai rendőrségre hivatkozva arról írtak, a dán főváros hatóságai csak a múlt hétvégén 24 személyt vettek őrizetbe elektromos roller ittas vezetése miatt, további négy ember pedig bedrogozva használta az eszközt. Az így lekapcsoltaknak 2000 dán koronás (mintegy 87 200 forintos) büntetést kell fizetniük. A dán rendőrség ezzel összefüggésben folyamatos kampányt próbál folytatni az elektromos rollerek helyes használatáért.

A brit közszolgálati adó cikke is megjegyzi, a könnyű igénybe vehetőség miatt rendkívül gyorsan népszerűvé vált szolgáltatás számos városban közéleti vitát generált a használatról. Írásukban idézik Párizs főpolgármesterét, Anne Hidalgót, aki az elszaporodó balesetek és személyi sérülések miatt szigorú fellépést helyezett kilátásba. Mint mondta, a helyzet Párizsban „nagyon közel került a totális anarchiához”, épp ezért a városnak szüksége van arra, hogy a biztonságos közlekedés érdekében rendeletben szabályozzák az elektromos rollerek használatát.

Ahogy korábban írtuk, Budapesten elvileg június 30-án ért véget a tesztidőszak. Így érdekes lesz, milyen tapasztalatokat vonnak le az üzemeltetők, lesz-e róla társadalmi diskurzus, megkérdezik-e bármilyen szinten a közvéleményt, s az ebből levont tanulságokat (talán) felhasználva hogyan alakul az egyébként szimpatikus városi eszköznek a közlekedésbe, a hétköznapokba történő beágyazása.

Balogh Roland

Elektro_robogo_marek-rucinski-b0bFZKjWDVY-unsplash-696x365.jpg
 
épp ezért a városnak szüksége van arra, hogy a biztonságos közlekedés érdekében rendeletben szabályozzák az elektromos rollerek használatát.
Jó jó!
De nem baj ha én haza tekintek?
Az elektromos kerékpár épp ilyen anarchiát csinált idehaza.
Segédmotor kategória kellene legyen, menettulajdonságai miatt.És bukósisak viselése.
Nem merték bevinni a kategóriába ellen üzleti érdekek miatt így most járdán és kerékpárúton egyaránt ott van
Káosz és anarchia, szintén van ma a mopedautóknál.
Minden új jármű esetén elmarad a szabályozás
Hát a segédmotor kategória már a simsonok esetében is zavart okozott 1970 táján.
Többet ment mint 40, kétülésesben is volt.
Minden új jármű esetén elmarad a szabályozás.
 
Utoljára módosítva:
Jó jó!
De nem baj ha én haza tekintek?
Az elektromos kerékpár épp ilyen anarchiát csinál idehaza
Segédmotor kategória kellene legyen, menettulajdonságai miatt.És bukósisak viselése.
Nem merték bevinni a kategóriába ellen üzleti érdekek miatt így most járdán és kerékpárúton egyaránt ott van
Káosz és anarchia szintén van ma a mopedautóknál.
Minden új jármű esetén elmarad a szabályozás
Hát a segédmotor kategória már a simsonok esetében is zavart okozott 1970 táján.
Többet ment mint 40, kétülésesben is volt.
Minden új jármű esetén elmarad a szabályozás.
Miért kell mindent szabályozni?
Lehetőség kell Pl: ha nincs biztonsági öv akkor a kárt TE fogod fizetni...nincs bukósisak szintén TE fizetsz....nem bűntetni ha nincs használva önszántából lehet hogy jobban használnák az emberek a biztonsági eszközöket.
 
Miért kell mindent szabályozni?
Lehetőség kell Pl: ha nincs biztonsági öv akkor a kárt TE fogod fizetni...nincs bukósisak szintén TE fizetsz....nem bűntetni ha nincs használva önszántából lehet hogy jobban használnák az emberek a biztonsági eszközöket.
Arra találták ki a szabályozást hogy működjön a társadalom,lehetőleg egyértelműen és kevés balesettel.
Ott a vezetés közbeni mobiltelefon használat balesetet okozása.
Ott az drog hatása alatti stb
Ott a kilógó tárgyak balesetet okozása
Ezeket nem intézheted el majd megfizeti
Vagy hát önszántából majd teszi.
A társadalom szabályok között működik: önkéntességet csak ajánlási kihirdetések alapján meglátod nem megy még szabályozva se mindég.
Megjegyzésed, hogy nincsen szükség szabályozásra fura.
Önkéntesség alapján még asztalra kakálás se szűnne meg nem hogy a roller veszély
Tényleg ne érvelj a szabályozatlan világ mellett.
Én máris kiszálltam belőled.
 
Arra találták ki a szabályozást hogy működjön a társadalom,lehetőleg egyértelműen és kevés balesettel.
Ott a vezetés közbeni mobiltelefon használat balesetet okozása.
Ott az drog hatása alatti stb
Ott a kilógó tárgyak balesetet okozása
Ezeket nem intézheted el majd megfizeti
Vagy hát önszántából majd teszi
Megjegyzésed hogy nincsen szükség szabályozásra fura.
Miért fura nem az aktív hanem a passziv védelemre írtam e sorokat.
Bukósisak térd védő biztonsági öv nélkül lehet részt venni a forgalomban, de kilógó tárgy már a másik közlekedőre is veszélyt jelent a mobil szintúgy elveszi a figyelmet a közlekedésről.
Az ittasság szintúgy.
Felnőttként kellene kezelni az embereket.
De, ezt szinte sehol nem teszik.
 
Egy szabályozás szintúgy jó és szükséges, mindig kell szabályozni.Különben káosz lesz
Mutatja az alábbi:A támogatás is szabályozás
Zöldszüreti támogatást vezet be a minisztérium
Ezt külön jónak látom a kormánytól.Nem ültetvény kivágásra ösztönöz, mint pár éve az eu
Szabályozza a termelést, mert maguktól úgyse csökkentenék.
Mire a piac leszabályozza tönkre megy a termelő.Sőt a magyarországi összes szőlészet.
Felnőttként kezelni nem lehet mert magától nem csökkentené a termést.
A bukósisakról gyakorlatból mondva: ha nem kötelező nem is viszi magával soha.
A rászoktatást 5-10 évi fokozott ellenőrzésnek kellett megtennie.
Leszokatás az elektromos kerékpárnál elég volt 1 év és a rendőr nem törődése.
És már motoron se viszi se segédmotoron.Komoly visszaesés történt az 1960 évekre amikor bevezették.
 
Utoljára módosítva:
A héten sok pénzt szedett be a német rendőrség.
Rengeteg rendszám és engedély nélküli roller volt úton.
-
Szerintem a roller nagy cégek területein egy kiváló közlekedési eszköz lehetne. Nincs utálatosabb mid amikor meglátogat az ember egy céget és a buszra kell várni, hogy az egyik hangártól a másik épületig eljusson.
-
 
Tilcsák be, vagy zavarják le őket a járdákrol.
Rambóznak

Hát komolyan mondom én a biciklisektől, Skateboard és elektromos rolleren száguldóktól jobban félek a nagyvárosokban mint az autóktól.
-
Leéltem az életem dandárját de még soha nem voltam annyit életveszélyben (összesen) mint az elmúlt időszakban amióta ezek léteznek. Lehet, hogy ezek a járművek megfogják oldani a környezetszennyezést de az is lehet, hogy a népességnövekedést is.
-
Apropos nemrég olvastam valahol, hogy a "kijelölt átkelőhelyek" - ahogy ma nevezik "zebra-átkélők" bevezetése után az 1953-as években, az elgázolt járókélők száma drasztikusan megnőtt.
-
Ez egy kicsit olyan mint a Földközi tengerbe fulladt menekültek esete, öket se lehet lebeszélni arról, hogy ne menjenek át a tenger másik oldalára.
-
A problémát aztán az 1969-es Genfi konferencia oldotta meg, azóta nem a járókelő kötelessége a zebrára lépéskor meggyőződni arról, hogy nem jön autó, hanem fordítva. Magyarország is csatlakozott ehhez a nemzetközi szerződéshez, és 6 évvel később, 1975-ben bele is irták a magyar KRESZ-be.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Meanikó wrote on lucica's profile.
Sziasztok! 6.-os Mozaik történelem munkafüzet megoldását keresem. Valaki elküldené?
eddy56 wrote on Búza Mihály's profile.
Ha adsz emai8lcimet mobi-ban el tudom kuldeni a Sebzett nagyvadakat, és az Oxen trilogia befejezo reszet is
Holdviola Anna wrote on ovoneni73's profile.
Szia! Nincs véletlenül öltözködés (télen, nyáron, tavasszal, ősszel) c. foglalkozásterved? Előre is köszönöm :)
Sziasztok! Nincs valakinek véletlenül öltözködés télen, vagy ősszel, tavasszal nyáron foglalkozásterve? Előre is köszönöm :)
KIS DIÁKOKNAK KÉSZÍTETTEM OKTATÁSI SEGÉDLETEKET. EZEKET KÜLDENÉM HA VAN RÁ IGÉNY. I-IV-IG OSZTÁLYOSOK RÉSZÉRE.
KÜLDÖK EGY MINTÁT AZ IDŐRŐL. MIÉRT 24 ÓRA? MIÉRT A2 HÓNAP?

Statisztikák

Témák
36,396
Üzenet
4,387,321
Tagok
590,125
Legújabb tagunk
N. Moncsi
Oldal tetejére