Mi volt a mai menü? II.

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Itthon is van ilyen élelmiszer, gondolom, -de ez csak feltételezés részemről- hallottatok már a pálpusztai sajtról.
A sajtok országában élek. Itt több fajtája van. :)

Utána néztem.
A Pálpusztait a belga-holland (Limburger) Limburgi sajt mintájára készíthették. Limburg Hercegségbe a 19. század elején szerzetesek "találták fel".
Elterjedt egész Európában. Mint olvastam, Magyarországon Heller Pál sajtgyáros a 20. század elején kezdte el a gyártását.

Itt sem úri. Drága vendéglőkben, utolsó fogásként sajtkeverék tányért kínálnak. Limburger nincs rajta. :D A svájciak simán "büdös sajt"- nak becézik.
Apám nagyon szerette. Anyám és én menekültünk.:rohog:
 
Utoljára módosítva:

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
A fiúk kérésére ma Chow main készült csirkével.
Tegnapról elég sok krumpli maradt. Mivel lányom a fenti ételt sem eszi Ő most rántott csirkemellet kap krumplipürével.
A maradék krumpli pogácsaként végzi - nagyon ennék valami sósat.

20-as éveim elején könyvelőként dolgoztam egy cégnél, akiknek több kiskereskedelmi boltjuk volt és vettek egy tejboltot is. Eleinte főnökeink úgy döntöttek, hogy havonta kell az utóbbi boltba leltározni. Nem szívesen vállalkozott senki a hideg hűtóházban tölteni órákat! Egy pénteki nap négyen mentünk leltározni és az egyik kollégánk vitt minket autóval. Az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy van-e pálpusztai sajtjuk, mert nagyon szereti valaki (már nem emlékszem kit mondott) a családból és vinne. Persze volt, meg is vette még a leltár előtt - ennyivel is kevesebbet kellett felvenni. :) Mivel Ő nem hozott táskát mondta a kollégánknak, aki fuvarozott, hogy beteszi a táskájába, addig, amíg visszaérünk az irodába. Elkészültünk órákkal később a leltárral és vissza is mentünk. Péntek lévén mindenki sietett haza. Hétfőn a Kolléga nagy káromkodva jött be az irodában! Elmesélte, hogy szombaton reggel az Apja megjegyezte, hogy valami nagyon büdös van a lakásba. Átnéztek mindent, de nem találták meg. Délutánra már elviselhetetlen volt a szag. Mivel a Kollégám focizott is, arra gondoltak, hogy az edzős cucca - de nem. Vasárnap reggelre végre leszűkítették a kört,hogy az előszobából jön a szag. Kiderült, hogy a pálpusztairól a leltár végére mindenki megfeledkezett és hűtés nélkül - tavasz vége vagy nyár eleje volt - a táskában maradt. Amit lehetett kimostak, de az iratait napokig szellőztette az erkélyen. Nem csodálom, hogy mérges volt. :rohog::rohog::rohog:
 
Ternyák

Állandó Tag
Állandó Tag
Itthon is van ilyen élelmiszer, gondolom, -de ez csak feltételezés részemről- hallottatok már a pálpusztai sajtról.
Beka, a múltkor original francia érett sajtot vettem. Kár volt, mert a saját dobozán kívül 2 tasakba rakva is bűzlött a hűtőben, ki kellet dobnom, a gyerekem azt mondta, anya meg ne próbáld velem megetetni! Sütni akartam Nigella recept alapján.

Ma tegnapelőtti kaja volt. Holnap pácolt csirkecombokat sütök és na mivel?, sült krumplival:( rendelvényre. Kovászos uborkám is van hozzá.
 
Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Kivagyok teljesen. Csak ülök és lesek ki a fejemből. És ez mostanában egyre többször fordul elő velem. Nem mondhatom, hogy tavaszi fáradtság, se azt, hogy téli depresszió, de akkor mi bajom van? Nem fáj semmim. A lelkem se fáj. És mégis...
Ma rántott sertésszűz volt ebédre, sült krumplival és kovászos uborkával.
Holnap vaddisznó tarja lesz, ha a férjem is úgy akarja, akkor kemencében sül. Azért van itthon sütni való kolbász, ha nem sikerül, nem fogunk éhen halni. Ki kell használni ezt a jó időt a kertben. Kint lesznek a lányomék a kislányokkal. Ők még nem járnak iskolába, ráérnek.
 
gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem főztem semmit mert kettőre kellett az adótanácsadó nőhöz mennem.
Új irodája van az üzleti negyedben. Jól kereshet a nő. Dizájnosan van berendezve.
Tavaly voltam nála először, de rögtön sikerült vele közvetlen hangulatot teremteni. Olasz nő.
Úgyhogy megkérdeztem tőle mit fizetett a fantasztikus szófáért a társalgóban. Kicsit meglepődtem a 8 ezer Frankon. :)
-----
Hazafelé vettem 39 dekás kész lasagnát. Ennek az árán aztán valóban meglepődtem. :D Nem lehetett visszacsinálni, mert már levágták, és dobozolták.
Az a vígasz azért meg van, hogy nagyon finom volt.

z5.jpg

Útközben leültem előételnek egy fagylaltra a folyócska mellé. Sikerült ezt a hattyút lencsevégre kapni. Ő a lába mellett még a nyakát is kitekerte. :D

z6.jpg
 
Szerintem nagyon gyorsan menj el orvoshoz...
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető

Ahogy gumelig írja, orvoshoz minél hamarabb!
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Nem főztem semmit mert kettőre kellett az adótanácsadó nőhöz mennem.
Új irodája van az üzleti negyedben. Jól kereshet a nő. Dizájnosan van berendezve.
Tavaly voltam nála először, de rögtön sikerült vele közvetlen hangulatot teremteni. Olasz nő.
Úgyhogy megkérdeztem tőle mit fizetett a fantasztikus szófáért a társalgóban. Kicsit meglepődtem a 8 ezer Frankon. :)
-----
Hazafelé vettem 39 dekás kész lasagnát. Ennek az árán aztán valóban meglepődtem. :D Nem lehetett visszacsinálni, mert már levágták, és dobozolták.
Az a vígasz azért meg van, hogy nagyon finom volt.

Csatolás megtekintése 1815251

Útközben leültem előételnek egy fagylaltra a folyócska mellé. Sikerült ezt a hattyút lencsevégre kapni. Ő a lába mellett még a nyakát is kitekerte. :D

Csatolás megtekintése 1815252
A természet és az állatvilág csodálatos dolgokat képes produkálni. Mikor még otthon éltem sokszor rácsodálkoztam milyen helyeken kapaszkodnak meg a fák, és nőnek virágzanak. Az állatokat meg órákig lehet csodálni, nekem a madarak vannak közel a lelkemhez. Nagyon sok főleg sérült madár lakott nálunk, találkoztam bohóságosokkal is. Ez a hattyú is olyan madár ami mosolyt csal az ember arcára.

Semmit se nem főztem, paradicsomot sütöttem mentek üvegekbe onnan polcra. Valami őrült gombász hozott olyan gombát, mint a mesékben van. Gyönyörű barna színű kalapja van, a hasa szép sárgás színű, vastag tönkű vastag húsú.
A Gyulusunk biztos tudja mi a neve.
Majdhogynem egész nap ezt a gombát szeleteltem, holnap mennek az aszalóba, aztán zacskó és ők is beülnek a polcra. Fantasztikus illata van a leveseknek már pár szelettől is.
 
Ternyák

Állandó Tag
Állandó Tag
Kivagyok teljesen. Csak ülök és lesek ki a fejemből. És ez mostanában egyre többször fordul elő velem. Nem mondhatom, hogy tavaszi fáradtság, se azt, hogy téli depresszió, de akkor mi bajom van? Nem fáj semmim. A lelkem se fáj. És mégis...
Ma rántott sertésszűz volt ebédre, sült krumplival és kovászos uborkával.
Holnap vaddisznó tarja lesz, ha a férjem is úgy akarja, akkor kemencében sül. Azért van itthon sütni való kolbász, ha nem sikerül, nem fogunk éhen halni. Ki kell használni ezt a jó időt a kertben. Kint lesznek a lányomék a kislányokkal. Ők még nem járnak iskolába, ráérnek.
Megviseli a szervezetünket a bizonytalanság és a miatta fellépő stressz. Sajnos nincs hozzá jó gyógymód. Próbálj olyasmivel foglalkozni, ami megnyugtat és felvidít. Ezzel nem vagy egyedül :(
 
Oldal tetejére