Mi volt a mai menü? II.

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma rántott hal, krumplipüré, tartármártás.
A maradék rántott halból ecetes halat készítettem. Pár nap múlva lehet csemegézni belőle.
Holnap tökfőzelék lesz, fasírttal.

Azért nevettem gumelig karácsonyfáján, mert egyszer én is így jártam. Húsvéttájt négykézláb másztam a szobában a szőnyegpadlón, kezemben a szemöldökcsipeszemmel és vadásztam a fenyőtüskéket.
Amióta megnőttek a gyerekek, műfenyőnk van. Az unokáknak szerintem már a mű a természetes.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma paradicsommártás lesz húsgombóccal és főtt krumplival.

Mi kb. 20 év után először vettünk élő fát. Férjem és lányom mentek el megvenni. Bejárhatták a "fenyőerdőt", kiválasztották a nekik tetszőt, amit megjelöltek és ment az ember kivágni.
Vettek hozzá egy fémből készült tálkát is. A fának a tönkjét kivágás után kicsit megfúrták, hogy a tálba be lehessen állítani és adtak hozzá tápoldatot is. Két alkalommal kellett a feloldott "kaját" a tálba önteni. Pár tűlevél potyogott csak le róla. Sajnáltam, hogy a pakolás miatt hamarabb kellett levetkőztetni és elvinni a gyűjtőhelyre. Hogy jövőre mi lesz még nem tudom - addig még lesz időnk kitalálni.
 

an1961

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma és hétfőn szabadságon vagyok, pontyfilét vettünk elő a mélyhűtőből, így rántott pontyfilé és sült krumpli lesz. Ha nem leszek nagyon lusta akkor még készítek fokhagyma szószt is.
A halat nem hagyományosan szoktam rántani, sózom, borsozom és egyszerűen kukorica lisztbe hengerítem és sütöm.
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
A hentesnél láttam, már bepácolt Sztroganoff bélszínt. Azonnal vettem 30 dekát.
A jó minőségű húst csak egy pár percig kellett sütni.
Nem lett dekoratív, de az íze nagyon jó volt. Hígabb tejföl kell hozzá és több szósz.
Pár vékony piros és zöld kaliforniai paprika csíkoka, gombát és savanyú uborka darabokat
is kell még belerakni. Utólag néztem meg a recepteket. :D
Biztos, hogy nem most készítettem utoljára.

1.jpg

2.jpg

Hideg szeles, de szép idő volt. Kevés képet készítettem, úgy fázott a kezem.

3.jpg

A naplementét már a balkonról fotóztam.

4.jpg

Bakonyi sertéscsíkok, mini farfalle tésztával volt ma az ebéd.
Mivel szülinap és névnap is van a hónapban, ezért a somlói galuska kívánságot is teljesítettem.

Gratulálok és kellemes ünneplést. :)
 
Utoljára módosítva:

Ternyák

Állandó Tag
Állandó Tag
Dabadika és Gumeling: köszönjük!
Zöldborsóleves, paradicsomszósz főtt krumplival (unom már a húsos napokat:)), fiamnak a maradék bakonyi kellett.
Készítettem sütőben sült marhapörköltet vörösborral, amióta így készül ha rákérdezek vadas vagy marha, mindig pörköltet kér a kölök.
Tegnap tönkölylisztből kenyeret és zsemléket sütöttem.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap bolti pizza volt egy kissé itthon még feltuningolva.
Ma egészben sült tarja volt knédlivel és a sült levét szósznak elkészítettem.
Nem sok maradt belőle.
A húsos napokat már én is unom, úgyhogy holnapra valami zöldséges kaját fogok készíteni. legalábbis a felnőtteknek.
A gyerekek már úgyis mennek suliba, még a nagyobbik is az egyetemre. Véget ért számára is az online oktatás, amit nem is bánok. Kell a közösség!
Mivel a konyhába ma nem sokat kellett lennem, megpróbálok rendet vágni a varrós dolgaim között - kissé lehetetlen vállalkozásnak tűnik!
 

an1961

Állandó Tag
Állandó Tag
A hétvégi menü: tárkonyos leves, most történetesen nem csirke húsból hanem sertésből készítettem, zöldségágyon sült csirkecombók, a combókat a tandoori csirke pácba pácoltam még a tegnap délután, a tepsi alját mangalica zsírral kentem ki, nagyon jól sikerült, az íze, de főleg az illata eszembe juttatta az időszakot mikor Indiában dolgoztam. Ebéd után jót beszélgettünk a gyerekekkel és tokaji édes furmintot kóstolgattunk.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Voltatok már úgy, hogy nincs kedvetek főzni? Na ma velem ez történt. :(
Még szerencse, hogy tegnapról maradt fasírt krumplipürével.
Illetve gyorsan összedobtam egy kis zöldségköretet és kisütöttem 1 csomag virslit azért a biztonság kedvéért.
Nem tudom mi van velem! Mikor a gyerekek hazaértek és a hűtőből ki akartam venni a kaját melegíteni kezembe akadt egy tiszta, üres doboz.
Gondolom a konyhaszekrény helyett a hűtőbe sikerült betenni. Remélem mást nem tettem rossz helyre! :dr_9:
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma se sok kedvem volt főzni, pláne, hogy kitaláltam rakott krumpli lesz - nagyobbik fiam viszont megjegyezte, hogy az nemrég volt.
Aludtam rá egyet és úgy döntöttem, hogy akkor milánóit kapnak, bár szerintem az is nemrég volt, de már nem érdekel.
Sütöttem egy adag csokidarabos muffint és ma kerül sor a sajtos stanglira is, mert a hét elején ahhoz sem volt kedvem.
Begyúrtam egy adag kakaós darálós kekszet, most pihen a hűtőbe - délután lehet valamelyik gyereket megkérem, hogy tekerje le. Vagy holnap megsütöm.
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem sincs kedvem főzni. Salátázom és szendvicsezem.
-----
Budapesten a belvárosi cukrászdákban már nem
árulnak Képviselőfánkot. Szeretem mert nem édes.
A Müvészben csak megrendelésre készítették. Nem áll el, mondták.
Feketeerdőt sem lehet kapni.

Zürichben lehet kapni. Egyik szupermarket önkiszolgáló vendéglőjében szúrtam ki.
A tésztája nem olyan finom mint a Művészben, de ha ló nincs a szamár is jó. :)
"Ofenküechli" álnév alatt árulják. A némteknél "Windbeutel"


zz.jpg

Zürich közelről

zz1.jpg

zz2.jpg

zz3.jpg
 
Utoljára módosítva:

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma mégis rakott krumpli készült ebédre.
Tegnap este nagyon megfájdult a fejem, és felmentem kicsit ledőlni - le se jöttem csak ma reggel.
Így a fagyasztóból sem került elő semmi alapanyag.
Viszont még maradt a főtt krumpliból is és a tojásból is - összedobtam egy burgonyasalátát belőlük.
Anno Anyukámtól kaptam gyűjthető receptkártyákat és abban találtam egy receptet.
Joghurtom ugyan nem volt itthon az öntethez, de tejföllel pótoltam.
 
Oldal tetejére