Mi volt a mai menü? II.

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Remélem ízleni fog.

Ma Sült meggyes-túrós rétes (muffin sütőben), dinnye és kínaiból hozott vajas krumpli, illatos omlós csirke, narancsos csirke volt az ebéd.

Budapesten 1 kis családi kínai étkezdétől eltekintve még sosem ettem olyan kínai kaját, ami maradéktalanul bejött volna. Ez sem volt nekem az igazi. Még mindig a pesti jut eszembe elvárásnak.
Nem tudom megvannak-e még. Nem messze volt a Gidófalvy úttól.
Egy világjáró barátom szerint, aki egyszer Kínában evett kínaiul, annak máshol már nem ízlik. :)
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ma nagytakarítás volt, rá kellett döbbennem, hogy visszafogottabban kellene könyvet vásárolni. Mire az összeset letörölgettem elment az élettől is kedvem. Ráadásul a lábatlan terráriumára is ráfért az alapos sikálás.
Tökfőzeléket főztem, pillanatok alatt kész van, lefagyasztott epres túrótortából ettem egy szeletet, és most szunyókálás lesz.
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Csütörtökön a paprikás csirke, pénteken meg a vadpörkölt maradékát ettük meg. Csütörtökön készítettem nokedlit, az finom volt pénteken is. Ma én tojásos nokedlit ettem, a férjem a fagyasztóból csülkös bablevest. Holnap lecsós sertésszűz lesz ebédre, tarhonyával.
Tegnap volt a férjem a hentesnél, hozott oldalast, szüzet, és darált húst is. Valószínűleg a jövő héten bolognai, vagy esetleg fasírozott is lesz.
 

ladysla

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ebédre gyümölcsleves, sajtos cukkini. Uzsonnára felhőszakadás. Vacsorára beletörődés. (Ilyet még nem nagyon láttunk, igaz, most se nagyon, annyira esett. Minden irányból hihetetlen erővel és mennyiségben zúdult, le-, fel-, be-, átáztunk. Amit a Család nem tudott velem elhitetni - a padlás nem raktár, amiket oda felhordok, inkább küldjem el a háztól -, azt a természet most megtanította. A pincében holnap nem lesz tennivalóm, mert nem én kezelem a szivattyút.) Holnapi menü takarítás és selejtezés. Ebéd valószínűleg a fagyasztóból.
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk is esett tegnap az eső, szép csendesen, ugyan volt egy kis dörgés-villámlás, de (jajj, nem akarom elkiabálni), az érésben lévő sárgabarack a fán maradt. Tavaly nem volt 1 kg barack a három fán. Az idén csak egy barackfa üres, a másik kettőn szépen mutatkozott. Ezért folyamatosan öntözi a férjem. Még így is olcsóbb lesz a sárgabarack dzsemem, mintha a piacon venném a gyümölcsöt. Remélem most már megússzuk a jeget meg a nagy vihart. Sajnálnám a barackomat.

Ma lecsós szelet volt ebédre. És mivel elfogadható idő van, stanglit sütök, mert délután várom a kisunokákat. A sütőtől persze nagyon meleg lett itthon, de értük mindent elvisel az ember.
 

Ternyák

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnapról olasz gomba zöldséges rizzsel, dinnye.
Nincs a világon olyan kaja, amit most szívesen elkészítenék. Szombaton az egyik klíma elkezdett befelé folyni, a szerelő szerint a párás levegő miatt. Ok.
Vasárnap délután a másik, de ott már ez nem lehet indok, mert csak állva nem csorog, ma jön újra a szerelő. Tele a pipőkém az egésszel. Kazán szerelésen túl vagyunk. Így megvan a 3 alkalom, remélem most már megáll.:mad2:
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Gombakrémlevest készítettem ebédre, és carbonara spagettit.
A férjem megette ugyan a levest, de közölte, hogy ő sokkal jobban szereti a magyaros gombalevest, úgyhogy legközelebb olyat kér. De a carbonara elfogyott. Tejszínnel készítettem, nem street kitchen módra, mert abból mindig tojásos tészta lett.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Most kaptam egy nyári receptet, állítólag finom. Holnap kipróbálom.
Dinnyés spagettisaláta
Hozzávalók, 2 főre:
10 dkg spagetti, fél kg dinnye, 30 dkg kígyóuborka, 5 dkg fetasajt, 1 db vöröshagyma, 4 db mentalevél, 1,5 evőkanál olívaolaj, 3 evőkanál limelé, só, bors

A hagymát megpucoljuk, csíkokra vágjuk. Az uborkát, dinnyét megszabadítjuk a héjától, majd 1 centiméteres kockákra vágjuk. Ha szükséges, magtalanítjuk, a mentaleveleket megmossuk, apróra vágjuk, a tésztát főzzük ki a megszokott módon, majd keverjük össze a zöldségekkel, gyümölccsel. Az olajból, lime levéből sóval, borssal készítsünk öntetet, ami mehet is a tésztás keverékre, a tetejére szórjuk a felaprított mentalevelet.
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy bespagettiztem, hogy utána elnyomott az álom. Pedig azt ajánlotta
a háziorvosnő, ha nem akarok hízni ne egyek egyszerre sokat és ne pihenjek le utána. Tanácsokat adni könnyű.:D

1.jpg

Kora délelőttöl lent voltam a tónál és a városban.
A sétány alsó járdája még mindig víz alatt van, de használják. :)

2.jpg

3.jpg

Még mindig tart a kiárusítás. Annyira leírták ezt a "retró" cipőt, hogy
kénytelen voltam megvenni. Kicsit megvan "gyötörve"és fűző nélkül kell
hordani, minha elhasználódott volna. Tetőtöl talpig bőr és varrott.
Apám cipész volt. Megszerettette velem a szép cipőket. Kizárólag kiárusításon veszem őket.

5.jpg

Tegnap este sikerült egy egész jó képet készítenem a holdrol.

4.jpg
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére