Mi volt a mai menü? II.

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Reggel elugrottunk a közelünkbe lévő boltba reggeli péksütiért - helyben sütik és még langyos ha korán megyünk.
Megreggeliztünk, majd megjártunk két boltot.
A mai főzésem nem volt nagyon megerőltető: gyerekeknek 2 lasagnet vettünk, amit ki kellett csomagolni és a sütőbe megsütni.
Felnőttek maradékot ették ki a hűtőből.
Ebéd után kb. fél 3-kor Férjem megkérdezte, hogy van-e valami sürgős csinálhatnékom. Mondom nincs. Akkor menjünk le a parkba sétálni! Na jó, menjünk.
Míg készülődtünk eszembe jutott, hogy elmehetnénk arra a helyre, ahonnan a múltkor az eső elvert minket. És így is történt!
Szép, napos idő van/volt, csend, víz, jó levegő! Inniscarra tóhoz mentünk, ami valójában egy mesterségesen létrehozott víztározó, de itt rendezik az evezős versenyeket is.
A tó mellett kialakítottak egy szép sétautat. Azt hiszem megyünk majd máskor is.
Én nem vagyok olyan jó fotós, mint Gumelig, de pár képet tudok Nektek mutatni.
 
Csatolások

  • DSC_0431.JPG
    8.8 MB · Olvasás: 23
  • DSC_0434.JPG
    13.1 MB · Olvasás: 20
  • DSC_0436.JPG
    12 MB · Olvasás: 21
  • DSC_0437.JPG
    11.6 MB · Olvasás: 18
  • DSC_0438.JPG
    9.3 MB · Olvasás: 23

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma is szendvicseztem. Sok paradicsomot és paprikát ettem hozzá.
Vacsorára almát kenyérrel és mandarint.

IMG_3468.jpg
Nagyon szép lett a szoba, gumelig, szorgalmasan dolgoztál. Gyönyörűek a képeid, dísztárgyaid. Én nem fogom megúszni ablakpucolás nélkül, a legkisebb eső is azonnal összeveri az ablakot. A harmadik képen a fehér szekrény mellett lévő kép fafaragás vagy bőrből készült?
Egyszer volt egy bőrből készült képem, amit a fiam levett a falról - csak ő tudta miért -, a kutyánk pedig... hm... zsűrizte. Soha azóta nem sikerült újabb bőr-képet vennem.
Köszi. Rengeteg meló volt, főleg az "iroda" miatt. :)
-----
IMG_3452.jpg
A kép 3 dimenziós fafaragás. Kínai. Szerintem egy vár ostromát ábrázolja.
Thaiföldön egy régiségkereskedőnél vettük feleségemmel, úgy harminc évvel ezelőtt. Megtetszett, mert teljesen más. 27x27 centis.
Gondolom nem kellett senkinek, mert ha jól emlékszem olcsón adta. :D

Többször voltunk Délkelet Ázsiában és sok szép dolgot összevásároltunk. Sok jáde faragást is.
Jóformán mindent elvitt feleségem a válásnál.
Így egyeztünk meg. Sokkal fiatalabb mint én, + 5 év amivel a nők tovább élnek ha elérjük az átlagot. Tovább tudja élvezni. :)
----
Sok különböző stílusú festményem van. A fürdőszobán kívül
minden helységben.
----
Ez itt fénykép, érdekes történettel.
Pár évvel ezelőtt könyvet adtak ki Erzsébetvárosról. Fényképész
barátom e képe is benne van.

A kép a bácsi kivételével a falra van festve.
Barátom újja már a kioldón volt, de hirtelen az arra járó öreg úr szólt neki, hogy
várjál István és be ált a képbe. Ismerőse volt.
Nem véletlen, hogy a bácsi átlátta a szitut. Ő Tóth János operatőr. A nemzetközi díjat nyert "Szerelem" film operatőre. Nagyon szép film. Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván a főszereplők.
Én Zürichben láttam a bemutatóját.
Szerintem a fénykép szuper.

IMG_3462.jpg

Meccsnézés közben jól lehet írogatni is.
-----
Szeretem a csendélet képeket. Sajnos csak egy van. Ezt Pesten vettük. Vékony fára van festve.
Borzalmas cifra aranyos kerete volt az leszedtem. 40x30 centis.

IMG_3458.JPG
-----
Nejem újonnan nyílt vagyonkezelőnél kapott állást. A főnök megbízta, hogy vásároljon festményeket. Köszönetként a galéria tulaj ajándékozott
neki egy kis képet választása szerint.
Tetszik a kép sötét-világos és a meleg-hideg szín átmenete. 20x20 centis.

IMG_3461.JPG

Holnap hűvös, de délutánra napos időt ígértek. A változatosság
kedvéért vettem egy karajt grillezni.
A spenótot már egy hete tolom hátrább. Hétfő az igazi spenót nap.:D
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ma is szendvicseztem. Eszek hozzá sok paradicsomot és paprikát.
Vacsorára almát kenyérrel és mandarint.

Csatolás megtekintése 1820520

Köszi. Rengeteg meló volt, főleg az "iroda" miatt. :)
-----
Csatolás megtekintése 1820521
A kép 3 dimenziós fafaragás. Kínai. Szerintem egy vár ostromát ábrázolja.
Thaiföldön egy régiségkereskedőnél vettük feleségemmel, úgy harminc évvel ezelőtt. Megtetszett, mert teljesen más. 27x27 centis.
Gondolom nem kellett senkinek, mert ha jól emlékszem olcsón adta. :D

Többször voltunk Délkelet Ázsiában és sok szép dolgot összevásároltunk. Sok jáde faragást is.
Jóformán mindent elvitt feleségem a válásnál.
Így egyeztünk meg. Sokkal fiatalabb mint én, + 5 év amivel a nők tovább élnek ha elérjük az átlagot. Tovább tudja élvezni. :)
----
Sok különböző stílusú festményem van. A fürdőszobán kívül
minden helységben.
----
Ez itt fénykép, érdekes történettel.
Pár évvel ezelőtt könyvet adtak ki Erzsébet városról. Fényképész
barátom e képe is benne van.

A kép a bácsi kivételével a falra van festve.
Barátom újja már a kioldón volt, de hirtelen az arra járó öreg úr szólt neki, hogy
várjál István és be ált a képbe. Ismerőse volt.
Nem véletlen, hogy a bácsi átlátta a szitut. Ő Tóth János operatőr. A nemzetközi díjat nyert "Szerelem" film operatőre. Nagyon szép film. Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván a főszereplők.
Én Zürichben láttam a bemutatóját.
Szerintem a fénykép szuper.

Csatolás megtekintése 1820522

Meccsnézés közben jól lehet írogatni is.
-----
Szeretem a csendélet képeket. Sajnos csak egy van. Ezt Pesten vettük. Vékony fára van festve.
Borzalmas cifra aranyos kerete volt az leszedtem. 40x30 centis.

Csatolás megtekintése 1820526
-----
Nejem újonnan nyílt vagyonkezelőnél kapott állást. A főnök megbízta, hogy vásároljon festményeket. Köszönetként a galéria tulaj ajándékozott
neki egy kis képet választása szerint.
Tetszik a kép sötét-világos és a meleg-hideg szín átmenete. 20x20 centis.

Csatolás megtekintése 1820529

Holnap hűvös, de délutánra napos időt ígértek. A változatosság
kedvéért vettem egy karajt grillezni.
A spenótot már egy hete tolom hátrább. Hétfő az igazi spenót nap.:D
Ezek fantasztikus képek, tetszenek. :) Milyen zenét szeretsz hallgatni?
 
gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Ezek fantasztikus képek, tetszenek. :) Milyen zenét szeretsz hallgatni?
Köszönöm a komplimentet. :)

Főleg dzsesszt, bluest és rockot halgatok. "Könnyű" klasszikus zenét is.
Már nagyon rég nem vásárolok CD-ket. Kizárólag internetről hallgatok
zenét.
Még messzire sem kell mennem, mert a "Radio Swiss Jazz" "SwissGroove" és a "Radio Swiss Classic" változatos zenét hoznak. Ismerek még egy pár francia jó jazz és blues adót.
Már nem is érdekel ki játszik. Hangulatom szerint választom az adókat.

Egy magyar Apple fórumon van "Milyen zenét hallgatsz" topic. Egyik tag lakonikusan csak annyit írt, hogy "Jót" :)
 
Megmondom őszintén az utolsó kép miatt kérdeztem, az valahogy kilóg a többi közül. Nem csalódtam, első tippem a dzsessz volt. :)

Gratulálok az eredményhez! (2:0)
 
Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
Szóval, jó gumelig: egy galériában élsz :D. Nem rossz választás. ;)
Elképesztőek a képeid; szíves engedelmeddel a falra festett élőszereplős képet lenyúltam. Zseniális kép, nem is igen tudok többet hozzáfűzni.
A legközelebbi tárlatvezetés alkalmából lehetne a kisplasztikák - szobrocskák - szobrok és egyéb dísztárgyak körében "körülnézni"? Csak ha alkalom adódna... ;)
---
Reggel 3,5 fok volt és eső. Nézzük a jobbik oldalát: biztosan nem most kell ablakot pucolni. :hurra:
---
Vasárnaphoz méltatlan ebédet tervezek: paprikás krumpli lesz virslivel, uborkával.
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma úgy éreztem magam, mintha étteremben lennénk és én vagyok a főszakács.
Nagyobbik fiam teriyaki csirkét kért újhagymás rizibizivel.
Kisebbik viszont grillezve kérte a csirkemellett zöldséges bulgurral. - Lebeszéltem a bulgurról és evett Ő is rizibizit.
Lányom elégedett volt a grillcsirkével, de nem kért hozzá köretet.
A felnőttek osztoztak a maradék ragulevesen. Második fogásnak "Keverve sütött csirke olaszosan, vegyes salátával" készült.
Leegyszerűsítve: cukkinis lecsó sült csirkecsíkokkal.
Desszertnek mogyorós étcsoki.
 
gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Olyan laposan és erősen sütött a nap, hogy nem lehetett renedes
képet készíteni.
Grillezett karaj zöldséges rizzsel.

IMG_3496.JPG
Megmondom őszintén az utolsó kép miatt kérdeztem, az valahogy kilóg a többi közül. Nem csalódtam, első tippem a dzsessz volt. :)

Gratulálok az eredményhez! (2:0)
Van még dzsesszes képem... :) (Mi svájciak remekül labdázunk.;))

IMG_3480 Kopie.JPG

Szóval, jó gumelig: egy galériában élsz . Nem rossz választás.
Elképesztőek a képeid; szíves engedelmeddel a falra festett élőszereplős képet lenyúltam. Zseniális kép, nem is igen tudok többet hozzáfűzni.
A legközelebbi tárlatvezetés alkalmából lehetne a kisplasztikák - szobrocskák - szobrok és egyéb dísztárgyak körében "körülnézni"? Csak ha alkalom adódna...
Kevés kisplasztikám van. Üvegeim vannak a hatvanas évekből és
amiket én készítettem. Kevés a hely.

#1,403

Ezt a 4.5 centis lapis lazuli Buddha fejet egy ásványbörzén vettem.

IMG_1876 Kopie.JPG
 
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
ypg7qidopunuz40z8b6h-gif.1737073
ypg7qidopunuz40z8b6h-gif.1737073

Már értem miért kevés neked egy kis lakás. :)

Olyan laposan és erősen sütött a nap, hogy nem lehetett renedes
képet készíteni.
Grillezett karaj zöldséges rizzsel.

Csatolás megtekintése 1820695

Van még dzsesszes képem... :) (Mi svájciak remekül labdázunk.;))

Csatolás megtekintése 1820696

Kevés kisplasztikám van. Üvegeim vannak a hatvanas évekből és
amiket én készítettem. Kevés a hely.

#1,403

Ezt a 4.5 centis lapis lazuli Buddha fejet egy ásványbörzén vettem.

Csatolás megtekintése 1820700
 
Panka60

Állandó Tag
Állandó Tag
Reggelire megettem a tegnapi tökfőzelék maradékát, ebédre töltött tök készült gyalultam rá sajtot és tettem mellé kaporszószt. Vacsira sült tök lesz. Rég ettem tököt. :rohog: :rohog:
Tök' jó tematikus napokat élsz. :rohog::rohog:
---
A nagy iparkodásban tegnap kifelejtettem a virslit a paprikás krumpliból. Majd a mai napi adagban pótolom. De legalább sikerült helyre hoznom öreg szomszédasszonyom kávéfőzőjét mégis. Most mindketten örülünk. :)
---
Igen, igen, nagyon is emlékszem az üvegmunkáidra, gumelig. A kakasos sószóró azóta is fogva tart.
Egy másik kedvenc sótartóm egy kb. 10 cm magas asszony-figura fejkendőben, paraszti viseletben egy egy szakajtót tart a kezében, ebbe lehetett sót vagy más fűszert tenni. Fehér-kék mázas kerámia. Elméletileg az enyém lett volna, de nem tudom, az örökösök végül milyen sorsot szántak neki. Remélem, nem a szemétdombon landolt.
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap brokkolikrémleves volt bogyócskával; gyerekeknek túrós tészta (nagyobbik fiamnak baconnel!); felnőtteknek rakott kelkáposzta.
Tegnap sütöttem egy nagy tepsi túrós pitét, aminek a fele mazsolás - jutott a barátainknak is :D.
Ma csak a gyerekeknek készítek krumplipürét sült virslivel és zöldségkörettel.
Ma egy adag gesztenyés muffint sütöttem - csempésztem bele csokidabarokat is a közepébe.
Szintén a barátokra is gondolva persze! ;)
 
Oldal tetejére