Mi volt a mai menü? II.

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Volt még egy adag székelykáposzta a mélyhűtőben.
A szín egy kicsit lefagyott róla. :D

IMG_4969.jpg

Fogalmam sem volt, hogy olyan is létezik. Egyszer megkóstoltam: borzalmas íze volt így teljesen kihagyom az italkínálatból:rohog:

Egy korty a vörös birkából örökre kielégítette a kíváncsiságomat. :D
 
Utoljára módosítva:

Kaszazsu

Állandó Tag
Állandó Tag
Bakonyi galuskával, kávé mint mindig és 2x2 kocka Tibi csoki. Ja, fél pohár kadarka.
Szétnéztem és abból főztem, amit találtam- 40 dkg sertés lapocka a fagyasztóból, kb 25 dkg gomba, fél tojáshoz leütöttem egyet, abból galuska. Találtam még 2 tábla csokit, hozzáfogtam hasznosítani.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap maradékokat ettünk, így csak sütöttem.
Na azt sem vittem túlzásba: volt itthon 2 csomag leveles tésztám, amiből gyerekek örömére sajtos rudak készültek.
Lányom tegnap elég mérgesen jött haza a suliból, hogy megnyugodjon sütött egy adag kekszet.
Én még este pizzás csigát készítettem.
Ma rakott krumpli az ebédünk.

Jól ránk ijesztett a lányom sulija! A héten vizsgáznak és kaptam 11 órakor egy sms-t, hogy a lányom hiányzik a suliból!
Megijedtünk, mert a Férjem reggel vitte suliba és még látta, hogy két másik osztálytársával bemegy.
Felhívtuk a sulit, hogy mi van. Kiderült, hogy tévesen küldték el az értesítést.
Azért megállt egy pillanatra az ütő bennünk!
 

udvarfy

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusz Bekám ,
kis "baj van" de lassan talán kezdek kikecmeregni belölle ! Kórházba voltam mert azthittem megint "bélelzárodásom" van , mert majd 4 napig nemtudtam semmit megtartani magamban , de szerencsémre csak egy "epegörcs" volt mondta a föorvos , müteni nemszükséges még mert csak egy darab olyan 2 cm nagyságúm van , a sipolyommal azzal meg mint mondta ezer évig is elélhetek !
Amugy a szokásos , viszem-hozzom a nejem munkába mert a vasut nemközlekedik !! Befözzök amit talállok , most a barátaimtól kaptam egy csomó kárászt meg sügért a tavaik lehalászása után , igy halász lé volt nekem pár napig a többit meg beföztem illetve megsütöttem és ugy tettem el mint itt a németek a sült heringet , páclébe mint otthon a ruszlit . Nejem tegnap spenotot fözöt kedvemért meg sóskrumplit amit itt a közeli régi "TSZ" ma Agrárszövetség árul . Aztán sütöttem az itteni "beiglit" a Stolle-t , de kibabarált a sütö velem ! Kiment a termosztát és megégett , cigány gyerekek lettek , de lekapartam szerencsémre megtudtam menteni öket ! Most majd a villanyszerelönknek kell "könyörögnöm" hogy megjavitsa mert eldobni nemakarom hiszen alig használtam ökegyelmét , értsd a sütöt .
Amugy irigyelnem kell mindenkit , igy Dabadit , Gumeliget mert náluk nincsen áremelkedés ! Nekünk itt azt mesélik hogy csak 10% ami van , de érzésem szerint ez jóval több , tudom a konyha és szobabutor a TV-vel egyetemben 40%-al lett olcsobb , de azt nem veszek minden nap ! Az étolaj a valamikori 0,99€-ról mára 3,99€ lett a liszt a 0,49-röl 0,89€ lett etc.pp még jó , hogy olajjal füttünk igy az csak egy picit emelkedett a tavalyi 0,79€-röl 1,69€-ra ! A szakemberek meg vagy jönnek , vagy sem mert 2 év lemaradást kell behozzniuk mindenhol , hiszen öksem dolgozhattak sokfelé .
 

Csatolások

  • IMG_3994.jpg
    IMG_3994.jpg
    137.5 KB · Olvasás: 13
  • IMG_3995.jpg
    IMG_3995.jpg
    103.6 KB · Olvasás: 13
  • IMG_4013.JPG
    IMG_4013.JPG
    107.6 KB · Olvasás: 12
  • IMG_3843.jpg
    IMG_3843.jpg
    82.9 KB · Olvasás: 14
Utoljára módosítva:

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Szervusz Bekám ,
kis "baj van" de lassan talán kezdek kikecmeregni belölle ! Kórházba voltam mert azthittem megint "bélelzárodásom" van , mert majd 4 napig nemtudtam semmit megtartani magamban , de szerencsémre csak egy "epegörcs" volt mondta a föorvos , müteni nemszükséges még mert csak egy darab olyan 2 cm nagyságúm van , a sipolyommal azzal meg mint mondta ezer évig is elélhetek !
Amugy a szokásos , viszem-hozzom a nejem munkába mert a vasut nemközlekedik !! Befözzök amit talállok , most a barátaimtól kaptam egy csomó kárászt meg sügért a tavaik lehalászása után , igy halász lé volt nekem pár napig a többit meg beföztem illetve megsütöttem és ugy tettem el mint itt a németek a sült heringet , páclébe mint otthon a ruszlit . Nejem tegnap spenotot fözöt kedvemért meg sóskrumplit amit itt a közeli régi "TSZ" ma Agrárszövetség árul . Aztán sütöttem az itteni "beiglit" a Stolle-t , de kibabarált a sütö velem ! Kiment a termosztát és megégett , cigány gyerekek lettek , de lekapartam szerencsémre megtudtam menteni öket ! Most majd a villanyszerelönknek kell "könyörögnöm" hogy megjavitsa mert eldobni nemakarom hiszen alig használtam ökegyelmét , értsd a sütöt .
Amugy irigyelnem kell mindenkit , igy Dabatit , Gumeliget mert náluk nincsen áremelkedés ! Nekünk itt azt mesélik hogy csak 10% ami van , de érzésem szerint ez jóval több , tudom a konyha és szobabutor a TV-vel egyetemben 40%-al lett olcsobb , de azt nem veszek minden nap ! Az étolaj a valamikori 0,99€-ról mára 3,99€ lett a liszt a 0,49-röl 0,89€ lett etc.pp még jó , hogy olajjal füttünk igy az csak egy picit emelkedett a tavalyi 0,79€-röl 1,69€-ra ! A szakemberek meg vagy jönnek , vagy sem mert 2 év lemaradást kell behozzniuk mindenhol , hiszen öksem dolgozhattak sokfelé .
Drága Gyulusunk, szívből kívánok neked gyors gyógyulást! Vigyázzatok magatokra, és időnként adj hírt magadról.
Minket ne irigyelj, itthon szinte már követhetetlen az árak emelkedése, meg egyes termékek szabályozott vásárlása.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusz Bekám ,
kis "baj van" de lassan talán kezdek kikecmeregni belölle ! Kórházba voltam mert azthittem megint "bélelzárodásom" van , mert majd 4 napig nemtudtam semmit megtartani magamban , de szerencsémre csak egy "epegörcs" volt mondta a föorvos , müteni nemszükséges még mert csak egy darab olyan 2 cm nagyságúm van , a sipolyommal azzal meg mint mondta ezer évig is elélhetek !
Amugy a szokásos , viszem-hozzom a nejem munkába mert a vasut nemközlekedik !! Befözzök amit talállok , most a barátaimtól kaptam egy csomó kárászt meg sügért a tavaik lehalászása után , igy halász lé volt nekem pár napig a többit meg beföztem illetve megsütöttem és ugy tettem el mint itt a németek a sült heringet , páclébe mint otthon a ruszlit . Nejem tegnap spenotot fözöt kedvemért meg sóskrumplit amit itt a közeli régi "TSZ" ma Agrárszövetség árul . Aztán sütöttem az itteni "beiglit" a Stolle-t , de kibabarált a sütö velem ! Kiment a termosztát és megégett , cigány gyerekek lettek , de lekapartam szerencsémre megtudtam menteni öket ! Most majd a villanyszerelönknek kell "könyörögnöm" hogy megjavitsa mert eldobni nemakarom hiszen alig használtam ökegyelmét , értsd a sütöt .
Amugy irigyelnem kell mindenkit , igy Dabatit , Gumeliget mert náluk nincsen áremelkedés ! Nekünk itt azt mesélik hogy csak 10% ami van , de érzésem szerint ez jóval több , tudom a konyha és szobabutor a TV-vel egyetemben 40%-al lett olcsobb , de azt nem veszek minden nap ! Az étolaj a valamikori 0,99€-ról mára 3,99€ lett a liszt a 0,49-röl 0,89€ lett etc.pp még jó , hogy olajjal füttünk igy az csak egy picit emelkedett a tavalyi 0,79€-röl 1,69€-ra ! A szakemberek meg vagy jönnek , vagy sem mert 2 év lemaradást kell behozzniuk mindenhol , hiszen öksem dolgozhattak sokfelé .
Jó volt Rólatok is hallani! Vigyázzatok Magatokra!

Azért hidd el itt is emelkednek az árak, csak nem olyan hirtelen.
Elkezdtem karácsonyra a bevásárlást, mint dió, méz ilyesmi. Hétvégén majdnem dobtam egy hátast: a Tescoba 1 db kilós kiszerelésű méz volt, gondoltam ne árválkodjon. Mikor becsipogtam kiírta a kütyüke, hogy 9,59 euró - nyáron még 7 euróért vettem. Diót a lengyel boltból veszek, mert a 300 g-os kiszerelés 3,49; Tesco saját márkás 200 g-os 2,69.
Férjem ma reggel mondta, hogy megkaptuk a villanyszámlát is, a gázszámla tegnap jött meg; 2 hónapra mindkettő 300 euró, azaz 600 euró együtt. Nem is tudjuk most igazából összehasonlítani, mert idén februárban váltottunk szolgáltatót, és ebben az évben még kedvezményesen kapjuk mindkét szolgáltatást. Eddig is megnéztük, hogy mit veszünk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk rá.
 

udvarfy

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusztok ,
most megprobálom behozzni "elmaradásom" :rohog:, amugy napjaim befözzések körül meg a szoba "renoválásával" töltödik el .
Ma mert ugye lusta voltam a tavaly libavészben elhalálozott Márton napi libából készült libaaprólék levest bontottam fel , iga kikellett az üvegböl kanalazni mert olyan volt minta "beton" , persze a gersli miatt besürüsödött a lelkem , egy kis vizzel kiöblitettem az üveget igy jó két adag lett belölle és repetázni is tudtunk nejemmel . Kaptam "engedélyt" újra befözzni , igy holnap délelött felhivom a céget és megkérdezem van e még a "liba vészbe" elhunyt állataikból kis maradék aprólék ! Itt senki sem veszi mert manapság ilyen nemesznek az emberek , tudod "akkor szegény vagy" , hát én teszek nagy ivbe rá ! Nekem izlik és kész ! Amugy is furán néznek mert szedem a határba a gyümölcsöt amit senki sem gyüjt össze mamár , na meg ugye a gyógynövényeket is .:rohog::rohog:
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép idő volt. Már délelőtt lementem a tóhoz, utána a városba.
A mobilom szerint, beállítottam rá, 8 kilométert gyalogoltam.
A tónál:


IMG_4984.jpg

Erősítésre szükség volt :)

IMG_4990.jpg

Ilyen hosszú, egybefüggő fényhidat még nem láttam.

IMG_4997 2.jpeg

A végén épp hogy elkaptam a csirkést. Négyig van ott.
Még tegnap elhatároztam, hogy csak kettőt veszek, de a józan ész győzőtt. :rohog:

IMG_5004.jpg

Most ájulásig focinézés van
------
Szia Gyula!
Örülök, hogy jobban vagy. Két munkatársamat operáltak epe kővel. 3 hét betegállomány.
Jól emlékszem rá. Az egyiknek + az ő munkáját is nekem kellett csinálni. :D

Semmi szükségem az inflációra. Zürich így is észbontóan drága és itt se több a nyugdíj mint
a volt fizetés. :(

A fűtés havi akontóját megemelték ötven frankkal, nehogy "sokkot kapjunk" ha jön az elszámolás, írták.
Nem hitegettek vele, hogy ez elég lesz.

A villany nincs ákontó szisztémával a lakbérbe. Az elektromos művek majd minden figyelmeztetés nélkűl
lecsapnak ránk.
 
Utoljára módosítva:

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
ma csontlevest főztem, sok zöldséggel, cérnametélttel.
Utána gombapaprikást ettünk rizzsel.

Mivel a rizsen kívül mindenből van maradék, holnap csak nokedlit szaggatok. Annyit, hogy maradjon szombatra tojásos nokedlinek. Nem tetszett a boltban a fejes saláta. Fonnyadt volt. Így aztán vettem egy uborkát és ubisalit készítek hozzá.
 
Oldal tetejére