Nálunk ma a gyerekeknek megint milánói lesz; azt legalább csendben megeszik.
Magunknak a fagyasztóból lecsós szeletet vettem ki; csak rizst készítek hozzá.
Tegnap begyúrtam még egy adag kekszet, mint írtam. Mikor a fiúk hazaértek nagyobbik fiam bűnbánóan bevallotta, hogy nem is ma lesz a sütivásár, hanem pénteken. Mondtam: nem baj; dobozba semmi baja nem lesz addig. Utána elmondta, hogy a tanár közölte velük: mivel most pénteken rövid napjuk lesz inkább jövő hét pénteken tartsák meg a vásárt. Egyszer dolgozzak előre!
Így szabad préda lett az a nagy adag; le is csaptak rá a gyerekek rögtön. Majd jövő héten újra sütök.
Nálunk az együtt sütés-főzés érdekesen megy. Mi 25 évesek voltunk, amikor a férjemmel összeköltöztünk és én is akkor kezdtem rendszeresen főzni. Férjem egyszer közölte, hogy Anyukája soha nem engedte be őket a konyhába, mert kicsi volt, de szeretne Ő is megtanulni főzni. Egyszer úgy főzött, hogy én csak irányíthattam, de mindent Ő készített. Aztán nagy büszkén mesélte Anyukájának, hogy mit csinált. Hát ha szemmel ölni lehetne most nem írnék Nektek!
Kezdeti lelkesedése alábbhagyott és ideje sem nagyon lett utána, hogy a konyhába serénykedjen. Most kezd néha besegíteni, ha van idő rá. Gyerekek csak enni járnak inkább a konyhába, kivéve a kicsi kuktámat!
Úgyhogy én többnyire egyedül uralkodok ebben a birodalomban! De ha akad segítség jó néven veszem.