Mi volt a mai menü?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon szép nyúl " eleje" volt a Lidlben. Volt más része is, de az 2x annyiba került. Szeretem, ha pörköltben van csontos rész. Igazán finomra is sikeredett. Készítettem egy nagy fazék töltött káposztát is, mivel holnap estig dolgozom, nem lesz időm főzni meg így biztos vagyok benne, hogy anyám is eszik rendesen, mivel jókora adagot hagytam ott neki. Készült még habart paszuly leves füstölt hússal.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Tegnap két gyerkőccel elmentünk vásárolni. A lengyel boltba kiszúrták a hurkát-kolbászt. Így ma az lesz ebédre - legalábbis nekik.
Magunknak még maradt egy kis báránysült, amiből hússaláta lesz.

Tegnap nagy meglepetés ért! Levelet kaptam Tokióból! Férjem meglepett a házassági évfordulónk alkalmából egy képpel, amit fanyomattal készítenek. A képet megrajzolás után kimentszik a fába, amit aztán a megadott színre befestenek; ráfektetik a lapot és rányomják, majd a következő szín jön egész addig, míg el nem készül a kép. Ilyen technikával készítették Hokusai Fuji 36 látképes sorozatát is. Ezt a képet kaptam:

Csatolás megtekintése 1660240

Gyönyörű! Már csak egy szép keretet kell hozzá találnom.
Ez tényleg gyönyörű!
Boldog évfordulót kívánok nektek, sok sok évet még együtt! :)
 

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
Itt vagyok! :D
Karfiolpörköltet tésztával, desszertnek egy tonna csokis benei nápolyit ettem. Elképzeltem, hogy nem hizlal :D
Jól tetted, váljék egészségedre:))))
Mindig mondom, csúnya a sovány...:D
Már aggódtam, hogy nem tudtál főzni s talán feküdnöd kell..aztán pont abban a percben lájkoltál...A Spárban is van egy remek csokis nápolyi...majd lefotózom hogyan néz ki. Talán jársz arra is:)
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Jól tetted, váljék egészségedre:))))
Mindig mondom, csúnya a sovány...:D
Már aggódtam, hogy nem tudtál főzni s talán feküdnöd kell..aztán pont abban a percben lájkoltál...A Spárban is van egy remek csokis nápolyi...majd lefotózom hogyan néz ki. Talán jársz arra is:)
Nem érdekel kövér vagyok-e vagy sovány. Magamnak kell megfelelnem nem másoknak, így jól érzem magam a bőrömben. :)
Nápolyiiiiiiiiiííííííííííííí :D Jöhet töméntelen mennyiségben! :rohog::hurra:
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Nekem másnapra mindig " megvonult" és szíjas lett...
Te ki tudtad bekkelni ezen problémát?:rolleyes:
De, ki bizony ám! Itt soha nem maradt másnapra. Az utolsó morzsa is eltűnt estére. :D Fogalmad sincs két nyúlánk örökké éhes fiú mennyit tudott enni. Ráadásul apuka is imádta az édességet. Sokszor az történt, hogy hármójukra maradt 1-2 darab, és azon ment a vita hogy osszák háromfelé, aztán valahogy eszükbe jutottam, és megkaptam én. :)
 

varázsdoboz

Állandó Tag
Állandó Tag
De, ki bizony ám! Itt soha nem maradt másnapra. Az utolsó morzsa is eltűnt estére. :D Fogalmad sincs két nyúlánk örökké éhes fiú mennyit tudott enni. Ráadásul apuka is imádta az édességet. Sokszor az történt, hogy hármójukra maradt 1-2 darab, és azon ment a vita hogy osszák háromfelé, aztán valahogy eszükbe jutottam, és megkaptam én. :)
:):):)
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
A lányomnak a kérése húsgombóc volt paradicsommártással.
A fiúknak svéd húsgolyók.
Van a hűtőbe 1 kg darált hús - megfelezem és mindenki kérése teljesítve lesz!

A múlt héten a lengyel boltba járva Párom kiszúrta az ostyalapokat. Kérte, hogy vegyünk és csináljam meg, mert a nápolyit mi is szeretjük. Nekem is mindig az a bajom, hogy a lapok visszapuhulnak és nem maradnak roppanósak. De tegnap keresgéltem a neten és a lapok felét el is készítettem.
A recept 4 db 19x27 cm-es ostyalapot írt (nekem nagyobbak voltak, így növeltem a krém mennyiségét is). A recepthez megadott mennyiségek: 20 dkg vaj vagy margarin, 3 evőkanál cukor, 6 evőkanál tej, 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 2 evőkanál rum (vagy rumaroma), 12 dkg kekszmorzsa, 2 evőkanál lekvár (bármilyen ízű - én lekvár helyett nutellát használtam).
A vajat, a cukrot, kakaót és a tejet lassú tűzön összemelegítjük (nem forraljuk), majd a tűzről levéve belekeverjük a kekszet, a rumot és a lekvárt. Ha a krém kihűlt megkenjük vele a lapokat, majd a hűtőbe tesszük dermedni.

Én több kekszmorzsát is használtam, mert lágynak találtam a krémet. Sajnos még így is visszapuhultak a belső lapok, de a külsők ropogósak maradtak. A gyerekek tolták befelé rendesen, és a suliba is kellett raknom nekik reggel a dobozaikba. Még maradt mára, de szerintem el is fogják pusztítani.

Ha valakinek van bevált receptje, kérem ossza meg, mert még ez sem az a tökéletes krém, bár ízre nagyon finom! Bár tudom: a házi készítésű soha nem lesz olyan, mint a bolti!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére