Mi volt a mai menü?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap kisebbik gyermekem felvarázsolta a fényképeimet a laptopra. Na, most akkor el tudom küldeni nektek, milyen görögdinnyét sikerült vásárolni.
Ezt hogy lehet kivédeni? Mert hiába kicsi, a kilónkénti ára magasabb, mint az óriás változatnak. És akkor a kép még jobbat mutat, mint a valóság.
Csatolás megtekintése 1675155

Szegényt úgy tűnik éretlenül sikerült leszedni. Anno én úgy tanultam, hogy meg kell kopogtatni és ha szépen kong, akkor finom lesz a dinnye. Aztán nemrég olvastam egy cikket, hogy ez nem is igaz. Régen még lékelték a dinnyét, most pedig fel vannak háborodva az eladók, ha kérni meri az ember.
Az ír boltokban pici görögdinnyéket lehet kapni és 2 euró fölött van darabja. Egyszer vettünk, de nem volt finom, úgyhogy nem próbálkoztunk többet. A lengyel boltba viszont hoznak szép nagyokat, amiket mi megszoktunk. Ott előfordul, hogy kóstolónak is szépen felszeletelik a dinnyét és 89 cent kilója most. Bár itt sem lékelik a dinnyét, de eddig finomakat sikerült választania a Férjemnek.
Épp a napokban nosztalgiáztam, hogy gyerekkoromban a faluban egy háznál lehetett dinnyét venni esténként. Akkor még a sötétzöld héjú, kerek dinnye volt a gyakori; a csíkos, hosszúkás dinnye ritkaságszámba ment. Aztán szépen megfordult ez az állapot!
Sajnos azt is a napokban olvastam, hogy megszűnik a magyar málna termesztése is! Részben a klímaváltozás miatt, részben a munkaerőhiány miatt, mert nincs aki leszedje. Írországban nem meglepő, hogy a legtöbb zöldséget, gyümölcsöt külföldről hozzák be, mert az időjárás nem megfelelő a termeléshez. De lassan már Magyarországon is ez lesz a helyzet! Ilyenkor csak az jut eszembe: mi van a rengeteg földdel? Nem műveli senki? Miért? Anno még azt tanultam, hogy Magyarországnak jó a mezőgazdasága. Emlékszem Lepsénynél a tehervagonok púposan voltak megrakva cukorrépával - vitték feldolgozni; hol a hagyma, a paprika és a többi népszerű zöldség? Anyukám panaszkodott, hogy a zöldségek árai az egeket veri. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de nem értem mi történt!
Bocsánat a háborgásomért! :oops:

Egyébként ma nem főzök, mert van bőven maradék. Viszont készítek dupla adag kakaós és fahéjas csigát. Hátha megint beesnek a fiam barátai társasozni és legyen valami csámcsi. Mondjuk én jobban örülök ennek, mintha a városban randalíroznának. Ha nem jönnek, akkor meg lesz a holnapi reggeli is! :D
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Volt amikor csak kiflit félliter hideg tejjel ebédeltem.
Komolyabb ebédek is voltak. Például saláta. :D

3E42000F-B3BA-4530-BEEE-001505BDA71C.jpeg
Tegnapelőtt eszembe jútott a befagyasztott pörkölt. Kevert tésztát főztem hozzá, mert egyikböl sem volt elég. ;)

DEB95F04-6471-4566-95B9-6B3F2D253516.jpeg

Tegnap egynapos látogatim voltak otthonrol. Jártuk a várost. Elvoltak ragadtatva Zürichtöl. Megértették
miért nem akarok innen elmenni. Gyorsbüféztünk.


Ma ezt a fura tálat ettem főètelnek. Finom volt.

CDB85797-EE9A-4A7E-8853-FC6C3CF0BB84.jpeg
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
hát a férjemnek elment a kedve a dinnyétől. Azóta nem tudtam rávenni, hogy vegyen egyet.

Ma hagymalevest főztem és barackos gombócot.
Holnap semmi főzés nem lesz, van mindenféle maradék. Viszont le kell szedni a sóskát, és télire eltenni.
És virágzik a levendulám is. Nagyon szeretem az illatát, minden szekrényem szárított levendulavirágtól illatozik.
(Régebben Pannonhalmán levendulaolajat is vettem, de már régen jártam arrafelé)
Nem is ezt akartam írni, hanem azt, hogy keresgéltem a net-en, és nagyon szuper levendula limonádé recepteket találtam.
Nagyon egyszerű, ki fogom próbálni, és megírom milyen lett. Csak ásványvíz, levendulavirág, cukor vagy valami édesítőszer és citrom kell hozzá.
Még soha nem ittam, és fogalmam sincs milyennek kell lenni.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap elég nyomott voltam és kedvetlen úgyhogy főzni sem volt kedvem. Gyerekeknek gyorsan főztem tejbegrízt.
Mire a Férjem hazajött sütöttem ki natúr májat - elsimogattuk a padlizsánkrémmel.
Ma jövős-menős napunk van, úgyhogy bolti kajával oldottuk meg az ebédet.
Két kisebbik gyerek pizzát kért; ezen kívül vettünk egy kész grill csirkét, tojássalátát és elővettük hozzá a maradék padlizsánkrémet. :D
Desszertnek vettünk egy úgynevezett keksztortát. Hát alig lehetett szeletelni! És elég tömény. Hajaz a kekszszalámira. Ha választani kellene, akkor én az utóbbit választom!
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Lányomnak maradt a tegnapi sült csirkéből.
Így a többiek ma halat esznek! :D
Köretnek a gyerekek krumplipürét kértek; felnőtteknek valami zöldségeset készítek - megnézem mi van itthon.
Zöldbab biztos lesz benne, mert vettem tegnap egy csomaggal.
Desszertnek még van a keksztortából és van fagyi is a hűtőbe. Bár nem hiszem, hogy az utóbbira esne a választás, mert hűvös az idő.
És még dinnye is van a hűtőbe, amit szerintem uzsonnára vagy vacsira fogunk megenni.
 

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak hidegtál mert...

CE347A6D-F929-4CCD-9634-8CBAB3A28FB1.jpeg

...Zürich három évenként ünnepli csatlakozását a Svájci Szövetséghez. Az ország legnagyobb népünnepélye. Hétvégi buli, 2 millió látogatóval. Az egész belvárosbol és a tó melletti parkbol vurslit csinálnak. Az itt élő nemzetiségek sátraikban zenélnek és etetik az embert.
Vannak hánytató gépek is, mit a 80 méter magas szabadesési torony, meg forgó és rázó gépek. :D

Logo a Zürich jelképével.
B42F94A1-60B9-4A37-838C-CA9E742500AF.jpeg

A buli

AC89B46E-9CC5-41B7-A1DB-ACB90AEF5F15.jpeg

6D4A9A64-6CCA-44F3-9FFB-7E6F2CD5196C.jpeg

332E3485-E2F2-413F-88D5-71CF854722D3.jpeg

706DAF53-A328-45A0-9C1F-3407D0437AED.jpeg

7B2480BF-8BF2-43F3-B6FB-21EB7998F080.jpeg

Figyelem
Gyorsan és kedvező áron lerészegítjük.

76A5C14D-482A-47B8-A802-B2ECB2913CC7.jpeg
 
Utoljára módosítva:
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére