Mi volt a mai menü?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Hmmm menüsort kapsz az unokahoz ? Miért kell kérdezni az anyukát ? .

Kicsit félreértettél, vagy félreérthetően fogalmaztam. Egész héten azt főztem, készítettem, amit a 7 éves kisunokám óhajtott. Oda mentünk, és azt csináltuk amit ő akart.
Csak mivel a mai fiatalok - nekem legalábbis ez a tapasztalaton - össze-vissza főznek, amit és ahogy eszükbe jut, fogalmam sem volt, mit nevez a kisunokám kecsapos husinak.
Azért kellett felhívnom az anyját, hogy megtudjam, hogyan készíti. Egyébként tettem alá kis hagymát is, és nagyon finom lett. Még krumplit kell sütnöm hozzá, aztán kész is az ebéd.

Nem szoktam húsoscsontból levest főzni, de így 60 felett nem okoz gondot bármit elkészíteni. Ez is megvan, sok zöldséggel, és cérnametélttel. Finom lett az is. (Legalábbis kisunokám szerint. Én maradok a marhafaroknál, ha csontos húsból akarok húslevest enni.)
 
Dabadi75

Ráadásul a gyerekek hajlamosak kacifántos elnevezést adni az ételeknek. Így aztán nehezebb kitalálni mit is szeretnének. Nálunk is előfordult, hogy Anyósom megkérdezte, hogy a gyerekek szeretik-e a gyümölcslevest. Mondtam, hogy igen és el is készítette, de a gyerekek nem ettek belőle. Kiderült, hogy én vegyes gyümölcsből készítem (alma, körte, barack, szilva, meggy) és habarom liszttel. Anyósom viszont csak almából készítette és pudingporral sűrítette. A gyerekeim nem ezt szokták meg és nem is ettek belőle. :) És az is igaz, hogy változnak a főzési szokások. Ha valakinek kevés ideje van, akkor gyorsan elkészíthető ételt készít; ha több és szeret is főzni, akkor elpepecsel a konyhába.

Anyukám szokott húsos csontól levest készíteni. Nagyon szeretem én is. Előfordult, hogy kivette a csontot a levesből a végén és a főtt húst csak lecsipegettük róla. Azt volt mondjuk a vacsora. Ha maradt, akkor jutott a levesbe is. :D

Nagyobbik fiam kérésére rántott husi lesz rizzsel és párolt zöldségkörettel.
 
gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Igaz ,, a megnevezeseik időnként felernek egy rejtvénnyel
minap egyik gyerkőc habos csirkét kert
elmolyoltam vagy egy órát hogy akkor most mit is akar valójában ?
mire rájöttem hogy a csirke párizsi bundában a habos csirke ;) :D
Eccer a szomszéd kissrácot kellett ágyba raknom, mert szülei moziba mentek. Nem akarta, hogy leoltsam a villanyt, mert nem lát aludni.
 
Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Maradék paradicsomos húsgombóc. Az istennek sem vagyok képes annyit főzni semmiből, ami egyszerre elfogy!
Milánóinál, pizzánál, cigánypecsenyénél nem gond, de a többit nem akarjuk megenni. Francba.
Küldd el nekünk! A lányom akár egy hétig is megenné, mert imádja! :rohog:

Ma kitaláltam, hogy fasírtot fogok sütni egybe és készítek hozzá zöldbabfőzeléket, ami végén leves lett. :oops: Hát nem erősségem a főzelék, na! :D
És csináltam krémest is. Nem tudom honnan jutott eszembe. Lányom még nem is evett, de nagyon ízlett Neki. Mondjuk nem csodálom, mert én is szeretem, de nagyon-nagyon régen ettem utoljára. Itt meg nem is ismerik, hogy ez mi fán terem. :D
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére