Mi volt a mai menü?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Kaszazsu

Állandó Tag
Állandó Tag
Zöldbab leves, bakonyi sertésborda, durum szarvacska tészta, palacsinta. Utóbbit azért kellett készíteni, mert 1,5 l. forralt tej megromlott és erre még használható! Szerencsére du. erre jár a fiam, majd besegít.
Nem győzök locsolni a kertben, de még így is alig lehet a növényeket életben tartani. A szabadföldi virágok csenevészek.
IMG_2895.JPG IMG_2896.JPG
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Olaszosra hangszerelt paradicsomleves reszelt sajt betéttel, zöldséges bulgur. Barackos gombóc.
Barátnőm főzött barackos gombócot és a tündérem küldött belőle. És nem elég, hogy küldött belőle, hanem prézli helyett darált dióba forgatta az enyémet. Különlegesen finom volt. :)
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Én ma sonkás raviolit készítettem sajtmártással. A két kisebb gyerek nem volt hajlandó belőle enni! Közöltem: akkor esznek vajas kenyeret! Szót fogadtak! :rohog: Szombaton jön lányom barátnője, és három napot itt fog tölteni. Már most azon töröm a fejem, hogy mi legyen akkor a kaja. Csak azt tudom, hogy a pizzát szereti; egyik nap biztos az lesz. A többi még kérdés.
 

rencsi007

Állandó Tag
Állandó Tag
Anyuéktól hoztunk csirkét,kacsát úgyhogy a mai menü húsleves csigatésztával ,rozmaringos-fokhagymás kacsasült hagymás krumplival és párolt káposzta . Vacsorára dinnye :)
 

Csatolások

  • P1010748.JPG
    P1010748.JPG
    1.1 MB · Olvasás: 16
  • P1010761.JPG
    P1010761.JPG
    1.1 MB · Olvasás: 16
  • P1010486.JPG
    P1010486.JPG
    1.6 MB · Olvasás: 16
  • P1010489.JPG
    P1010489.JPG
    1.1 MB · Olvasás: 16
  • P1010490.JPG
    P1010490.JPG
    1.1 MB · Olvasás: 16

rencsi007

Állandó Tag
Állandó Tag
Néhány kép a családi grillezésből ,halászcsárdáról ,virágokról,barackos pitéről ...
 

Csatolások

  • P1010438.JPG
    P1010438.JPG
    1.1 MB · Olvasás: 17
  • P1010436.JPG
    P1010436.JPG
    1.5 MB · Olvasás: 17
  • P1010430.JPG
    P1010430.JPG
    1.1 MB · Olvasás: 19
  • P1010419.JPG
    P1010419.JPG
    1.6 MB · Olvasás: 18
  • P7150457.JPG
    P7150457.JPG
    1.2 MB · Olvasás: 22
  • P7160470.JPG
    P7160470.JPG
    1.2 MB · Olvasás: 19
  • P7160473.JPG
    P7160473.JPG
    1.6 MB · Olvasás: 17
  • P7160496.JPG
    P7160496.JPG
    1.1 MB · Olvasás: 17

rencsi007

Állandó Tag
Állandó Tag
Szegeden is kirándultunk mielőtt megkezdődött az előadás. Az Ének az esőben darabot néztük meg hát valami szuper volt ,mindenkinek csak ajánlani tudom . Éjszaka nagyon fáztunk pedig vittünk párnákat,pulcsikat ,de a Tisza közelsége miatt még hidegebb volt. Nem lehetett fotózni ezért csak a kezdő kép maradt meg emlékbe .
Szeged nagyon szép város aki még nem volt egyszer legalább feltétlenül iktassa be az életébe nem fogja megbánni .
 

Csatolások

  • szeged2.jpg
    szeged2.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 16
  • szeged3.jpg
    szeged3.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 16
  • szeged4.jpg
    szeged4.jpg
    3 MB · Olvasás: 19
  • Szeged1.jpg
    Szeged1.jpg
    1.1 MB · Olvasás: 16
  • Szeged6.jpg
    Szeged6.jpg
    894.6 KB · Olvasás: 15
  • Szeged5.jpg
    Szeged5.jpg
    1 MB · Olvasás: 15
  • Szeged7.jpg
    Szeged7.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 15
Utoljára módosítva:

rencsi007

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon örültünk,hogy felújították Szentesen a szecessziós stílusban épült Petőfi szállót amit eredetileg 1898-ban adtak át .Pár éve már húzódott a felújítási program ,de végre kész lett . Először nem tetszett a barackvirág ,terrakotta ,búzavirág színkombináció ,de most ,hogy láttam teljesen készen már azt hiszem ,hogy tetszik .
 

Csatolások

  • szentesrégi.jpg
    szentesrégi.jpg
    183.3 KB · Olvasás: 18
  • szentesrégi1.jpg
    szentesrégi1.jpg
    261.7 KB · Olvasás: 16
  • szentesrégi2.jpg
    szentesrégi2.jpg
    49 KB · Olvasás: 16
  • szentes1.jpg
    szentes1.jpg
    1.1 MB · Olvasás: 15
  • szentes2.jpg
    szentes2.jpg
    1.7 MB · Olvasás: 15
  • szentes3.jpg
    szentes3.jpg
    1.4 MB · Olvasás: 15
  • szentes4.jpg
    szentes4.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 15
  • szentes5.jpg
    szentes5.jpg
    1 MB · Olvasás: 15
  • szentes6.jpg
    szentes6.jpg
    880.2 KB · Olvasás: 15
  • szentes7.jpg
    szentes7.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 16
  • szentes8.jpg
    szentes8.jpg
    2.6 MB · Olvasás: 15
  • szentes9.jpg
    szentes9.jpg
    999.7 KB · Olvasás: 14
  • szentes10.jpg
    szentes10.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 15
  • szentes11.jpg
    szentes11.jpg
    887 KB · Olvasás: 14
  • szentes12.jpg
    szentes12.jpg
    982.6 KB · Olvasás: 13
  • szentes13.jpg
    szentes13.jpg
    916.1 KB · Olvasás: 14

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Nos mivel Beka mondta hogy foglalkozott étel történettel
Itt a kérdés
Mi a különbség a rizses hús és a Bácskai rizses hús között?
Annyit tudok eredeti nevén:Szerb rizses hús és Bácskai lett 1951 óta.
No de az biztos hogy ugyanaz?Hisz a rácos az általánosan lecsós
Szakácsnő mamák, mamájának szent könyve a Horvát Ilona féle.
Rá még nem volt befolyással a net. Úgy írta meg hogy azok történelmi ételeink.
Persze a korának megfelelő gyűjtést is tartalmaz
De minden nagyon gyakorlatias és érthető.
Nem is tud olyanról Bácskai rizses hús.
Rizse húsnak is csak a csirkéset írja.
Bácskai csak bácskai rostélyos van.
 
Utoljára módosítva:

gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Nos mivel Beka mondta hogy foglalkozott étel történettel
Itt a kérdés
Mi a különbség a rizses hús és a Bácskai rizses hús között?
Annyit tudok eredeti nevén:Szerb rizses hús és Bácskai lett 1951 óta.
No de az biztos hogy ugyanaz?Hisz a rácos az általánosan lecsós
Szakácsnő mamák, mamájának szent könyve a Horvát Ilona féle.
Rá még nem volt befolyással a net. Úgy írta meg hogy azok történelmi ételeink.
Persze a korának megfelelő gyűjtést is tartalmaz
De minden nagyon gyakorlatias és érthető.
Nem is tud olyanról Bácskai rizses hús.
Rizse húsnak is csak a csirkéset írja.
Bácskai csak bácskai rostélyos van.
Nekem már voltak kellemetlen pillanataim étel megnevezése miat. Svájcban a mi bablevesünkhöz hasonlónak,
Szerb bableves a neve.
Egyszer régebben Németországban volt dolgom. A német vendéglők borzalmasan főztek. Mindig balkáni vendéglőt kerestem ha ott jártam.
Beültem egy ilyen vendéglőbe és kérdeztem a pincért, hogy van e Szerb bablevesük. Erre a hatalmas csonttorkú jugó
villogó szemekkel rámförmedt, hogy nekik Horvát bablevesük van.
Imádom a Horvát bablevest mondtam neki meghunyászkodva.:D Egész idő alatt rosszallóan bámultak a pulttol.
Nagyon gyorsan kész voltam az ebéddel.;)


Ma Magyar Lecsó lessz az ebéd. :)
 
Utoljára módosítva:

rencsi007

Állandó Tag
Állandó Tag
Főztem vagy 10 liter őszibarack rostost persze tettem a kancsóba kóstolásra .Nem tettem bele mást csak a barackot,cukrot , citromsavat . Az üvegbe töltött üdítők száraz dunsztba pihennek fejjel lefele .Nagyon kellemes őszibarack íze van .Jó lesz ,majd hidegen egy citrom karikával ,menta levéllel vagy anélkül . Reggel kimentem a piacra vettem néhány friss fűszernövényt .Egyszerűen imádom őket .Ne felejtsük el ,hogy ezek nagyrészt gyógynövények is . Mivel otthonról hoztunk káposztát újra kovászoltam . Az üvegbe tettem friss csombort,kaprot ,babérlevelet ,szemes tarka borsot . A másik fej káposztából szedtem le vagy 8-10 levelet azt forró vízzel leforráztam ,felgöngyöltem és azt tettem az apró káposzta tetejére .Arra került a kenyér darab felöntöttem sós vízzel és már a napon van . A múltkor tettem bele erős paprikát is . Ebből is töltött káposztát fogok főzni ,de most fel fogom önteni friss paradicsomlével kb. 1 liternyivel .Én ezt a kovászos káposztát zsíros kenyérrel is imádom vagy csak úgy magába hidegen . Jövő héttől újra munka ,pedig olyan öröm volt ilyen nyugodt körülmények között főzni ,sütni ....
 

Csatolások

  • P7210727.JPG
    P7210727.JPG
    909.8 KB · Olvasás: 10
  • P7200711.JPG
    P7200711.JPG
    1.1 MB · Olvasás: 10
  • P7200722.JPG
    P7200722.JPG
    1.2 MB · Olvasás: 15
  • P7200725.JPG
    P7200725.JPG
    860 KB · Olvasás: 13
Utoljára módosítva:

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma tócsnit sütöttem. Lehetett enni hozzá jó sok tejfölt! :rohog: Most még előkészítek dupla adag sajtos csigabigát és holnap felét kisütöm. Gondolom a gyerekek majd filmezni is fognak; legyen hozzá ropogtatnivaló. Egyik barátunktól kaptunk 2 csomag édesburgonyát. Egyszer már próbáltam, de nem igazán jött be. Délelőtt két kisebbet megpucoltam, és vékonyra legyalultam. Olajat és sót összekeverve a szeleteken összeforgattam, majd tepsire raktam szépen egymás mellé. Kb. 180 fokon 13-15 perc alatt kész is volt a chips. Nagyobbik fiamnak ízlik, de lánykám húzta a száját. Sajnos a sütőm nem süt egyenletesen, ezért a tepsi egyik szélén lévő szeletek barnára sültek, míg a közepe jó volt. Egyébként tényleg ropogós, mint a bolti és nincs tele "e"-vel. :) Sajnos ez is ugyanúgy eteti magát! Még majd holnap ha lesz időm kísérletezgetek.
 

rencsi007

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma tócsnit sütöttem. Lehetett enni hozzá jó sok tejfölt! :rohog: Most még előkészítek dupla adag sajtos csigabigát és holnap felét kisütöm. Gondolom a gyerekek majd filmezni is fognak; legyen hozzá ropogtatnivaló. Egyik barátunktól kaptunk 2 csomag édesburgonyát. Egyszer már próbáltam, de nem igazán jött be. Délelőtt két kisebbet megpucoltam, és vékonyra legyalultam. Olajat és sót összekeverve a szeleteken összeforgattam, majd tepsire raktam szépen egymás mellé. Kb. 180 fokon 13-15 perc alatt kész is volt a chips. Nagyobbik fiamnak ízlik, de lánykám húzta a száját. Sajnos a sütőm nem süt egyenletesen, ezért a tepsi egyik szélén lévő szeletek barnára sültek, míg a közepe jó volt. Egyébként tényleg ropogós, mint a bolti és nincs tele "e"-vel. :) Sajnos ez is ugyanúgy eteti magát! Még majd holnap ha lesz időm kísérletezgetek.
Én is sütöttem így is és a gázon is olajba chipset .Nekünk a sütőben sült nem igazán ízlett . Én krumpliból csináltam és különbözőképp fűszereztem . Az egyik adagot még forrón meghintettem őrölt piros paprikával mondjuk ez akkor jó ,ha zsiradékban sütöd ,mert a paprika illóolaja akkor oldódik ki . A másik adagot olaszosra készítettem a harmadikat már nem tudom milyenre ja sima sósra . Én készítettem hozzá sajtszószt ,salsát ,guacamolét . A férjem szereti a tortillát azt is kipróbáltam házilag . Lehet ,hogy különböző mártogatóssal nálad is jobban fogják szeretni . A mártogatósba nem csak chipset és tortillát hanem vékonyra csíkozott zöldségeket is tehetnek .
Készíthettek csokiszószt is abba pedig megforgathatják a felkarikázott friss gyümölcsöket .
Ami nálunk nagy kedvenc az a házi gyros amihez együtt készítjük és sütjük a pitákat vagy a hamburger szintén házilag .Esetleg süti nyalóka ,fagyi friss gyümölcsből ez is mindig sikeres.
 
Utoljára módosítva:

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is sütöttem így is és a gázon is olajba chipset .Nekünk a sütőben sült nem igazán ízlett . Én krumpliból csináltam és különbözőképp fűszereztem . Az egyik adagot még forrón meghintettem őrölt piros paprikával mondjuk ez akkor jó ,ha zsiradékban sütöd ,mert a paprika illóolaja akkor oldódik ki . A másik adagot olaszosra készítettem a harmadikat már nem tudom milyenre . Én készítettem hozzá sajtszószt ,salsát ,guacamolét . A férjem szereti a tortillát azt is kipróbáltam házilag . Lehet ,hogy különböző mártogatóssal nálad is jobban fogják szeretni . A mártogatósba nem csak chipset és tortillát hanem vékonyra csíkozott zöldségeket is tehetnek .
Készíthettek csokiszószt is abba pedig megforgathatják a felkarikázott friss gyümölcsöket .
Ami nálunk nagy kedvenc az a házi gyros amihez együtt készítjük és sütjük a pitákat vagy a hamburger szintén házilag .Esetleg süti nyalóka ,fagyi friss gyümölcsből ez is mindig sikeres.

Köszi a tippeket! Olajban már én is készítettem chipset. Férjem segített, de nem győztük olyan ütembe sütni, mint ahogy a gyerekek ették. :D A hamburger nekem is eszembe jutott, mert egyszer evett már nálunk a leányzó, és nagyon ízlett neki. Én is teljesen házilag készítem a húst és a zsemlét is. Nekem még a kókuszgolyó jutott eszembe, de sajnos nem szereti a kókuszt. Helyette jó ötlet a sütinyalóka; az akár együtt is tudják csinálni. Lányom még javasolta a tacot. Na ez még kimaradt az életemből, és nem a vendég előtt szeretnék kísérletezni! :) Viszont még a tortilla is szóba jöhet. A vendégünk is olyan jó evő, mint a lányom - nem hiába lettek barátnők! Pizzát csak sajtosan eszik sok ketchuppel; a hamburgerbe is csak hús és ketchup legyen; a tortillába úgyszintén! :D
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére