Mi volt a mai menü?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Vacsira "hajtovány" elnevezésű újdonság volt.
A lényeg, hogy kelt tésztát vékonyra kell nyújtani és megkenni vajas-sajtos töltelékkel, majd feltekerni, megszórni sajttal és mehet sütőbe.
Csatolás megtekintése 1697931
Hű ezt is de rég csináltam!!!! Pedig a gyerekek imádják.
Remélem holnap már végre jobban leszek és visszatérhetek régi valómhoz! És el se hagyom a konyhát!
 
Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Hú, azért óvatosan a kolbász értelmezésével :)

Én egyszerű, ebédre való sütni való nyers kolbászról beszéltem. Magyarországon, magyar hentesnél, magyar mangalica sertésből állítólag házi húsos kolbász. (Azt nem tudom, hogy miért nevezik húsos kolbásznak, hiszen én úgy tudtam, hogy a kolbász húsból van. Mint ahogy a rántotta tojásból. De nem ez a lényeg.) Az a lényeg, nem a magyar ízlésnek megfelelő fűszerezésű. Ezt viszont jelezniük kellett volna. Vagy ma már természetes, hogy Sopronban csak az osztrák vásárlóknak készítenek prémium termékeket? (Egyébként az osztrák vőm sem ette meg.)

A hajtovány viszont az egyik legjobb sós kelt tészta. Egyszer a férjem kenyeret akart sütni, de az ugye nem olyan egyszerű. Először elment a könyvesboltba és összevásárolt mindenféle - a kenyérsütéssel foglalkozó - szakácskönyvet. Az egyik volt közülük a Limara szakácskönyve. Abban olvastam, azonnal ki is próbáltam. Azóta már többször is sütöttem. Nagy sikere van.
 
Utoljára módosítva:

analema

Állandó Tag
Állandó Tag
Az a lényeg, nem a magyar ízlésnek megfelelő fűszerezésű. Ezt viszont jelezniük kellett volna. Vagy ma már természetes, hogy Sopronban csak az osztrák vásárlóknak készítenek prémium termékeket?
Sajna szerintem itt nem az ízlés számít. Jobb esetben simán szakértelem és hozzáértés hiánya, rosszabb esetben az előállítási ár felülírja a minőséget.
Viszont amilyen árverseny van manapság szerintem a kettő kombinációja áll fenn, a minőség rovására :(
Pedig amilyen árak röpködnek abba bizony bármi beleférne. Nincs más megoldás, mint megkeresni a korrekt hentest. De ez sem egyszerű eset, a környékünkben az átlagos minőségbeli elvárást lazán viszi az Aldi, Lidl, Tesco, Auchan, stb. ugyanis ők azonnal lepattintják ha valaki trükközik.
 
Utoljára módosítva:

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán azért, mert a mangalica igazából nem hússertés.

Á dehogy, csak nem akartam olyan hosszan leírni. Az úgy volt, hogy a férjem alföldi. Ott van véres hurka és hurka, amelyik fehér, de nem májas, hanem csak hús meg rizs, meg nem tudom..., soha sem készítettem hurkát mi van benne. Lényeg az, hogy nincs benne máj, az a kenőmájasban van, amit enyhén füstölnek. Kolbász kétféle, vagy sütnivaló, vagy füstölt szárazkolbász.
Na, amikor ide került annak idején, minden boltba ki voltak téve az árcédulák az áru mellé, és a sütnivaló kolbászt "házi húsoskolbász"-nak nevezték. Egy ideig csak morgolódott, aztán egyszer megkérdezte az eladót, hogy miért? milyen kolbász van még? mákos? vagy diós? A rántotta mellé sem teszed oda, hogy tojásrántotta, mert másból nincs rántotta csak tojásból. Hát ezért...

A mangalica jó zsíros sertés, azért szeretem, mert az egyébként száraz húsa is szaftosabb, mint a másik disznóé. Még gyerekkoromból emlékszem, amikor a nagymamám zsírszalonnát vett, vagy a rokonok disznót vágtak, vastag volt a zsírszalonna, ami aztán ahogy teltek az évek, egyre vékonyabb lett, és a végén már csak 1-2 cm-es volt. Na, aztán abból nem is lehet igazi jó tepertős pogácsát sütni.
Persze, ahogy öregszem, úgy jönnek elő a régi ízek, az emlékek, az ember keresi, keresi, csak sehol sem találja. Sem a tejnek, sem a vajnak-sajtnak nincs olyan íze, mint középiskolás koromban volt, amikor az egyik osztálytársam szüleinek volt két tehene, és otthon készült a vaj sajt, meg a túró. Szerintem az unokáim meg sem ennék, vagy ha igen, akkor allergiás reakciót váltana ki náluk.
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető

Mikor még kisgyerek voltam, itteni nagymamámnak volt mangalicája is, meg az a hatalmas rózsaszínű disznója is. Együtt ölték le a kettőt, aztán kisütötték a mangalica zsírját és abban a zsírban a másik húsát. Aztán ment a bödönbe a zsír és a hús együtt. Akkor mondták, hogy azért, mert így nem romlik meg a hús, viszont a Töf-töf (Ő volt a mangalica) inkább zsírt ad, és kevés húst, de Lapajka kisegíti hússal.
 
analema

Állandó Tag
Állandó Tag
csak hús meg rizs, meg nem tudom
A hurka afféle köztes termék, azért született, hogy a disznótorkor keletkező nyesedékek, melléktermékek is hasznosuljanak.
Amikor vágják a malacot ott rotyog egy üst víz, abban megy bele minden abálnivaló. A húsosabb részéből(pl. fej, kis húsdarabok) készül a disznósajt, a többi, mint a belső részek, tüdő, ilyesmi meg megy a hurkába. Az igazán jó házi hurka titka pont ez az együtt fővés.
 
Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Pesto répalevélből? Ez csak nekem újdonság?
Nem tudom ki készít még belőle, én ha van sárgarépa zöld soha nem dobom ki, mindig felhasználom. Próbaképp először egy adagnyi tésztára készíts, aztán ha ízlik tőled függ.
Friss sárgarépa zöldje: levágni a gyökérről, alaposan megmosni, turmixgépbe tenni, meglocsolni pár kanál olajjal, sózni, pár szem egész bors, nagy maréknyi dióbél, összeturmixolni, és frissen kifőtt tésztára önteni, tetejére lehet reszelni sajtot, de elmaradhat.
Igazán finom pestós tésztánk lesz.
 
gumelig

Állandó Tag
Állandó Tag
Reggeli, ebéd, vacsora egy Zürich melletti község kórházában.

EB744290-2D1C-467D-BFF5-24F582FE17B3.jpeg

684C7508-4B82-45A9-AEA5-F8186D7DA292.jpeg

DEA5E00E-0467-4B44-8C9C-298F4BFCB2B2.jpeg

A helyzet az, hogy tüdőgyulladásom van. Kedden elkezdtem otthon nagyon rosszul lenni. Mindenki jött mindenféle tanácsokkal. A különböző pirinek időlegesen levitték a lázam, de nem lettem jobban. Csütörtökön már a vizet is kihánytam orvosságostul. Namondom, péntektöl bezár az ország, azunokaöcsém a multkorába 8 órát várt étlen szomjan a sürgősségin. Pár kórházat láttam már belűlröl is. Ez nekem nem kellett.
Még csütörtök éjjel rendeltem egy jegyet és péntek délután visszarepültem.
Negyed hétre értem a kórházba. A felvétel megvolt gyorsan. Rengeteg vért vettek, röntgeneztek, 9 kor már tudtam mi a bajom.
A fital orvosnő meg ápolónö valamiért komálta az öreg dzsankit, és egyszemélyes szobába raktak. A biztosításom szerint ez nekem nem is járna.

A magyar nemzethi kétharmados többsének nem tetszene ez a kórház. Az Úr összes országábol dolgoznak itt emberek.
A felvételis jóképű beképzelt, neve után balkáni orvos volt. A fiatal nővérek úgy nézték mint a kutyák a csontot. A kivizsgálást egy egzótikus nevű fiatal orvosnő vezette. A technikai aszisztense szimpi német volt a nővér svájci. A szobámba egy bekötött fejű szigorú pillatású indonéz nő tolt el.
Éjszaka csöngettem, mert fáztam. Egy mosolygó óriás jőtt be. Olyan fekete volt mint egy zongora.

Most a nappalí főnővér asszem svájci. A szárnysegédje Kozovó Albán.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére