Mielőtt úgy döntenél, hogy nem mész el szavazni, megmutatom az elmúlt 2(8) évet…

Ez a poszt a nemszavazóknak szól. Szóval, ha nem vagy benne abban a cca. 3 millió emberben, ki szarik arra, hogy merre megy a világa, akkor lapozz alulra, MOST! A többieknek pedig próbáljuk felvázolni, hogy mi is az, amire úgy szavaznak, hogy nem szavaznak.

Mert az nem igaz, hogy egy párt egy országban ne legyen leváltható!
Megpróbáltam a minimumot. De tényleg. Minél többet túrtam az adatok között, annál nagyobb volt a hányinger, és annál nagyobb bajban voltam, mert amikor már csak átnézésre várt az anyag, akkor jöttem rá, hogy vissza az adatok közé, mert egy rakat dolog kimaradt. Ez a cucc nem arról szól, hogy mi van az egészségügyben, oktatásban, nyugdíjakban, munkaerő piacon, kivándorlásban, csak a kifejezetten nagy durranásokat veszi elő, mik mind hatással vannak a felsoroltakra. Egész egyszerűen nem létezik, hogy 24 ezer szót végigolvass, még úgy sem, hogy kihagytam nagyjából 30 oldalt, meg még kilencven A4-est a magyarázó, és elemző szövegekkel, szóval ha mégis rávennéd magad, akkor vegyél egy nagy levegőt.

Ez úgy kezdődött, hogy….
Tavaly szeptember magasságában úgy gondoltam, hogy összeszedem a pártok szépen összeszedett ígéreteit, egymás mellé állítom őket, nézzük meg, hogy ezek mennyire különbözőek, vagy mennyire fedik le egymást. Hiszed, ha nem, elsőként Gyurcsány-DK végezte el a feladatát, a többi még mindig azzal foglalkozott, hogy valami írástudót szerezzen magának, ki összeállít egy anyagot, mindezt 7 hónappal a választások előtt. Fogod a fejed, mert ha valakik ennyire szarnak a munkájukra, akkor hogy várod el tőlük egy egész ország irányítását!?

Soha nem az volt a cél, hogy valami kibaszott pártnak kampányoljak. A politika rohadt. Minden országban. Ez tény. Ha valamit politikának hívunk, akkor az totál egyenes út ahhoz, hogy ne működjön. VISZONT, ha az alapjaiban rohadt politikával szemben nem áll egy erő – a választó – ki bármikor, bármely pillanatban ott tartja a “most eltakarodtok innen” feliratú táblát a politika felett, akkor az engedély arra, hogy még rohadtabb legyen. Ez a tábla a választás. Vagy a felgyújtom Budapestet, de az 2006-ban sem váltotta le a politikai elitet, csak 4 évvel később. A nem választás legutóbbi példája Amerika volt 2016-ban.

Tadaaaam…. 55,4 % ment el voksolni, és Donald J. Trump nevű idióta lett az USA 45. elnöke, ki elméletileg egy pillanat alatt tudná lerombolni ezt az egész bolygót, és nagy valószínűség szerint, elnöki idejének négy éve alatt napi 24 órában tucat ember pisál vért azért Washingtonban, hogy ezt ne tegye meg.

Ezért mutatom meg, hogy miért az a cirka 3 millió, és választásokkal sosem foglalkozó ember a legfontosabb ahhoz, hogy bármi változás (hogy szükséges-e, az hosszú lesz) megtörténjen ebben a pöcegödörben.

A FIDESZ szavazó minden körülmények között FIDESZ szavazó lesz!
Ha valami idióta úgy gondolná, hogy a FIDESZ háza tájáról lehet lecsípni szavazatokat, akkor mondom mi van: NEM, nem lehet!

Mi kellett ahhoz, hogy a FIDESZ 1,9-2 milliós tábora egy pillanatra se rendüljön meg? Nézd a narancs vonalat. Feltenném a kérdést, hogy mi kéne ahhoz, hogy megrendüljön, de erre úgy nagyjából mindenki tudja a választ, és akkor most csendben dúdold el a Chopin B-moll szonátáját Op.35…

Bármi történik ebben az országban – tehát, ha holnaptól az M1 minden reggel 8 órakor élőben közvetíti, ahogy Orbán csecsemőket eszik reggelire – a szavazó tábora rendíthetetlen.

Nézzük a TÉNYEKET, mik nem rendítik meg azokat, kik szerelmesek Orbán Viktorba:
2010 november: Visszamenőleges hatályú törvények



98%-os különadót kell fizetni minden magánszemélynek 3,5millió, és minden közszférában dolgozó, 2 milliós végkielégítése esetén, 5 évre visszamenőleg. 4 év cirkusz, Ab, bíróság, EU, mindenki beszállt a cuccba, hogy kinyírják ezt a faszságot.

2010 december: Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése


Mivel az Ab kinyírta a FIDESZ 98%-os adótörvényét, ezért alkotmányt módosítottak, szóval az Ab csak akkor semmisítheti meg a költségvetésről, adókról, illetékekről és járulékokról szóló jogszabályokat, ha azok sértik az élethez, emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelmét, a gondolat-, lelkiismereti és vallásszabadsághoz, illetve a magyar állampolgársághoz fűződő jogokat.

2011 december: Nyugdíjpénztárak


14 hónapra elfüggesztették a folyósítást, miközben behazudták, hogy veszteséges üzletbe nyomja a nép a pénzét. Megnyitották a visszalépést, miközben befenyegettek, hogy aki marad, annak nem lesz állami nyugdíja. A nyugdíj-járulék hozzájárulás lett – magyarán adó – mi azért jó, mert az adóért nem jár ellentételezés. Ígértek tételes elszámolást, miből nem lett semmi, mint ahogy abból a 3000 milliárdból

3000 milliárd forint: Ez 833 333 db. új Suzuki Swift, vagy 6 976 744 iPhone X, esetleg 100 000 000 (százmillió!!!) csajt hívhatnál meg vacsorázni, Bp valamely felkapott helyére.

2012 január: 27% ÁFA


Varga Mihály úgy döntött, hogy a legjobb kiút a gödörből, az ÁFA 27%-ra emelése, amivel rekordot döntöttünk az EU-ban. Ezzel nagyjából 150 milliárddal többet fizetsz be évente te, és én, meg mindenki a költségvetésbe, amiből…

2012 február: Alaptörvény

Nem volt alkotmányozási kényszer. Egy alkotmány konszenzussal épül, aminek készítésében részt vesznek az adott ország gondolkodói, párttól, nézettől, hittől függetlenül. Ezt az alaptörvénynek nevezett izéét, egy pali írta a konyhaasztalon, majd a parlament nagy sürgősséggel elfogadta, és azóta 6× módosítottak (a hetediket nem tudták megszavazni, mert elfogyott a 2/3.

2012 október: Nyerőgépek

Egy nap alatt söpörték el a komplett nyerőgép piacot. Ez közvetve, vagy közvetlenül 50-60 ezer családot érintett az országban. Így két kézbe került a komplett, évi 30 milliárdot hozó szerencsejáték piac, név szerint Andy Vajna, és a Szerencsejáték Zrt.

2013 május: Trafik törvény


300 milliárdos üzletet államosított Orbán, amivel 13 ezer értékesítőhelytől vette el a profitot, majd az erre épített koncessziót kiadta nagyrészt a saját lobbistáinak. 5-10 ezer munkahely mínusz. Szupi!

2013 június: Letelepedési kötvény


Rá kb. egy évre, már bukóban volt az állam, és 2017-re nagyjából 11 milliárd “veszteséget” halmozott fel, miközben a kötvényt árusító cégek 100 milliárdos profitot termeltek úgy, hogy azután nem fizettek adót. Bónuszként kb. nulla átvilágítást végeztek a kötvényvásárlókon, így annak lett eu-s útlevele, akinek volt erre pénze.

2013 július: Ángyán kilépése


A földtörvény megszavazását követően, a FIDESZ egyik legnagyobb koponyája, Ángyán József kilépett a fidesz-frakcióból. 2012-ben már lemondott a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkári posztjáról. Döntését azzal indokolta, hogy “zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok”, „spekuláns nagytőkés oligarchák” ellehetetlenítették a munkáját. Később többször is bírálta az állami földbérletpályázatok eredményeit, azt állítva, hogy a földek többsége a kormánypártokhoz közel álló érdekcsoportok kezébe került.

MOL részvények visszavásárlása


Ez kérlek úgy került 500 milliárd (hitel) forintba, hogy azon a magyar állam az első hónapban 125 milliárdot bukott, és a felvásárlásnak tulajdonképp csak az orbáni nemzetállam érdekei miatt volt értelme.

2013 október: E.On felvásárlás


Az E.On felvásárlása 261 millárd forint volt, plusz amiről már nem is érdemes beszélni. A vásárlás előtt az MVM olyan előkészítő anyagot hozott nyilvánosságra, ami olyan kiemelkedő árazási és finanszírozási kockázatokat azonosított, amelyektől épeszű ember csak menekülni akar, mivel ezzel a bulival megvették a Gazprom hosszútávú nagykereskedői szerződését is, mi csak annyit tartalmaz, hogy a papíron akkor is ki kell fizetni a földgázt, ha a világ holnap átáll napenergiára. Ez még -330 milliárd veszteség, mibe ép eszű gazdasági szakember nem megy bele.

2013 november: Földbotrány, Kishantos


Az új földtörvénynek hála, a földek 86%-át 15 érdekeltség szerezte meg. Figyelj, én komolyan mondom, ha ebbe belekezdek, akkor simán húsz oldal, és akkor lehet, még nincs benne az, hogy hány ezren vesztették el megélhetésüket, és milyen hosszútávú hatásai vannak (pl. a lejáró bérletek kapcsán)az egész komplett agrárszakmára. Ha csak ezt olvasod el…. Kishantos-ügy

2014 január: Paks2


3 700 milliárd. A megtérüléshez nagyjából 3× olyan drágán kellene árulnunk az ott megtermelt energiát, mint amennyiért most (tehát nem 10 év múlva, amikor ennek töredéke lesz) a németektől beszerezzük. Mivel annyiért nem lehetne árulni, így Paks2 veszteségét a kormány állja, az adófizetők pénzéből, szóval egyrészt fizetsz az áramért, meg adókban kifizeted annak az épületnek a folyamatos veszteségét, mi az ország 36%-ba nyomja az áramot. Arról nem is beszélve, hogy a ruszkiktól drágábban vettük fel a hitelt, mint ha bejött volna az IMF. Tehát, egyrészt senkinek nem éri meg, másrészt elmaradnak Magyarországon a megújuló energiákkal foglalkozó fejlesztések (cégek, kutatás-fejlesztés, innováció, gyártás, millió munkahely).

2014 május: Narancsbőr


Ferenczi Krisztina (1950-2015) oknyomozó újságíró, és a Narancsbőr című kötete kb. annyira mozgatta meg a közvéleményt, mint egy timbuktui sáskajárás, pedig már e miatt is égnie kellett volna a fél országnak a megjelenést követő napon.

2014 július: Illiberális demokrácia


Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde, 2014. július 25-én . Én ezt ITT már kifejtettem, szóval +18-as a cucc.

2014 október: Internet adó


Magyarország történelmének legviccesebb epizódja. Figyelj,, eddig elszórtunk 10 800 milliárdot, illetve 10,8 billió forintot. 2014 októberében bejelentette Varga, hogy minden megkezdett GB adatforgalom után be kíván vezetni 150 forint adót, erre úgy megy ki 30-40 ezer ember az utcára, hogy történelmünk legmenőbb tüntetését produkálják. Az bazdmeg, hogy a világ pénzét elszórja ez az idióta, miközben a keleti régiók bezuhannak a legelmaradottabbak szintjére, miközben tömegesen hagyják el az országot az írástudók, az nem számít. Ha megadóztatod az online pornót, a torrentet, és a Netflixet, akkor megdöglesz!

2014 november: Kitiltási botrány (NAV)


6 embert tiltottak ki Amerikából – többek között a NAV elnökét – mivel korrupcióban részt vevő vagy abból hasznot húzó személynek titulálták. Annyira csúnya volt az úgy, hogy elővettek egy palit, valami étolaj áfa kamu lobbizással kapcsolatban, és minden mást besöpörtek a szőnyeg alá, Vida Ildikóval (NAV elnök) egyetemben.

Folytatas
 
Nekem meggyozodesem,ha esetleg valami mas part nyerne a valasztast az magyarorszag kulturajanak,a vallasanak a veget jelentene hosszutavon.
 
Közbe meg jutt eszembe , hogy az égvilágon senki sincsen felháborodva amiért a Kinaiak megépitették az "új selyemutat" Kinából vasuttal direkt Németországba Duisburg városába ahová hetente érkeznek konténerrel megrakott teherszállitó vasutak !! Hol a fenébe volt a cikk irója amikor a még valahogy félig meddig müködö Magyar vasutatt tönkre ttték és a vágányokat is felszedték az elmult rezsimek ?? Akkor mi a francért nemverte a palávert ?? mert a haverok csinálták ?? a fene vigye el ez a heccelés már , ja tudom dögöljön meg a szomszéd tehene is , ha nem majd én akkor gondoskodom róla ! Pfujjj :rolleyes2:. Már csak azhiányzik mint Jokai és Mikszáth megirt a valamikori "korteskedésekröl" mennjenem furkosbotokkal egymásnak az elvtársak végre !!nem a partvonalról csak bekiabálni , üttni , verni mert az a virtus ! Eklig !!
 
Egyre jobban dúl a magyar kormánypárt "népbutító és gyűlölettel töltött választási kampánya.
Ez neked népbutító? Most jön a java csak eddig nem volt rá idejük..
Orbán Viktor szerint választási győzelem esetén a kormány 2018-2022 között elvégzi azt a munkát, melynek végén „Magyarország jól fog kinézni”.
 
Ez neked népbutító? Most jön a java csak eddig nem volt rá idejük..
Orbán Viktor szerint választási győzelem esetén a kormány 2018-2022 között elvégzi azt a munkát, melynek végén „Magyarország jól fog kinézni”.

Orbán évi jövedelme a saját bevallása szerint 14.500 eurot, ami testvérek között is 1.208 euro brutto.
Hogy ebböl hogyan tudott egy 5 gyerekes családot az ismert luxusban felnevelni és melette nyugdijat biztositani azt nem tudom.
-
Az ember valoszinüleg egy varázslo, vagy hogy is hivják a varieté müsorban azt aki észrevétlen kiüriti a szinpadra hivtak zsebét?
-
 
Én nem látok megfélemlített embereket. Ha valaki minden következmény nélkül teli szájjal szidhatja a kormányt, akkor az nincs megfélemlítve.
Még segélyt se kapod meg ha olyat tennél
Arcodat nem adhatod semmihez mert a NAV rajtad üt
Ha nem segélyen élő vagy hanem kórházigazgató
Nem beszélhetsz őszintén nem válaszolhatsz újságírói kérdésre mert azt megtiltották
Ha megtennéd repülsz
A megfélemlítést nem csak bunkósbottal csengőfrásszal tehetik.
Az egzisztenciális megfélemlítés van olyan rossz.

Ne mondd hogy a NAV nem talál semmit ha akar.
Olyan ez mint a közlekedési rendőri ellenőrzés
Majd két sár pöttyért piszkos rendszám miatt bírságol
Tényleg a kommunikációs panelt mondtad fel
Tele szájjal szidni a kormányt
Majd felvásárolták a médiát állásod odalett
Köztévében csak a csókosok maradhattak
Internetes média átkerült kormánykézbe
Újságírót bíróságra citálták
Feljelentették.
 
Hangosan nevetek.
Szerintem egy tavoli vilagrol vizionalsz ahol rettego emberek elnek!

At emberek itt messze nem foglalkoznak annyit a politikaval, mint amirol te remalmokat koltesz.
Dolgoznak!
Igyekeznek minel jobb eletet biztositani maguknak, a csaladjuknak.
Elik a maguk politikamentes eletet.

Vannak akik- elenyeszoen kevesen- ennek vagy annak a partnak a spanjai, de a tobbseg nyugodtan, bekeben, biztonsagban el.
Nem fel nyugatra menni, nem retteg a holnsaptol mert egyre kevesebb olyan dolog van amiert kellene.
Nem kell attol felnie,, hogy kiovoldozik a szemet, nem kell attol rettegnie, miit ir az ujsag a januari aremelesekrol...

Nem vettem reszt ebben a vitaban, es tovabra sem fogok,, de ennyi remalomtol egyszeruen nem tudtam tovabb mennni..

Sok dolog van ebben a kis orszagban amin valtoztatni kellene, de nekunk itt nem az a dolgunk, hogy remalmokkal foglalkozzunk!




Én még csak ki se emelek egy sorát se, de vegyétek úgy mintha én (is) szó szerint ezt írtam volna. Ez pont az amit szinte azóta írok amióta itt folyik az agymosás.

Ti el se tudjátok képzelni, milyen most itt élni, mikor van annyi jövedelmünk, hogy ki tudjuk fizetni a rezsit és még élelemre és a lakás fűtésére is tudunk költeni...

El se tudjátok képzelni, hogy a mi gyerekeink tanulhatnak. Van aki egyenesen Franciaországban. Nancyban sajátíthatta el a szakács mesterséget állami finanszírozással, és azt se, hogy a mi 17 éves gyerekünk olyan versenyen vehet részt ahol Tim Hunt Nobel-díjas biokémikus a szekció vezetője...

El se tudjátok képzelni, hogy milyen érzéssel megy a gépészmérnök dolgozni, mikor mint egy mezőgazdasági vállalkozás gépipari vezetője, de 29 évesen megvehette élete első kocsiját, 28 évesen az első házát és 30 évesen felszereltette a házára a napelemet...mint felelős állampolgár, állami segítséggel.

És el se tudjátok képzelni milyen érzés választáskor odamenni és majd 20 párt közül kiválasztva arra adva a voksunkat akire akarjuk és úgy, hogy nem áll ott 2 munkásőr géppuskával és több KISZ-taggal aki azt lesi, hogy teszi-e a X-et vagy nem....

FANTASZTIKUS ÉRZÉS most hazámban élni.

Igazából nem is tudom, hogy miképpen tűr meg benneteket az új hazátok ahol csak azt lesitek, hogy ki a szíveteknek kedves baloldali, vagy jobboldali, vagy konzervatív, vagy modernebb gondolkodású, ki a lazább ki az oldottabb, ... De, hogy nem munkából éltek az biztos. Mert aki dolgozik, tanul, mint mi is, az nem ér rá erre a mérhetetlen gyűlölködésre.
 
Én még csak ki se emelek egy sorát se, de vegyétek úgy mintha én (is) szó szerint ezt írtam volna. Ez pont az amit szinte azóta írok amióta itt folyik az agymosás.

Ti el se tudjátok képzelni, milyen most itt élni, mikor van annyi jövedelmünk, hogy ki tudjuk fizetni a rezsit és még élelemre és a lakás fűtésére is tudunk költeni...

El se tudjátok képzelni, hogy a mi gyerekeink tanulhatnak. Van aki egyenesen Franciaországban. Nancyban sajátíthatta el a szakács mesterséget állami finanszírozással, és azt se, hogy a mi 17 éves gyerekünk olyan versenyen vehet részt ahol Tim Hunt Nobel-díjas biokémikus a szekció vezetője...

El se tudjátok képzelni, hogy milyen érzéssel megy a gépészmérnök dolgozni, mikor mint egy mezőgazdasági vállalkozás gépipari vezetője, de 29 évesen megvehette élete első kocsiját, 28 évesen az első házát és 30 évesen felszereltette a házára a napelemet...mint felelős állampolgár, állami segítséggel.

És el se tudjátok képzelni milyen érzés választáskor odamenni és majd 20 párt közül kiválasztva arra adva a voksunkat akire akarjuk és úgy, hogy nem áll ott 2 munkásőr géppuskával és több KISZ-taggal aki azt lesi, hogy teszi-e a X-et vagy nem....

FANTASZTIKUS ÉRZÉS most hazámban élni.

Igazából nem is tudom, hogy miképpen tűr meg benneteket az új hazátok ahol csak azt lesitek, hogy ki a szíveteknek kedves baloldali, vagy jobboldali, vagy konzervatív, vagy modernebb gondolkodású, ki a lazább ki az oldottabb, ... De, hogy nem munkából éltek az biztos. Mert aki dolgozik, tanul, mint mi is, az nem ér rá erre a mérhetetlen gyűlölködésre.

Te el sem tudod képzelni milyen most itt meghalni!
El sem tudod képzelni hogy mit érezhettek azok akik ebben a jóléti társadalomban nem tudtak fűtésre költeni, és kihűlve haltak meg!
El sem tudod képzelni mekkora öröm az hogy vannak akik külföldön tanulhatnak, mennyire örülnek azoknak a gyerekeknek a szülei akik a napi betevőt nem tudják előteremteni a családnak!

FANTASZTIKUS ÉRZÉS most a hazádban éhezni, fagyoskodni.
Fantasztikus érzés mikor 42 évet ledolgozott az ember és megkapja a nyugdíját!
Fantasztikus érzés amikor meglátja hogy az egész életének munkáját 65 000 forinttal díjazzák!

És tudod mi a legnagyobb boldogság? Az amikor dönteni kell - fűtésre, gyógyszerre vagy ételre költi el a nyugdíját!
 
A keresztapa mellett a retye-rutya fu,fa barat falubeli csuran csopen a jo letbol egy kicsike.
Ez nem a jolet.
Roza mi is eltunk Mo-on es nem allt munkasor se kiszesek a szavazo fulkebe , igaz mar jo par evtizede elmult az az 50 evek modija. Nalad megallt az ido.
Elhiszem elvezi a csaladod a kinti munkat a tanulast es ettol lenne otthon jolet?
A jolet az amikor a politikus es csaladja lopja a kozvagyont?
NAlunk ezert sittre lehet menni.
Megkaphatod ha lebetegedsz a korhazba , hogy miert nem a csaladod apol es vissz ki a fenebe miert hagytak nekunk itt az oreglanyt....mert en megkaptam mikor az anyam korhazba kerult.
Remelem te se uszod meg a fene nagy joletbe.
Ebreszto! Kapitalizmus van , es lehet vasarolni autot akarmilyent es hazat lakast es minden felet.

Igazából nem is tudom, hogy miképpen tűr meg benneteket az új hazátok ahol csak azt lesitek, hogy ki a szíveteknek kedves baloldali, vagy jobboldali, vagy konzervatív, vagy modernebb gondolkodású, ki a lazább ki az oldottabb, ... De, hogy nem munkából éltek az biztos. Mert aki dolgozik, tanul, mint mi is, az nem ér rá erre a mérhetetlen gyűlölködésre.
Vegyel vissza a lenduletbol es maradjal a kulturalt tarsalgasnal es felejtsd el a sertegeteseket.
Valamennyien akik kint elunk megalltuk a helyunket, oregbitettuk volt hazank hiret ami nem abbol all hogy veszek-e egy jo autot , es sokan tobb iskolat kijartunk itt is.
Kapitalizmusba dolgozunk mi is es dolgoztunk nagyon sokat tobbet mint otthon valaha is dolgoztok mert mi egy boronddel jottunk es az eletunk jo resze mar elment mire a nullarol kellett ujbol kezdeni az eletet csaladdal.
Honan veszed a batorsagot hogy azt allitsd hogy nem dolgozunk? ugy hogy nem ismersz bennunket nem tudod a korulmenyeinket , de itelkezel, ne tedd! Otthon a sajat csaladod felett megteheted de nem itt.
 
Na most egy picit árnyaltabban:
Én még csak ki se emelek egy sorát se, de vegyétek úgy mintha én (is) szó szerint ezt írtam volna. Ez pont az amit szinte azóta írok amióta itt folyik az agymosás.[ézem az egyik tv csatornát (na nem az államiakat, annyira nem vagy ok
Teljességgel egyet tudok veled érteni.
Borzasztó ez az agymosás, ami Magyarországon folyik.
Épp ma nézem az egyik tv csatornát, roma vezetők nyíltan felszólítják a romákat a roma gyűlésen, hogy a fideszre kell szavazni, mert akkor tudják folytatni. Ha nem, akkor az a több százezer cig akarom mondani m bevándorló elveszi azt a keveset is a romáktól ami jut nekik. (Ezt egy roma művész mondta, így, freudi elszólással, migráns szó kimondásának képtelenségével)
Amikor a tv riporter a fideszes roma országgyűlési képviselőt megkérdezte, hogy Farkas Flórián?
A válasz: Nem ismerem személyesem.
(Nagy a frakció, de ennyire?)
Ti el se tudjátok képzelni, milyen most itt élni, mikor van annyi jövedelmünk, hogy ki tudjuk fizetni a rezsit és még élelemre és a lakás fűtésére is tudunk költeni...
Attól tartok, hogy az a 114 megfagyott (akikből 89 a lakásában) ezzel nem értene egyet, ha még élne...
El se tudjátok képzelni, hogy a mi gyerekeink tanulhatnak.
Csak ne lenne az iskolából kikerültek nagyobb része funkcionális analfabéta! (18 évesen gond a szorzótábla pl.)
Van aki egyenesen Franciaországban. Nancyban sajátíthatta el a szakács mesterséget állami finanszírozással, és azt se, hogy a mi 17 éves gyerekünk olyan versenyen vehet részt ahol Tim Hunt Nobel-díjas biokémikus a szekció vezetője...
Felteszem nagyon okos és ügyes a gyerek.
Arra gondolni sem merek, hogy bármi hátszél is segítette volna. Hisz Orbán is a saját erejéből jutott el Angliába - ja nem, ösztöndíjat kapott valami Sorostól, de ezt haggyuk!
El se tudjátok képzelni, hogy milyen érzéssel megy a gépészmérnök dolgozni, mikor mint egy mezőgazdasági vállalkozás gépipari vezetője, de 29 évesen megvehette élete első kocsiját, 28 évesen az első házát és 30 évesen felszereltette a házára a napelemet...mint felelős állampolgár, állami segítséggel.
Na itt először fennakadt a szeme, de aztán gondoltam, biztos az előző francia vonal folytatódik.
Mert nálunk, ha végez a (gépész)mérnök 23-24 évesen, még, ha nem eszik, nem iszik, a 4 év alatt bruttóban sem fog annyit keresni, hogy egy házat vehessen, kivéve, ha Tiborcz, Garancsi, Mészáros vagy valami hasonló a vezetékneve.
Ne áruld el a nevét csak azt a céget aki havi nettó fél milliót tud fizetni a mérnökeinek.
Igaz én nem vagyok gépészmérnök, de azonnal jelentkezem oda portásnak (gondolom az sem fizet rosszul).
És el se tudjátok képzelni milyen érzés választáskor odamenni és majd 20 párt közül kiválasztva arra adva a voksunkat akire akarjuk és úgy, hogy nem áll ott 2 munkásőr géppuskával és több KISZ-taggal aki azt lesi, hogy teszi-e a X-et vagy nem....
Most erre mit is írhatnék? 1978 óta van választójogom (ebből a nem funkcanalok mindjárt kiszámíthaták, hogy 58 vagyok).
voltam vagy 8 választási szavazáson, de még az átkosban sem láttam egy fia munkásőrt sem a választóelyiségben vagy az előtt, pedig éltem (és szavaztam) vagy 5-6 településen.
Ettől még persze lehet, hogy a 6o-as évek elején volt ilyen (az 5o-es évek elején kétlem, mert mint köztudott, akkor nem volt még munkásőrség).
Visszagondolva egyszer iskolásként elkísértem a szüleim, a 7o-es éve elején és akkor sem láttam őket választáskor.
Szóval ez szerintem úgy 4o éve biztos nem jellemző.
FANTASZTIKUS ÉRZÉS most hazámban élni.
Ennek kifejezetten örülök, hogy nem csak a regnáló hatalom szeret itt élni.
Igazából nem is tudom, hogy miképpen tűr meg benneteket az új hazátok ahol csak azt lesitek, hogy ki a szíveteknek kedves baloldali, vagy jobboldali, vagy konzervatív, vagy modernebb gondolkodású, ki a lazább ki az oldottabb, ...
Ehhez azért nem szólok hozzá, mert , bár éltem korábban külföldön, de nem kivándoroltként (pláne nem migráncsként), hanem a tanulásból és a munkámból kifolyólag.
De, hogy nem munkából éltek az biztos. Mert aki dolgozik, tanul, mint mi is, az nem ér rá erre a mérhetetlen gyűlölködésre.
Most őszintén ki gyűlölködik itt?
Kritika az van dögivel, de azt csak szabad, nem?
Sőt kötelező. A választott vezetőink nem azért vannak, hogy hozsannázzuk őket, hanem azért, hogy értünk dolgozzanak, amit szóvá lehet, sőt kell tenni feléjük, ha úgy látjuk, hogy nem azt teszik.
 
Flamingo , akkor az 50 évek eléjen nem is kellett fegyveres ör hiszen a "kékcédulával" mindent megoldottak az elvtársak . A 60-asban meg az ugynevezett "osztályellenségnek" még mindig nemvolt se szavazati , sempediglen polgári joga !! ;) De ezt amugy is tudod .;)
 
Flamingo , akkor az 50 évek eléjen nem is kellett fegyveres ör hiszen a "kékcédulával" mindent megoldottak az elvtársak . A 60-asban meg az ugynevezett "osztályellenségnek" még mindig nemvolt se szavazati , sempediglen polgári joga !! ;) De ezt amugy is tudod .;)

Keves tagunk van aki a 60-as evekben szavazati joggal rendelkezett az is akiket en ismere itt elnek .
Hivatkozol olyanra amibe te se vettel reszt. Gyerekkent en is elkisertem anyukamat es nem volt ott egy munkasor se . annal is inkabb mert ismertuk a munkasort szemelyesen par hazzal lakott tolunk , idonkent feljelentette az anyukamat.
Ergo a szavazasnal nem volt ott.
 
Számomra felfoghatatlan, hogy Gyulusunk aki szintén elhagyta Magyarországot és csak ő tudja hány éve él máshol miért nem tudott megbékélni még a sorsával?
Tudjuk, Gyula, te azon kevesek táborát gyarapítod aki szocialista országot választott második hazájának, épp ezért nem értem.
Az akkori korszakot, az akkori vezetőket ha tehetnéd nyilvánosan karóba húznád, miért nem érted meg azokat akiknek a mostani Magyarországi vezetőkből elegük van? Az NDK sem volt különb tőlünk! Sőt, ott talán még jobban nyúzták az embereket, mint itt, miért maradtál ott mégis?
Állandó vesszőparipád az '50-es évek, olyan rég volt, hogy azóta már felnőtt pár nemzedék, már senkit nem érdekel. A jelenben élők a jelent szeretnék megváltoztatni, és nem a múlton csámcsogni állandóan.
Nem a magyarok bűne, hogy a két Németországot egyesítették!
Ha olyan rettenetes a mostani rendszer miért nem álltatok a Berlini fal elé, és gátoltátok meg a lebontását?
Tényleg nem értelek, egyszerűen nem értem mi a bajod!
Tündéri aranyos vagy időnként, jókat mosolygok néha azon amit írsz, de ez az örökös múlton keserűséged érthetetlen.
Melitta , nem is tudtam , hogy Ti kivoltattok telepitve ! Hová ? Recskre vagy a Hortbágyra ? Esetleg Szabolcsba ?
 
HA meg azt elarulnad , hogy mozgo urnaba szavaztatok vagy repulossel?
Melitta , egyikkel sem ! mert szüleim elvoltak tiltva a az ugynevezett "közéleti jogaiktól" vagy hogyan is hivták Rákosi-Gerö , Kádár, Biszku meg Apró idejében ! De az is igaz , hogy tölük teljes vagyon elkobzás is járt ugyebár és mégis még 56-ban is otthon maradtak ! ;):rohog:
 
Utoljára módosítva:
Melitta , egyikkel sem ! mert szüleim elvoltak tiltva a az ugynevezett "közéleti jogaiktól" vagy hogyan is hivták Rákosi-Gerö , Kádár, Biszku meg Apró idejében ! De az is igaz , hogy tölük teljes vagyon elkobzás is járt ugyebár és mégis még 56-ban is otthon maradtak ! ;):rohog:
Akkor nem munkasorok felugyelete alatt lehetet menni szavazni ....... nem kel lmindent elhinned mert azonos felfogasu ember irta az meg nem biztos hogy igaz.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,584
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére