Milyenek a Magyarok?

Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
Minap a következőket éltem át, kb. röpke 15 perc alatt:
Főváros, körúti villamos: átható sz.rszag ami egy hajléktalanból áradt
várakozás visszafelé a villamosra, egy fiatal éppen rá akar gyújtani a megállóban, egy közteres éppen arra jár és szól neki, hogy távolabb tegye, erre ő indulatosan kezd vele beszélni, anyázik, stb., majd miután elment a közteres, büszke magyarsággal azért is rágyújt ahol tilos
a villamoson két nagyobb darab fiatal, az egyikük öngyújtóval jeleket írogat az ablakra, látszik hogy csak nagyon kevés hiányzik ahhoz, hogy maradandó legyen
leszállok és látom, hogy egy nő és egy férfi a gyerekükkel a lámpás zebrán a piros ellenére átmennek, arra volt eszük, és arra is hogy bagózzanak (bár pont ezekhez nem kell ész), de arra nem hogy észrevegyék, a gyereknek lóg cipőfűzője
majd egy sarkon befordulva, majdnem összeütközöm egy kerékpárossal a járdán
azt már meg sem említem, hogy közben az otthagyott kutyasz.rt kell kerülgetnem
Valamikor kora délután lehetett a körúton. A villamos megállóban 2 fiatal srác egy dróttal baszogatta a jegyautomatát,páran odaneztek,de senki nem szolt. Nem tartom magam agresszívnak,de úgy felkaptam a vizet. Az egy dolog,hogy tönkre tesznek valamit ami nem csak az övék,egy kicsit az enyém is,de pofátlanul a szemünk láttára és röhög mert nem szól senki. Oda mentem teljesen normális hangon próbáltam beszélni . Azt tanultam,hogy az utcán nem orditozunk. Valami azért mégis lehetett a hangomban mert elhitte,hogy a seggében találja 3 másodpercen belül a drótot ha nem hagyja abba. A volt nejem ,meg leb...t,hogy miért kötőszködők.
 
Lacika69

Állandó Tag
Állandó Tag
A magyarok nagyon jó szakmunkások!De sajnos külföldön jobban megbecsülik őket mint itthon!
Igazad van,de olyan rosszulesik amikor olyan valakibe botlom akinek ugy kell konyorogni ,hogy megcsinaljon valamit. Nem ingyen kérem és mégis némelyik ugy tesz mintha szívességet kérnék tőle. A rosszat nem mesélem viszont legyen itt a jó példa. Balaton Bogláron van egy karosszériás,sárga Wartburg a kapu felett. A citroenem kipufogója széthullott. Megálltam, az anyukája jött ki a csengetesre és mondta,hogy a fia most éppen ebédel, várjak. Ki jön a srác is közben,kérdezi mi a gond,majd kinyitja a kaput hogy álljak be addig a garázsba amig befejezi a kaját. Nagyonfasza munkát végzett. A másik a Blahához közel van a Gabor cipész, már a 3 . csizmát taposom ami az ő keze munkája. Az éppen aktuálisat erős 2 éve hordom. Az egy kis pluszt ad hozzá,hogy otthon készült. Valamelyik nap felhívtam, mert már 2 -szer megjegyezték,hogy milyen jó csukám van. Ha nekem jól esett elmondani, hogy Pesten készült akkor gondoltam talán feldobja az ő napját is. Akinek a cipőjét éppen csinálta azért irigy vagyok, mert biztos egy kicsit jobban sikerült mint a többi;)
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Péter ,
sajnos igazad van nagyon sokszor ez az eset . Fura népség vagyunk mi néha , volt "szerencsém " találkozni ez utobbi majd 40 évben hasonló Hazám fiaival itt kint . Mással szemben nagy az elvárás , segitség adás majdnemi követelése ,de viszonzásul néha még arra sem futtja , hogy Bikkmag .:(
 
Fehér Péter

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusz Gyula!

Tudod igaz ez messzire vezet igaz, de én mindig abból indulok ki, hogy 45-ben mi vittünk segélyt Ausztriában, aztán nem vettük igénybe a Marshall segélyt és a politikai széthúzás miatt most sem tudjuk isten igazából kihasználni az EU-t, pedig ha megnézzük pl Budapest jelenlegi arculatát, főleg a belvárost, minden jelentősebb épület a Kiegyezés és az I. Világháború között épült, nekem úgy tűnik 100-150 éve kompromisszumkészebbek voltunk mint most.
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
és még valami, hallottam olyat én is, hogy innét kimentek Erdélybe, ott vendégül látták őket, majd amikor az erdélyiek viszonozták a látogatást majdnem hazazavarták őket.
Szervusz Péter , hasonló helyzetben voltam majd magam is amikor ide nyugatra költöztem nejemmel a munka miatt . Tudod odaát a volt NDK-ban az ugy müködött mint régen otthon . Tehát ha megvoltál hiva valahová akkor megvoltál hiva . Na mondja itt a szomszédunk , hogy ha kedvetek meg idötök van gyertek már át egy kávéra .Lökött én /mert énnel nem kezdünk/ kinyaltuk magunkat mint szokásban volt nálunk és elindulunk a szomszédba , nejem becsenget kijönn a ház asszonya , csodálkozva és ti ?? Mondja nejem megszeppenve , hát ti aztmondtátok , hogy... . Na jó hamár itt vagytok . Kérlek ez volt az elsö és utolsó ottani látogatásom , barátaim a szomszéd faluba vannak . Igaz ennek már jó tiz éve , de minek nyujtozkodjak , kaparjak öregségemre ?!:(;)
 
Fehér Péter

Állandó Tag
Állandó Tag
szervusz Gyula, tudod én itthon élek egy kis faluban pest megyében, de itt is ha valakihez át akarok menni elötte telefonálok, hogy mehetek-e, tudod 30-40 éve minden ház elött pad volt kiültek, beszélgettek az emberek, tele volt az utca, ma kihalt az utca és nem jár senki sehova, és ha már falun is ez van..............
 
X.Y. Anonymus

Állandó Tag
Állandó Tag
Igazad van,de olyan rosszulesik amikor olyan valakibe botlom akinek ugy kell konyorogni ,hogy megcsinaljon valamit. Nem ingyen kérem és mégis némelyik ugy tesz mintha szívességet kérnék tőle. A rosszat nem mesélem viszont legyen itt a jó példa. Balaton Bogláron van egy karosszériás,sárga Wartburg a kapu felett. A citroenem kipufogója széthullott. Megálltam, az anyukája jött ki a csengetesre és mondta,hogy a fia most éppen ebédel, várjak. Ki jön a srác is közben,kérdezi mi a gond,majd kinyitja a kaput hogy álljak be addig a garázsba amig befejezi a kaját. Nagyonfasza munkát végzett. A másik a Blahához közel van a Gabor cipész, már a 3 . csizmát taposom ami az ő keze munkája. Az éppen aktuálisat erős 2 éve hordom. Az egy kis pluszt ad hozzá,hogy otthon készült. Valamelyik nap felhívtam, mert már 2 -szer megjegyezték,hogy milyen jó csukám van. Ha nekem jól esett elmondani, hogy Pesten készült akkor gondoltam talán feldobja az ő napját is. Akinek a cipőjét éppen csinálta azért irigy vagyok, mert biztos egy kicsit jobban sikerült mint a többi;)
At abaj, hogy fogynak. Az a cipész akihez még tudtam hodani ajavítandókat, idős volt, abbahagyta. Senki nincs helyette.
 
Qeem an

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogy milyenek a Magyarok,én Magyar és itt is lakom.Nem gondolják sokan hogy az emberek,az örök sötétség birodalmában laknak mindannyian.Csak egy csillag küld,melegséget és némi világosságot számunkra.Ott hagytam a fővárosi jól fizető állásomat,csak azért mert a város fényeitől nem láttam éjjel a csillagokat.Most minden este kimegyek a házunk elé,és felnézek az égre.Innen látni lehet szabad szemmel,nagyon sok csillagot még a tejútrendszer ködhalmazát is.Akkor azt gondolom hát igen,itt minden ott van ahol lennie kell itt minden rendbe van.Ekkor a napi stressztől megszabadulva nyugodtan térek nyugovóra.Hát én ilyen vagyok.
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Péter ,
még magam is emlékszem erre , hiszen Édesapámék nagy snapszer vagy ulti partikat játszottak a szomszédokkal kint a ház elött valamikor , csak tudod , ha én valakinek azt mondom gyere át ha idöd van akkor kérlek akkor gyere ha Neked idöd engedi . Ha meg meghivlak holnap az 5 órai teára akkor az kérlek HOLNAP és nem holnap után lenne . Hogyan is van ez a Magyar Grammatikában határozott és határozattlan ?? Már nem emlékszem , kérlek javits ki . Most ezt nem cikkinek szántam , persze magam is ugyvagyok , ha véretlenül át ugrom valamelyik haverhez és nincsen reám ideje akkor nincsen ez nem probléma . Nem döl a világ össze , néha nekem is mondjuk más dolgom akad igy persze hogy csak pár percnyire tudok idöt szakitani . De kérlek ez más , de lehet ám én vagyok érzékeny vagy konzervativ ilyen dolgokban . Mert ha mondjuk megigérek valamit szeretem meg is tartani ezért nem is szeretem , ha valaki pontos idöt mond . Legfeljebb a katonaságnál mert ott köll!:D de tudod , lehet egy dugó , nem jönn a villinger vagy mittudom én , meghalt a gyermek nyuszija oda kozmált a húsleves , tehát bármi közbe jöhet . Nekem elég ha azt mondja hogy ca. ekkor és ekkor , tudod én már csak olyan vagyok mint a kis Hercegben a róka , örülök ha jönnek :)
 
kágyula

Kitiltott (BANned)
Szervusz Phoenix,
nem tudom , hogy honnét vetted e kis irást , de magam csak helyeselni , mármint igazat adni tudok neki . Hiszen mint itt e Honlapon is látható Mi még a jéghátán is megélünk .Nem magam cicomázására /vagy ép arra ?/mondom nem tudom , de ha valaki évekkel ezelött elmondta volna nekem , hogy mit kell majd csinálnom hogy igy élhessek , kérlek röviden körbe kacaráztam volna , de a muszály az nagy úr és egy kihivástól még nem ijedünk meg bármilyen legyen is az .;)
 
phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Igazatok van, mi is átjártunk Kanasztázni is, magyar kártyával is játszani, igen szórakoztató volt, órákon át, annak ellenére, hogy én akkoriban a felnőttek között inkább csak alul maradtam a játékban, nem mondtam le róla, figyeltem és tapasztaltam, így utóbb én lettem a többször nyerő :cool:.
Beszélgetés és ugratás, viccelődés, mind színezték -és emberivé tették- ezeket a napokat; ma nincs egymásra idejük az embereknek, megteszi a különböző közösségi oldalon való szűk, rövidre szabott eszmecsere, de ez nemcsak a magyarokra igaz, bárhol elmondható.

De azért az mindenki számára nyilvánvaló, úgy hiszem, hogy a magyarokat nagyon sok felé szeretik a világon: a barátságosságukért, a becsületesen elvégzett munkáért, a kitartásért, és nem utolsó sorban a tehetségért, ami igen sok honfitársunkban fellelhető. Csak nézzetek utána: a felfedezések, találmányok nagy része magyaroknak köszönhető bárhol a világon...
Engem büszkeséggel tölt el a magyarságom. Nekem a kártyapartik idején azzal kellett felnőnöm, hogy bizonytalan helyzetet vált ki, ha megtudják, magyar vagyok. Sosem szégyelltem, még akkor sem hagytam abba magyarul megszólalni, mikor külön felhívták rá a figyelmem, ha nem akarok bajt... Erről lehet beszélni, akár az utánam következő generációnak, de igazán csak az érti, aki benne volt/van.
Ne becsméreljétek a magyarokat! Becsüljétek inkább meg!
 
Varsényi Tamás Viktor

Állandó Tag
Állandó Tag
A magyarok, mentalitásukban ismét egyre inkább el balkániasodnak! Lopnak! Csalnak! Hazudnak! Manapság az a trendi, hogy azt lopják meg, akit tudnak, így szerezvén meg a jóléthez szükséges többletet. Gátlástalanul lenyúlják a másikat. De mivel ez egy össznépi játék lett, véd és dac szövetséget alkotva áldásukat adják rá. A helyzet pedig egyre rosszabb. Az egész társadalmat átszövi a szélhámoskodás. Álljon itt egy vicc is, ami a siralmas helyzetet példázza.
Obama, Merkel és Orbán viktor beszélgetnek! (ez is vicces, de ez még nem a poén :) ) Azt mondja Obama : Nálunk az emberek kényelmesen megkeresnek 1500 Dollárt. Abból 1000 megy a megélhetésükre a többit meg elszórakozzák. Merkel Próbál rákontrázni! Nálunk az emberek megkeresnek simán 2000 eurot 1500-ból csodásan kijönnek, a maradék ötszázat meg arra költik amire akarják. Na Orbán sem késlekedik és közbe szól. Nálunk az emberek keresnek 100 ezret, simán megélnek 200 ezerből, mi meg a kormányban nem kérdezzük meg tőlük, hogy honnan van az a plussz 100 ezer!!!
 
M

magdusis

Vendég

Szerintem az emberek mindenütt lopnak,csalnak és hazudnak,bár esetleg más címszó alatt teszik.Kicsiben is,nagyban is;őszintén is,álcázva is;kinek mire van lehetősége.Pénzt,tárgyakat,lehetőségeket,a másik idejét,lelki nyugalmát.Mindig is így volt.
Igazából talán beszélni sem érdemes róla,főleg nem ilyen felhanggal.
 
Amikor Finn országban éltem csodálkozva láttam, hogy az emberek a nyitott autóban hagyják a pénztárcájukat, mikor beszaladnak a boltba valamit vásárolni és csak annyi pénzt vesznek ki, amennyi kell. A gyerekek a játékaikat a játszó téren hagyták, mondván holnap úgyis ide jönnek vissza játszóra, Németországban lerobbant az autóm eldöcögtem a szerelőhöz. Osztott szorzott és megmondta a szerelés árát. Az én pénztárcámnak sok volt ezért átszenvedtem magam egy másik szerelőhöz. Ott majdnem ugyan annyi lett a végösszeg, csak pár Euro volt a különbség. Francia országban a kedvesem a táskáját a kávéházban hagyta. Vissza mentünk de a tulaj addigra elküldte a zsandárokhoz (futárral) a táskát. Elmentünk érte. Semmi nem hiányzott belőle!!!
A felhang meg teljesen jogos!!! Amikor ausztriában azt írták ki a boltok ajtajára, hogy "MAGYAR NE LOPJ" akkor Te inkább tarts egy őszinte önvizsgálatot, mint sem az Én felhangjaira koncentrálsz!!!
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Varsényi Tamás Viktor!

Eleg vicces az ok fejtesed:))
Mivel magyarnak szulettel ezert mehetsz a vilagon oda ahova akarsz akkor is magyar maradsz. Legfeljebb atveszed a szokasaikat , kultarajukat , viselkedest de ez nem osztonos nem belulrol fakad hanem csak egy "lepel".
En is voltam tobb helyen a vilagban. Dolgoztam Izraelben bejartam szinte az egesz orszagot.Nem nagyon kivankozom oda vissza.A vallas allitolag a szeretetrol szol aki ezt szajkozza az menjen oda ki Jeruzsalembe vagy akar a legdelibb reszre Eilatra. Nyoma sincs ennek ami a bibliaban irva van. szerintem az egyik legrasszistabb nep.
De dolgoztam Munchenbe is , Svajc , NewYork stb.. es most Florida.
Tudod mindenhol vannak rosszak es jok. Nem orszaghatar szerint kell kategorizalni.
Nagyon egysikuan es egy szemszogbol nezheted a dolgokat(mar megbocsass).... mivel altalanositasz. Tehat magyarok kozul mindenki lop/lopott.Ezek szerint te is:)
Miert nem tudtal becsuletes maradni Mo-on? Latod ott mutathattal volna peldat a sok rossznak hogyan kell jonak lenni de ezek szerint megis lepattantal?
Itt nalunk en sem szoktam zarni a kocsit es valoban a postas siman leteszi a csomagot a hazad ajtaja ele es a csomag ott marad amig hazaersz. DE vannak olyan kornyekek itt is ahova meg a rendorseg sem megy ki csak akkor ha mar halott valaki.
Vagy egy par hete tortent hogy az ismerosnek feltortek a kocsijat es elvittek az ertekeket belole.
Egyet viszont siman leszogezhetunk , a magyarok gondolkodasa es problema megoldokeszsege es ralatasa a dolgokra szinte egyedulallo. De termeszetesen ezt csak akkor tudjuk egyaltalan eszrevenni ha huzamosabb ideig elunk kulfoldon. Sokkal gyorsabban vag az eszunk jobb dolgok jutnak eszunkben jobban tudunk munkat szervezni mint az atlag!
Pl itt az amerikaikat iranyitani kell mert ezt szoktak meg! Egyedul el lennenek veszve. Egyszoval a magyarok roppant KREATIVAK! Ugye az meg a jobb agyfeltekes gondolkozas erenye!
Kellemes Napot
Tamas
 
Értem, amit mondasz, de ettől még, ahogy Kertész Ákos is írta a magyarok genetikai hulladékok. Vagy valami ehhez hasonlóak. Az, hogy meg Én magyar vagyok e vagy sem, más lapra tartozik. Általánosítani meg azért kell, mert nem az a pár ember, aki kivétel fogja a közérzetet meghatározni. Aki tudja, hogy becsületes, és úgy is él, az tisztában van azzal is, milyenek a magyarok. A saját bőrén kell megtapasztalnia. Azzal a mentalitással, amit manapság követnek a balkánhoz közelítenek és nem a kultúráltabb nyugati rész felé. A magyarok annyira alantasak, hogy minden ami magyar, arról azt tartják, hogy szar. Kivéve, ha dicsekedni lehet vele!!! Semmi önbecsülésük. Ma ha valaki céget alapít tuti, hogy angolul jól csengő nevet ad neki, mert az a menő. Annak ellenére, hogy a vállalkozása még a kerületből sem fog tovább terjeszkedni. Ha nevet választanak a cseteoldalakon, akkor is hasonló a helyzet.
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Hát ez elég undorító, hányingert keltő szöveg. Vannak, akik saját sérelmeiket, önsorsrontó lépéseik következményeit próbálják kivetíteni egy egész népre. Akinek ennyi gyűlölet jön ki a száján, annak mi lehet a lelkében? Az, aki ilyen szépen csengő, nemes hangzású magyar nevet visel és mégis meggyőződéssel vallja a fentieket a saját népéről, azt csak sajnálni lehet. Légy óvatos, mert nem csak a lelket, a testet is megbetegíti az ilyen mértékű gyűlölködés.

Őszinte szívvel kívánok neked jobbulást.
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére